Bácsmegyei Napló, 1924. szeptember (25. évfolyam, 239-268. szám)

1924-09-30 / 268. szám

6. oldal. BACSMEGYEI NAPLÓ 1924 szeptember 30. — Aranykalapács és csákány a pápának. Rómából jelentik: A szent év ünnepségeinek előkészítő munkálatai már nagyon előrehaladtak. Németország­ból, Ausztriából és az utódállamokból nagyszámú zarándokcsapat van bejelentve. Az eddigi bejelentések szerint is mint­egy másfélmillió idegenre számítanak Rómában. Minden zarándok emlékül egy érmet fog kapni. Az olasz püspökök gyűjtést rendeztek, hogy egy aranykala­pácsot és egy aranycsákányt készíttes­senek, amellyel a pápa a Szent Péter­­templom befalazott ajtaját ki fogja nyitni, — Szabadlábra helyezték a sikkasztó szuboticai rendörbiztost. A szuboticai rendőrség — mint a »Bácsmegyei Napló« megírta — szeptember 18-án sikkasztás miatt letartóztatta Jevremovics Veszelin szuboticai rendőrbiztost. Jevremovicsról Ugyanis kiderült, hogy egy talált pénz­­csomagot, amelyben tizenhárom darab összetépett ezerdináros volt, megtartott magának és a pénznek egy részét csak akkor szolgáltatta be. amikor az egyik rendőr feljelentette. Jevremovicsot átad­ták a szuboticai ügyészségnek. A vádta­nács a napokban foglalkozott a letartóz­tatott rendőrbiztos ügyével és minthogy szökésétől nem kell tartani, szabadlábra helyezte. Az eljárás azonban tovább fo­lyik ellene. . — Időjárás. (Popovics György, köz­oktatásügyi inspektor jóslata.) Az idő most már csak ilyen marad, köd, hűvös, csendes, félig borult. — ’Gyanús halál. Becskerekröl jelentik: Bfesztovácon a múlt héten meghalt Pe­­rics Bogdán gazdálkodó. A temetés után az elhunyt anyja feljelentést tett a csendőrségen, hogy gyanúja van arra, hogy Pericset a felesége megmérgezte. A pan­­csevói ügyészség rendeletére a fejelentés folytán a holttestet hétfőn ekszhumálták és boncolás után a belsőrészeket beküld­­ték a zagrebi vegyvizsgáló intézethez. — Lopott katonai revolvereket árult Noviszadról jelentik: A noviszadi rendőrség letartóztatta Dimics Pavle rovottmultu betörőt, aki a petrovaradini katonai lőszerraktárból negyven revol­vert lopott, amelyeket az uccai járó­kelőknek megvételre kiná!t. Átadták az ügyészségnek. — Bor helyett zsirsződát ivott. Iva­nics Dániel szuboticai napszámos hétfőn délután ittas állapotban ment haza V. köri lakására. Otthon tovább akart inni és a boros üveg- helyett a zsirszódás üveg tartalmat hajtotta ki. A ,meníők beszállították a közkórházba. Állapota súlyos. — Ellopta a saját bűnügyének aktáit. Budapestről jelentik: A vizsgálóbíró ren­deletére a rendőrség letartóztatta Kovács János 30 éves magánhivatalnókot, mert az a gyanú merült fel ellene, hogy el­lopta a törvényszékről bűnügye aktáit. Kovács két hónappal ezelőtt Barát Lajos építésztől 500 milliós kölcsönt akart fel­venni nem létező házára s ekkor hamisí­tott okmányokat mutatott fel. Az építész feljelentésére Kovácsot ekkor letartóztat­ták, de az ügyészség szabadlábra helyez­te s folytatta ellene az eljárást. Most a törvényszéken a bünügy aktái eltűntek s az a gyanú, hogy ezeket Kovács lopta el. — Meglopott ármeatesitötársiilat. Becskerekröl jelentik: A Banátszki Dvor községben működő ármente­­sitőtársulat telepén szombat éjjel betörők jártak, akik több értékes műszert és felszerelési tárgyakat loptak a raktárból. A nyomozás megindult. Ha fái a feie és szédül, ha mellszoru­­fást és szívdobogást érez. igvék minél Előbb valódi Ferenc József keserüvizet. Steinitz Gyula dr. novisadi ügyvéd. Amdszky Mita dr. ügyvéddel társulva, működését újból , megkezdte. Iroda: Massaryk uiica 7 (azelőtt Arany-u.. az svangélikus-templani környékén. Ma-, , , , , .... , Kanlakús: Saraievska uiica 15. Tisztví- jiminden polgárnak elkerulhetet­­íelő-telep. Ien szüksége van. Milliárdos ékszerlopás a Balaton­expresszen. Bécsből jelentik: A bécsi rendőrséghez feljelentés érkezett, hogy Becs és Bécsújhely között a Balaton­­expressz egyik első osztályú fülkéjében Erdődy Tamásné grófnőtől elloptak egy kis zöld kazettát, amelyben 100 angol font értékű ékszer volt. Hasonló nagy ékszerlopásról egy másik följelentés is érkezett tegnap a bécsi rendőrfőnökség­re, amely szerint a München—Bécs-i gyorsvonaton Larisch grófnőtől egy milliárd korona értékű ékszert loptak. A rendőrség nyomban táviratozott Münchenbe, ahonnan az a válasz érke­zett, hogy az ékszereket tartalmazó bőrtáskát a grófnő Münchenben abban a szállóban felejtette, ahol lakott. — Verekedő csendőr. Noviszad­ról jelentik: Bubics Lázár, a torzsai csendőrörs vezetője vasárnap több társával együtt ivott a torzsai vásár egyik lacikonyhájában mu­latott és a tamburásokkal ját­szatott magának. Ugyanekkor Paksi Gyula és Balázs György is betértek a tejkonyhába. Bort ho~ I ziattakí és intettek a cigánynak, hogy j nekik is muzsikáljon. A csendőr erre rájuk támadt és kidobta őket a sá­torból. Paksi pár perc múlva vissza­tért, hogy a borosüveget magával vigye, amikor Babies csendőrörve­­zetö bottal ütlegelni kezdte Paksi fejét és kiverte a jobbszemét. Pak­sit súlyos sérüléseivel beszállították a közkóirházba,, a csendőrörs veze­tője ellen pedig megtették a felje­lentést. — A százéves Puskin. A közeli he­tekben ünnepük Oroszországban Pus­kinnak, a költőnek százéves születés­napját. Csaknem ezzel egyidejűleg ta­lálták meg Borovicsban, amely a nizs­­nijnovgorodi kerület egv kis faluja, Puskinnak tiz ismeretlen kéziratát. Ezek régebben egy Poti'ow nevű orosz ur birtokában voltak és öt közülük francia, öt pedig orosz nyelven íródott. Az egyiket például francia nyelven kezdte Írni és orosz nyelven fejezte be a költő. A kéziratok között vannak versek, a melyek Napoleon egyiptomi hadjáratait dicsérik, mások viszont forradalmi ka­rakterű katonanóták, amelyeket I. Miklós cár idejében irt a hires orosz költő. — Kékszakáll 8-ik felesége a Le­gényegyletben. Ma, kedden este fél 9 órai kezdettel közkívánatra előadásra kerül a Kath. Legényegyletben a Kék szakáll 8-ik felesége c. kacagtató francia vígjáték. A »Tolonc«. E gyönyörű népszínmű­vet játssza a. »Müpártolók Köre« októ»­­ber 5-én este a városi színházban. A szerepeket elsőrendű műkedvelők iátsz­­szák. A darabot nagyban emelni fogják a benne levő gyönyörű énekek és táncok, amelyben különben több mint harminc szereplő vesz részt. Jegyek már előre kaphatók. »Dikics gróf« Vasárnap, folyó hó 5-én este 8 órakor a Kath. Legényegy­let sz-inháztermében. Garay Béla rende­zésében. bemutatóra kerül a »Dikics gróf« című szenzációs énekes és táncos vig operett, a címszerepben Szabó Már­tonnal. A kitűnő újdonság főszerepeit Sz. Farkar Teri. Bénis Tusi, Prokopo­vich Bözsi. Gál Bözsi. Sebők János. Balázs Pista stb. játsszák. Jegyek előre a »Jedinstvo« melletti kistrafikban kap­hatók. Művészi képeslapok készülnek Remé­nyinél, Rudiiévá 4. — Uj szerb tanfolyam Szuboticán. Október hó 5-én a polgári iskolában szerb nyelvtanfolyam kezdődik. Előadá­sok minden hétköznap délután 6—8 óráig tartanak. Beiratkozás október 1—5-ig d. u. 5—8-ig. A tanfolyam iránt nagy az érdeklődés annál is inkább, mert a múlt évi szerb nyelvkurzus nagy sikerrel végződött. Az államnyelv elsajátítására SPORT Typogiaphia—SMTC. A fiatal nyom­dász csapat kedden délután négy órakor játsza bemutató-mérkőzését az SMTC- vel, az SMTC Szegedi-uti pályáján. A noviszadi ienniszverseny. Noviszad­ról jelentik; Hétfőn délután fejeződött be a noviszadi ienniszverseny a következő eredményekkel: Férfiegyes: 1. Balázs (Becskerek). 2. Biahan (Noviszad). 3. Ja­kab (Noviszad). A pótverseny győztese Bresslauer (Noviszad). Női egyes: 1. Had­­zsi Olga (Noviszad). 2. Dimics. 3. Fran­coski. A pótverseny győztese Nikofics. Vegyes páros: 1. Balázs—Hadzsi. 2. Uze. lac—Dimics. Külföldi fntballeredmények. Prága: Spárta—Pardubitz 6:1 (Barátságos). Olimpia—Meteor 3:2 (Kupamérkőzés). Teplitz: Teplitzer FC—Union Zivkov (Prága) 1:0. Reichenberg: Csehszlovákia német vál.—Középnémetország 1:0 (0:0). A csehszlovákiai német csapat erős küz­delem után győzött. Brünn: Admira (Becs)—Zidenice 8:2 (3:1). Az Admira gyönyörű játékkal győzött. Románia atlétikai bajnokságai. Kolozs­várról jelentik: Kolozsváron vasárnap folytak le az országos atlétikai bajnoki versenyek. Részletes eredmény: 100 m. síkfutás: Bajnok: Péter László KAC Ko­lozsvár 11 mp. 200 m. síkfutás: Bajnok: Péter László KAC Kolozsvár 23.2 mp. 400 m. síkfutás: Bajnok: Korom Dezső CAMP Petrozsény 54 mp. 1500 m. sík­futás: Bajnok: Kaháth István AAO Arad 4 p. 20.4 mp. 5000 m. síkfutás: Bajnok: Márton Lajos CAMP Petrozsény 17 p. 08.2 mp. 400 m. gátfutás: Bajnok: Gearnegiu Brasowia Brassó 1 p. 00.5 mp. Magasug­rás: Bajnok: Stefán József AAC Arad 178 cm. Távolugrás: Bajnok: Stefán József AAC Arad 672 cm. Rúdugrás: Bajnok: Vájná István KAC Kolozsvár és Pável Bukarest 310 cm. Sulydobás: Bajnok: Dávid József KAC Kolozsvár 1325 cm. Diszkoszvetés: Bajnok: Pop Zorilla Col­tea 3772 cm. 4X100 m. stafétafutás: Baj­nok: KAC Kolozsvár (Szabó, Biró, Kor­mos, Péter) 45.6 mp. rekord! ZONGORÁZIK? Megjelent az u' Mtaravetz Album l Pompás tartalom, előkelő kiállítás, a legjobb, legolcsóbb ismét az összes között. Ez az év szenzációja. MINDENÜTT KAPHATÓ. TŐZSDE mm® A dinár külföldi árfolyamai 1924. szeptember 29. Berlin deviza 58.5—58.7 milliárd már­ka, valuta 57.9—58.9 milliárd márka. Bécs deviza 982—986, valuta 979— 985. Prága deviza 47—4.7.65, valuta 47.50— 47.625. Newyork 139.5. Zürich, szept. 29. Zárlat: Beograd 7.3Ü, Newyork 5.245, London 23.43, Pá­­ris 27.55, Milánó 23.02, Prága 15.725, Bécs 0.0073875, Budapest 0.0069, Buka­rest 2.70, Szófia 3.775, Szaloniki 9.30, Amsterdam 202,75. Beograd, szept, 29. Zárlat: Páris 3.84—3.85, London 320.50, Milánó 3.1417, Newyork 21.50, Genf 13.73—13.75, Prá­ga 2.1425—2.15, Bécs 0.1017—0.1015, Budapest 0.095—0.0973, Bukarest 37.75— 37.50, Amsterdam 27.50. Budapesti gabonatőzsde, szept. 29. A zsidóünnep miatt üzleti forgalom egy­általában nem alakult ki. Chikagói gabonatőzsde, szept. 29. Bú­za szeptemberre 134, Búza decemberre 138, Búza májusra 144, Tengeri szep­temberre 114, Tengeri decemberre 110, Tengeri májusra 113, Zab szeptemberre 49, Zab decemberre 52, Rozs december­re 115, Rozs májusra 119. Newyorki gabonatőzsde, szept. 29, Búza őszi vörös 153, Búza őszi kemény 152, Tengeri 130, Liszt sp. w. cl 630— 670. Az irányzat egyenlőtlen. Budapesti értéktőzsde, szept. 29. A zsidó ünnepek miatt üzletiden volt a tőzsde, 5—10 százalékos áresésekkel; Angol-magy. 40, Bpsny. agrár 46, Szla­vón jelz. 56, Magyar Hitel 415, Osztrák Hitel 147, Leszámítoló 58, Olaszbank 20, Keresk. bank 1007, Belvárosi 26, Egyes, íöv. 92, Pesti hazai 2952, I. Magy. Bizt. ;6200, Fonciére 125, Back-malom 45, Concordia 32, 1. bpesti gin. 105,, Gizella 55, Hungária 91, Beocsini 785, Ált. kő­­szénb. 2295, Salgó 415, Athenaeum 102, Franklin 68, Bródj vaggon 100, Fegy­ver 920, Ganz Dán. 1975, Ganz vili. .1010, Hofíherr 90, Láng 80, Alt. gépgy. 19, Rimamurányi 122, Roessemann 53, Schlick 43, Délicukor 410, Cukor 1850, Szeg. kend. 320, Guttmann 880, Hazai fa 105, Ofa 450, Szlavónia 74, Nasici 1775, Közúti 73, Déli-vasút 55, Mftr 190, Nova 125, ÁHamvasut 400. OLÄ ARCKRÉM NAPPALI HASZNÁLATRA ARCPOMÁDÉ ÉJJELI HASZNÁLATRA ARCPUOER HÁROM SZÍNBEN Több ...................... 11 vuagossag jGmmm I Több,; , IteUesitmen^SI^Be ZETÄ a legkitűnőbb arcápaSé szerek

Next

/
Oldalképek
Tartalom