Bácsmegyei Napló, 1924. szeptember (25. évfolyam, 239-268. szám)
1924-09-28 / 266. szám
1924 szeptember 25. BACSMEGYEI NAPLÓ 13: oldal. Genf és a kisantant Irtat Dr. Nagy Vince magyar nemzetgyűlési képviseld, volt belügyminiszter A londoni megegyezéssel uj fázisába lépett az európai, de lehet mondani a világpolitika. Az angol és francia kormány olyan megegyezési alapot talált, amelyet azóta nemcsak az angol és francia, hanem a német parlament is magáévá tett. Ez a megegyezés a békülékenység szellemét jelenti a legyőzött és katonai asszisztenciával gazdaságilag kizsákmányolt Németországgal szemben. Azóta Genfben olyan nyilatkozatok hangzottak el Macdonald és Herriot ajkairól, amelyek az általános leszerelés és a nemzetközi döntőbíróság elvi helyeslésével méltán reményeket kelthetnek a háború rémétől irtózó emberiségben egy békésebb. emberszeretőbb világrend megteremtése iránt. Az utódállamok magyarságát kettőzött érdeklődéssel töltheti el a kérdés: vájjon milyen hatása lesz az angol és francia demokrácia uralomra kerülésének a kisántánt-államok belső politikájára és ami ezzel öszszefügg, a kisántánt-államok Magyarországhoz való viszonyára? Vannak konzekvenciák, amelyek bizonyos előzmények mellett a józan ész és a történelmi okszerűség megdönthetetlen szabályai értelmében szükségszerűen be kell következniük. Tudott dolog, hogy a volt Monarchia likvidálását s ebből folvóan a trianoni és saint-germaini békeszerződések betartására való felügyeletet Franciaországra bízták a győztes hatalmak. Ez pedig a kisántánt-államainak bocsátotta át albérletbe a vállalatot. Amig Poincaré és Clemenceau ültek Franciaország legfőbb fűtőijeiben, az ő nacionalizmusuk és győzelemittas imperializmusuk érvényesült közvetlenül Németország elleni politikájukban. És ugyanez az elnyomó politika uralkodott az utódállamok kormányzatában is a kisebbségekkel, igy a magyarsággal szemben. Nem lehetett az ui országokba szakadt magyarság érdekében sem belülről, sem kívülről eredményeket, engedményeket elérni, mert vagy a »belpolitikába való beavatkozás«, vagy a »békeszerződések szentsége« Volt az a nebántsvirág, amellyel ezek a kormányzatok minden kérést, követelést elutasitottak. Ha olyan kérésről volt szó, ami nem volt rendezve a békeszerződésben. azzal hárították el, hogy őket csak a békeszerződés köti. Ha pedig az abban statuált kisebbségi jogok megvalósítását kívánta a magyarság, vagy pláne a Népszövetség egyik-másik albizottsága, akkor meg beavatkozásnak mondotta ezt a kisantánt hivatalos képviselete. A reakciós, a legyőzöttet gyűlölő es elnyomni akaró Franciaország erkölcsi és gazdasági támogatása teljes biztonsági érzetet adott a kisántántnak ehhez a politikához. Igaz. hogy ez a politika nem szolgálta az utódállamok konszolidációját sem. mert a lelkek békéiét nem tudván megteremteni kielégítetlen kívánságokat hagyott állampolgárainak egész nagy rétegeiben. Ha nem jött el előbb a gondolatbeli lehiggadás a kisántánt-államok államalkotó törzsnemzeteiben és ezek államférfiaiban. hála a Sorsnak, elkövetkezett ez a trianoni békét szerző nyugati államokban s — ami reánk fontos — a kisántánt politikáját zsiráló Franciaországban. Herriot egyik legelső beszédében kijelentette, hogy a saját hazája érdeken védi, de segíteni akarja a többi nemzeteket is. ha azok elnyomottak. Genfben még erőteljesei* szavakkal fejezte ki pacifista-gondolatait. hogy a népeket egy testvéri közösségbe akarja egybeforrasztani. Macdonald egyenesen óva intette a kisebb nemzeteket attól, hogy elnyomó politikát folytassanak, az egymással való megbékülésre hivta fel őket, mert különben a szétmorzsolódás. az eltapostatás veszélye fenyegeti őket. Minthogy pedig az utódállamok területi megnagyobbodása s magának a kisántántnak léte a nagyántántnak, de főleg Franciaországnak jóakaratán nyugodott, ilyen módon a kisántánt politikailag függvénye volt Franciaországnak. Lehetetlen tehát, hogy egy franciaországi kurzusváltozás hatástalan maradjon a kisántánt államaiban. Ha Franciaország uj kormánya hajlandó volt országa határain kívül az engesztelődés. az ellenség megsegítésének útjára lépni, lehetetlen. hogy a kisántánt-államok ugyanezt az engesztelődést ne kezdenék el glakorolni saját állampolgáraikkal, a kisebbségekkel, igy a magyar-Beethovenről. Betthovent, a lángeszű zeneszerzőt már régóta ismerik, de az ember a maga megható gyarlóságában, jóságában igazán csak most áll szemünk előtt, hogy uj, kitűnő életrajza megjelent. Amikor megsüketedett még inkább' kerülte az embereket, mint annak előtte. Bosszús, epés lett. Egy napon Aschutz nevűi színész a mezőn találta őt, amint leheveredett a fűre és egy hangjegypapirra kótákat irt. a földön kopogva ki a ritmust. A színész üdvözölte, de ő kurtán válaszolt, mire Ausehutz bocsánatot kért, hegy zavarja. — Az ut mindenkid — válaszolta Beethoven. — Szabad tudnom, rajt irt? — Valami ostobaságod hogy szórakoz. tassam a legyeket és hangyákat. Aztán rámeredt a hangjegyj>apirra és nem szólt többé. Egy napon Holz-ot jóbarátját megkérte Halm, a zeneszerző, hogy szerezzen a felesége számára Beethoventől egy hajfürtöt. Beethoven nem volt hajlandó hajfürtöt küldeni. Erre Holz, Beethoven tudtával egy csomó kocskeszört juttatott el tisztelőjéhez, amin Beethoven nagyon mulatott. Különben is szerette a tréfákat. Testvérének, Jánosnak, volt egy névjegye, melyen ez állt: — Beethoven János, nagybirtokos. Beethoven egyszer kicserélte ezt a saját névjegyével, mely alá ezt irta: —. Beethoven Lajos, agy-birtokos Jókedélyét akkor is megőrizte, mikor a halált várta. Mig a sebész lecsapolta a hasából a vizkóros folyadékot, igy szólt hozzá: — Doktor ur, ön most olyan, mint Mózes. Vizet fakaszt ebből az öreg sziklából... * Autogram szókat táviratoznak! Régi bohózatok régi vicce az, hogy valaki sürgönyt kap és kezébe vévén igy kiált föl — Ismerem, ez az ő írása. Ma már a különben sem eredeti éle végkép a lomtárba kerülhet, mert a kézírásokat már nem tudják táviratozni. A gépnek, mely ezt elvégzi, teleantograf a neve, s Paris és Lyon. valamint Páris és Strassburg között már az év kezdete óta működik. De nemcsak kézírásokat továbbit egyik városból a másikba, hanem bármely rajzot is. Különben ez a fölfedezés nem uj, 1863. ban már működött a kézírás- és képtáviratozás, csakhogy abban az időben pantelegráfnak nevezték. Akkor hat frankba került egy harminc négyzetcentiméter pantelegramm elküldése. Az ilyen táviratot közönséges tintával kell leírni ezüstpapirra, melyet aztán sársággal szemben. Ennek az uj irányzatnak a’ kisántánt-államokban az általános európai helyzet felismeréséből kell fakadnia. És ha van előrelátás az utódállamok vezető államférfiaiban, akkor az engesztelékenység. az engedmények határa nem fog megállani a trianoni béke merev paragrafusainak betartásánál. Miért ne mehetnének túl az utódállamok azon az írott szerződésen, amely csak azt szabja meg. mit keli adniuk? Miért ne adhatnának meg olyan jogokat, amiket nem kényszeritett ugyan reájuk az Írott kötés, hanem amit megadni helyes, célszerű és lehetséges? Ha a kisántánt belső politikájában ilyen határozott irányú, bátor lépések történnének a magyarság s a többi kisebbségek felé. ezzel nemcsak ezek megelégedését érhetnék el. hanem megtarthatnák Franciaország és a többi demokratikus államok barátságát is. És biztosíthatnák Magyarország őszinte jószomszédi szövetségét garéz-dobozba fesznek. Platina-tü gyorsan végigfut ezen az ezüstpapiron s mikor felületéhez ér, kikapcsolja a villamos áramot, viszont mikor a szigetelő tintához ér, bevezeti az áramot a távíróvonalba. A másik állomáson hasonló készülék működik s egy acéltü utánozza a platinatű mozgását egy ciánnal, illetve kál. liumkarbonáttal beitatott papíron. Ha az áram megérkezik, a cián a hatása alatt felbomlik s a tü a papírra kék vonalakat rajzol. így táviratoznak manapság már autogrammokat is. ★ Mikor a regényíró téved, A regényírónak hébe-hóba lehet tévednie is, hiszen költő. Szigorúbban ítélik meg annak a regényírónak a botlásait, ki a naturalista regényt teremtette meg, foly. tonosan emberi adalékokat keresett s munkáit a természettudomány bazaltalapjára akarta építeni. Zola Emilt megint támadják. Kimutatják, hogy sok gonddal irt munkái hemzsegnek a történeti, természettudományi és lélektani tévedésektől. Nem érdektelenek ezek a példák. A Rougonók szerencséje cimü regényében egy katona 1815-ben elöirásos sapkát viselt. (Akkor még nem is volt elöirásos sapka.) 1810-ben Zola megöleti Delaide szeretőjét egy pénzügyőrrel, abban a pillanatban, mikor az Franciaország területére lép egy csomó genfi órával. Meglehetős különös finánc ez, minthogy abban az időben Genf még Franciaország területéhez tartozott. . Nem kevésbé különös Helene alakja, aki 1853 tavaszán a passyi magaslatról látja az »Opera roppant épületét«, melyet akkor még nem is építettek föl. Mindegyik kocsintás közül azonban legszembeszökőbbek azok, melyek egyik legszebb regényében a Mourlet abbé vétkében fordulnak elő. Itt szerepel a Paradou nevű kert, az a földi paradicsom, ahonnan a bűnös abbét Adómként űzik ki. Két kilométer fal szegélyezi a kér. tét, a fal végén van egy rés. Innen, szóval fél kilométernyi távolságból látja az abbé egy alkonyon, hogy a templom ereszén verebek csókolódznak és hogy egyesek a templom ablakáig szemtelenkednek. Mindez még hagyján: látja azt is, két kilométer távolságból, hogy öreg gazdasszonya — mosolyog. Ugyanilyen furcsaság az is, hogy húgának, Desiréenek tehene négy hónap múlván ellik meg. * Pusztulnak a bérkocsik. Velencében egyre fogynak a gondolák, melyek ma már csak egy régi regényes múltra emlékeztetnek, viszont Páröból a bérkocsik pusztulását jelentik, melyek hovatovább egészen eltűnnek a francia fővárosból. Helyükbe lépnek diadalmas kürtlármával, kék, benzinfüstboktrétával az automobilok. Ma már csak pár száz bérkocsi döcög a párisi kövezeten lenézetten és árván, tizennyolc autóval szemben, A fiakkernek, ugy látszik vége. Holott a fiake r Parisban is három évszázados, tisztes múltra tekinthet vissza. 1612-ben Sauvage urnák az a kitűnő ötlete támadt, hogy a párisiak rendelkezésére bocsát bizonyos »nyilvános hintákat«, melyek óránként csak huszonöt centimesbe kerülnek. A »hintó« azonban nem volt megfelelő szó, nagyon is előkelőén hangzott, ennélfogva csakhamar elkeresz. telték fiakemek, mert Sauvage ur a Port S. Martin mellet lakott egy házban, melyen Saint-Fiacre képmása állott. Azóta íiaker a fiaker ott is, minálunk is. A szó annyira elterjedt, hogy az akadémia nemsokára kénytelen volt bevenni szótárába. Jelek szerint még pár évre van szükségük az autóknak és végkép kiszorítják a tisztes fiakereket. 1904-ben csak 4 automobil volt Párisban és akkoriban még »benzines fiakereknek« nevezték őket. 1907-ben már 300 automobil füstölgőit uccáin 10.000 kocsi robogott. A mai arány mutatja, hogy mi lesz a fiaker sorsa. Eltűnik, csak talán az akadémia szótárában marad meg a neve. * A szellemes remete. Tolsztoj Leót Jasznája-Poljanában valósággal üldözték a különböző zarándokok, melyek Oroszország minden vidékéről, az egész világról özönlöttek feléje. A nagy remete unta ezeket a tisztelőket, lehetőleg nem is fogadta őket. Egy napon, mint egy szemtanú följegyzésében olvassuk, amerikai sereglet érkezett oda, mely csak azért jött Oroszországba, hogy Tolsztojjal beszélhessen. Ezt közölték a titkárjával. Az agg remete hajthatatlan maradt, azt üzente ki, hogy beteg, senkit sem fogadhat. Végül a sereglet vezetője csak azt kérte, hogy legalább láthassák a hires Írót, akármily messziről is. Tolsztoj beadta a derekát, erkélyére ült, komolyan méltóságosan, mint egy buddhista isten, az amerikaiak pedig sorjában ellépdeltek mellette, tisztes távolságban s némán, áhitatosan üdvözölték őt.. Akadt azonban egy hölgy, ki előtte lépj flelvén nem tudta többé elfojtani lelkesedését. — Tolsztoj —, kiáltott feléje lázasan — Tolsztoj Leó. — ön az, aki legnagyobb hatást gyakorolt az én életemre. Minden könyvét olvastam, de leginkább egy rázott meg, a.... a.... A lelkes tisztelő, ki nyilván egyetlen könyvet sem ismert Tolsztojtól, nem tudta a munka címét. Tolsztoj az erkélyről mosolyogva segített neki. — Holt lelkek? — Az, az — kiáltott az amerikai hölgy. — Valóban mondotta Tolsztoj — ez szép könyv. Gogol legszebb könyve. * Shaw, Szent Johanna és a modern babonák. Shaw legutolsó drámáját a Szent Johannát szokása szerint hosszú, vitázó, harcoló bevezetéssel látta el, melyben magyarázza hősnőjének lelkét s ö a hitetlenségéről hires iró egyúttal hadat üzen az úgynevezett »modern íelvilágosodottságnak«, a tudomány babonájának. — Johanna — írja — hallotta Szent Margit, Szent Katalin és Szent Mihály hangját: Itt nem realitásról, vagy irrealitásról van szó; minden káprázat reális, a misztikus számára, ez a lélektan és a történelmi érzék kérdése. A börtönök kórházai telve vannak olyan gyilkosokkal, kik belső hangoknak engedelmeskedtek. De azok, akik látomásokat láttak' vagy hangokat hallottak, nem mindig gonosztevők. Sokrates, Luther, Svedenborg. Blake szintén látomásokat láttak és hangokat hallottak, akár Szent Ferenc és Szent Johanna. Ha Newton ugyanilyen drámaian élénk képzelettel rendelkezett volna, talán Pithagoras árnyékát látja belebbeni a gyümölcsös TERE-FERE
