Bácsmegyei Napló, 1924. szeptember (25. évfolyam, 239-268. szám)
1924-09-28 / 266. szám
4. oldal. BACSMEGYEI NAPLÓ 1924 szeptember 28. A fetrayevác-sokác-páii és a kormány Raics Balázs nyilatkozata Vajdasági politikai körökben nagy feltűnést kelt. hogy a bunyevác-sokác-párt hivatalos lapja, a Hrvatske Novine néhány hét óta nemcsak kritizálja a kormány ténykedéseit, hanem élesen támadja a kormány vajdasági politikáját. A legnagyobb feltűnést a lap legutóbbi számában megjelent cikk keltette, amely azzal fenyegeti meg a D&vidovics-kormányt. hogy a párt ellenzékbe megy. A párt hivatalos lapjának ez az itánya a legkülönbözőbb kombinációkra adott alkalmat, miért is kérdést intéztünk Raics Balázs szuboticai bunyevác képviselőhöz a párt jövőbeli magatartására nézve. Raics Balázs a következőképpen nyilatkozott a Bácsmegyei Napló munkatársa előtt: —- A Hrvatske Novine csak objektiven konstatálja az eddig történteket és levonja azokból a következményeket. Ha a kormány nem bánik úgy a kormánytámogató vártokkal, mint ahogy azok megkívánhatják, ■aligha lehet más megoldás, mint hogy ezek a pártok megvonják támogatásukat a kormánytól. A kormány maga jószándéku és becsületes. azonban a kormánypártokban még vannak egyes elemek amelyek még a régi Pribicsevics-féle »morállal« dolgoznak. Mi bunyevác képviselők ajánlottunk jelöltet a kormánynak a szubotical rendőrfőkapitányt állásra, azonban azt a választ kaptuk, hogy erre a helyre megbízható ember kell. Ha a kormány nem tartja elég megbízhatónak jelöltünket. akkor bennünket se tart megbízhatóknak. aminek le kell vonni a konzekvenciáit, egészen eltekintve attól, hogy a szubotical közigazgatás mindenképpen a bunyevácoké és a nemzetiségeké elsősorban, nem pedig c, szerbeké. — Ezek a tények méltán kelthetnek bennünk ellenkezést, mert mi komolyan vesszük azt a tisztességes programot, amit akkor hirdettünk, \ amikor még ellenzékben voltunk és amelynek végrehajtásához most is ragaszkodunk. Tisztességes közszellemet követelünk a közigazgatásban, feddhetetlen jellemű köztisztviselőket, ragaszkodunk az állampolgári egyenlőség megvalósításához és nem tűrjük tovább az első-, másod, és harmadrendű állampolgárok I megkülönböztetését. Mivel ez a szelij lem még ma sem nyilvánul meg, ezért a bunyevác-sokác-párt hivatalos lapjának hangja elégedetlen és 1 nincs kizárva, hogy a párt is le fog■ja vonni a konzekvenciákat 99 Elég a politikából, beszéljünk inkább a szalonkákról“ Ferencz József a po itikus és vadász 1856-ban rendkívüli éles volt az ellentét Bécs és Berlin között Schwartzengerg herceg miniszterelnöknek sikerült a közös német államokat a bécsi udvar pártjára vonni, helyreállította a német szövetséget, megalázta Poroszországot és az uralkodó Albert szász herceghez intézett leveléből az a reménység tűnik ki, hogy ebben a párviadalban végül is Bécs arat győzelmet. Ferenc József kicsinylően nyilatkozik Berlinről, majd a világpolitika intézője után a vadász veszi kezébe a tollat: Wien. 1856 április 4. Kedves Albert! Szives hivatalos leveledet március 27-éről keltezve megkaptam és a lehetőséghez képest nyomban igyekeztem, hogy kívánságodnak megfeleljek. A Ti beható táviratotok elment Berlinbe és a mi követségünk ott majd alaposan be fos fűteni. Vájjon ez segíteni fog-e valamit, ezt egyelőre függőben kell hagynom. De a szesény Berlinben, ugyancsak fura dolgok járják!!! Különben az ő dolguk, ameddig túl messze nem mennek. Dehát. elég a politikából, inkább beszéljünk a szalonkákról. (Et parlous béccas- \ se.) Azokkal furcsán vagyunk. \ Nincs egy rendes húzás, de a hi-f deg és a szárazság miatti kétség- \ beesés, úgy látszik, egybeterelte : őket. Husvét vasárnap óta megjelennek a hegyekben és egy pár | kisebb vadászatot rendeztünk' Fekete mise Irta : Karinthy Frigyes Nem... nem... rettenetes... elég volt... -A fiatalabbak nemi bírták tovább. Meztelen testükről vér és veriték gyöngyözött: egyikük zokogva fetrengett az oltár lépcsőié előtt, csigás, szőke hajából ziláltan hulott szirmokra szét a rózsakoszoru. De nem volt menekvés: még távol a hajnal s mögötte a templom hajója egyetlen gemolyba olvadt immár — egymást tépő és harapó és marcangoló, vonagló, meztelen testek gomciyába s e pokoli kavarodást valami részeg ködbe olvasztotta szét a hajó közepéről kígyózó tömjénfüstoszlop. A kiloccsant, nehéz borok párája összefolyt az ámbra és rózsaolaj s a hetérák ölének fanyar illatával — fuldokló ajkuk kicsordult, mézes és mákonyos nyála sziszegett — s a ködön keresztül a gótikus boltívekben szint váltottak a szentképek: könnyű, kék leplök átizzott a vérnek és tűznek parazsában, s aki közülök, mámorának sürü olajából pillanatra kiemelte fejét, hogy segítségért kiáltson hozzájuk, rémülten látta kegyes ábrák helyén a Vénuszkert titkos, barlangjaiba illő vad pásztcrjelenetek képmását, ördögök és állatok és emberek röhögő párázását, a miket rabszolgák festenek s árulnak titokban a kert előtt, felgyújtani és elhódítani ártatlan ifjak s gyönge szüzek vérét, ha arra vetődnek, hogy aztán eladják őket az emberkereskedőknek. Nem, nem lehetett bírni tovább. Néhányan a tölgyfaajtók tábláit döngették már, hogy engedjék ki őket ebből a pokolból. S az ifjú, ki az oltár lépcsőjén fetrengett, úgy érezte, mintha testének minden ppreikája szétmállana s Hüttdorfban. Husvét hétfőn délután másfél óra alatt nyolc darabot lőttünk. A második vadászaton ötvenen felül találtunk, de oly rosszul lőttek (engem kivéve, légy szives, hidd el), hogy csak tizenhármat terítettek le . .. . . . Katonai téren kevés kitűnő dolgot mutathatunk fel. de igen sokat gyakorlatozunk. Az itteni gyalogsági dandárok május 5-től október 1-ig egymásután táborba fognak szállni a középhegységekben. hogy tábori szolgálatot teljesítsenek és szeptember második felében az itt és a környéken fekvő négy lovasezred a March-mezőn együttesen fog gyakorlatozni. Biztosan számitok rá. hogy Téged Ischlben a zergevadászatokon láthatlak. £n is csak október 4-én mehetek oda a gyakorlatok miatt és akkor körülbelül egyszerre fogunk érkezni. Ebben a kellemes reményben zárom túlságosan hosszú fecsegésemet és maradok hűséges rokonod Ferenc József. Unalmas itt Magyarországon Élete legnagyobb csapásának' mondja Ferenc József a szász királyhoz intézett másik levelében elsőszülött gyermekék, az 1857 augusztusában háromneyed éves korában elhunyt Zsófia főhercegnőnek halálát. A szenvedélyes vadász azonban ebben a levélben sem feledkezik meg trofeumairól. Ugyanez a levél azt a látszatot kelti, hogy Magyarország iránt nem a legnagyobb rokonszenvvel viseltetett Ferenc József. A levélben lelkesedéssel emlékezik meg a felemelő szarvasbősógről, viszont unalmasnak mondja Magyaroroszágon tervezett utazását. Mindenekelőtt a legmelegebben köszönöm a Te barátságos, jóleső részvétedet életem legkeményebb csapása alkalmából. lelkemnek mélységes fájdalmában. A mi szegény kicsikénk igazi angyal volt és már oly fejlett, hogy nekünk igazi örömet tudott szerezni. Most már az Ég angyala lett és imádkozni fog értünk. Miután örömteljes biztonsággal tudom, hogy Ischlben fogadhatlak. mindenről meg kell egyezni. Mi azt hisszük, hogy október elsején vagy másodikén Ischlbe érkezhetünk. Addig bizonyára véget érnek a Ti nagy-gyakorlataitok is és akkor ne jöjj késön. mert különben a szarvasbőgés. amely tulajdonképepn a legnagyobb szórakozást jelenti, már véget ér. Maradj jó sokáig nálunk, mert akkor magunk végezhetünk a szarvasokkal és a végére hagyhatjuk a zergéket, amelyek egyre szebben fejlődnek medveszerüekké. Mindakét sógorom is eljön és remélem, hogy ugyancsak kellemesen tölthetjük az időt. Néhány uj kedves vadászházat csináltattam most a szarvasok között, ahöl felemelő bőgősük mellett, igen kellemesen lehet az éjszakát eltölteni. Néhány hét előtt Sziszivei két napig Ischlben voltam és egy szarvast és hat zergét (öt bakot és egy kecskét) lőttem. Holnap ismét Magyarországba utazom, hogy egy nagyon unalmas utat tegyek meg. Szeptember 5-én visszaérkezem és 15-én Parndorfban tizennégy lovasezreddel gyakorlatot kezdünk meg. A közeli örömteljes viszontlátásra és vadászüdvözlet, ezzel zárom soraimat. Kérlek, helyezd hódolatomat feleséged lábaihoz. Sziszi üdvözöl Téged és Carolát, a Te bü Ferenc Józsefed. riadt lelke, mely e szörnyű éjszakán ismerte meg először ezt a testet, most menekülni akarna belőle — menekülni, de merre? Tegnap még tiszta szemein át nem lehetett — ezek a szemek véresek és ködösek voltak és égtek, mint a zsarátnok — szájában rekedt röhögés állta el az utat, fülében trágár szavak, orrában bóditó szagok — lefelé igyekezett a lélek, görcsbe torzuló lágyéka felé, aminek mélyébe pióca tapadt s szíttá ki belőle az életet —■ oda se mert nézni, szembogara kifordult s könyörgő tekintetét az oltár felé vetette___ nem.... nem___ rettenetes___ elég volt___ Pedig csak most kezdődik, úgy látszott! Fent, a toronyban a harang tizenkettőt ütött, — sivitás zengett fel uána s Bonifácius, a kiátkozott pap, meztelen, gonosz testén biborpalásttal, fején drágaköves süveggel lassan megindult a lépcsőn, az oltár felé. Kitárt karjai végén, meggörbült ujjai hegyén mintha zöld láng libegne, — arcát vörösre festi a szentélyből lecsüngő ámpolna biborkristálya. Lent, a hajóban egy pillanatra csönd lett, — őrjöngő apácák félrelökték a homlokukba csapó csigás hajzuhatagot. hogy lássák: Bonifácius misét celebrál nekik! Csönd lett, — mindenki megdermedt abban a mozdulatban, ahogy a harang ütése találta: férfikarok izma lágy női derekak körül, elkeveredő tagok kigyó'vonalában, — csak az ajkak váltak szét, bámészan, a várakozás rettenetében. Bonifácius hajlong, összecsapja, megint széttárja karját, — letérdel, feláll, — borzongó nevetés szakad fel mögöt te, csiklandozva fut végig a hátgerince ken. Aztán megint csönd, — Bonifáciu: felemeli szavát! És szól: — Idézlek! Aztán megint csönd: Bonifácius vár. iNéhányan nevetni akarnak megint, je- I lezni, hogy értik az ördögi tréfát, — I szent szertartás lárvája alatt káromlás és szitok, lóláb a reverenda mögött, sátán a püspöksüvegben. De a nevetés torkukba reked, Bonifácius ujbó! szót emel. — Idézlek. Miiurunk! Idézlek, Bűn Fejedelme! Idézlek, Élők királya, Testek Istene, — idézlek forró női csípők, l lázban égő férfiszemek, piros leányajkak, részegítő vágyak, ájuldozó mámor, inyperzselő csókok Teremíője! És megint vár. És most már nem mer nevetni senki. És újból felemeli szavát, hangosan, rikácsolva: — Idézlek, rettenetesnek mondott, kiátkozott fejedelme a pokoli gyalázatának! Idézlek, Sötétség Értelme, Mélység Királya, kit keresztetvetve, eltakart arccal kerget magától a Vérnek Temploma — idézlek, kisértő! Idézlek, kisértés — idézlek, kisértet, akit igy neveznek, odaát, Sátán — idézlek Sátán! Nehányan halkau feisikoitanak, eltakarják az arcukat. Az oltár közepéből vöröses parázs kezd feiszáliani. lassan — Bonifácius újból szót emel: most tiszta és érthető és gúnyos a hangja. — Mert minket a Te szolgáidnak bélyegeztek — mert minket a Te követőidnek neveztek — mert minket a pokol kénköves fertőjével fenyegettek a Szentlélek hirdetői — mert elölünk rejti gyermekét az anya, mert miránk mutogat ujjal a reszkető jóság, mert bennünket sóvárog, aki földi mámorával akarja becserélni az égi boldogságot — mert mi elkárhozottak vagyunk amugyis és nincs kegyelem számunkra — idézünk hát, kárhozat és bűn gyermekei, idézünk Téged, hogy lássuk szemtőlszembe azt, aki megvette lelkünk, akinek rabszolgái lettünk, idézünk, Paráznaság Ördöge, Miatyánk! Idézlek téged, kigyózó lábak és karok kapkodásának és vonaglásának Végső Célja, — idézlek, te szörnyű, Ismeretlen, titokzatos hatalma a pokol fortyogó mélységének, akihez imádkozik, akit idéz minden eikárhozott, bűn gyalázatába esett lélek, mikor parázna csókot vált a test — idézlek, Bűn Célja és Értelme, Ördögnek nevezett iszonyú, cifra nők, vészes szemű démonok barátja, drága borok, suttogva emlegetett orgiáié lihegő, izzó poklának fütőmestere — Kisértő, idézlek! Az utolsó szavak bugyborékoló hahotába fúltak: Bonifácius tágan, boldogan felkacagott — utána félpillanatnyi szünet volt, majd rettenetes dördülés — az oltárból lángoszlop szökött fel. Sikoltva borullak a földre az összefonódó párok, eltakarva szemük, hogy ne lássanak. A lépcsőn heverő ifjú most mert fölnézni először. Nézett, hunyorgott, káprázó szemét próbálgatta, aztán csodálkozva és tisztán, boldogan felnevetett ő is. mint aki rossz álomból ébred, reggel, a frissen vetett ágyban. A lángoszr lep már eltűnt helyén, az oltár közepén, pici rózsabokor állt. S a rózsabokorból apró kézéve! szétnyitva az ágagat, mosolygó csecsemő dugta ki fejét, hunyorgó szemekkel, száját csücsörítve. Lassan felemelkedik az ifjú — a lépcsőn, néhány tántorgó lépéssel, közeledik — kitárja karját, gügyög---- S mikor megfordul, hogy örömét megmutassa, mögötte tolonganak már a templom hetérái, tisztán és fehéren, meztelenül, sikoltozva elragadtatásukban, két kezükbe omló, buggyanó emlőiket nyújtogatva az Újszülött felé. 1. L
