Bácsmegyei Napló, 1924. szeptember (25. évfolyam, 239-268. szám)
1924-09-25 / 263. szám
4. oldal. BACSMEGYEI NAPLÓ 1924 szeptember 25. Pénzt hamisított Oroszország leghíresebb festője Három évi börtönre iíéiték MiassijedovBrlgolievics Ivánt Berlinből jelentik: Művészetének még virágkorából, amely őt a cári Oroszország egyik legnevesebb és kitüntetésekkel elhalmozott festőművészévé avatta, a balsors annyira letaszította a lei tőn Mipssijedow Brigolievits Ivánt, hogy pénzhamisító lett belőle. A hírneves festő ezen a téren is megmaradt eröskezü művésznek, aki olyan tökéletesen hamisította az angol bankjegyeket, hogy szakértők szerint páratlanul állt a maga nemében. Ez a művészi tökély azonban mégsem óvta meg attól, hogy leleplezzék. így történt azután, hogy a cliarlottenburgi törvényszék előtt a vádlottak padjára került. Vele együtt ott ült állítólagos felesége, a harmincötesztendős Wernici Malvina táncosnő is, mint bűntárs, aki a táncművészet mellett arra is ráért, hogy odaadó hűséggel segédkezzék a nagy művésznek e gyakorlati, de veszedelmes működése terén. Miassijedow ősrégi és tekintélyes orosz müvészcsaládból származik és csak a művészetnek élt. Miassijedow kalandos természetű volt és életpályája is igy alakult. A hatalmas erejű ember három évig mint dijbirkózó szerepelt. 1918-ban a bolscvikiek elől menekülnie kellett. Ellenforradalmi programja miatt tizedmagával halálra ítélték és a többi kilencen végre is hajtották az ítéletet. — Én voltam, az utolsó — mondta izgalomtól remegő hangon a tárgyaláson de nem tudom, vájjon a katonáknak az volt-e a megbízatásuk, hogy csak megijesszenek, mert a nékem szánt lövés eldördült, de életben maradtam. A vádlott ez után a kalandos elbeszélés után a következő elbeszélésbe fogott: — Egy este azzal a gondolattal aludtam el, hogyan lehetne angol fontot hamisítani s reggel, amikor felébredtem, egyszerre csak dolgozószobámban elhunyt édesatyám alakját pillantottam meg, aki az asztalnál egy tisfentos bankjegyet szemléleteit és rideg és szigorú hangon igy szólott hozzám: — Kezedben van a művészet, az első a pillanatban kezembe repült a bankjegy és apám eltűnt! A vádlott a továbbiak folyamán elmondta, hogy maga sem tudja, mennyi bankjegyet hamisított, de semmi esetre sem sokat, mert kevés volt a papirosa,. Hiába akarta azonban a vádlott apja szellemét értelmi szerzőnek megtenni és magát egy szellem szuggesztiója áldozatának feltüntetni, a törvényszék három évi, feleségét hat havi börtönre ítélte. Felmentették a Fővárosi Operetiszinház elleni merénylet értelmi szerzőit A meréayíeilben részes ébredőket egytől bat hétig terjedő fogházbüntetésre ítélték kísérleted sikerrel fog járni! Ebben Egy kritikus albumából Irta: Baedeker AZ EGYÉTLEN LEÁNY Az irodalomban is vannak sablonok (mint minden más mesterségben). amelyektől a legnagyobb művészek se tudnak szabadulni; beidegzett formák, amelyek lenyűgözik őket. Regényekben, novellákban, drámákban például — észrevehették — a fiatal lányok (és különösen az egyetlen lány) apja rendesen, sőt — tessék megfigyelni! — majdnem mindig öregember. Az alig fölserdült hajadon, a bimbózó szüzvirág mellett fehérbajuszu. deresszakállu aggastyánokat látunk, akik botra támaszkodnak, a sir szélén állnak, s már csak addig óhajtanának élni, amig a rendesen anyátlan gyermeküket (ez is sablon!) szerencsésen férjhez nem adják. Ez bizony semmi képpen se józan realitás, mert a való életben, amely van olyan autentikus. mint a szépirodalom, a 16—17 éves s ennél is idősebb lány apja, ha nem is fiatalember, de csak nagyritkán öregur. Az irodalom, amely az életet akarja tükrözni, itt rossz tükörképet ád. Boccaccio-tól kezdve máig a regény- és drámabeli fiatal szűz s a létrehozója közt monstruózus a kor,különbség. És Shakespeare, aki máskülönben oly kevéssé sablonos, amikor a fiatal hölgyeit színpadra álhiBudapestről jelentik: A budapesti1 törvényszék szerdán tárgyalta a Fö-1 városi Operett Színház ellen eiköve- í tett merénylet ügyét. A bünpör első-: íendü vádlottjai Márff.v József, Adorján Géza és Heffner ébredővezérek voltak, akik. mint ismeretes, a múlt év januárjában fegyveres ébredő fiatalemberekkel megtámadták a színházat, amelynek alkalmazottjai azonban — mielőtt véres tervüket az ébredők végrehajthatták volna — a rendőrség segítségével ártalmatlanná tették a támadókat. A vádiratban az ügyészség Márffyt és Adorjánt felbujtással. a többi ébredő tettest pedig magánosok elleni erőszakkal vádolta. A bíróság elsőnek Adorjánt hallgatta ki, aki kijelentette, hogy nem érzi masát bűnösnek és nem vett részt semmi olyan megbeszélésen, ahol a merényletről határoztak. Az elnök előtárta az egyik vádlott: Heffner terhelő vallomását, amely szerint Adorján az ébredők helyiségében egy ivet íratott alá. amelyben becsületszavával fogadtatta meg az aláírókkal, hogy résztvesznek a merényletben és utasította Heffnert, hogy a soroksáriakat szervezze meg és hozza be a színházba. Adorján kijelentette. hogy Heffner csak azért keverte őt bele az ügybe, hogy egy súlyosabb egyéniség is szerepeljen c. tettesek között. Héjjas adta ki a parancsot Okolicsányi vádlott szintén tagadta, hogy részt vett a merényletben. Az elnök kérdéseire kijelentette, hogy január 15-ikén ugyan megfordult a Sörház-uccában és ott beszélgetett egy magas személyiségű volt főhadnaggyal, aki kijelentette, hogy az operettszinház előadását meg fogják akadályozni. Az illető főhadnagy mondotta neki. hogy okvetlenül meg kell változtatni a színház irányítását, mert Ben Blumenthal, ez az amerikai zsidó kapta meg az engedélyt és felszólította, hogy csoportjával csatlakozzon hozzájuk. A főhadnagy kérését azonban megtagadta, mert semmi atrocitásban nem akart résztvenni. Ami a trianoni békeszerződésbe ütközik Márffy József kihallgatása következett ezután. A letartóztatásban levő ébredővezér kijelentette, hogy a színház elleni merényletben semmi része nem volt. Beismerte, hogy egy alkalommal résztvett egy olyan értekezleten, amelyen a zsidók megleckéztetéséről volt szó és alá is irt egy ivet. de hogy az mire vonatkozott. nem tudja. Heffner Gyula, aki a soroksáriakat vezette a színház ellen, azt vallotta. hogy a rendőrségen annak idején azért vallott be mindent, mert félt a veréstől. A rendőrségen — mondotta — nem is mondhatott el mindent és most sem mondhat el mindent, mert a trianoni békeszerződésbe ütköznék, ha elmondaná, hogy miről volt szó az ébredők helyiségében. Az elnök kérdésére kijelentette, hogy zárt tárgyaláson esetleg hajlandó részletes vallomást tenni. Anynyit azonban igy is elárulhat, hogy tudott e merényletről, de nem volt részes benne. A kérdéses napon bent járt Pesten néhány soroksári ébredővel. Az elnök elébe tárta beismerő vallomását, mire Heffner ismét kijelentette, hogy a merényletben nem vett részt. Ellentmondásba keverednek a vádlottak Hozmetz Ferenc nem érzi magát bűnösnek. Nem tagja az ébredő magyarok esryesületének — mondotta — és egész véletlenül került a színházba. Azért ugrott fel az első lövések eldördiüése után, mert idegbajos ember és annyira megijedt, hogy a kabátját és kalapját is ottfelejtette. Később azután ellentmondásba keveredett és beismerte, hogy a detektívek találtak nála egy revolvert nyolc tölténnyel és hogy revolveréből lőtt a nézőtérre. Balkó József vádlott elmondotta, hogy Heffner január 15-én közölte velük, hr- — Gmi készül a színház ellen. Ö csak meg akarta nézni a tüntetést és ezért ment el a Fővárosi Operettszinházba. Tüntetés a tárgyalóteremben Ebben a percben hatalmas tumultus támadt a tárgyalóteremben. A mikor a teremszolga kinyitotta az ajtót, hogy a következő vádlottat behívja, egész csomó fiatalember özönlött be a terembe, feldöntöttek a teremszolgát és óriási zajjal, kiabálással helyet foglaltak a padokban. Olyan óriási volt a zaj, hogy alig lehetett Mészncr Tivadar ügyészségi alelnök szavát hallani, aki felpattanva helyéről, azonnali rendelkezést kért a tanácselnöktől: Kérte a tárgyalás felfüggesztését és rendőri készültséget a rendbontás megakadályozására. A tanácselnök kérkedésére detektívek és rendőrök jöttek a tárgyalóterembe, elálltak az ajtót, a betolakodottak közül néhányat kituszkoltak. Közben az elnök felfüggesztette a tárgyalást és harsány hangon adta ki utasításait a rendőröknek: — Aki ellenszegül és be akar jönni a tárgyalóterembe vagy másként akarja a rendet megbontani, az én parancsomra azonnal tartóztassák le. Mindenkit le kell tartóztatni, aki ellenszegül. Erre helyreállt a rend. A sváblegények A többi vádlott: Veres János, Kainál János, Peller János, Ott Mija, szintén c sablon keretei között mozog. A Velencei Kalmár Jessicája aligha több tizenöt évesnél, mert hiszen először szerelmes, s az olasz lányok, akár zsidók, akár nem, ebben a korban már férfiérettek. Sőt előbb is, mert Julia, a Capulet-lány, már tizennégy éves korában szeret bele halálosan Rómeóba. És Shylock mégis és a Julia apja nemkülönben törékeny öregek. Mát még a »három a kislány« (Goneril. Regan és Cordelia) atyja, a hófehérszakállu Lear király! Ez már szenilis gyengeségekkel beteg aggastyán, aki valószínűleg aggkori paralizisben is szenved . .. De maradjunk az »egyetlen« leányoknál. s különösen Jessicánál és az apjánál, Shylocknál. ahol a korkülönbség azért is kirívóbb, mert itt nemcsak délszaki, de hozzá zsidófajtáiu apáról és lányról van szó. A zsidók a régi századokban, mint az orthodoxok ma is. igen fiatalon házasodtak, s egy kevésbé irodalmi Shylock, aki valóban a Rialto körül csinált pénzüzleteket, aligha lett volna több harminchat évesnél. (Mert ilyenkoru zsidóknak már voltak, sőt ma is vannak. 15 éves gyermekeik.) Ellenben a Jessica apja, ahogy Shakespeare beállítja s ahogy a karakterszínészek játszák, legalább is hatvan esztendősnek s egyik-másik ábrázolásban még vájj nebbnek látszik. Az ellentét igy (fiaš tál — öreg. szép — csúf) természetesen feltűnőbb, a kétféle morál és az ellentétes világnézetek közötti eltérés megokoltabb, s a Shylock tjagikuma — mert az elhagyatottsága teljesen vigasztalan — megrázóbb. Mégis, ez a szembeállítás mintha nem volna oly élet- és valószerig mint a nagy élctfestö impozáns oeuvre-jének oly sok alakja és jelenete . . . S a világirodalom tele van regényekkel és drámákkal, amelyekben hemzsegnek az aggastyán-apák, a kiknek egyetleu leánya éppen csak hogy kinőtt a gólya nemes hivatásában hivő ártatlan gyerekkorból. Itt még annyira sincs megokolva, mint az említett esetben, hogy mért kellett a kedves kis teremtéseknek olyan apától születni, aki nagyapónak is túlságos vén lenne? Pedig ezt a polgáriasán józan és polgáriasán reális Balzac szintén igy csinálja, s a legtöbb epigonja nemkülönben. Igaz. annyi egyetlen lány sincs ezen a világon (szintén irodalmi sablon!), mint amennyi illatozik a regény- és szinmüirodalom kertjeiben, s még kevésbé látunk az irodalmon kivülí életben — amely végre szintén élet! — annyi öreg apát. aki még nem öregapa. mint a sablonokkal dolgozó iitteraturában. Muszáj, hogy ezt a különösséget néhány eredetiségre törekvő reformiró is észrevette, aki szakítani akar a régi sablonokkal s uj kurzust kezd az apák és a leányaik közti viszony rajzolásában. Mert újabban, a modernek közt. találkozunk már olykor a másik véglettel. amely — reméljük — nem vá-KHWüHffSHJJB' Ilik sablonná. Uj könyvekben ismeretséget köthetünk most egészen fiatal, fess, hóditó apákkal, akiknek már férjhezmehető. persze szintén egyetlen lányuk van. Fájdalom, ezt az ujitást aligha azért hozták divatba az uj szerzők, hogy megbuktassák és ad absurdum vigyék a régi módszert, hanem csak a nagyobb hatás, a perverz és tragikus szerelem szomorú szenvedelmének a tárgyalhatása végett. Itt, ezekben az uj regényekben és uj színdarabokban vagy az apa bolondul bele a lányába, vagy ez gyullad szerelemre, szinte tudatlanul az apja iránt, ami nemcsak borzalmasan tragikus konfliktus azoknak, akiket ez a szomorú sors ér. de kellemetlen és kínos az olvasónak meg a nézőnek is. aki jobban szereti a természetes vonzalmakat és a vérfertőzetlen szerelmeket, s aki valószínűleg azt gondolja, ha ily szenvedélyekről olvas, hogy nem kell minden ördögöt a falra festeni. Az ilyen szerelemből még az irodalomban se kérünk. Maradjunk meg akkor inkább a régi sablonnál, ahol az apa dédapja lehetne az egyetlen — és rendesen igen szép — leányának, s ahol legalább az biztos, hogy a lány nem szeret bele az aggastyán-apjába. Az utóbbiról persze még ebben az esetben se egészen biztos, hogy nem bolondul bele a leányába, aki kor szerint a dédunokája lehetne ... Mert az irodalom majdnem annyi lehetetlenséget tud teremteni, mint az Élet.
