Bácsmegyei Napló, 1924. szeptember (25. évfolyam, 239-268. szám)
1924-09-23 / 261. szám
6. oldal, BACSMEGYEI NAPLÓ 1924. szeptember 23. Véres zsebkendőt küldött Héjjasnak az egyik csongrádi bombamerénylő Hétfőn folytatták a tanúkihallgatásokat — Szerdán tárgyalják a budapesti Fővárosi Oparettszinház merénylőinek bíinpörét. Budapestről jelentik: Szerdán reggel kezdik tárgyalni a Fővárosi Operettszinház ellen, annak megnyitó előadása alkalmával elkövetett merénylet ügyét. Az ügyészség Márffy Józsefet, a bombamerénylet bünpörének fővádlottját, valamint Adorján Géza magántisztviselőt és Okolicsányi László fővárosi főtisztviselőt mint felbujtókat vádolja, akik az ébredő magyarok Sörház-uccai székházában működő nemzetvédelmi osztály ülésén és a IX. kerületi nemzetvédelmi csoportnál megtervezték a Fővárosi Operettszinház elleni revolveres merényletet. A többi vádlottat, számszcrint tizenhatot pedig, mint tetteseket vádolja az ügyészség magánosok el’en elkövetett erőszak büntette cimén. — Szabadlábra helyezték a szurkaié villanyszerelőt. Paracski József szuboticai villanyszerelő — mint a Bácsrnegyei Napló is közölte — pénteken este a palicsi munkásszanatórium előtt féltékenységből összeszurkálta a feleségét. Paracskit a szuboticai rendőrség letartóztatta, a több sebből vérző asszonyt pedig a mentők beszállították a városi közkórházba. Paracskit hétfőn délelőtt hallgatta ki Pesics bűnügyi rendőrkapitány. A kihallgatás folyamán Paracski azzal védekezett, hogy tettét erős fölindulásban, beszámíthatatlan állapotban követte el. Minthogy Paracskiné állapota nem súlyos, a villanyszerelőt kihallgatása után szabadlábra helyezték. Ügyét a rendőrség még hétfőn délelőtt áttette a szuboticai ügyészséghez. — Halálozás. Weisz Katalin e Ló 20-án rövid szenvedés után meghalt. Temetése 21-én ment végbe Stari-Szivacon, nagy részvét mellett. Az elhunytban Weisz Jakab, a Zorka-mütrágyagyár képviselője nővérét gyászolja. — A Lelbach-istálió lovainak győzelme Beogradban. Bengradból jelentik : A vasárnapi beogradi lóversenyen Lelbach Gyula istállója ismét nagyszerű eredményeket ért el és méltán felkeltette a figyelmet a vajdasági lótenyésztésre. A „Kostolac“ versenyt, a két évesek nagydijál Lelbach Gyula Gyöngyharmat nevű saját nevelésű angol telivér kancája nyerte meg tizenegyes rekord mezőnyben, megverve a versenyen résztvett külföldi összes lovakat. Második Dungyerszlci Gedeon importált „Kokorq“ nevű kancája lett, mig a favorit „Öreglak“ ménivadék csak negyediknek futott be. A 2000 méteres versenyben ugyancsak Lelbach Gyula „Éljen* nevű saját nevelésű telivér ménje futott be elsőnek, nagyszerű idő alatt verve az idei „Derby-győztest“, Dungyerszky Gyókó importáltSzanszkritivadékát. — Bosszúból kirabolták a rokonai. Szentáról jelentik: Rövid Ferenc szentai borbély feljelentést tett a rendőrségen jovanovics Poró, özvegy Jovanorics h'osztáné és Jovanovics Draga nevű rokonai ellen, akik bosszúból, mivel a feleségét megszidta, távollétében betörtek a lakására, ahonnan összes készpénzét és ruháit ellopták. V bosszúálló rokonok elten megindult aá eljárás. • — Kiutasították Svájcból Vorovszki merénylőjét. Géniből jelentik: Conradit— Vorovszki szovjetkövet gyilkosát — a kit a Iausannei törvényszék tudvalévőén felmentett, a genfi Maxim-muiatóban okozott botrány miatt a rendőrség egyhónapi elzárásra és Svájc területéről való kitoloncolásra ítélte. — Megnyílik a noviszadi értéktőzsde. Noviszadrói jelentik: Október elsején megnyílik a noviszadi értéktőzsde, a mely kedden és pénteken délelőtt 12— Vsl-ig tart tőzsdenapokat. Az értéktőzsdén jegyezni fogják az állampapírokon kívül a bejegyzett bei- és külföldi értékpapírokat is. A tőzsdeigazgatóság tőzsdebizoraányosi jogosítványt adott ki Dungyerszki Sándor és társa cégnek, Linziig Lajos noviszadi bankárnak és Bđlcs Ijjés szuboticai kereskedőnek. . Szolnokról jelentik: A csongrádi bombavetők bünpörének hétfői tárgyalásán folytatták a tanúkihallgatásokat. Az ügyész két újabb fontos tanú megidézését kérte, akik látták Sinkót és Bölönyit a »Magyar h'irály«-szálló előtt ólálkodni röviddel a bombarobbanás előtt. Szabó István csongrádi földbirtokos, tanú azt vallotta, hogy a szomszédságában lakó Sági János este fél tizenegy tájban, tehát másfélórával a robbanás előtt hazajött. Busa Mihályné, akinek a fia szintén résztvett a nyomozásban, tagadta, hogy akárkinek is beszélt volna arról, hogy a vádlottakat kínozzák. Özv. Katona Mihályné ezzel szemben azt állítja, hogy Búsánétól hallott a vádlottak megveretéséről. Bódi Julia és Mészáros Imre megerősítik, hogy a vádlottakat bántalmazták. Ugyanilyen értelmű vallomást tesz Palásti János csongrádi mészáros is. Ezután Huber Gyula csongrádi adótiszt tesz vallomást. December 26-án este kilenc órától a bombamerénylet utáni időig a Magyar Király-kávéházban tartózkodott. Ott látta Piroska Istvánt többek társaságában. A vádlottak közül Fülöp Andort látta ott egy társaságban Forgóval — A baromfi, és gaiambtenyésztök egyesületet alakítottak Becskcreken. Becskerekről jelentik: A baromfi- és galambtenyésztők hétfő délelőtt egyesületet alakítottak. amelynek elnökévé dr. Kleisz Jánost választották meg. — Házasság. Neubauer (Dusán) Dezső (Kolarovice). a Photo-Industrija cég prokuristáia. folyó hó 16-án házasságot kötött Novisadon Rónai Rózsikával Novivrbaszról. (Minden külön értesítés helyett.) — Szerencsétlenség tolatás közben. Puzics József szuboticai vasutas hétfőn a csantavéri állomáson a tolatásnál segédkezett. Az ütközők közé került, amelyek összenyomták mellkasát. Beszállították a szuboticai közkórházba. Állapota súlyos. — Szurkálás Szerdán. Szentáról jelentik: Csermák Ferenc szentai lakosra hétfő este, ahogy egy park mellett haladt el menyasszonyával, három ismeretlen egyén támadt, akik több késszurást ejtettek rajta. Csermák feljelentésére a rendőrség letartóztatta Velez József és Boros János napszámosokat, akik részt vettek a támadásban. — A löldmives-párt gyűlései a Bánátban. Kikindáról jeientik: A íöldmives-párt vasárnap Kikindán és Mokrinban gyűléseket tartott. A gyűlések szónokai Vuics Demeter képviselő és Jovánovics Jocó,.a földmives-párt alelnöke voltak. — A noviszadi tözsdepalota felépítése. Noviszadrói jelentik: A tözsdeigazgatóság hétfőn délelőtt Nesztorovics beogradi műegyetemi dékán és Stefánovics műegyetemi tanár részvételével ülést tartott, amelyen a noviszadi tőzsdepalota felépítésére beérkezett pályamunkákat bírálták meg. Összesen hat pályázat érkezett be, ^melyek felett kedden dönt a tőzsdeigazgatóság. — öngyilkos budapesti tözsdebizouányos. Budapestről jelentik: A SzMámiiészvények kontrerninjével kapcsolatban hétfőn feljelentették a rendőrségen Kondor József tőzsdebizományost, akinek vagyonára tiz milliárd erejéig bűnügyi zárlatot rendeltek el. Úgy hírlik, hogy Kondor a Midcgkuti-uton öngyilkosságot követett cl. Az utón ugyanis hétfőn délután egy férfi hulláját találták, az agnoszkálást azonban még nem fejezték be. Steinitz Gvnfa dr. novisadi ügyvéd. Ar-idszky Mita dr. ügyvéddel társulva, működését újból megkezdte. Iroda: Massarvk ulica 7 (azedőtt Aranv-u.. az evangélikus-templom környékén. Afczárdakás: Saraievska ulica 15. Tisztviselő-telqp. és Kasztellel. Az elnök: Látta-e a robbanás után Barna gyógyszerészt hazamenni, s mondott-e ö ekkor valamit? A tanú: Barna Henrik odarohant ahhoz az asztalhoz, ahol akkor én ültem, Piroska István és mások társaságában. A gyógyszerész föl volt indulva és odaszólt: — Gyű,szí, Gyuszi, gyilkosok, mit tettek! Ez a jogrend Magyarországon? Ifj. Hajdú János csongrádi földműves, aki Szegeden a Csillag-börtönben letartóztatásban volt, nem látott sérüléseket a vádlottakon. Dr. Albert Áron csongrádi ügyvéd elmondja, hogy a vádlott Sági üzenetet küldött vele Kecskemétre Héjjas Ivánhoz, s mellékelt egy véres zsebkendőt. Héjjas elolvasta a memorandumot és visszaadta. Az elnök: Héjias Irán semmi egyebet nem mondott? Nem mondta, hogy nem áll szóba gyilkosokkal? A tanú: Nem, egy árva szót sem szólt. Túri László napszámos azt vallja, hogy ó is látta a véres lavórt a járásbíróságon. Piroska János, a Piroska-testvérek apja azt vallja, hogy mindkét fia otthon tartózkodott a merénylet idején. — Elstiosztályn hatáskörrel ruházták fel a becskereki vámhivatalt. Becskerekröl jelentik: A beogradi fővámigazgatóság értesítette a becskereki másodosztályú fövámhivaíalt, hogy mindazon árukat, a melyek az elsőosztályu fővámhivatal hatáskörébe tartoznak, ezentúl saját hatáskörében elszámolhatja. Kivételt képeznek a játékkártya, arany- és ezüsttárgyak, a melyeknek elvámolására továbbra is az elsőosztályu fővámhivatal illetékes. A fővára igazgatóság ezt a határozatot a becskereki kereskedők és gyárosok egyesülete kérelmére hozla meg. — Elgázolta a vonat. Becskerekről jelentik: Hétfőn délután súlyos kimenetelű szerencsétlenség történt a becskereki főtéren. Barát János tizenkét éves tanonc leesett a keskenyvágányu vasútról és a kerekek alá került, amelyek a ballábát tőből lemetszették. Beszállították a közkórházba. »Lili bárónő« és »Pillangó főhadnagy'« a Katholkus Legényegylet színpadán vasárnap, szeptember 28-án este 8 órai kezdettel hozza színre Szabó Márton kiváló együttese ezúttal harmadszor Huska—Martos kiváló zenéjü operettjét, a »Lli bárónőt«, mig délután 3 órakor a nagysikerű »Pillangó főhadnagy« kerül mérsékelt helyárak me'lctt színre. Jegyek mindkét előadásra a Jcdinstvo melletti kis trafikban válthatók. TŐZSDE • K ® A dinár külföldi árfolyamai 1924. szeptember 22. Zürich 7.45. Berlin deviza 5S.8—59 milliárd márka valuta 58.3—58.5 milliárd márka. Becs deviza 922—996, valuta 988— 994. Prága deviza 47.50—48, valuta 47.25 —47.75. London 139. Budapest (hivatalos árfolyam) deviza 1082—1089, valuta 1062—1084. Zürich, szept. 22. Zárlat: Beograd 7.45, Prága 15.85, Szófia 3.85, Bukarest 2.70, Milánó 23.20, Páris 28.05, London 23.62, Newyork 5.29, Amsterdam 203.75, Budapest 0.0069, Bécs 0.0074375. Beograd, szept. 22. Zárlat: Páris 3.83, London 320—318.50, Milánó 3.145— 3.185, Newyork 71.25—71.50, Géni 13.525—13.55, Prága: 2.14—2.1425, Bécs 0.1011—0.1012, Budapest 0.0975, Bukarest 36.45—36.75, Amsterdam 26.60. Noviszadi terménytőzsde, szept. 22. Lanyha irányzat mellett közepes forgalom. Búza 345—350 dinár. Rozs 205 dinár. Tengeri 280—282.50 dinár. Uj csöves tengeri 102.50—105 dinár, i Szárított bácskai 245 dinár. Bab 445 dinár. Liszt 0-ás G. 530 dinár, 3-es 405—410 dinár, 7-es 365 dinár. Kender 2250—2350 dinár. — A tőzsdeigazgatóság hétfői ülésén a bab-kötésekre a következő tőzsde-szokványokat állapította meg: 1. Nem szállítható a bab az esetben, ha négy százaléknál több idegen magot, vagy romlott szemet tartalmaz. 2. Ha 2—3 százalék a romlott szem, vagy az idegen mag, úgy az eladó köteles másfél százalékot, ha 3—4 százaléka idegen mag, vagy pedig rossz szem. úgy négy százalékot köteles a vételárból a vevő javára bonifikálni. Szentai gabonaárak, szept. 22. Búza 340 dinár. Tengeri csöves 110 dinár. Uj tengeri 165 dinár. Árpa 300 dinár. Zab 240 dinár. Muhar 300 dinár. Bab 410 dinár. Köles 225 dinár. Korpa 190 dinár. Repce 600 dinár. Irányzat anyha. Budapesti gabonatőzsde, szept. 22. A terménytőzsdén a forgalom emelkedő kenyérmagvakban. A malmok élénkebben vásárolnak, ami a múlt hét végén történt külföldi liszteladásaik következménye. Tiszavidéki búzát budapesti paritásban 430—435.000 koronával kínálnak. a malmok 425.000 koronás pénzajánlatokat tesznek váltóiizetés ellenében. A rozs szilárd. 377.500—380.000 koronával kötöttek üzletet. Morzsolt tengeriben kevés üzletkötés van. Tavalyi morzsolt tengeriért 380000 koronát fizetnek. Csöves tengerit prompt szállításra 100—120.000 koronával kínálnak. Chikagői gabonatőzsde szept. 22. Búza szeptemberre 127, Búza decemberre 131, Búza májusra 137, Tengeri szeptemberre 114, Tengeri decemberre 107, Tengeri májusra 108, Zab szeptemberre 48, Ziab decemberre 51, Rozs szeptemberre 104, Rozs decemberre 109. Newyorki gabonatőzsde, szept 22. Búza őszi vörös 146, Búza őszi kemény .144, Tengeri 130, Liszt sp. w. cl. 575— 625. Az irányzat lanyha. Budapesti értéktőzsde, szept. 22. Csendes forgalom mellett az árfolyamok tartottak voltak. A második félidőben kisebb javulás állt be. Záróárfolyamok (ezer koronákban): Bankok: Ángol-magy. 40, Szlavón jelz. 60, Magyar Hitel 487, Osztrák Hitel 162, Leszámítoló 69, Keresk. bank 1215. Takarékpénztárak: Belvárosi 27, Moktár 175, Pesti hazai 3240. Biztosítók: I. Magyar Bizt. 7500, Fonciére 150. Malmok: Backmalom 51, Concordia 38, I. bpesti gm. 124, Gizella 69. Bányák és téglagyárak: Bqocsini 870, Borsodi 83, Salgó 495. Nyomdák: Athenaeum 123. Vasművek és gépgyárak: Bródi vaggon 10-4, Ganz Dán. 2330, Ganz vili. 1200, Hofíherr 118, Alt. gépgy. 22.5, Rimamurányi 145, Schlick 51. Különféle vállalatok: Délicukor 475, Temcsi szesz 200, Szegedi kend. 365. Faipari vállalatok: Guttmann 960, Malomsoky 8.5, Ofa 530, Szlavónia 78, Nasici 2Ö75. Közlekedési vállalatok: Adria 1050, Délivasut 57, Mítr 205, Áliamvasut 4025, Tröszt 195. Cimbalmozik ? Moravetz cimbalom ALBUMA már megjeleni!----------------Igazi meglepetés a cimbalmozók számára. Kiválogatott brilliáns darabok gyűjteménye. Mindenütt kapható. VASHORDÓK Ä2 részére, bevált kivitelben, minden nagyságban kaphatók MELKUSZ KAROLY NOVSSAD, a selyemgyárral szemben. 6284