Bácsmegyei Napló, 1924. szeptember (25. évfolyam, 239-268. szám)

1924-09-21 / 259. szám

14. oldal. BACSMEGYEI NAPLÓ 1924 szeptember 21. hivatása,- hogy mindenki által köny­­nyen megközelithetö legyen. A kö­zépiskolát a legszegényebb ember is könnyen elvégeztethette gyer­mekével: a tandíjmentesség és az olcsó tankönyv lehetővé tette azt. Ma mindjobban megszorítják a tan­díjmentességet, viszont állandóan drágább lesz a tudás ára, a tan­könyvek pedig ugyancsak az arany­­paritásra visszatérő hatalmas szor­­zószámokkal ma megvásárolhatatla­­nok a szegény ember számára. A szegények tömege pedig állandóan szaporodik és így mind több em­bert szőrit ki az aranyparitásra való visszatérés az iskolából is. A kulturáltak talán legnépszerűbb agitátora a színház, amely szóra­koztató módon terjesztette a tudást és nevelte az Ízlést, most szintén eljutott válságához. A jegyek! árát felemelték az aranyparitásra, mert a színház enélkül nem bírja fedezni a hatalmas személyzet és művészi kiállítás hatalmas költségeit.^ Az aranyparitásra való visszatérés itt is már az első néhány hónap után a legsiralmasabb visszaesést mutatja. Berlinben már az elmúlt szezonban be kellett zárni több színházat és félő, hagy ez a sors, vár az uj sze­zonban- több1 bécsi és budapesti szín­padra is. Szinházj pénztárosok ál­lítják, hogy a középosztályhoz tar­tozók gyakran szomorú lemondással távoznak a jegypénztártól, anélkül, hogy megváltanák a belépőjegyet, tamikor a hatalmas szorzószámmal való számtani művelet után itt is kiderül, hogy milyen sok pénz kell ahhoz, hogy valaki végignézhessen egy színházi előadást. Legjobb mű­vészi erőit is elveszti a legtöbb szín­ház, mert nem tudja kellőképen megfizetni őket és ezzel magyaráz­ható, hogy a magyar művészi élet büszkeségének, a budapesti Opera­háznak, az idén még a megnyitása is kétséges. Ha a színházak nem akarnak alacsony nívóra zülleni, úgy nem marad számukra más lehe­tőség. mint csak az aranyparitás alapján való kalkulálás, ez viszont a közönség legszélesebb rétegeit — és épp a megértő, intelligens szinhdz­­publikumot — zárja ki a színház nézőteréről. így fest az aranyparitásra emelt kultúra. A gazdasági válságnak leg­­szomorubb fejezete ez. mert örök­nek hitt értékeket se kiméi meg az evek óta diadalmaskodó pusztulás. A legerősebb kuitur-iníézmémyeket fenyegeti megsemmisüléssel a sú­lyos gazda-sági csőd, amely a gyön­ge valutájú országokban rombol a iegfékevesztetíebben, de — tapasz­talatok mutatják — nem hagyja érintetlenül a győztes országokat sem. Ami a koldusáilamokban ma már erősen szembetűnő, az kisebb mértékben feltalálható a gazdagok­nak hitt európai országokban is és — sajnos — mindjobban vehető észre. Az aranyparitásra emelt kultúra végeredményben a kultúrának ed­digi értékelését változtatja meg. Mihelyt a kultúra ilyen szoros kap­csolatba került a gazdasági hely­zettel, abban a pillanatban, amikor a kultúra érzékeny szeizmográfja ilyen súlyos ingadozásoknak és be­folyásoknak van kitéve, akkor már veszélyben vannak a legnagyobb, az öröknek hitt értékek is. A hábo­rú utáni megpróbáltatások során a meleg ruhánál és a karéj kenyérnél is erősebbnek bizonyult eddig a vi­gaszt adó kultúra: a nélkülözéseket is elfeledtctő szép szeretete, a tu­dás szomjas keresése, a könyv és a színpad narkotikumához való me­nekvés. Most ezeknek az elveszté­sén van a sor. Az aranyparitásra emelt kultúra súlyos kulturális sülyedés folyama­tának a kezdete. Szomorú esés ez — mélyen az aranyparitás szintje alá . . . László Ferenc. A reichstadü herceg rendkívül érde­kes élete sokat foglalkoztatta a hisz­­torikusokat és a. szépirókat egyaránt, de ezek a történetek tele vannak fan­tasztikummal és szándékos hamisítások­kal. Egy magyar ujságiró, Déri Gyula, körülbelül ötven év előtt véletlenül ta­lálkozott egy fővárosi családnál Elssler bánival, a világhírű táncosnővel s al­kalma volt tőle sok mindent megtudni Napóleon fiáról. A könyvbe ki nem adott emlékiratok szerint a nagy tán­cosnő így irta le a herceg külsejét:-- Vérszegény volt, rendkivü! gyor- j san nőtt, egyszer egy év alatt egy j araszttal lett nagyobb. Szép, pirosarcu I fiatalember, de a testalkata inkább szá­nalmas, mint hősies, szükmellü, vékony­­izmu, aki nagyon könnyen meghűlt s olyankor hónapokig köhögött. Skroíulus­­tünetek is jelentkeztek rajta, ezért kü­lön életrendet állapítottak meg számára az orvosok, azonban semmi parancsot nem hallgatott meg. Halála előtt már három évvel olyan rossz bőrben volt, hogy emiatt nagykorúvá sem nyilvání­tották, nehogy szabadjára hagyva még többet ártson az egészségének. Szenve­délyes lovas volt, a legrosszabb téli időben Is órákhosszat lovagolt, még hu­­rutos, sőt lázas állapotban is. Hideg vízben szeretett fürödni. Amikor lovag­lástól átizzadva, átöltözés nélkül ment színházba, elvették tőle a lovat. Csak 1831-ben, húsz éves korában, lett nagy­korú s ugyanakkor ezredessé nevezték ki s mint a császári ház tagja, félmillió frank évi jövedelmet kapott Kevesen tudják, hogy Napokon ma­­gánvagyonából semmi sem jutott az if­! ju hercegnek. Mária Lujza tett ugyan lépéseket, hogy a fiának megmentse a kétszáz milliónyi apai örökséget, de a trónrajutcít Bourbonok ellenezték ezt s a gyám Ferenc császár a békesség ked­véért lemondott a milliókról. Az örök­ségben volt azonban olyan pénz is, amire a francia kormány nem tehette rá a kezét. Hat millió frank a párisi Lafitte bankháznál volt letéve. Ezt a végrendelet három végrehajtója egy­szerűen ellopta. A Sasfiók rendszerint keserű nevetésben tört ki, amikor erről esett szó. Elssler Fámról azt hirdeti a történe­lem, hogy barátnőié volt a rcichstadti hercegnek. , A világhírű táncosnő az említett em­lékiratok szerint hetvenkét éves korá­iban is kecses, élénk szellemű, vidám megjelenés maradt. Arcán alig voltak ráncok, szép szeme a régi. ÍAz is ösmert dolog, hogy a férfiak szivén nyert hatalmával sosem élt vissza, nem tett rosszat, nem volt bot­­irányok hőse. Aranyos szivü, jólclkü Inőnak festette minden kortársa s sze­­! rolnii kalandjai előtt még az erkölcs- I bírák is szemest hunytak. I —\ Szó sem igaz belőle —- mondta —, Jhogy szerelmi viszonyom lett volna a ; herceggel. Pedig ez a hízelgő mese egy időben az egész világon el volt terjed­ve. Gyakran találkoztunk, ő szívesen elbeszélgetett velem, de semmi több. f;n akkor Gentzet bámultam, aki a nagyapám lehetett volna, de a legszebb öreg ur Bécsben és nekem sokáig a legönzetlenebb támogatóm. Ö fedezett jföl a Kärnthnerthor színháznál, ahol a Itestvéremmel együtt jelentéktelen kis pontok voltunk, ő küldött bennünket tanulni Nápolyba. Metternich azt mond­ta, hegy neki van egész Becsben a leg­több esze. Mikor Napoleon 1905-ben Í lemondatta Ferenc császárt a német I császári címről, Becsben arról gomlol­­f koztak, milyen megfelelő címet vegyen föl a Habsburg-ház. Gentz ekkor azt mqndta: — Tegye át a dinasztia székhelyét Magyarországra, a monarchiát nevezzék el magyar császárságnak, az uralkodó pedig legyen magyar császár. Gentz ismertette meg a sasfiókkal is F'ssler Fánit. Metternich tudott a lá­togatásokról s nagyon is Ínyére volt, ■ hogy a herceg legbenső barátja, Pro­kesch — Schwarzenberg herceg szárny- j segéde — az ő legbenső barátjával, Gentz-celi tart fenn összeköttetést. —* Prokeschtől hallottam egy titkot — folytatta Elssler báni. — Ez azt ál­lította róla, hogy minden titkát ismerte, de a titkok közt a szerelem nem fordult elő. A herceg ártatlanul halt meg. Ezért mindig ostoba mesének tartottam azt a híresztelést, hogy a bécsi udvar Napoleon fiát szerelmi kicsapongások utján akarta képtelenné tenni a politi­kai szereplésre s hogy ez a nagyon is jól sikerült fondorlat vetett véget fiata­lon az életének. Több történelmi könyv máskép mond­ja el a dolgot. E szerint a herceg egy magyar grófleánnyal, S. Vilmával, ti­tokban megesküdött, egyszer meg is szöktek Franciaország felé, de a bajor határon elfogták őket. — Hazugság — felelte rá Elssler Fá­nk — Ezek a mesék jórészt Laubo Hen­riktől származnak, aki könnyelműen hi­telt adott a legképtelenebb meséknek is. Neki köszönhetem a magam hirbehoza- S tálát is. De csúnyán megjárta a plety­ii Icáival, mert minduntalan az idősebb ! Elssler-lányt emlegeti a herceg kedve­seként, vagyis Teréz nővéremet, akit a herceg soha nem is látott. (Ezt a Terézt 1851-ben feleségül vet­te Adalbert porosz királyi herceg, bánni alig negyvenéves korában ezért vonult vissza teljesen a színpadtól, pedig még viruióan szép volt, mintha csak húsz­éves lenne. De meghozta testvéreinek az áldozatot.) — Laubét minden jó! tájékozott em­ber kinevette, Adalbert is, aki nem tö­rődött a rágalmakkal, mégis feleségül vette Terézt. Laube hirdette azt is, hegy a lotharingiai herceget a szerelem ölte meg. A magyar grófnővel való re­gény annál kevésbbé igaz, íréért a 21 évet élt herceget majdnem! minden nap láttam. A hír is csak halála után ter­jedt cl róla s hogy széles körbe jus­son, arról a Wurzbach-lexikon gondos­kodott, Ez még egy törvényes fiugyer­­imekkel is megajándékozta a szegény I herceget. A grófnőről annyit mond, I hogy egy Debreczen melletti birtokon esküdtek meg. Csakhogy abban az idő­ben még nem voltak vasutak, Becsből Debreczenig két hétig tartott az ut, egy I ilyen kirándulás pedig nem történhetett volna meg anélkül, hogy Bécs észre ne vegye. Hiszen a herceg naponta kilova­golt a Práterbe, mindennap megjelent valamilyen társaságban s hosszabb út­ra soha se ment. Magyarországon nem volt messzebb Pozsonyim!, oda is Met­­ternich-hel ment el az 1830-iki ország­gyűlés megnyitására. Annyi bizonyos, hogy a herceg állj tólagos fia a szászországi Warnsdorflrrí élt mint tanító s az egész környék a nagy Napoleon unokájának tartotta,. Az ötvenes években a bécsi szász követ­séghez folyamodott a keresztleveléért., ezt az írást mint Bonaparte Jenő Jó­zsef - Napoleon irta alá. Becsben, ter­mészetesen, kinevették az álmodozó tanítót, akinek a fejét nyilván valami ponyvaregény zavarta meg. Gyártották ||az ilyeneket akkoriban tucatjával. I A herceg kicsapongásairól szóló hírek I terjesztői közé különben belekeveredett egy Festetics grófné is, aki a harmin­cas évek elején a bécsi udvarnál élt és jól ismerte a herceget. Ez a> grófnő egy Boürget nevű francia bíróhoz ment nőül s a fiának sokat beszéit ifjúkori élményeiről. A fiatal Bcurget aztán em­lékirataiban egy helyen úgy nyilatko­zik, hogy »az ő anyja gyakran szemére vetette a reichstadü herceg környezeté­nek, hogy inkább elősegítik öt, mint megakadályozzák bizonyos kicsapongá­sokban, amelyek sorvasztó hatásának gvönge szervezete sehogy se birt el­­lentállni«. — A herceg sohasem adott okot ilyen szemrehányásra — . fejezte be Elssler Fáni. — Szeretetreméltó, komoly fiatal- I ember volt, aki egész komolyan hitt ‘világtörténelmi missziójában. Készült Elssler Fáni a Sasfiókról jj nagy szerepére és méltó akart lenni a I népek becsülésére. Az erkölcseit nem I rontották meg, de ebből még nem kö- I vetkezik, hogy nem Metternich ék voltak I az okai korahalálának. A világ csodál­kozni fog, ha megtudja, miként bántak a herceggel nevelői, akik kis gyermek­korában nem átallották megvesszőzni. Nekem a herceg maga beszélte el, pa­naszkodva a később bánásmód ellen is. Egyszer igy szólt: — Most már nem mernek vesszővel érinteni, de a Ielkemet annál gyakrab­ban ítélik erkölcsi vesszőfutásra. Csak egyszer leszámolhatnék ezekkel a go­nosztevőkkel ! Napoleon halálhírét a Rothschild-ház egyik ügynöke hozta meg Becsbe. Mi­kor a fiával közölték, az sírva fakadt. Mária Lujza ennyit mondott: — Végtére is a fiam apja volt és ve­lem mindig jól bánt. Nem törődtem vol­na vele, ha még sok évig él, cie termé­szetesen minél távolabb tőlem. 1 Persze hogy persze. Akkor már a"y­­inyira haladt Mária Lujza szerelme Neipperg gróffal, hogy erősen mutatkoz­tak a következmények. Napóleon inni­­la jókor érkezett arra, hogy ne a ke­resztelő előzze meg a házasságot. Öreg i:p--,er. Adyval eg?j esztendeig Parisban Egy flammand festőművész visszaemlékezései Novisadon néhány nap óta egy flam­mand festőművész: Foietti Edgard dol­gozik és készít a város különböző tá­járól sikerült képeket. Ez a Foietti Edgard — anyja magyar nő volt — Belgiumban mint festő, igen jó nevet 'ivott ki magának és tekintettel anyja magyar voltára, megtanult magyarul is és gyakran töltött rövidebb-hosszabb időt Magyarországon, ahol Budapesten és egy esztendőt Nagyváradon élt. Nagyváradon — mint művészember — a nagyváradi iró- és müvészkolo­­niával tartott fenn kapcsolatot és ott 1 ismerkedett meg Ady Endrével, akihez szoros barátság fűzte. A Nagyváradon eltöltött egy esztendő alatt mindennap együtt volt Adyval, akivel utóbb Pá­riában is egy teljes évet együtt töltött, amely idő alatt barátságuk még szoro­sabb lett. — Adyt hallatlanul becsültem és sze­rettem — mondja nekünk Foietti —■ és; Váradon és. Parisban, de közben Pesten is napról-napra együtt voltam vele. Ezen idő alatt meleg és igaz barátság fejlődött ki köztünk, úgy hogy a nap ' :h a társaságában töltöttem. ■ Ady Vafűcion akkor a »Nagyváradi Naplódnál, Fehér Dezső lapjánál dolgo­zott íés akkortájt Váradon újságírás­­kodott Pásztor József és Halász Lajos a későbbi sajtófőnök is. Különösen mi hárman sokat voltunk együtt. Ady hihetetlen szeretettel volt a festészet iránt, igen éles szeme volt és sokat ér­tett a művészet ezen ágához is. — Ady Váradon sokkal jobb hangulat­ban volt. mint amilyen utóbb Paris­ban és jóval később Pesten, betegsége idején volt. Mintha ma volna, ugy em­lékszem arra a gamin-stiklijére, hogy Halász Lajossal feljött a Feketp Sas szállóbeli szobámba, amikor egyszer fáradtan, kivételesen korán feküdtem le és csak arra ébredtem, hogy magas és tüzes lángok nyaldostak. Ijedten ugrottam ki ágyamból, amely alá Ady és a mindig jókedvű Halász Lajos a magukkal hozott szalmát helyeztek el és gyújtottak fel. A tréfának nagyobb következménye nem volt. Egy kancsó viz eloltotta a tüzet. Ady és Halász világos reggelig nálam maradtak és al-I vasomból misem lett. De azt sem bán­tam, mert Adyval lehetni mindnyájunk­nak, akik ismertük és szerettük, nagy élvezet volt. Váradon sokat jártunk A kis pipa-ba, amely Adynak kedvenc kocsmája volt. Mindig Párisba vágyott és amikor nagy szerelme: Léda asz-

Next

/
Oldalképek
Tartalom