Bácsmegyei Napló, 1924. szeptember (25. évfolyam, 239-268. szám)
1924-09-14 / 252. szám
4. oldal. BACSMEGYEI NAPLÓ *924 szeptember 14. Az igazságszolgáltatás mizériái Biróhiány a kikindai törvényszéken Kikindáról jelentik: A vajdasági igazságszolgáltatás annyiszor ismertetett mizériái Kikindán olyan fokozott mértékben mutatkoznak, hogy a törvényszék működését komolyan veszélyeztetik. A kikindai törvényszék bírái sorra lemondanak állásukról és a bírói fizetésnél sokkal nagyobb jövedelmet ígérő pályákra menekülnek a nélkülözés elől. Legutóbb két kikindai biró ment hosszabb szabadságra, ami a lemondást szokta megelőzni, egy pedig már le is mondott úgy. hogy a törvényszéken csak két bíró és az elnök maradt. Ezzel a létszámmal természetesen lehetetlen a felhalmozódott igazságszolgáltatási munkát elvégezni és igy a jogkereső közönség látja kárát annak, hogy a kormányzat a vajdasági igazságszolgáltatás anomáliáit nem orvosolja. A kikindai törvényszék egyik bírája. dr. Bojanics Petar például a státusügyeket intézi, azoníölül a büntető- és felebbviteli tanács tagja. Ez a fizetéssel arányban nem álló megterhelés előbb-utőbb. ha az állapotok meg nem javulnak, azt fogja eredményezni, hogy a megmaradt bírák is hátat fordítanak pályájuknak és követik lemondott társaik példáját, akik képzettségüket gyümölcsözőbb foglalkozásokban értékesítik. A biróhiányt sürgősen meg kell szüntetni, hogy a vajdasági igazságszolgáltatás nívójának sülyedését meg lehessen akadályozni. Tetemesen enyhítené a bajt azoknak a jegyzőknek birói kinevezése, akik a bírói vizsgát már letették és akik ilyenképpen alkalmasak a távozó bírák pótlására. CIRKUSZ ® ss e Három drb. 1. — 'Rémes, barátom, ho y milyen pechben vagyok! — Miért? — Képzeld, pár hó.lappal ezelőtt bementem a trafikomba és kértem tíz Vardart. A kisasszony elémtesz egy vöröskereszt-sorsjegyet; vegye meg ! Először nem akartam megvenni, aztán 'mégis bedőltem, kiadtam rá ötven dinárt. Két hét múlva értesítést kapok, hogy megvolt a húzás és az én sorsjegyem ütötte meg a főnyereményt. Kifizettek a kezemhez egymillió dinárt. — Szenzációs. És te még azt mondod, hogy pechben vagy? — Na hallod. Ez volt februárban. A következő hónapban megint beme gyek a trafikomba, megint elémtesznek egy fehérkereszt sorsjegyet, megint bedülök és megint nyerek egymillió dinárt. — Tébolyitó, és, te még azt mondod, hogy pechben vagy? — Na hallod. Ez volt márciusban. A következő hónapban újból bemegyek a trafikomba, újból elémtesznek egy kékkereszt-sorsjegyet, újból bedülök és^ujból nyerek egymillió dinárt. — Őrület, és te még azt mondod, hogy pechben vagy ? — Na hallod. Ez volt áprilisban. És azóta, mintha elvágták volna... 2. Egy öreg úrtól, aki hetven éves sorában házasságot kötött, megkérdi a barátja, hogy miért szánta rá magát a nősülésre ? — Nézd, — hangzik a válasz — én hamarosan meg fogok halni és azt akarom, hogy legyen valaki, aki iefogja a szemem. <— Akkor kár volt megnősülni, — mondja a másik — nekem három feleségem volt és mindegyik csak mégjobban kinyitotta. 3. A délfranciaországí kaszárnya kapuja elé néger poszt kerül éjszakára, aki még sohasem állt őrt. Amikor az inspekciós tiszt kőrútjában hozzá ér, a színes újonc előirásszerüen rákiált: — Állj! Ki vagy ? — Ügyeletes tiszt, — feleli a főhadnagy. — Mehet! Alig tesz a tiszt pár lépést, a néger másodszor is rákiált: — Állj ! Ki vagy ? A főhadnagy borzasztóan dühbejön : — Már mondtam, te állat, hogy az ügyeletes tiszt. Mit kérdezed újra? Mire a néger baka szolgálatkészen feleli: — Mert azt a parancsot kaptam, hogy akárki jön, háromszor meg kell ezt tőle kérdezni, aztán rá kell lőni. A bácskai és bánáti agrárpanamák Ä demokrata sajtó leleplezései a gróf Csekonics- és Kárász uradalmak földjeinek elkótyavetyéléséről Beogradból jelentik: A becskereki agrárhivatal főnöke. Mitranovics Milán ellen a Pravda cimii demokrata lap számos visszaélés vádját emeli. Az agrárfőnök viselkedése a lap szerint botrányos, sérti a közerkölcsöt és rontja a tisztviselői tekintélyt. Faluról-íalura járva részegeskedik, botrányokat okoz. de ez a vádaknak csak a kisebb és enyhébb része. A cikk ugyanis a gróf Csekora'cs-féle uradalom földjeivel folytatott panamák miatt Is Mitranovics főnököt teszi felelőssé, akinek a. védnöksége alatt egy Szrdanovics Nikola nevű kolonista hajtja végre az agrárreformot. Ez a telepes. aki dr. Markovics Lázár volt igazságügyminiszterrel is szoros barátságban van. havonta leutazik Hercegovinába, ahol Markovics Lázár választóitól kolonizációs kérvényeket gyűjt össze. A kérvényeket Becskereken az agrárhivatalban iktatják és kedvező véleményezéssel felterjesztik a minisztériumba, ahol Szrdanovics gyorsan kijárja a földosztást. Minden kérvényre azonnal nyolc és fél hold földet adnak, de a hercegovinál telepesek nem érkeznek meg, hanem Szrdanovics gazdálkodik a földeken. Több mint száz hold földet élvez Szrdanovics és üzelmeitől az agrárhivatal főnöke sem áll távol. Mitranovics főnök egyébként Novakanizsa községnek hetven hold legelőt utalt ki. a föld azonban nem legelő volt. hanem szénásrét. A sa. 2. A becskereki Altruista-Bank birtokának a szekvesztrum alóli feloldása. 3. Franacskovics tábornok birtokának a feloldása.4.AB«k'-,J3enicion- és a Teokárevics-féle jóvátételi szállítási ügyek. 5. Boskovics tábornok birtokának megvásárlása. 6. Szeszgyártási koncessziók. 7. Az állami cukorgyár eladása 8. A Lachroma-sziget megvásárlása. Az indítvány követeli Markovics Lázár azonnali letartóztatását is. Davidovics miniszterelnök a királynál Szombaton délelőtt tizenegy órakor kihallgatáson jelent meg a királynál Markovics Péró posta- és távirdaügyi miniszter, akinek távozása után Davidovics Ljuba miniszterelnököt. majd Marinkovics Volja külügyminisztert fogadta a király. Davidovics a politikai helyzetről tett jelentést az uralkodónak. Marinkovics külügyminiszter pedig a Népszövetség genfi üléséről referált. községi jegyző árverésen nagymennyiségű szénát adott el. az azonban nincs megállapítva, hogy hova folyt be ez a pénz. Ezenkívül Mitranovics óriási földkomplekszumokat utalt ki dúsgazdag embereknek. igy egy Perin nevű földbirtokosnak és szállodatulajdonosnak. A Pravda cikkeivel párhuzamosan a noviszadi Narod is — amelynek szerkesztője azelőtt a noviszadi agrárhivatalnak volt a tisztviselője — folytatja leleplezéseit a noviszadi agrárhivatal panamáiról A lap legutóbbi számában a horgosi Káí ász-birtok szekvesztrumának ügyét tárgyalja. — Markovics Lázár igazságügyminiszter — irja a lap — a Kárászbirtok egy részét feloldotta a szekvesztrum alól. egy részét pedig felosztotta. A noviszadi agrárhivatal utján százhúsz hold földet Kacsko hercegovinál község nevére írattak és a földet Kacsko község jegyzője használta. Egy Rokvics nevű áldobrovoljác húsz holdat. Tosics György szuboticai nyugalmazott őrnagy 29 holdat. Markovics Dragoje szombori állami komisszárius 12 holdat kapott, akik azonban a földet nem mivelték. hanem bérbe adták. A mostani kormány a lap szerint ez ügyekben megindította a vizsgálatot, annak eredményeképpen a földeket visszaveszik eddigi tulajdonosuktól és újból az agrárhivatalnak bocsátják rendelkezésére a jugoszláv föidigénylők közt való felosztás végett. Ötvenezer földmives vesz részt a Radies-párfc vasárnapi ülésén Markovics volt igazságügymmiszter letartóztatását követelik a demokraták Beogradból jelentik: A beogradi politikai körök érdeklődése már napok óta a Radics-pártnak vasárnapi zagrebi nagygyűlése felé fordul. Zagrebból érkezett hirek szerint a gyűlés rendkívül nagyszabásúnak ígérkezik és már a szombati napon mintegy ötvenezer horvát földműves utazott Zagrebba. hogy részt vegyen a gyűlésen. A kormány szigorú intézkedéseket adott ki a rendőrhatóságoknak, hogy a nagygyűlés zavartalanságát biztosítsák. A zagrebi nagygyűlésen kívül általános érdeklődés nyilvánult meg a Radics-párt szombat délutáni tanácskozásai iránt is. amelyeken —■ Beogradba érkezett hirek szerint — véglegesen úgy határoztak, hogy a Radics-párt belép a kormányba. Arról. hogy a párt hány tárcát követel magának és hogy a tárcák betöltésére kiket fog kijelölni, egy későbbi ülésen fog határozni a Radics-párt. A Radics-pártnak ez a határozata rendkívül nagy jelentőségű, mert azáltal, hogy belép a kormányba, nagymértékben fogja stabilizálni a belpolitikai helyzetet. Ezzel a határozattal egyidejűleg elesnek azok a kombinációk is, hogy a Radics-párt külön horvát minisztérium felállításához ragaszkodik. Vádinditvány Markovics volt igazságfeyminiszter ellen A parlamentben szombaton foly1 tatták az aláírások gyűjtését Markovics Lázár volt igazságügyminiszter ellen irányuló vádaláhelyezési indítvány ügyében. Az indítványt eddig a földmives-párti és a demokrata képviselők írták alá, számítanak azonban arra is. hogy a radikális-párt részéről szintén akadnak majd olyanok, akik csatlakoznak az indítványhoz. A vádaláhelyezési indítvány rendkívül terjedelmes és sok vádpontot tartalmaz. A főbb vádpontok a következők: 2. Gróf Majláth szlavóniai birtokának a szekvesztrum alóli feloldd-A bunyevácok elégedetlensége erősíti a Vajdasági Néppárt kilátásait A bunyevác-sokác-pártban legújabban tapasztalható elégedetlenség, amelly a kormány több eddigi ténykedésével szemben megnyilvánul, ugylátszik a Vajdasági Néppárt megerősödésére fog vezetni. A tisztviselői kinevezések eddigi rendszerével ugyanis a bunyevác-sokácpárt nagy többsége nincs megelégedve és az elégedetlenségnek mind nyíltabban ad kifejezést a párt kifelé is. Mint röviden már megírtuk, a bunyevác-sokác-párt elsősorban azért elégedetlen, mert a szuboticai közigazgatás vezető állásainak a betöltését a kormány ennyi ideig elodázta. Nem tetszik a pártnak az sem. hogy az eddig kinevezett vajdasági közigazgatási tisztviselők nagyrészét nem a vajdasági kívánságok figyelembevételével választották ki és tiltakoznak az ellen is, hogy az uj kormány is szerbiai tisztviselőket küld a vajdasági közigazgatás vezetőállásaiba. A bunyevác-sokác-párt hivatalos lapjának a kormány ellen intézteit támadására nézve a párt ügyeiben feltétlenül beavatott egyéntől a következő információt kaptuk: — A szuboticai főispáni állás betöltésére vonatkozó tárgyalások alkalmával a bunyevác-sokác-párt bebizonyította, hogy nem akarja mindenáron a hatalmat és ép a bunyevác-sokác-párt kívánságára érvényesült az az elv, hogy a szuboticai főispáni állás a demokratapártnak jusson. Azt azonban már mégsem tartja magától értetődőnek a párt, hogy akkor, amikor az ország műiden részében kinevezték már az uj főispánokat, éppen Szuboticán, még mindig a régi rezsim exponensei legyenek a vezető állásokban. Az uj kormány hivatalbalépése óta e tekintetben még roszszabb a bunyevácság helyzete, mert azelőtt mint ellenzéki párt inkább eljárhatott jogos ügyeiben a közigazgatás vezetőinél, mint a mostani helyzetben, amikor a kormánypárti választópolgároknak kell az ellenzéki vezető tisztviselők hivatalaiban kilincselni. Ettől á ferde és kényelmetlen helyzettől megkímélhette volna a kormány a bunyevác-sokác-pártot, amely — bármennyire is akarata ellen van ez taktikai szempontokból — inkább hajlandó vállalni a főispáni állást, csakhogy a mai állapot végetérjen. — Ugyanígy kitart a bunyevácsokác-párt autonómista törekvései melleit is. amelyeknek a legcsekélyebb tiszteletbentartása legalább is arra kötelez, hogy vajdasági embereket állítsanak a vajdasági közigazgatás élére.