Bácsmegyei Napló, 1924. augusztus (25. évfolyam, 208-238. szám)
1924-08-24 / 231. szám
12. oldal BACSMEGYE1 NAPLÓ 1294 agusztus 24. Gandhi Az idén lesz ötvenötéves. Mezítláb jár. magaszőtte. durva, fehér ruhában. Gyümölcsön, rizsen és vizen él s a hindu vallás egyik legősibb elvét, a Nem-erőszak-ot hirdeti. Népe imádja s az angolok félnek tőle. Szava milliókat mozgat meg. bár ő maga irtózik a tömegektől s boldog magányában a »kis gyönge hang« parancsoló erejű kinyilatkoztatásait vigyázza. Porbenderben. a fehér városban született, gazdag és müveit családból. Korán megismerkedett a hindu szent iratokkal, de az iskola hitetlenné tette. Atheista lett s egyszer húst is evett, ami tudvalévőén a legszörnyübb szentségtörés igazhitű hindu szemében. Tizenkétéves korában megnősült, hét évvel később pedig a londoni egyetemre ment. jogot tanulni. Előbb azonban letette a három dsajnista fogadalmat: a bortól, hústól és nemi élettől való tartózkodás Ígéretét. Három év múlva elvégezte tanulmányait s ügyvéd lett a bombay-i főtörvényszéken. De hamarosan otthagyta az ügyvédséget, mert erkölcstelen foglalkozásnak találta. Rajongó tanítványául szegődött Gókhál professzornak, a bölcsesség és szelídség mesterének. Életének nagy fordulata azonban csak 1893-ban, Dél-Afrikában következett be. Valami peres ügy lebonyolítása szólította ide Gandhit, aki egy esztendő múlva már vezére lett a'Natal-ban élő. rettenetesen elnyomott és üldözött hinduknak. Védelmébe fogadta őket. lemondott hatezer font évi jövedelméről s ezentúl havi három fontból élt. Fölvette a szegénység ruháját, közös életet vállalt a lealacsonyított, megvetett páriákkal és elfogadtatta velük a passzív ellenállás törvényét. Földművelő kolóniát alapított s a kolónia tagjaival letétette a szegénység fogadalmát. A passzív ellenállást hamarosan megérezte a délafrikai állam. A hallgatag, titok jj zatos hinduk visszahúzódtak a városokból. ahol ezzel megszűnt az olcsó munkaerő. Vallásos sztrájkjukon megtört a kormány minden erőszakossága. Gandhit hiába vetették börtönbe, hiába ítélték kényszermunkára. hiába dobták oda a dühöngő csőcselék botütéseinek: hivatásába vetett hite csak erősebbre nőtt. Tovább hirdette a hősi szeretet evangéliumát s húsz esztendő után végre is győzött a passzív ellenállás. 1914-ben Gandhi diadalmasan tért vissza hazájába. És itt újra kezdte a harcot, a Nem-erőszak, a Béke. a Szeretet harcát a »Kard tanítása« ellen, amelyet Anglia testesített meg Indiában. Eddig Szent Ferenc volt. most Savonarola lett. Mértékletességi csoportokat alakított s szavára a parszik. India nagykereskedői, bezárják pálinkaméréseiket és ópiumbarlangjaikat. Azután letéteti népével az angol posztót, a kalikót s az indus családok tűzhelyén újra felállítja a rokkát. S csakhamar fellobognak a máglyák is. A hatalmas ruharaktárak európai termékeit fanatikus kezek szórják tiizbe a köztereken és uccasarkokon. Később pedig. Gandhi intenciói ellenére, vér is folyik. Ez már azonban lázadás s a próféta bűnhődik érte. Felemelt fejjel áll a bírái előtt, nyugodtan fogadja az ítéletet és mosolyogva lépi át a szabarmati börtön kapuját. Assisiban is mosolyogtak hatszáz faluig. * Onnan még huszonhárom kilométer utat kell megtenni postaautomobilon vagy parasztkocsin hegyen-völgyön, erdőkön keresztül, forév előtt a szenten, ki a halaknak és madaraknak prédikált. Európa nem érti Ázsiát. S ezért mosolyog az indiai Credo-n. amely hisz a »tehén oltalmazásában«, mert ebben szimbólumát látja az egész emberalatti világnak, megtoldva igy a felebaráti szeretet parancsát: felebarátod minden. ami él. Tehát az állat is. Kárpáti Aurél. hegyek közt terülnek el. Évszázezredek vajúdásából, földrengésekből született a völgy, a piitvicai tavak böíesője. I tát, kőedényeket. A rómaiak ideiéiben a tavak vidéke .lapida néven f szerepel. A horvátok 627-ben foglalnák el. A Frangepánok és Zrínyiek I aranykorszaka után, a XV. század elején, török uralom alá kerül, örökös harcok után a karlócai béke szabadítja fel az idegen uralom alól. Tizenhárom tó emelkedik egymás fölé, a lépcsőfokok vízesések, legnagyobb köztük a hetvenöt méter magasságból szakadó Plitvicai-patak vízesése. Legszebb pontjáról, a Djacski Dómból nézve, mint három különálló legyező koszoruzza a tizenhat kilométer hosszúságban és; egy kilométer szélességben elterülő tavakat, a Vrh-csucs tölgyeseivel, a Kis-Kapetla jávorfáival, a Plesivica fenyőivel. Mindegyik fának megvan a maga halványlila ciklamenkoszoruja. Esős időben, — nem valami ritkaság itt az eső — hlegyek, völgyek, tavak, erdők, minden, minden összesimul, összeborul, egybeolvad, mint ahogy a május végétől szeptember elejéig Európa minden részéből üdeser,eglett hollandok, magyarok, angolok, németek, törökök a környékbeli szlávokkal együtt ilyenkor egyetlen meghitt családot alkotnak. Napsugiaras időben a turisták százai másszák Kozják-hegység szakadékait, bújják Latbadovác kék, barlangjait. csodálják Galovác cseppkőbarlangjait, a partok mellett a pisztráng-halászat, a rákfogás, a strandolás, vidám, ficánkoláis, kacagás mellett és közben vígan folyik a flörtölés is. A tavak mentén lakó krbavai férfiak erősek, mint a tölgyek, karcsúnk, mint a fenyők, a lányok, asszonyok pedig kedvesek, szelídek, mint a ciklámen. Csodálatos, hogy ezeket az örökzöld taviakt, melyek a Balaton bájosságával, a Kőnigsee komorságával is versenyre kelnek, a belföldiek még mindig nem eléggé látogatják, pedig már több fejedelmi vendéggel is dicsekedhetnek. Frányits. e tavak legalaposabb ismerője és tudományos ismertetője szerint I. Ferenc császár király és neje, Auguszta Karolina, valamint József főherceg sokszor felkereste ezeket a tavakat. Napjainkban Aleksander király Mario ra királynővel szokta meglátogatni birodalmának ezt a tündérkertjét. ‘ "> V. L. A Plitvicai-tavak A zagreb—karlova—ogulini vona- Iter magas Kiskapella és az ezerhatlon csigalas.su vonat visz Vrkovina Iszázötven méter magas Pletivicarások mentén, a piitvicai tavakig. Ezek a tavak az ezerháromszáz mé-Itt már a kőkor&zakiban is laktak, I ezért találni olyan gyakran kőbal- * Nátha? Fejfájás? Fogfájás? Szaggatás ? Izom- vagy ideggyöngeség? Jóérzést csak a valódi Feller-féle Elsaf uid szerez ! A legjobb fájdalomcsillapító és írissifö háziszer és 25 éve kedvelt kozmetikai szer a bőr-, hajós szájápolásra. Sokkal erősebb, kirdosabb és jobb, mint a sósborszesz, Csomagoással és portóval együtt 3 duplaüveg vagy egy különleges üveg 24 dinár, 36 duplaüveg vagy 12 különleges üveg 214 dinár és 10% felár Szétkiildi Feller V. Jenő nyög, szerész Stubica dómja kő pont 185. (Horvátország). 9129 I nmiwipi in 11 um«.. TÍSZAMEMTI nagyközségben hajórakodó és nagy gabonatermő vidékkel ház, úri lakással, nagy kerttel, magtárral, elköltözés miatt eíadó és azonnal átvehető. Cim a kiadóban. 6227 ZONGORÁK pián inók dús választékban gyári áron, hangszerek és alkatrészei nnt/vlfllJ IrtVttintrKcan Hullámos, — iiiiiuíiiiiiiiiiiiiiiiiiíiiimiiiiiniiiiiiiii.iiiiiiiiiiiiii! selymes haj-„Bilds" Shampoon állandó használatánál LÄ^ÄST IC E R ES E SC két szoba konyhával november-decemberi. beköltözésre. Címeket a kiadóba kérek. 6033 Budapesti Piatnik magyar eskaszmo, gyári árban kapható a „Deniko“ trafikban. Szállít vidékre is utánvét mellett 6108