Bácsmegyei Napló, 1924. augusztus (25. évfolyam, 208-238. szám)
1924-08-19 / 226. szám
1924 augusztus 19. BACSMEGYEI NAPLÓ 3. oídal „A ffépíá szerkesztősége provokálta afoszerkesztot A Benárd-Kiár-affér újabb fejleménye Budapestről jelentik: Irtunk arrő1 a lovagias ügyről, amely dr. Klär Zoltán budapesti főorvos és Benárd Ágoston. .4 Nép főszerkesztője között támadt és amelyben a megbízottak úgy állapodtak meg, bogy Benárd egy előre megállapított szövegű nyilatkozatot tesz közzé A Nép-ben. A nyilatkozatból a legfontosabb kitételek elmaradtak, sőt a nyilatkozat alatt a lap olyan kommentárt is közölt, amely a Bejuird-féle nyilatkozatot más színben tüntette fel. Dr. Kiár Zoltán segédei természetesen nem elégedtek meg a nyilatkozatnak ilyen módon való közlésével és ezért becsiiletbiróság összeül vasát indítványozták. Úgy volt. hogy vasárnap délelőtt fog dönteni a becsiiletbiróság az ügyben, azonban — mint Budapestről jelentik — a döntést váratlanul felfüggesztették. Közben ugyanis más fordulatot vett az ügy. A Név munkatársai sértőnek találták magukra nézve, hogy főszerkesztőjük, aki a lepnak legfőbb szellemi irányitója. saját magáit és így munkatársait is. dezávuálja. Hosszas tanácskozás után abban állapodtak meg a szerkesztőség tagjai, hogy egyik munkatársuk. a lap politikai rovatvezetője, Lukácsevics Lajos utján mindnyájuk nevében elégtételt követel Bevárd Ágostontól. Az együttes elégtételkérésen kívül Gidófalvy Tibor, a Nép munkatársa. aki az inkriminált közleményt irta. külön is provokálteíta főszerkesztőjét. Kémkedési por a novisadi törvényszéken Három és fél évre ítélték a fővádlottat Noviszadról jelentik: A noviszadi ’törvényszék Nedalovics-tanácsa hétfőn tárgyalta Krancsics Gyúró és társainak kémkedési pórét. A vádirat szerint Horváth György és Krancsics Gyúró, akik mint munkások 1923-ban Zalaegerszegen dolgoztak, megismerkedtek ott a magyar hadsereg kötelékébe tartozó Sztojanovics alezredessel és Nedlics századossal, akik rávették eket aria, hogy megfelelő díjazás mellett kémszolgálatot teljesítsenek Jugoszláviában Magyarország javára. A megállapodás értelmében Horváth és Krancsics átszöktek Öszijekre, a hol a katonai divíziónál szolgálatot teljesítő Prodavics Luka és Juszt Iván közlegények segítségével több fontos aktát és iratot loptak el az irodából. amelyet átvitték Magyarországra megbízójuknak. A kémek, a kik Zalaegerszegen az aktákért nagyobb összeget kaptak, többször megtették az: utat a határon át. A határátlépésnél a kémeknek Horváth István, Náza József és Krancsics Mijó földművesek segédkeztek, akik többek közt álruhát is adtak számukra. 1923 áprilisában a kémkedést leleplezték, Krancsicsot nyomban letartóztatták, míg Horváth Györgynek sikerült megszöknie. Krancsics vallomása alapján társait is elfogták és bszállitották őket a noviszadi ügyészség fogházába. A hétfői tárgyaláson a vádat dr. Lemaics ügyész képviselte, rnig a védelmet dr. Sztakics Lábúd ügyvéd látta el. A kihallgatás során az elsőrendű vádlott, Krancsics Gyúró beösmerte, hogy pénzért kémkedett Magyarország javára és azzal védekezett, hogy ugyanakkor az S. H. S. királyság részére is végzett ke inszol sálat ot, minden díjazás nélkül. összesen hatszor ment át a határon. A kémkedésre Horváth beszélte rá. Prodavics és. Juszt szintén beösmerték bűnösségüket, a többiek azonban tagadták a terhűkre rótt bűncselekmény elkövetését tekintet-, tel arra. lrogy Krancsics, Prodavics és Juszt beismerték bűnösségüket, enyhe büntetés kiszabását kérte rájuk, míg a többi vádlottra nézve, minthogy a tárgyalás során terhelő bizonyíték nem merült fel ellenük, felmentő Ítéletet kért. A bíróság az ítéletet délután hat órakor hirdette ki. Krancsicsot kém-Beogradból jelentik: A hétfői minisztertanács programján — mint már közöltük — szerepelt a Magyar Párt működésének engedélyezéséről való döntés is, amellyel azonban a minisztertanács nem foglalkozhatott. tekintettel arra. hogy a belügyminiszter az erre vonatkozó javaslatot még nem terjesztette a kormány elé. A Bácsmegyei Napló beogradi munkatársa ez ügyben hétfőn délben beszélgetést folytatott a minisztertanácsról éppen akkor távozó Csemovics Marko belügyi politikai államtitkárral, aki közölte, hogy a Magyar Párt ügyében hétfőn kellett volna a- minisztertanácsnak döntenie az ö referátuma alapján és bár a Magyar Párt beadványa már Kezeiben van. nem tehetett döntő jelentést a kormánynak, mert c, belügyminisztérium B. B. B. ügyosztálya. ahonnan a feloszlató rendelet eredt, nem gerjesztette még be az ügyre vonatkozó aktákat és igy nein volt eddig módjában, hogy a kérdést behatóan tanulmányozza. Csemovics államtitkár, mint mon-Londonból jelentik: Harriot miniszterelnök a Daily Express munkatársának terjedelmes interjút adott. A hírlapíró első kérdésére Herriot a következőkét mondotta: — A londoni konferencia legfontosabb eredményének azt tartom., hogy a németek közt ismét felébredt a kölcsönös bizalom és hogy a béke szelleme újból bevonult a nemzetközi politikába; azt, hogy az egyik nemzet a másikhoz úgyszólván mint testvér szólott a testvérhez anélkül, hogy megint a diplomáciai jegyzékek módszeréhez kellett volna folyamodni és ettől fogva számit az uj korszak a nemzetközi politikában, a történelem uj korszaka. Nem tudom eléggé hangsulyózni, hogy az a szerződés, amelyet szombaton aláirtunk, kizárólag tárgyalások eredménye és nem származott semminő diktátumból. Ismét megadták a világnak a régóta sóvárogva várt békét, még pedig anélkül, hogy a salját országunk helyzetét veszélyezí tettük volna. A konferencia a döntö- I bírósági eszme győzelmét jelenti és a példa, amelyet Londonban adtunk, bizonyára messzeható következményekkel fog járni. Remélem, hogy tényleg helyre, fog állani a megértés Franciaország és Németország között és én minden tőlem telhetőt el fogok követni, hogy ezt elősegítsem, sőt a kereskedelmi szerződéseket is mielőbb nreg akarom kötni Németországgal. Hazautazott a német és a francia delegáció A német delegáció az egész segédszemélyzettel és a berlini lapok kedésért és hatósági közeg megsértéséért három évi és négy havi fegyházra, Jusžtot, aki egy ízben már emberölésért büntetve volt, mint bűnrészes két évi és négy havi fegyliázra, Prodavicsot pedig kémkedésért két évi fegyházra Ítélte a bíróság. A vádlottak büntetéséből egy évi és négy havi vizsgálati fogságot kitöltöttnek számítottak. A többieket felmentették. A vádlottak és védők az ítéletben megnyugodtak, mig az ügyész súlyosbításért felebbezett. dotta. egyelőre csak a Magyar Párt beadványából és a Demokratija szombati számából ismeri az ügyet, de ezek alapján az akták áttanulmányozása nélkül nem hozhatott döntést. Még a hétfői napra várja, hogy ia B. B. B. ügyosztályból megkapja az aktákat és akkor még a hétfői nap folyamán elkészíti jelentését. A feloszlatás tekintetében elfoglalt álláspontjáról kije.entette Csemovics államtitkár, hogy bár neki az a véleménye, hogy nemzeti, vallási, vagy faji alapon álló szervezeteknek — legyenek azok akár nagyszerb. vagy nagyhorvát pártok is — nincs létjogosultságuk, azonban ez a magánvélemény a kérdés eldöntésénél nem jöhet figyelembe, mert a Magyar Párt feloszlatásának ügye kizárólag jogi kérdés, amelyet az alkotmány és egyéb törvényes rendelkezések alapján kell majd megoldani. Kijelentette végül az államtitkár, hogy bizonyosra veszi, hogy a keddi minisztertanács már dönteni fog a Magyar Párt beadványa fölött. kiküldött tudósítón ál együtt vasárnap reggel a 9 óra 45 perces gyorsvonattal ejutazott. A Viktória pályaudvaron bucsuzásra megjelent a londoni német nagykövetség egész személyzete, élén a nagykövettel és a német kolónia sok tagja. Közvetlenül az indulás előtt érkezett ki Ramsay Macdonald miniszterelnök magántitkára és tolmácsolta a német minisztereknek a brit kormány üdvözletét. Párisi jeientó» i&zerárt hétfőn délelőtt 10 órakor ’üfazott el Londonból Herriot és a francia delegáció és délután hat órakor érkeztek Parisba. Herriotnak párthívei meleg fogadtatást rendeztek a Saint-Lazare pályaudvaron. A miniszterelnök még Londonból intézkedett, hogy kedden korán reggel a miniszterek Parisba legyenek és minisztertanácsot lehessen tartani. Kedd délelőtt 10 órára van kitűzve a minisztertanács az Elyséeben Doumergue köztársasági elnök jelenlétében, Herriot be fog számolni a londoni konferencia eredményeiről és megbeszéli kollégáival a parlamenti teendőket. Theunis szerint Amerikának köszönhető a siker Theunis miniszterelnök és Hymans külügyminiszter hétfőn ideérkezett. A miniszterelnök a Soir szerkesztője előtt megelégedését fejezte ki az értekezlet sikerén s utalt a francia-angol antant jelentőségére. továbbá örömét fejezte ki afelett. hogy a belgák hozzájárulták ennek az antantnak újabb visszaállításához, Theunis hangsúlyozta, hogy az értekezlet eredményes befejezése Amerikának köszönhető. A német sajtó a konferencia eredményéről Berlinből jelentik: A londoni konferencia végső határozatait a német sajtó hűvösen Ítéli meg, még a kormánypárti lapok is nagy rezignációval írnak a londoni eredményről, a nacionalista újságok pedig természetesen »uj kapitulációt« emlegetnek. A centrnmpárt lapja, a Germania úgy vélekedik, hogy nem Versaillesben, hanem most Londonban folyt le a békekonferencia és ha Németország nem is érte el föltételeinek beteljesülését, amelyektől függővé tette a Dawes-terv végrehajtását, az eredmények mégis lényegesek. Át fogja érezni ezt a német nép. úgy. hogy a nacionalisták és a fajvédők előrelátható cgitációja nem fog célt érni. A demokrata-párti Berliner Tageblatt szerint London nem megvetendő gazdasági előnyöket hozott Németországnak, de a német népnek a jog erejébe vetett hitét megrendítette. mert a franciák katonai szankcióját még Anglia is helyeselte. Ezzel szemben vívmánynak számíthat, hogy a német delegáció nem kötötte meg a birodalmi kormány kezét kereskedelempolitikai téren. Mindazonáltal a Marx—Stresemann-kormány a birodalmi gyűlésen erős és elkeseredett oppoziciS- val fog találkozni. A szociáldemokraták orgánuma dicséri a londoni német delegációt, hogy néhány hónap alatt, (mellyel siettetni lehetett volna a katonai kiürítést. nem tette kockára a konferencia sikerét, de ügyetlenség volt részéről a katonai kiürítés kérdését előtérbe tolni, mert ezáltal a túlzó nacionalisták politikai pozícióját erősítette a birodalmi kormánnyal szemben, anélkül, hogy a sikerre kilátása lehetett volna. Szeptember elején kezdődnek a német-belga kereskedelmi tárgyalások Berlinből jelentik: Stresemann birodalmi külügyminiszter értesítette a belga kormányt, hogy a németbelga kereskedelmi tárgyalásokat szeptember eleién lehetne megkezdeni. A tárgyalások helyéül a német külügyminiszter Berlint ajánlja, mert a Dawes-terveztt végrehajtásával kapcsolatos intézkedések a német minisztériumok egész személyzetét igénybeveszik és igy nem lehetne megfelelő szakértőket Belgiumba küldeni. A londoni konferencia vitája a francia kamarában és a szenátusban Parisból jelentik: A kamarában csütörtökön kezdik meg a londoni konferencia eredményének vitáját. Eddig nyolc interpelláció érkezett be. köztük Leon Blum szocialista és Cachin kommunista vezértől. A szenátusi vita vezérszónoka Poincaré lesz. Az angol lapok a kiürítés hosszú terminusa ellen Londoni jelentés szerint az angol lapok megelégedéssel írnak a konferencia eredményéről, az egyetlen szépséghibának csak az egy évi kiürítés terminusát tartják, mert ez azt jelenti, hogy a megszállt német területeknek még egy teljes esztendeig kell az idegen elnyomás terheit nyögni. Menetrendváltozás a Novisad- Vukovár heiyi hajőközleksdésben. Augusztus hó 17-től a „Napred" gőzös a novisad-vukovári vonalon és vissza naponta, tehát hétfőn is közlekedik szerda kivételével. men A minisztertanács elhalasztotta a Magyar Páli ügyének tárgyalását A B. B. B. osztály még- nem terjesztette föl az aktákat a belügyminiszterhez Herriot a londoni konferencia eredményéről Elutazott a német és francia delegáció Londonból