Bácsmegyei Napló, 1924. augusztus (25. évfolyam, 208-238. szám)
1924-08-17 / 224. szám
1924. augusztus 17. ßACSMEGYEI NÄPLÖ 11. oldal Aranycsinálás A világ aranyának nagy része Amerikába vándorolt és nincs rá sok remény, hogy onnét egyhamar visszakerüljön. Dél-Afrikában, Ausztráliában Indiában bányásznak ugyan a legmodernebb eszközökkel, de nem győzik az ipar folyton növekvő szükségletét, hát még a rosszvalutáju országok aranykincsének pótlását! Nem csoda, ha újból feléled a voltaképpen soha ki nem aludt vágy, hogy az aranyat mesterséges utón állítsák elő. A nemzetgazdászok ugyan mindenféle súlyos krízisekkel fenyegetőznek arra az esetre, ha túlsók lenne az arany. De hát vájjon jobb az a. krízis, mikor semmink sincs a nemes fémből? Elvégre az államok pénzügyeit mindig lehetséges lesz más, talán még megfelelőbb valutára berendezni és mégis csak szép lenne, ha az arany, olcsósága következtében azt a helyet foglalná el az iparban, a 'művészetben, a háztartásban,' melyet kiváló tulajdonságainál fogva elfogadhatna, ha sok volna belőle. A XVII. századig a vegytant alchimiának nevezték és főcélja volt, hogy két titkos szert állítson elő. Először a >nagyetixirt« vagy »magisztériumot«, mit azonkívül még »bölcsek kövének« és vörös oroszlánnak is neveztek. Ezzel nemcsak közönséges fémekből aranyat lehetett csinálni, hanem gyógyított minden betegséget fiatalított és meghosszabbította az életet is. Az eljárás is egyszerűbb volt a Steinachénál. Erősen felhígítva mint »aurum potabile« (iható arany) inni kellett. A másik titkos szer a »fehér oroszlán« vagy a »kis misztérium«, csak ezüst készítésére volt alkalmas. . Elméletük szerint minden fém higanyból és kénből áll. Bármely fémből lehet aranyat csitálni, ha elvonjuk, ami az egyikből sok, vagy hozzáadjuk, ami a másikból kevés van benne. Ezt a műveletet végezték a »bölcsek köve« segítségével. Ha az alchimisták választotta két elemet tekintjük, két eredeti véletlen ötlik fel, mintha valami sejtelem vezette volna őket. De hogy megérthessük, ki kell terjeszkedni egy kis magyarázatra. Az elemek, mint a vas, réz, arany stb. atomokból állanak, az atomok pedig egy u. n. alfa magból és körülötte keringő elektronokból (az elektronok az elektromosság »atomjai«). A legkönnyebb elem a hidrogén és ennek az atomsulyát egységnek véve azt mondjuk: a hidrogén atomsulya =■ 1. A többi elemek mind hidrogénből vannak felépítve, de építő kövekül inkább a hozzá legközelebbi elem, a hélium (gáz, mely a levegő egyik alkatrésze) szolgál. Ez négy hidrogénatomból áll és atomsulya 4. A héliumatom annyira szilárd szerkezetű, hogy az atomok elbomlásakor, pl. mikor a rádiumatom a rádióaktivitása folytán elbomlik, nem hidrogén, hanem egy héliumatom válik le belőle és a rádiumból egy egészen uj természetű más elem keletkezik, melynek atomsulya néggyel kevesebb, mint a rádiumé. Ha tehát elemből egy másikat akarnának csinálni, e gyhéliumatomot kellene hozzáadni vagy belőle elvenni. De van niás módszer is, mire azonban most nem terjeszkedünk ki. Lehetséges, hogy az alchimistákat a kénnek a színe és higanynak súlya indította a kettő kombinálására, de az atomsulyról megközelítő fogalmuk sem lehetett, noha már Demokritos és különösen az epikuraeusok Kr. e. az ötödik században hirdették, hogy az anyag láthatatlan méretezésű atomokból van felépítve. Későbben pedig az atomokat valami fantasztikus gépezetszerü szerkezettel is felruházták. Tény azonban, hogy a kén atomsulya 32.07, a higanyé pedig 200.6 és az aranyé 197.2. Ha tehát vennénk hat rész ként: 6X32.07=192.42 és egy rész higanyt: +200.6 =393.02 : 2=196.51 és az egészet a bölcsek kövével c-gy elemmé tudnók egyesíteni, úgy kapnánk két rész olyan uj elemet, melynek atomsulya 196.51, igen közel esne az aranyéhoz, Mivel a földön a legnagyobb atomsulyu elem az uránium, csak 238.2 atomsulyu és ennél sokkal nagyobb a mi viszonyaink közt nyilván nem igen lehetséges, nem is keletkezhetne 393.02 súlyú elem. Hasonló kombináció azonban sok lehetséges. A másik véletlen még meglepőbb. Az alchimisták észmenete abban is megközelítette a valóságot, hogy az összes fémek valami közös építőanyagból állanak és egymásba átváltoztathatok, ha belőlük valamit elveszünk, vagy hozzáteszünk. De még másban is helyes irányba terelte őket a sejtelmük. Az arany atomsulya 197.2, a higanyé 200.6, az írridiumé (szintén egy nehéz ritka fém) 193.1. Ha tehát a higanyból elvonnánk egy héliumatomot, vagy egyet hozzátennénk az irridiuméhoz, oly elemet kapnánk, melynek az atomsulya igen közel áll az aranyéhoz. Valamit elbontani, vagy elvonni könnyebb, mint hozzátenni, mert a mi esetünkben az első esetben energia felszabadul, mig a másodikban energiát hozzátenni kellene. Az alchimisták tehát legjobb helyen keresgéltek, mikor higanyból akartak aranyat csinálni. Hogy a bölcsek kövét nem tudták megtalálni, noha anélkül az átváltozás nem ment, azon nem lehet csodálkozni, de az nem riasztotta el őket, pedig sokan a börtönbe és jónéhányan az akasztófára kerültek, mikor hivatalos ellenőrzés alatt, Ígéretük ellenére se tudtak azonnal aranyat csinálni. Mégis foglalkoztak az aranycsinálással, nemcsak a hivatalos alchimisták és hivatásos csalók, hanem minden rendű és rangú emberek, sőt az uralkodók maguk is. Pl. VII. Károly francia király és VI. Henrik angol király, ki aranycsinálók segítségével »szanálta« a pénzügyeit s nyilván rézamalgámból készült hamis aranynyal árasztotta el az országot. Az alchimisták eszközei meg se közelítették azokat a technikai és fizikai behatásokat, melyeket ma alkalmazni tudunk, mindazonáltal még a mai módszereink is úgy siklanak le az atomok szilárd szerkezetéről, mint a vizcseppek a gránitkövekről. De évmilliók alatt a vízcsepp is lehordja a gránitsziklát, az atomok is folyton átváltoznak a rájuk ható erők alatt, csak annak a módját kellene megtalálni, hogyan lehet az évmilliárdokat, mig ezek a változások végbemennek, kellően lerövidíteni. Erős rádióaktiv besugárzással sikerül is a fizikusoknak a nitrogénből egy héliumatomot leválasztani és a leválasztott hélium nyomait kimutatni. Legújabban pedig az a hir érkezett, hogy Miethe berlini tanárnak sikerült az aranyat mesterségesen előállítani. Hogy a fent leirt utat választotta-e, avagy valamely más módon érte el a célt, arról még nem szólnak a tudósítások, csak azt mondják, hogy a mesterséges arany előállítása horribilis összegbe kerül. Ez természetes. A mesterséges gumi előállítása, mikor már az eljárás sikerült, százszorosán drágább volt természetes gumi áránál, a háború alatt azonban Németországban már az egész szükségletet mesterséges utón gyártották. Ha egyszer csakugyan meg lesz oldva az arany csinálás módja, a feltalálók majd találnak olyan eljárásokat, hogy az előállítás nyereséges legyen. Egyelőre azonban böjtöljünk tovább . . . P. A. Bródy estéje Irta: Diószeghy Tibor Az újságíró mellé, aki éppen riekrológott fabrikált az elhunyt Wekerléről. odakönyökölt Sándor bácsi a badeni kávéház márványasztalára. és tempós, akkurátos, parasztosan-magyar szavajárásával főzni kezdte: — Csak jól nyomd meg a tollat, ne sajnáld fiam. meg költ az igazat írni róla. Hazudozó ember vót szegény. isten nyugossza. Beteg az igen. Becsapott mindenkit. Testvériét eladta. Nem kedveltem. Sohase tartottam becsületes embernek, írd csak meg fiam nyugodtan. Sváb ember vót, csupaszképü. Igazi bécsi komornyik, nem szabad semmit elhallgatni róla. Bolondság, hogy holtakról jót vagy semmit. Inkább ott a földben már mindegy. Férgek nem olvassák el újságból. Azokról kell jót írni. akik élnek, hadd örüljenek. Eleveneket nem szabad bántani. És sokat gázoltam őket, eleget is sajnálom, annak a tanulmányos színésznek a feleségéről, tudod, a Vigből. Írtam három sort egyszer, idegsokkot kapott tőle. Este már nem is lépett föl. Nem szabad ilyet tenni. Én megtettem, komisz ember vótam. megírhatod ezt is. fiam. De máj’ csak ha meghótam, addig már ne, várhatsz vele. rövid az egész. Akkor nem bánom, magam megírnám legszívesebben. hogy lásd. hogy’ kell. Csak az igazat... Élek bá’. az engedelemmel. Sándor Csakugyan nem szabad elhallgatni az igazat Bródy Sándorról, le kell rajzolnom a figuráját, úgy, ahogy láttam, meg kell irni róla, hogy — tisztesség ne essék szólván — hires rossz ember volt. gonoszkodó. kaján. Én már az öreg Bródyt ismertem csak, aki testben-lélekben árnyéka volt önmagának: dús haja a régi mü-kócossággal. de teljesen őszen csapzott a homlokába, duzzadt . húsos ajka fáradtan szuttyongatta az örökösen félbehamvadt »bőrszivar«-t. járása bizonytalanná rokkant és ha legény- egyéb szakemberek — elejtett megkedni kezdett. (— egyszer, amikor Biró Lajos meglátogatta, emlékszem. meglepően összeszedte magát —) félórai erőlködés, hogy figyelmét a beszélgetésre koncentrálja. teljesen összetörte. Nagyon elfáradt Bródy Sándor hatvanadik esztendeje küszöbén testben és lélekben, de abba soha nem fáradt bele. hogy másoknak ártani igyekezzen. ha mással nem. hát legalább egy maliciózus megjegyzéssel. Sőt. Fiatalkorában ezt talán jobban el tudta titkolni: szentimentális ellágyulások. dzsentriskedő gavallér-tempók. bohém pajtáskodógesztusok sokakban azt a hitet kelthették, hogy eredendő rosszasága mellet sok jó érzés is van benne; meg aztán lenyűgöző irói tehetsége és szinte varázslatos emberi charme-ja természetszerűleg elfogulttá tették környezetét vele szemben. De amikor esteledni kezdett és alkotó vénája elapadtam betegségbe keseredve, barátaitól elhagyottan, pénz nélkül száműzetésbe került, a fény és árnyék rembrandti elosztást kapott portréján: túlsúlyba kerültek s csakhamar kizárólagosságot vindikáltak maguknak jellemének árnyoldalai, gyerekes gonoszsága és megbízhatatlansága. Valahonnan egri kamaszéveiből hozhatta ezeket a tulajdonságokat magával, a bővérű, rakoncátlan, korán lányozó zsidó diákot a pap-tanárok kiszorították a középiskolából és Bródy Sándor mint közlegény kezdte leszolgálni katonaéveit. Roppantul röstellette ezt a törését életének, hogy nem tanult. tagadta is váltig: ötvenegynéhány esztendős korában még azt irta egyik cikkében, hogy a »pádovai« egyetemre járt orvosi tanulmányait— filytatni. Mindég is szerette félbemaradt orvosnövendéknek kiadni magát s szívesen hivalkodott a »Faust orvos« kifogástalan szakszerű mivoltával. Pedig az orvostudományhoz is csak annyi köze volt. mint minden máshoz, hihetetlen memóriával összefogdosta éveken keresztül orvosok — máskori jegyzéseit, kifaggatta őket. éjszakákon át kérdezősködött arról, ami momentán érdekelte, éppencsak könyvet nem vett volna világért sem a kezébe. Nem is találtak hagyatékában egyet se. Soha nem olvasott. Ha olyasminek megírását vállalta, amihez előtanulmányokat kellett végezni, fiait bízta meg a forrásmunkák elolvasásával s amikor elkészültek, referáltatott magának. Tudásának kiáltó fogyatékosságait csodálatos intuíció pótolta. de azért tökéletesen igaza volt annak a kritikusának, aki észrevette. hogy Bródy Sándor regényeinek és drámáinak szereplői a dialógusok során soha egyetlen elmés, okos. vagy akár csak intelligens megjegyzést nem tesznek. Olyan mindent felejttető svunggal és szándékosan pongyolává stilizált művészettel kápráztatta el olvasóit, hogy ezt a fogyatkozását soha nem vették észre, de Bródy mindig tudta egészen pontosan, hogy hol szőrit a csizma. Tanulni, pótolni a hézagokat. ehhez hiányzott az energia belőle, hát el akarta hitetni magával. hogy Írónak, művésznek fölösleges a tudás, káros. Az ösztönös megérzés az igazi, rá kell hibázni a dolgokra, ez volt az evangéliuma. Kicsufolta. akik tanultak, megbélyegezte őket. egész generációt nevelt Írókból, amelyik szégyelt olvasni, rendszeresen dolgozni és igazat mondani. Ezek persze elhulltak; Bródynak nem ártott megdöbbentő müveletlensége. Csodálatos intuíciója mindent pótolta kitalálta, amit meg kellett volna tanulni, sokat emlékeztetett ebben Adyra. De mindig félt, hogy egyszer baj lesz még belőle. ez az érzésem, ezért állt foly- I ionosán en garde-ban. 'szúrásra, dö"fésre. támadásra készen. Gárdonyinak. szintén egri származék, nem tudta megbocsátani nagy könyvtárát s még csodaszép utolsó Írásában is — talán a legkülönbben valamennyi között — alaposan odamondogatott neki. öregkorára különben is megfullánkosodott minden szava. Ott voltam, a badeni Bristolkávéházban. amikor a nemrégiben elhunyt Kabos Edével húsz évi harag után kibékültek: »a szikkadt Gabos-zsidó«-nak. aki panaszkodott: szeretné megérni, hogy viszszatérhessen egyszer még Magyarországba. tiz perces barátkozás után áperte megmondta a szemébe Sándor bácsi: — Minek az. Edus? Nem érdemes addig várni . . . Ezen aztán megint összeharagudtak. Sándor bácsi felkelt, átment panyókára vetett télikabáttal vállán a másik asztalhoz, ahol egy friss családi botrány szereplői1 ültek : férj. aki- előző napon rajtakapta feleségét és az asszony, akinek megbocsátottak, agyonpuderozva, még vörös szemmel. Sándor bácsi ártatlan képpel leült melléjük, öreuras bizalmaskodással megpaskolta a nő nyakát és gügyögve, de hangosan. hogy mindenki hallja, megszólalt: — Ilyen szép asszony ... isten bizony, nem értem magát! Rendbe’ van. az ura megérdemelte... de nem tudott különb gavallért választani? Éppen az a satnyát! Hisz az ura is van olyan . . . Ilyesmiket csinált egész nap. Odament a parkban sétáló pesti asszonyokhoz és megdicsérte gyereeküket: — Szép fiuka. Hasonlít rám. Mondja, nem ismertük mi egymást tiz-tizmkét év előtt? És pletykált, rágalmazta a nőket, hazudott. Nemcsak asszonyokról. Volt valami szép. érdekes, vakmerő Bródy Sándor »anzágolás«-aiban. Fogyatékosságait akarta talajdonképen ezekkel is leplezni: memóriája sorvadását, müveltség-minuszát, elkoldusodását. Amikor sok év után először találkoztam vele Becsben,
