Bácsmegyei Napló, 1924. július (25. évfolyam, 177-207. szám)
1924-07-10 / 186. szám
2. oldal BACSMEGYEI NAPLÓ 1924. július 10. jóért, amire már kidolgozott programjuk is van, melyet egyértelműen elfogadtak és amelyet képesek is végrehajtani. Ennek a programnak a teljesítése a törvényesség és igazságosság helyreállítása az államigazgatás minden ágában felmérhetetlen előnyökkel járna a népre és az államra. Az ellenzéki pártok ezért azt követelik, hogy a parlamentet azonnal hívják össze rendkívüli ülésszakra. Ezen az ülésen is megállapították az ellenzék teljes egyetértését az aktuális politikai kérdésekben. Az ellenzéki pártok megbízottai újabb tanácskozásának időpontját még nem ál lapították meg, hanem megbízták Davidovics Ljubét hogy ha a politikai helyzet megkívánja, hívja össze az ellenzéki képviselőket. A Német Párt nem támogatja a kormányt Dr. Krafft István, a németpárti Képviselői klub elnöke a kiélesedett politikai helyzetre való tekintettel szerdán Beogradba érkezett. Krafft dr. ez alkalommal az újságírók előtt kijelentette, hogy a Német Párt a jelenlegi kormánnyal szemben továbbra is ellenzékben marad és azt nem támogathatja, mert a pártot a kormány kényszeritette az ellenzékbe. Az ellenzéki blokkal szemben a Német Párt továbbra is a szabadkéz politikáját folytatja és az ellenzék magatartásától függ, hogy együtt fognak-e velük működni vagy nem. Nincsics csütörtökön utazik Prágába Nincsics külügyminiszter csütörtök reggel Rasics kabinetfőnök és Ifkcvics külügyi sajtófőnök kíséretében Budapesten keresztül Prágába utazik. A prágai konferencia után Nincsics Bécsbe megy, onnan pedig Londonba utazik, ahol mint a ki's-Erzékemjség Irta: Baedeker Kissé későn érkezik hozzám egy reklamáció. de helyet adok neki s felelek rá. Azt találtam egyszer írni — tréfásan —- a tanítókról, hogy azok igen derék és értékes tagjai a polgári társadalomnak, s csak az a kár, hogy keveset tudnak. A tanítói karnak egv kiválósága, mellesleg univerzális műveltségű férfiú, az, aki az állításomat bántónak minősiti s helyreigazítani kéri. Szívesen megteszem, mert hiszen — ismétlem — csak tréfából mondtam, s készséggel teszem hozzá, hogy ha komolyan gondoltam volna is, akkor se lehetne az sértő egyetlen oly tanítóra se, aki kiváló szakmájában és becses szolgálatokat tesz az oktatásügynek, valamint az az Ismert vicc se lehetett bántó a kitűnő doktorokra, amelyet egy elmés ember a közönségesekre olvasott rá: »Az orvosok igazán megérdemelnék, hogy többet tudjanak, hiszen, szegények, oly sokat tanulnak.« Nem hiszem, hogy ezt a megjegyzést rossz néven vennék azok a doktorok, akik nem hiába tanultak sokat s igy tudnak is valamit, s szeretném.. ha az én ártatlan észrevételemet se vennék zokon azok a ieles pedagógusok — s köztük az interpelláló kitűnőség —. akik sokkal többet tudnak mint azt a keveset, amit a tanítóképzőben tanultak. Az iró. főleg ha újságba ir. lassanlassan konfliktusba kerülne az egész társadalommal és annak minden osztályával. — ha a fejtegetéseit ily érzékenységgel olvasnák. Melyik iró^ nem szerepeltet oly orvost, aki tudatlan, ügyvédet, aki lelkiismeretlen, kereskedőt. aki kevésbbé korrekt, nőt. aki nem »erényes«, iparost, aki kontár, papot, aki vizet prédikál s tort iszik. .tiszM-antant képviselője részivesz a szövetségközi konferencián. Kedvezően haladnak a jugoszláv-olasz gazdasági tárgyalások Beogradból jelentik: A jugoszláv-olasz kereskedelmi szér-I ződésrői B két állam delegátusai szerdán délután fontos tanácskozást folytattak, amely a' késő esti órákig húzódott. A tárgyaló' sokat előreláthatóan rövidesen befejezik és minden remény megvan arra, hogy azok eredménye kielégítő lesz. Boleszlin Lyubínka „illetmény tulélvezmémj“-e Nemzetközi bonyodalom egy negyeddinár miatt Szent Bürokrácia országában nincsenek kövezett utak, lombos cserjék. Ttt sziklákba botllk a láb, a fákról pedig' orvgallyak nyúlnak elő, beleakadnak a ruhádba, feltartóztatnak: — Ne siess, maradj még! Azt se lehet mondani, hogy ezt ai külön országot egyetlen állam kisajátította magának. Ohó, ahhoz gyönge., A nemzetköziség soha semmiben sem lehet olyan szolidáris, mint a bürokratizmusban, hiszen már Shakespeare is ösmerte a hivatalnokok packázásait, a Huza-vona-hivatalt pedig Dickens örökítette meg ragyogó tollával. (Amig világ a világ, nem is oszlatják azt- fel, inkább mintát vesznek a szervezetéről a többi népek.) Emlékeznek a francia esetre? Hazatér három hónapi távoliét .után a nyugdíjas tisztviselő, mondjuk májusban s elmegy az illetékes pénztárba, hogy fölvegye a járandóságait. A nyugtáján igazolja valamilyen hatóság, hogy életben van. Erre kifizetik a májusi nyugdijat, a másik két nyugtát nyújtják vissza. — Ezekről hiányzik az igazolás! — Miféle? — Hát az, hogy márciusban és áprilisban is életben tetszett lenni. — Ne tréfáljanak az urak, hiszen itt állok elevenen, saját személyemben. Nem haltam meg. — Azt mindenki mondhatja, de mi csakis a hatósági betűnek hiszünk. Kénytelen volt szegény feje útra kelni, hogy nagy utánjárással igazolja az életbenlétét. Kedves közigazgatási csodabogarakat közöltünk már mi is, de most Szuboticát is érintő esetből tudjuk meg, miért olyan nehéz Magyarországon végrehajwgME»i!r«iggEiaiMi vms&i&mx&Gfewsim seiőt. aki részrehajló, stb.? S ki nem mondott olykor tréfás ítéletet egy egész osztályról vagy foglalkozási ágról, amelyet csak a túlzott érzékenység s a túlzó komolykodás tarthat sértőnek? Az állításomat tehát magyarázom, de fenntartom: kár. hogy a tanítók nem tudnak többet, s remélem, hogy ezt velem sóhajtja minden jóravaló ember és minden jóravaló tanító. Mint ahogy velem kívánhatja, hogy bár a tanárok, a papok, az orvosok, a miniszterek s az iparosok is többet tudnának. Szóval: kár. hogy az emberek nem tudnak többet. Ha többet tudnának, jobb volna mindnyájunknak. S tegyük föl, hogy tízszer annyit tudna mindenki mint tud mostan, nem volna-e akkor is kívánatos, hogy többet tudjon? Ez az őszinte értelmezése annak, amil mondtam és gondoltam---- s bizony kár. hogy az irók. akik oly keveset tanultak, is nem tudnak többet. Mert mingyárt én. ha többet tudnék, talán azt is tudnám, hogy’ kell írni. hogy senki se nehezteljen. Hallom például és pedig többíeiől, hogy az az ártatlan cikksorozat, amelyet »Spekuláné« címen tetem közzé e lapokban, szintén »rossz vért szült«. Anonim — majdnem fenyegető — levelet is kaptam, amelyben felszólítottak, hogy ne untassam vele a publikumot, s mások tudtomra adták, hogy Spekulánéban »sokan« magukra ismertek. Nos. ezek a hölgyek nagy előnyben vannak velem szemben, mert én bizony Spekulánét . éppenséggel nem ismerem. Spekuláné asszony teljesen stilizált alak. akinek az eredetijét — mert nincsen — sose láttam, s akik hasonlítani vélnek hozzá, valószínűleg épp oly kevéssé húznak rá mint azok. akik idegeneknek érzik magukat tőle. Ha .»sokan« magukra ismertek benne, akkor ez ofcari véletlen sikemm nekem, mint tani a tisztviselői létszámapaáztást. Még 1920 januárjában történt, hogy a szegedi adóhivatal jelentést tett a polgármesternek Boleszlin Ljubinka ideiglenes nápidijasról, aki minden bejelentés nélkül már napok óta távol van a hivataltól. A polgármester erre, az általános szokásoknak megfelelően, Ljubinkát fölmentette az állásától s megkereste a tanácsot, hogy a kisasszony illetményeit szüntesse be. Egy hónappal később jelenti a könyvviyőséig, hogy Ljubinka 240 korona illetménytöbbletet illetéktelenül fölvett. Korántsem rosszindulatból, csak ennyi mutátkozik a terhén azáltal, hógy megszakadt a szolgálata. Intézkedik hát ismét a tanács. Készítsenek . a tartozásról könyvkivönatöt s adják át a tiszti ügyészségnek a behajtási eljárás megindítása végett. Áprilisban megszólal az ügyészség is, —-* Könnyen megeshptik, hogy olyan további költségek merülnek föl az eljárás során,’ amelyeket, majd nem lehet behajtani. Ugyanazért ajánlatos volna előbb kinyomozni Boleszlin Ljubinka lakóhelyét és vagyoni viszonyait. Nem valószínű ugyanis, hogy egy ideiglenes napidijasnak olyan vagyona van, amely a végrehajtási törvény értelmében foglalás’tárgyát képezheti. Dolgozott hát az ügyön tovább is a fogalmazói karon kivüi néhány másoló, expeditor, a tanács pedig átirt az. államrendőrséghez, nyomozza ki Ljabinkát s szerezze be sürgősen a 240 koronát. — Nem lehet, felelte a rendőrség, mert az . illető Újszegeden lakik, az pedig megszállott terület. Újszeged, valóban, akkor éppen nem tartozott a magyar impérium alá. A tanács fogta tehát az aktacsomót fiókba zárta s azt mondta: várjunk vele. Megbízott azonban különféle hivatalokat, hogy kisérjék figyelemmel az eseményeket, mert majd elérkezik egyszer az alkalmas pillanat. Egész biztos, I hogy elérkezik, csak ki ne fogyjon a tü- Irelem. 1922 őszén, csakugyan kiürítették már Újszegedet, minekután számos hivatalok az egész idő alatt mást se csináltak, csak Ljübinkára gondoltak, a tanács a rendészeti hivatalt utasította, nyomozzon Ljubinka után s a világért se hagyja elsikkadni a 240 koronát. Most már egy-kettőre kiderült minden. Ljubinka. eddig is városhoz volt szokva s mióta a szegedi hidat elzárták, Újszegeden rekedt. Azért a népek vándorlási rendszerének megfelelően to» vább indult s Szuboticán telepedett le. —• Hivatalnoknő az ottani vasutigazgatóságnál, jelentette a rendészeti hivatal. Csakhogy megkerült! Novemberben a. tanács felterjesztést intézett a belügyminiszterhez, hogy a külügyminiszter utján diplomáciai eljárással szerezze meg végre Szegednek a 240 koronát, Erre az egész apparátus átterelődött külügyi térre, folytatódott az aktagyártás, csinos fogalmazványok és sikkem másolások kergették egymást minisztérumból konzulátusig, onnan vasutigazgatóságig, meg vissza, szegény kis Ljubinka egyszer csak elrómülten vette észre, hogy nemzetközi bonyodalom központja lett,. Kivette hát az aprópénztárcáját és fin zetett.. Hagyják őt békében. A napokban aztán befejezést nyert az ügy a magyar belügyminiszternek a központi állampénztárhoz intézett rendeletével. Arról szól az, hogy a pénztár a Boleszlin Ljubinkátó behajtott »illetmény tulélvezvény« címén a belügyi letéti, naplóban bevételezett egy negyed dinárost helyezze kiadásba s Szeged kézipénztárának levélben küldje meg. ... ..... í Azóta talán mégkapta Szeged á va- Ilütát, sajnos, alkalmatlan időben, mert 8 Magyarországon nem. seft többé a valutázás., A város megvagyonósodása tehát bizonytalan. Ellenben teljesen kiszámíthatatlan, hogy a 240 magyar korona (egy kifli fele) hány ezer koronát > emésztett föl tisztviselői . munkadijban, I íjntában, papirosban (240 magyar korona egy iv), kuvertában, bélyegben. Azt hiszem:, mindenki ráfizetett. a gyenge biíliárdjátékosé. aki »par “h; sard« mesterlökést csinál. Spekuláné nemcsak nem fotográfia,, fénykép, de még csak árnykép se. s amikor az ő máskülönben rokonszenves alakját skicciroztam, nem lebegett előttem semmiféle élő alak. s a beállításánál egyetlen személyes ismerősömre se gondoltam.— nem is gondolhattam, mert nincs iiyfaita ismerősöm. Bár lett volna ilven! — akkor nem éreztem volna a szükségét annak. hogy kreáljam ezt a derék és alapjában finomérzésü nőt. akihez hasonlók elkelnének és hasznosak lennének a mi nem egészen egészséges társadalmunkban__ A Spekuláné miatti apprehenzió tehát annál is tárgytalanabb, mert ez a hölgy — bár nem régóta gazdag — olyan szimpatikus (ha ő maga szinpadikns-t mond is), hogy csak gratulálhatnék sok újgazdag nőnek, ha olyan jóhiszemüek. íóizüek. jóindulatnak és kulturáravágyók volnának mint ő. Sajátságos! Az olvasók folyton azt követelik — és jogosan, de (fájdalom!) a legtöbbször hiába! — az írótól, hogy jól írjon. Nem volna helyes és igazságos. ha ők is iparkodnának jól olvasni? Ha ezt tudnának, akkor tarthatnák a Spekuláné-ciklust hülyeségnek, a Spekuláné alakiát elhibázottnak s a szerzőt abszolút tehetségtelennek, de nem haragudhatnának rá, amért a ió nőt olyannak festette, amilyeneknek lenni kellene azoknak, akik bár egy vonalnyit se hasonlítanak hozzá, s portréjukat vélik fölismerni benne---- Mert ha már valakit az a szerencse ér. hogy gyorsabb tempóban gazdagszik mint művelődik, akkor azt a szerencsét is kívánom neki. hogy a malőrjét ojvan szelíd megadással viselje mint Spekuláné. Furcsa. — én gratulálnék nekik, ha hasonlítanának hozzá, s ők haragusznak. mert azt hiszik, hogy hasonlítanak rá. S még furább: az olvasó könnyen haragszik meg ,az íróra, aki nem bántja őt. az iró ellenben akkor is szereti az olvasóiát. amikor ez ok nélkül dühös rá. Azt a kitűnő pedagógust is csak becsülni tudom, amért ok nélkül neheztel rám. — hiszen az érzékenysége, is bizonyítja. mennyire szereti a tövises pályáját^ s mennyire szolidáris, azokkal a kollégáival is. akik messze estek tőié tudásban, lelkességben. Sőt szeretem azokat a nőket is, akik sokkal kevésbbé hasonlítanak Spekulánéhoz mint óhajtandó volna s haragszanak miatta rám. mert az érzékenységükkel azt bizonyítják, hegy igazán nők. ami maga is szép dolog s kedvesen kivételes társadalmi pozíció, s hogy még ezt a rokonszenvesen raizolt nőalakot se tartják méltónak magukhoz, ami meg dicséretreméltó ambícióra mutat. De (bocsánatot kérek!) még náluk is jobban szeretem magát Spekulánét. egyrészt mert az én »alkotásom« s igv kedvem tellik benne, s másrészt, mert eléggé egyéni, hogy egy csöppnyit se hasonlítson azokhoz a szeretetreméltó hölgyekhez, akiknek a becses haragját miatta magamra vontam. s akik sokkal műveltebbek nála, de kevésbbé ióindulatuak. — máskülönben nem haragudnának__ De. ugy-e, most kibékültünk? #■ Azt is jelentik nekem, hogy a közönség köréből többen rossz néven veszik, hogy nem kaptak előfizetési felhívást sajtó alatt levő könyveimre. Ez az érzékenység se .jogosult, — a bajon könvnyii segíteni. Kérjék el a felhívást azoktól. akiknek a szerző küldött, s akik valószínűleg azért bosszankodnak, mert megkapták azt.----Még szerencse, hogy az iró is I nem érzékeny. Mert ha ő is olyan érzékeny volna mint az olvasó, akkor hogy’ jönne ki egymással ez a két pa,sas2
