Bácsmegyei Napló, 1924. július (25. évfolyam, 177-207. szám)
1924-07-06 / 182. szám
14. oldal. BÁCSMEGYEI NAPLÓ *) Első pillantásunk tehát a múlté legyen, a művészet színes, tartalmas tegnapjáé. A XIX. század nagy, zajos, művészi megmozdulását igy is fejezhetjük ki: a művész meglátta a természetet. Ezt a természetmegtalálást nevezhetjük reálizmusnak. naturalizmusnak, verizmusnak, impresszionizmusnak — a név nem fontos, mert nem fedi az alatta lüktető törekvéseket. Ez az őszinte, tárgyilagos meglátás majdnem minden művészetben forradalmat csinál. Az irodalomban Flaubert »Ma: deme Bovary«-ja és Baudlaire meg íVerlám ujhangu lírája jelzik a nagy ' elindulást az uj szépségideál felé. A festészetben'Manet, Monet, Renoir, • Pissaro és Sisley az úttörők, az útmutatók, a forradalmárok. A zenében először Schumann próbálja megközelíteni a természetet, illetve a szimbólumoktól mentes lelket, hiszen ő álmondott először arról, hogy a zene a lélek hű nyelve legyen és talán Wagner »Trisztán«-ja érte el legíökéleteseibben ezt a hűséges, tárgyilagos lélckábrázolást. Ennek a természetet kereső — mondjuk naturalista-iránynak elindulása és lezárulása legtökéletesebben a festőművészeiben található meg, ezért a modern művészi törekvések legjobban itt demonstrálhatók, A naturalista - impresszionista irány előtt a festők olyannak festették a természetet, amilyennek tudatukban élt. Ma tudták valamely tárgyról, hogy az gömbalakig úgy gömbnek festették azt, szabályszerűen megámyékolták, noha a valóságban nem láttak árnyékot. Ma úgy tudták, hogy az ember arca rózsaszinii, úgy rózsaszínűnek festették azt, hiába láttak zöld és kék árnyékokat rajta, mivel ők úgy tudták, hogy az emberi bőr nem zöld és nem kék, nem festették tehát zöldnek vagy kéknek. Az impresszionizmus azután uj irányt adott a képírásnak. A jelszó az volt: ügy kell festeni, ahogy látunk. Ma a gömböt laposnak látjuk, úgy laposnak kell festeni, ha zöldnek látjuk az emberi arcot a fa alatt, úgy zöldnek kell azt festeni. A tárlatot, a tárgyak testiességét nem barna-fekete árnyékok, hanem csupán a természetben is előforduló szinértékek fejezik ki. Nincsenek már árnyékolási szabályok, halott, műtermi gipszek, csak természet van, amelyet minden előzetes tudás nélkül, minden akadémiai szabály nélkül egyszerűen és őszintén úgy kell adnunk, ahogyan éppen látjuk. A festők mesteri módon látják meg és vetik vászonra a természetet s ma már úgy látszik, hogy tökéletesebben és tárgyilagosabban a képírás már nem tudja visszaadni a külső világot. Mikor egy művészi irány a tökéletesség állomásához ér, melyen túl már nincsen ut és fejlődés, ugyanakkor már egy más irány üti fel a fejét és más utón próbálja megközelíteni az örök szépet. Az örök szép olyasvalami, mint elérhetetlen hegycsúcs, melyre mindenkép fel szeretnének jutni a rajongó hegymászók. Egyszer az egyik oldalról próbálnak felkapaszkodni, de csakhamar elérnek egy pontig, melyen túl már nem lehet menni. Erre viszszafordulnak és más utón próbálkoznak, de az ellentétes oldal utján is elérkeznek egy pontig, melyen túl nincs tovább. A felhőkbe ágaskodó hegyorom örökké elérhetetlen marad. A naturalizmus, az impresszioniz *) mus tökéletesedésekor felbukkan az uj utat keresők csoportja, amely csoportnak programját a kö.vetkező szavakban foglalhatjuk össze: »Nem úgy kell festeni, ahogy látunk, mert ez mégis csak másolása a természetnek. Úgy kell festeni, ahogy érzünk is azt kell festeni, amit érzünk. Íme az uj ut, az uj irány, amely már belevetődik a holnapba, mint reflektor a ködbe. A festészet irányváltozásában láthatjuk legjobban megérzékitve a XIX. és XX. század művészi törekvéseit. Az első fok az volt, hogy a t festő úgy fesse a természetet, ahogy azt tudja, a második, ahogy látja, a harmadik, ahogy érzi. 1924 julius 6. Könyvek Mikor olvasigerparh Kiemelik a „Kaiser Franz Josef“ hadihajót *) Vissza kell tekintenünk a múltra, hogy a jelent lássuk, hogy a jövőt elképzelhessük s ezért lulajdonképen Gaugin. a nagyszerű francia festő, három kérdése bukkan most fel: D’ou veurus nous? Que sommes nous? Ou allurs nous? Honnan jövünk, mik vagyunk és hová megyünk? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.1 Ormótlan, hatalmas tengeri építmény van néhány napja a cattarói öbölben, néhány evezöcsapásnyira a zelenikai Hotel Pensiotól. A penzió strandján nyaraló vendégek fantáziáját egészen izgalomba hozta a félig hajó, félig gyárépülethez hasonló tengeri építmény, amelyet egy nagy gőzhajó vntatoit az öbölbe és most itt áll feketén és mozdulatlanul. Kitalálni azonban senki sem tudta, hogy mire szolgál a rozsdás vasszerkezet. Csónakra szálltunk és látogatást tettünk az ismeretlen formájú építményen. Az oldalán nagy betűkkel a felírás: Prssrtosk’Nicderlandsche Transport ( Sleep und. Bergings ÍKaascliapi Ami annyit jelent, hogy a hollandi szállító és vontató társaság dockja. Kötélhágcsón kapaszkodtunk fel a fedélzetre, ahol egy hamburgi szerelő, a dock technikusa fogad bennünket. Végigkalauzol a hatalmas építményen és szakszerűen megmagyarázza, hogy milyen célt szolgál. Egy elsülyedt hadihajót fognak kiemelni a Presstock segítségével és az lesz az első ilyenfajta kísérlet, amely — ha sikerül — lényegesen leegyszerűsíti az elsülyedt hajók kiemelésének eddigi módját. Ez a szerkezet, amelyen most járunk, néhány évvel ezelőtt még más célt szolgált. Az emeletnyi mély feneke üres, azt vízzel töltötték meg és az egyik kinyitható oldalán tengeralattjárókat bocsátottak be. Ezután légmentesen lfezárták a vizzel telt fenéket, felülről pedig fokozatosan nagyobb és nagyobb nyomást adtak a dockra. így próbálták ki és ellenőrizték az uj tengeralattjárókat vizrebocsátásuk előtt, hogy milyen erős nyomást bírnak ki, mert ettől függött, hogy milyen mélységbe bocsátkozhatnak le a tengerben. Azután befejeződött a habom és a rombolás után ismét megkezdődött az épijtés. Ez a masina' pedig itt maradt, anélkül, hogy használhatták volna, mert a tengeralattjárók kipróbálására egyelőre nincsen szükség. Az értelem azonban hamarosan ismét uj gyakorlati hivatást adott a Presstock-nak és csekély átalakítással most a háború alatt elsülyedt hadihajók kiemelésére fogják használni. Talán ugyanazokat a hajókat fogja a tengerfenékről kiemelni, amelyeket néhány év előtt a tengeralattjárók sülyesztettek el. A hajók kiemelésének a módja látszólag egészen egyszerű. Megtöltik a dockkot vizzel, amitől az a tengerbe merül, úgy hogy csak legmagasabb fedélzete és kéményei látszanak ki a vízből. Ekkor búvárok szállnak le a mélységbe és az elsülyedt hajó egyes alkatrészeit hatalmas láncokkal a dockhoz erősítik. Most azután megkezdődhetik a kiemelés munkája. A dockot megtöltő vizet lassan kiszivattyúzni kezdik és ahogy annak következtében kiemelkedik a vízből a hatalmas építmény, úgy huzza magával föl a tengerből az elsülyedt hajót is. Az egyszerű leírás után szinte elképzelhetetlen, hogy milyen emberfeletti munkával jár mindez. Az elsülyedt hajók alkatrészei gyakran mélyen belefuródnak a tengerfenék hináros iszapába és a búvároknak valóságos harcot kell vívni a halakkal és a tenger mélyén élő ezernyi élőlénnyel, amelyek nem akarnak tágítani az elsülyedt hajó alkatrészeiről, melyeket már hosszú évekkel ezelőtt vettek birtokba. IIosszu hetekig tart egy hadihajó kiemelése és most próbálják meg először a nagy munkát ezzel a valamelyest leegyszerűsített szerkezettel. A »Kaiser Franz Josef« nevű volt osztrák hadihajó kiemelésén dolgozik most a Presstock. Itt sülyedt el a hatalmas hadihajó 1919-ben, közvetlen a monarchia összeomlása után a zelenikai öbölben, rengeteg mennyiségű munícióval megrakodva. A hajó kiemelői azt remélik, hogy a zsírban és olajban elhelyezett sok muníció még most öt év múltán is használható állapotban lesz és óriási értéket képvisel maga a hatalmas hadihajó is. így hát érdemes a hosszú és nagy munkára vállalkozni. Amott, szállodánk mellett egy kisebb osztrák hajó sülyedt el, egészen közel a parthoz — akárhányszor látni tiszta időben a körvonalait, amikor elcsónakázunk fölötte, orrával szomorúan fúródik a tengerfenékbe — ezzel a kis hajóval nem vesződik senki, ezt nem lenne érdemes kiemelni. A »Kaiser Franc Josef«-ben azonban kitűnő zsákmányra számítanak a vállalkozók . . . Mialatt hallgatjuk a dock technikusának magyarázatát és figyeljük a hadihajó kiemelésének előkészületeit, a vörös buvárlámpákat, a dockra feszitett hatalmas faváz-szerkezet és lebámulunk a félelmes mélységbe, eszünkbejut, hogy a titokzatos tengerfenék mennyi kincset rejt magában mindenütt, ahol valaha hajók jártak és különösen, ahol a bábom fergetege pusztított. Mennyi hajó-monstrum, az emberi alkotásnak mennyi büszkesége lett az átkos pusztítás martaléka és mennyi felbecsülhetetlen kincs és érték van odalenn a titokzatos tenger-fenéken? Hetekig folyik most a zelenikai öbölben az emberfeletti munka egy osztrák hadihajó kiemeléséért és hány másik tengeren kutatnak most a búvárok más elsülyedt hajó-óriások után . . . Amit néhány évvel ezelőtt vakon és meggondolatlanul elpusztított az emberi »értelem«, azt most megbánásszerüen legalább romjaiban meg akarja menteni. Akárcsak egész elsülyedt kultúránkat . . . Az elpusztított anyagból bizonyosan sokat meg is fognak igy menteni. De hol az az erő, hol az a földöntúli szerkezet, amely az elpusztított emberek millióit tudja kiemelni a tengerfenéknél is mélységesebb megsemmisülésből és visszaadni az életnek? A csöndes tengeri alkonyaiban, amint az elsülyedt hadihajó kiemelését nézem, erre a kérdésre nem adnak feleletet a tenger misztikus hüs hullámai . , , László Ferenc.-------, I... i'3rag.X8ar-Mn. mi-------------------,4z cfSvcíkn legjobb leveőoíis/liíó A A felültnulhaíaíSan £ Nagyszerű erdöillaf.. . legjobb Fertőtlenítő. Megöli valamennyi a levegőben tisr< xkáló <ísú vízben faláíWó baeijusokísf ás mikrobákat. Kapható minden gyógyszertárban ís drogériában Fcelárusitó Suboticán HERG2L DROGÉRA Aleksandrova niica 1. FCelárusiíú fíovisaiion „SLAVIA“ Apotekarsko iidriiženje Streijaeka ul. S a. Foeiárusitó Zemunban „VENUS“ Drogéria Cvo Peršić Zemun Más városok részére egyedáruAtókat keres a: Technisch-Chemische Handels-Ges. m. b. H. Wien 1. Fieisciimarkt 1. Beiratkozás a suboticai gyorsíróiskola szeptemberben kezdődő egyéves tanfolyamára julius hó 5-én szombat, 6-án vasárnap és 10-én csütörtök délelőtt 9—12 óra között eszközölhető, Petrogradska 27, Miquel de Unamuno: Köd. Primo” di Rivera tábornokról azt tam, hogy áttanulmányozta a számkivetett Unamuno müveit, de azokban nem találja meg a tehetség nyomát — boszszankodtam és felháborodtam. Hogyan mer a tábornok ur ilyen elfogult és nagyhangú véleményt nyilvánítani, kemény katona ós gőgös diktátor létére bizonyosan keveset olvasott és nem igen rajongott a szépért, a művésziért. Egy morcos, erőszakos spanyol urat láttam magam előtt, akinek kezébe esetlenül áll, a könyv, mint mészáros kezében a mimóza. Most azonban, mikor már elolvastam egy Unamuno könyvet, igazat kell adnom a spanyol Mussolininek. Gyenge és zavaros Írás ez a könyv. A zavarosság bizonyos fokig érdekes és rokonszenves. Egy Augusto Perez nevezetű ur támolyog végig ezen a regényen fólszegen, Hiúján, tétovázva. Az irő maga sem tudja, hogy mi fog történni vele, »a regényben szereplő személyek úgy alakulnak majd ki, hogy cselekedni és beszélni fognak«. Unamuno megállapitotti terv nélkül, elgondolások és kigondolások nélkül ir, az érzelmek összefüggés nélkül helyeződnek egymás mellé, mint színfoltok a vásznon és ez az összefüggéstelen, sőt ellentmondásos érzelem- és gondolat egymásután adja a történést, a regényt. Előre látható, hogy ez az abszolút impreszionizmus nagyon zagyva képet ád a végén, a módszer, a próbálkozás azonban mindenesetre érdekes és mint uj elindulás mindenesetre rokonszenves. Olvasás közben azonban hamarosan az az érzésünk támad, hogy talán akad még valaki, aki művésziesebben és ügyesebben mozogna ilyen mesterkéletlen, cselekménytelen regényírásban. A fordulatok önkényesek és teljesen megokolatlanok a szereplő személyek sehogyan se alakulnak ki, a jellemirások nemcsak futólago3 színfoltok, hanem suta, nyegle felületességek, végül pedig mégjefenik a szerző is a szereplők között s evvel a zavarosság, az értelmetlenség tökéletes lesz, anélkül, hogy szépet vagy értékeset kapnánk cse-» lébe. szereplő szellemeskedni valószinüleg Bemard aki szereti személyét szerepeltetni minden megbocsájtó szellemesazonban régi filozófiai iskolák ötleteit melegíti fel nem épen szerencsésen és élvezetesen. Vannak ugyan hangulatosabb bölcselkedései is, de leg-: többször szofizmákat halmoz, tételeket állit fel, mindeh bizonyítás és igazolás nélkül fölényeskedve, szellemeskedve. Hosszú és zavaros vita fejlődik Auguslo létezése felett. Augusto, a főhős ugyanis elmegy Unamuno lakására és ott arról folyik a szó, hogy létezik-e Augusto avagy nem. Az ó ion bölcsek gondolatai, Decartes és Leibnitz tanai keverednek, kavarnának e cseppet sem érdemes kérdés körül és a végén — noha a regénynek utószava is van — az erőltetett vita nem nyer megoldást vagy befejezést. Nehéz lenne arra a kérdésre megfelelni, hogy mit is kaptunk ebben a könyvben? Regényt? Történetet? Lélekábrázolást? Hangulatfestést? Szellemességet? Cinizmust? Zengő nyelvezetet? Érdekes olvasmányt? Semmit ezek közül. Valami befejezetlenséget. Valami zagyva életbölcseség szilánkjait. Hetykén, de dilettáns erőtlenséggel megirt oldalakat. Csalódást. Unamuno filozófus és filológus. Tanár, aki meg akarja tagadni önmagát és múltját, aki fél attól, hogy pedáns és aprólékos regényt fog írni. Pedig nincsen nagy, lihegő eszméje, lendítő hite vagy igaz, művészi törekvése. A részletek és aprólékosságok embere, aki érdekes és eredeti akar lenni. Erőltetetten hanyag, kiszámitottan felületes. Ebből a könyvéből könnyen kiérezhető, hogy nála az írás nem benső kényszer, nem őszinte szükség, hanem csak kalandvágy érdekesség-óhaj. Unamuno nem művész. A tudomány nyugtalan, eleven embere, aki a szépirodalommal kacérkodik hit, szeretet és hivatottság nélkül. Sz. K. A szerző, mint óhajt. Az olvasó Shaw-ra gondol, színdarabjaiban szerénytelenséget seggel. Unamuno
