Bácsmegyei Napló, 1924. július (25. évfolyam, 177-207. szám)

1924-07-04 / 180. szám

2. oldal. gebben tervezett konferenciáját, hogy a továbbiak felől határoz­zanak. Eledből várják a vál­ság megoldását A király hazatérésének idő­pontja még nincs meghatározva, valószínű azonban, hogy julius I5-ikén érkezik meg a király Beo­­gradba, ahol megkezdi tárgyalá­sait a kibontakozásról. Kormánykörökben biztosra ve­szik ezzel az értesüléssel szem­ben, hogy a politikai válság meg­oldása még Bledben megtörténik, azáltal, hogy Pasics megkapja a választási mandátumot. Újabb kihallgatások a királynál Ljubljanai jelentések szerint a király szerdán este kihallgatáson fogadta Zserjav Gregor volt szo­ciálpolitikai minisztert, a szlové­niai független demokrata-párt ve­zérét. A kihallgatás részleteiről még nem érkeztek jelentések. A demokratapárt Srskics belügyminiszternek a bíró­ság elé állítását követeli A demokrata-párt főbizottsága Davidovics Ljuba elnöklete alatt csütörtökön délelőtt ülést tartott, a melyen Davidovics beszámolt dal­­máciai agitációs útjáról és a sabáci gyűlés lefolyásáról. Ezután tárgyalás alá vették a "de­mokrata képviselőket ért sérelme­ket, többek közt Sumenkovics ese­tét. Elhatározták, hogy indítványoz­ni fogják Srskics belügyminiszter bíróság elé állítását. Azonkívül kö­vetelni fogják, hogy az ochridi bot­rány miatt, az ochridi főispánt, a kerületi főnököt és a rendőrfőkapi­tányt is vád alá helyezzék. Végül elhatározták, hogy kövér telni lógják a kormánytól, a kor­­mányttámogató ifjúsági szervezetek feloszlatását. Amennyiben a kor­mány nem tenne eleget a kívánsá­goknak. úgy a demokrata-várt el­lenszervezeteket fog alakítani. A belügyminiszter a szólásszabadságért Srskics belügyminiszter körrende­letét intézett a hatóságokhoz, amely­ben a miniszter hivatkozással arra, hogy Davidovics Ljuba öt képviselő­­társával a parlament elnökénél tilta­kozott- a képviselői immunitás, meg­sértése miatt, felhívja a hatóságokat, hogy a gyűlések alkalmával minden lehetőt tegyenek meg a szólássza­badság biztosítása érdekében, az alkotmány 14. szakasza és a válasz­tási törvény értelmében. Viszont arra is ügyelniök kell a hatóságok­nak. hogy a politikai gyűléseken senkise izgathasson a fennálló rend ellen. A miniszter körrendeleté jó hatást váltott ki politikai körökben. .......... .....mvmmrcaBSSS£&WZSmmr*****TM------jogerős lett 7 óth Imre halálos ítélete A semmitőszék elutasította a semmiségi panaszokat Noviszadról jelentik : A semmitőszék — mint a Bácsmegyei Napló meg­írta — szerdán délelőtt tárgyalta Tóth Imre és társainak bűnügyét. A tár­gyalás után az ítélet kihirdetését csü­törtök délelőttre tűzték ki. Csütörtökön délelőtt tizenegy óra­kor Lalosevics Jován elnök megnyi­totta a tárgyalást és kihirdette a sem­­mitőszék ítéletét, amely szerint a sem­mitőszék elutasítja a bejelentett sem­miség’ panaszokat. Ezá'tal helyben­hagyta az Ítélőtábla ítéletét, amely Tóth Imrére halálos ítéletet szabott ki. Az ítélet megokolásában kimondotta' BÁCSMEGYEI NAPLÓ_______________________________1924 julius 4, a legfelsőbb bíróság, hogy az alsó bíróságok helyesen állapították meg a tényállást s helyes az abból folyó az a következtetésük is, hogy Tóth Imre előre megfontolt szándékkal, kö­vette el az emberölést s igy a beje-Sztara-Kanizsa lakosságát izga­lomban tartja egy ma érkezett bel­ügyminiszteri rendelet, amely dr. Koch Arnold kanizsai városi orvost megfosztja állásától s a . részére megadott állampolgárságot vissza-, vonja. Dr. Koch Arnold tizenöt évvel ez­előtt telepedett le Kanizsán, ahol p a legkeresettebb orvos. A városban háza van, sem orvosi, sem társadal­mi működése ellen soha panasz néni merült fel. politikával soha nem fog­lalkozott. mindenki szerette, orvosi tudását elismerte. Mint városi tiszt­viselő optált az S. H. S. királyság javára s opciós kérvényét a bélügy-' minisztérium kedvezően intézte eh Elmozdítására semmi ok nem volt, hacsak az nem. hogy azokon az or­vosokon akartak segíteni, akik Koch Arnold kiterjedt prakszisában látták az okát annak, hogy -ők' nem tudnak Kanizsán boldogulni. Ez az első eset. hogy a belügy-Az elmúlt tanév tanulmányi ered­ményeinek a mérlegelése, a tanu­lókkal szemben alkalmazott mérték szigora tagadhatatlanul az -iskola belső ügye. amivel nem szívesen foglalkozunk. Amikor azonban a pa­naszoknak olyan zömé hangzik el, mint most a szentai szülők részéről, akik úgyszólván nap-nap után fel­keresik a szerkesztőséget súlyos panaszaikkal a szentai gimnázium igazgatója ellen, akkor az iskolák belső ügyei kinőnek már ebből á ke­retből és nyilvánosságot követelnek. Szentáp a legnagyobb izgalmat keltik a szülők között azok az álla­potok. amelyek a szentai . gimná­ziumban uralkodnak. A tanév még sohasem fejeződött be ilyen példát­lanul rossz eredménnyel; amióta a szentai gimnázium . fennáll.; egyes osztályokban a tamilok tele megbu­kott az osztály vizsgán .és különösen a IV. osztályt végzett tanulók úgy­nevezett kisérettségi , vizsgáján. Mindezt főként Mrkobrad György­nek. a szénái gimnázium igazgató­jának a rovására írják. A »Bácsmegyei Napló« Szentára kiküldött munkatársa a következő­ket jelentheti az egész Szentát fog­lalkoztató iskolai botrányokról. Ahol 45 tanuló közül 23 bukik meg A legtöbb panasz az úgynevezett kisérettségi lefolyása ellen hangzik el. A IV. gimnáziumot végzett tanu­lóknak tudvalevőleg egy uj minisz­teri rendelet értelmében az osztály­vizsgán kívül még egy vizsgát'kel! letenni, mielőtt őket a felső osztá­lyokba fefveszik. Példátlan az a bu­kási százalék, amelyet ezeken a vizsgákon a szentai gimnázium , az idén produkált. A magyar tagozat IV. osztályának 45 tanulóia közül már az. osztályvizsgán megbuktak tizenöten, a kisérettségire bocsátott 30 tanuló közül pedig újabb nyolcat vetettek vissza, részben két hónapi­ra.. másrészt egy évre. igy tehát 45 növendék közül 23. vagyis a tanu­lóknak több mint a fele nem felelt meg a követelményeknek. Nem sok­kal jobb az eredmény a szerb tago­zat IV. osztályában sem. ahol az osztájyvizsgán hét. a kisérettségin lenlett semmiségi panaszoknak helyt adni nem lehetett. Az ítélet kihirdetése után az Ítélő* tanács’ kegyelmi tanáccsá alakult át. Az abban kozott határozatot termé­szetesen nem hirdették ki. miniszter valakit rendelettel meg­foszt az állampolgárságtól s az al­kotmány értelmében legalább is erős kétellyel kell fogadni azt. hogy a belügyminiszternek meg van eh­hez ’a joga. -Az elcsapott és állampolgári jó­gától: megfosztott orvosnak termé­szetesen kevés vigasz az. hogy az alkotmány neki ad igazat s az sem i nyugtatja meg. hogy az egész Ka­nizsa • nagy. megdöbbenéssel- érte­sült a minisztérium igazságtalan ha­tározatáról. A' kanizsai városi orvos' elcsapá­sának a kis város társadalmánál szélesebb réteget is kell mozgatni. Ha a minisztériumnak joga van po­litikai indokból, vagy amint ebben az esetben történt, befolyásos embe­rek üzleti érdekeinek védelmében állampolgárokat állampolgári joguk­tól megfosztani. Jugoszláviában sen­ki sem lehet nyugodt, hogy mikor toloncolják ki az országból. pedig tizennégy tanuló bukott meg. Hasonló a tanulmányi eredmény a szerb tagozat VII. osztályában is, ahol ugyancsak a tanulók 50, száza­léka bukott meg. A felháborodott szülők egybehangzó állítása szerint úgy a miniszteri biztos, mint a ta­nárok mindenképpen enyhíteni akarták ezeket az eredményeket, azonban Mrkobrad igazgató ragasz­kodott a kérlelhetetlen buktatáshoz. Nincs hittanár — nem adnak bizonyítványt Nagyon sok a konkrét panasz ezenkívül is. így például a tanév fo­lyamán Hampel József, a gimnázium kaíholikus hittanára eltávozott az intézet kötelékéből és azóta az is­kola, nem gondoskodott uj hitoktató­ról: a katholikus egyházi-hatóságok­kal ebből az ügyből kifolyólag fel­merült konfliktus következtében. Ezt is a kis diákoknak kell most megszenvedni: a szerb tagozat IV. osztályának római katholikus vallá­sit tanulói nem kaptak bizonyít­ványt. mert nem volt hittanból osz­tályzatuk. Ezeknek a tanulóknak most á vakációban kell magánúton hittant tanulni, hogy azután ősszel letehessék a kisérettségit. A húsvéti vakációra bezárt diákok Sok a panasz azok miatt a drákói büntetések miatt is. amelyeket Mr­kobrad igazgató egész jelentéktelen fegyelmi vétségekért kiszab. így például a magyar tagozat egy ne­gyedikes' tiszta jeles bizonyitványu tanulójának a tanári konferencia ha­tározatából magaviseletből is a leg­jobb jegyet, ötöst adtak. Mrkobrad igazgató azonban a kész bizonyít­ványt széjjel tépte és a, magaviselet­ből egész önkényesén hármas je­gyet adott a példás magaviseletü diáknak. Egyizben ugyancsak az egyik alsó osztályt reggel nyolctól este nyolc óráig zárta be Mrkobrad igazgató, azonban a gyermekek dél­ben már annyira ki voltak merülve, hogy mégis jobbnak látta haza­engedni őket. Ugyancsak példátlan fegyelmi büntetés az is. amelyben az egyik osztály növendékeit azál­tal sújtotta, hogy a húsvéti szünet tizenkét napján naponta két órára bezárta őket. úgy. hogy emiatt a vidéki tanulók a vakáció alatt nem is utazhattak haza az ünnepekre szüleikhez. Buktatás a magyar tagozat megszüntetése érdekében Feltűnő, hogy Mrkobrad György igazgató ' túlzott szigorát különösen a magyar tagozat növendékei érzik, bár a szerb szülők körében sem ör­vend ez a pedagógiai módszer nagy rokonszenvnek. Mrkobrad igazgató, aki már tavaly is minden lehetőt el­követett annak érdekében, hogy a szentai magyar gimnáziumot szün­tessék be. úgy látszik most- ezzel a módszerrel próbálja célját elérni és a magyar osztályokban annyi nö­vendéket elbuktatni, hogy a követ­kező évben íi felsőbb osztályoknak ne legyen meg az előirt tanulói lét­száma. Az igazgató nyilatkozata A panaszokat munkatársunk fel­tárta Mrkobrad György igazgató előtt és megkérdezte tőle. hogy mi ennek a feltűnően rossz eredmény­nek az oka. Mrkobrad igazgató erre az elmúlt tanév statisztikájával vá­laszolt —- amely megegyezik fenti adatainkkal — és hozzáfűzte, hogy a szentai gimnázium egyes osztá­lyaiban olyan rossz az anyag, hogy az idei eredmények nem is tekinthe­tők túlságosan rosszaknak. Kérdé­sünkre még hangsúlyozta Mrkobrad igazgató, hogy a tanár-redukció nem befolyásolta károsan a szentai gimnázium tanulmányi eredményeit, niajd mindennek okáról a következő egyszerű magyarázatot adta: _ fi.mig az iskola fennáll és diá­kok lesznek, addig mindig lesz pa­nasz is. Értesülésünk szerint azonban a szülők nem hajlandók ennyiben na­pirendre térni az ügy fölött, hanem akciót akarnak indítani Mrkobrad György igazgát óellen. Lehet azon­ban: 'hogy“erre már nem is lesz szükség, hanem a tanügyi hatósá­gok kérelem nélkül is be fognak avatkozni az iskolai botrányok megszüntetése érdekében. Leszáflitjákafrardijakat A kereskedelmi minisztérium a gazdasági testületek javaslatát kéri A., kereskedelmi és iparügyi minisz­térium — mint már közöltük — el­határozta, hogy a kereskedelem, kü­lönösen az export megkönnyitése végett a vasúti és hajózási díjtétele­ket csökkenteni fogja. Erre vonatko­zóan már folynak is a minisztérium­ban az előkészületek és a kereske­delmi minisztérium összeköttetésbe lépett a közlekedésügyi minisztérium­mal az uj tarifák kidolgozása ügyé­ben, A kormánynak, mint értesülünk, feltett szándéka, hogy a gazdasági élet . minden tényezőjének véleménye alapján fogják az uj díjtételeket meg­állapítani és ezért a kereskedelmi minisztérium felszólitotta az ország keréskedelmi és iparkamaráit, hogy erre vonatkozó javaslataikat terjesszék be a minisztériumhoz. A felszólító leveleket a kamarák már megkapták és ezek alapján fel fogják kérni a körzetükbe tartozó kereskedelmi egye­sületeket, hogy speciális kívánságaikat és javaslataikat terjesszék elő a ke­reskedelmi kamarához, a miniszté­­riumhoz való' továbbítás végett. A vajdasági kereskedők, értesülé­seink szerint, elsősorban a gabona és termények fuvardijának leszállítását fogják kérni, hogy a Vajdaság termé­keinek ’exportját lehetővé tegyék és a gabona a magyar és román áruval szemben versenyképes legyen a világ­piacon. A vajdasági ipar és a lakos­ság ellátása érdekében a tüzelőanyag szállítási dijának olcsóbbátételét iS; kérni fogják a kormánytól. Elcsapiak egy városi orvost és megfosztották az állampolgárságtól A seniai iskolai botrányok Akciót kezdeményeznék a seniai szülök a botrányok okozójának eltávolitására

Next

/
Oldalképek
Tartalom