Bácsmegyei Napló, 1924. július (25. évfolyam, 177-207. szám)
1924-07-27 / 203. szám
1924 juíftis 27. BACSMEGYEI NAPLÓ 11. ééel A megreformált zsentri Krúdy Gyula ismer egy világrészt, melyet úgy nem ismer senki más. Geológusa, botanikusa, történésze, szociológus^, szépirója annak a világrésznek. Igen nagy lehet az a kontinens, mert Krúdy már évek óta ir róla és még egyáltalán nem fogyott ki a mondanivalóból, sőt néha egészen uj dolgokat is tud mondani róla. De ha talán nem is kontinens a Krúdy külön földje, bizonyosai) legalább is egy ország, még pedig bizonyosan nagy ország ... De ha talán nem is ország, bizonyosan országrész, még pedig hatalmas terjedelmű országnak hatalmas része, ahol a dolgok oly határtalanok, hogy a valóságok széle a mithikusságba vész.... De ha nem is hatalmas országrész, legalábbis akkorra, mint — a Nyírség. ... Még sohasem -voltam a Nyírségen, a Krúdy Gyula kontinensén. Mindig beletudtam a Nyírséget Magyarországba, de biztos érzéke nélkül annak, hogy hol kezdődik, hol van köröskörül a széle.... Mindig csodálkoztam, ha a Nyírségnek nevezett világból valami konkrétum jött ki . . . Mintha ott csak félig éltek volna valóságéletet az emberek, mert életük másik fele valami olyan régen volt magvar életformákban maradt el, hogy ez a létezés valóságéietnek nem volt nevezhető ... És pedig nemcsak Krúdy miatt, aki ezt a magától is adott mithologiai ködött megerősítette, vastagabbra szőtte a nyíri világ fülé . . . A mi szemünk már nem a zsenidre nyílt ki, hanem a kis parasztra, a íőldtelen robotosra ... A zsentri erősen valószínűtlen vaftmi volt számunkra és szociológiai foghatóságokhoz és pontos körülhatároltságokhoz szokott lelki visszhangjaink, nem igen működtek már ennél a fogalomnál: a zsentri ... Mi isten csudája lehet ez az élni nem tudó, mégis zajosan és regényesen élő, ez életből ki esett, mćgiš benne terpeszkedő, táncolva, dalolva pusztuló különös magyar társadalmi alakzat? ... A hold is megjelenik minden este horizontunkon, látjuk is, van is és még sincs, mert elmúlt . . . nincs célja többé, .kihalt a szerepe. A Nyirség, a maga még mindig létező zsentrizmusával Magyarország holdjának tűnt ... A különös az volt, hogy ott városok feküdtek és azokban ugyanoly dolgok történtek, mint más reális városokban . . . Nyíregyházán ugyanolyasmi, mint a túlságosan reális Miskolcon, Kisvárdán ugyanolyasmi, mint az örökös aKtiv Kaposvárott . . . Volt ebben valamelyes, egynémely mai magyarok által élénken érzettt magyar babonásság . . . Daudet regényeket irt a különös tarasz-1 koni emberfajtáról, ahol az emberek aj hazugság metafizikáján át lépnek a mai | mithoszba; Krúdy regényeket és elbeszé- f léseket irt (utóbbiak néha egy-egy nagyobb anekdotát tettek csak) a nyíri zsenidről, erről a csak félig valószínű emberiségről, mely a hősiessé szépített gőgös élhetetlenség duhajságain át lépett a mai mithoszba . . . Mindenesetre azt kellett hinni, hogy a Nyírségben nincs többé nagy vagyon, mtrt mind a kocsmárosok, cigányprímások, egynéhány takarékpénztárak zsebében van; hogy ott a gazdátlan agarak szaladgálnak, miután gazdáik az utolsó gavallérváltó, az utolsó duhajság és az utolsó szerenád után, kifogyván pénzből és reményből, főbelőtték magukat . . . Krúdy utolsó jelentése a maga külön kontinenséről, a magyar holdországról azért szenzációs, mert a Nyirség: — realizolódását adja tudtul, a világnak . . . Krúdy Gyula évek múltán egyszer megint hazament a maga külön földrészére. Egy barátjával automobilon bejárta a nviri világot és azt adja hírül, hogy a Nyírségben még van zsentri, van zsentri -vagyon, és hogy a nyíri zsenidből: — zsidó lett. Nem úgy lett zsidó, hogy elment a rabbihoz és bejelentette, hogy Mózes hitére kiván térni, hanem, hogy megfogadta Nagyatádi Szabó István praktikus antiszemitizmusról szóló tanát, még mielölt a hét hájjal megkent tísokonyaik kisgazda nagygazda világgá hirdette volna a praktikus antiszemitizmusról szóló katekizmusát. Nagyatádi étele így szól: — »Nem kell agyonverni a zsidót. de lehetetlenné kell tenni, hogy pénzt keressen«. A nyíri zsentri nem is antiszemita, — mondja Krúdy. — Inkább a zsidóról vett példát és ha elég őszintén elemezhetné magát: hálás lenne a zsidónak, mert megtanult tőle kereskedni. Krúdy jelentése igy szól: »Dehogy is pusztul a zsentri! Soha ilyen erősen nem állt a lábán. Van már boltja is, nyilt üzlete is, virágzó vállalkozása is! A nyíregyházi nagytrafikban a vármegye történetének egyik legbüszkébb nevével találkozhatsz. A szabolcsi krumplit olyan úri emberek árulják boltjukban, akik azelőtt legalább is a megyei várnagyságra aspiráltak volna. Teherautomobilok csörömpölnek az utcán: —- egy nyugalmazott alezredes vállalkozása. A román megszállás alatt nem járlak a vonatok; omnibusszal, postakocsival utaztak az emberek. Ennek az omnibuszjáratnak a szabolcsi urak voltak a A táncművészet már inkább kifejező! művészetté formálódott az utóbbi időben. A mozgásokat már nem a természettől másolja le, tisztán szimbolizálni akar, de inkább elvont fogalmakat (pld. öröm, ijedtség, hiúság stb.), de legelőször minden program nélkül csak ad, csak a zenét akarja muzdulatokban illusztrálni s igy tulajdonképen rokonságot tart a klasszikus láncmüvészettel. Az expreszszionista táncművészeinek, akárcsak az expresszionista zenének nincsen semmi kötöttsége, szabálya, imitáló ereje. Az uj táncirány nem keresi az állatmozgásokat (kakas-, medve-, pillangótáncok), nem ülteti át az egyes foglalkozásokat szabályszerű monográfiára (pld. korcsolyázás, a bohóc, az apacs életleirása). Ezt naturalista, szóval leiró táncművészeinek is nevezhetnök szemben a klaszszikus és expresszionista táncművészetiéi, amelyek teljesen távol vannak a természettől. Míg. azonban a klasszikus tánc szabályok közé szorított, míg annak mozgásai a kecsességet keresik, addig az expresszonista tánc teljesen szabálytalanul vetíti mozdulatokba érzéseit és viharos ösztöneit anélkül, hogy a mozdulatok kecsességére ügyelne. Hasonlóképen a modern pantomim is átalakul. Az uj pantomim már nem történetet beszél el, hanem az érzések egymásutánját és kuszáltságát mutatja be kapkodó, kavargós mozgásában. A tegnap némajátéka még tisztán epikai volt, mig a máé a zabolátlan lira felé törekszik. Egy megjegyzést kell itt tennem, nehogy félreértsék vagy hiányosnak találják szavaimat. Én az előbbi szavakat tisztán a táncművészeire vonatkoztattam és nem a táncsportra. E kettőt sokan és sokszor összetévesztik. A kurtán táncnak nevezett táncsportnak merev szabályai '.annak, mint bármilyen sportnak s ezért mindenesetre ide sorolhatók. Hasonlatosak a tornagyakorlatokhoz, csakhogy itt a zene helyettesíti a vezényszót. Tulajdonképen semmi közünk sincs a művészethez és élénken hullámzanak a divattal. Ne haragudjanak tehát, ha azt mondom, hogy a shimmy, jáva vagy fox blues táncolása csupán szép sport üzését, de még nem művészet. # A szimbolikus művészetek közül mindenesetre a zene az a művészet, amelynél az expresszionista, a »kifejező« irány legjobban érvényre jut. A XIX. században a nagy klasszikusok: Beethoven, Mozart, Bach, Hayden letűnése után a programzene uralja a zeneművészetet. A zeneszerzőt a cím vezeti s a cim egyúttal útmutatást, programot, kötöttséget jelent. Pld.: A patak. — Az erdő. — A pásztor. — Tündérek tánca. 1— A vihar. stb. A zeneköltö utánozni akarja a természetet, a patak csobogását, az erdő susogását, a pásztor tilinkozását, a vihar dübörgését, másrészt meg azt a hangulatot akarja kifejezni és visszaadni, amit benne a külvilág vagy azok eseményei reá gyakoroltak. Szóval a programzene az leiró, impresszionista zent, amely testvéri viszonyban áll az impresszionista képírással és a naturalista regénnyel, hiszen a programzene is a természetet vállalkozói, maguk ellenőrködtek is a kocsikban, hogy jegyek rendben vannak-e? Hát a gőzmalmok, az automobilgarázsok? A vendégfogadók, a kereskedelmi vállalatok? Mindenütt jónevü szabolcsi úriemberekkel találkozunk, akik munkabírás, szorgalom, kitartás szempontjából nem egyszer felülmúlják a zsidókat is. Sőt megelőzik őket a vagyonszerzésben is«. * Milliók elvesztek a világmészárlásban; akik megmaradtak kihasználták a tömeghalálból kihajtó konjukturát. A nagybirtokos és a paraszt letörölte az inflációs papirpnézzel birtokáról az adósságot; a kereskedők meggazdagodtak; a romantikus magyar kisértet: — a zsentri eleven valósággá szilajodott és újjászületett... csak a földtelen robotosok robotolják örökös robotban robotjukat . . . Berta Lajos, keresi s azt óhajtja visszadni hűen, tárgyilagosan, már amennyire ezt a tárgyilagosságot a zene szimbolikus volta megengedi. Úgy a zenei természetleirás, mint a lelki hangulatok hü közlése Wagner zenedrámáiban jut legtökéletesebben érvényre. Az ő operáiban a színpad, a történet és a diszletezés szinte összeolvad a zenével, az Orchester állandó hűséggel és megkapó realizmussal követi a cselekményt, a játékot, a lelki konfliktusokat. Ezért Wagner a lelki realizmus legnagyobb mestere. Ez a, zenei impreszionizmus, melyet programzenének is neveznek, ma már szintén elérte a tökéletesség határát, akárcsak a festészetben vagy az irodalomban. Az uj ut a Schőnberg-féle Ausdruckmusik, a kifejező muzsika, amelynek ugyancsak az a jelszava, hogy >el a természettől!« Ez legelőször a címben nyilvánul meg. Nincs programzene, következőleg nincs irányitó cim, mely vezetné és magához kötné a zeneszerzőt. Az uj zeneszerzemények címe teljesen általános, semmit meg nem határoz, nem érintkezik a külvilággal, nem utal a természetre. A címek pld. ilyenek: Szinfónia zenekarra, — II. vonósnégyes. —• I. zenekari suit. — Zongora quintett. stb. A cim tehát semmire sem kötelez, igy tehát a zeneköltő érzésvilága minden gát és kötelező iránybetartás nélkül ömlik és formálódik hangokba. Az expresszionista zene szeszélyes, váltakozó, nyugtalan érzéseket fakaszt; szünet, kavargó prestok, ájult adagiok, szökellős allegrok logikus kapcsolat nélkül, sőt zenei összetartások nélkül követik egymást, mint tarka-zagyva farsangi felvonulások. Az érzelmeknek kivetítése ezenkívül felborítja az összhangzattan, a zeneszerzéstan szabályait. A hangnem már nem uralja a szerzeményt, mint azelőtt, a moll és dur hangnemek époly szeszélyesen váltakoznak, akárcsak a ritmus, az ütem vagy a dinamia. A zeneköltő lelkét önti bele a hangokba, érzelmeinek hullámzását, indulatainak gomolygását, lelkének felfokozott érzékenységét, mindezt azonban tudatos gátlások nélkül, tárgyilagos megfigyelések nélkül szinte rögtönzésszerüen. Talán túloz, de lelkét adja, hangokba formálja szeszélyes érzésvilágát, következőleg zenéje nem ismer szabályokat, langyosan, kerekdeden kiépített dallamokat. Három nagy mestere van az uj zenének: a német Schönberg, az orosz Sztravinszki s a magyar Bartók Béla. # Ha még egy utolsó átfogó pillantást vetünk a legújabb »kifejező« irányra, amely a ma művészetében a legfőbb mozgató erő, észre kell vennünk azt a feltűnő hasonlatosságot, amely az expresszionizmus és a romanticizmus között fennáll. Ugyanis mindkettőnél az érzelmi erő jut túlsúlyba az értelmivel szemben. A romanticizmus is eltávolodik a természettől, a valószerüségtöl, a romanticizmus is túlzottan szubjektív, túlzottan személyi, a romanticizmus is az érzékeny, sóvárgó lélekből hajt ki. És ha hirtelen áttekintjük azokat a művészi irányokat, melyek eddig harcoltak egymás ellen, melyek felváltották egymást a művészetek történelmében, úgy azt a megállapítást tehetjük, heg’,’ tulajdonképen csak két főirány van, csupán két nagy művészi világszemlélet, melyek állandó, örök harcban állnak egymással. A nevük, a jelszavuk korok szerint változik, de a lényegük mindig ugyanaz marad. Az egyik irány tárgyilagos világszemléletre törekszik, ezt objektiv iránynak is nevezhetnök, a másik csak önmagával törődik, ez a szubjektív irány. Az első szinte személytelenül örökíti meg alkotásában a természetet, mig a másik művészi irány a művész egyéni érzésvilágát adja. Két ellentétes irányú ut ez a két irány. Az egyik a külvilágból indul a lélek felé, a másik a lélek világából indul a külvilág felé. Az egyikben az értelmi erő uralkodik, a másikban az érzelmi. Az egyikbe sorolható: a klasszicizmus, a Qüinquecento, a neoklasszicizmus, a reálizmus, az imprresszionizmus meg ezek rokonfajai. A másikba Giotto előtti miszticizmus, a romanticizmus, az angol praeraíicizmus és a mai kor »kifejező« irányai. Ez az örökön változó két főáramlat mutatja legjobban a művészet örök nyugtalanságát, a szépnek fáradhatatlan és véghetetlen keresését. Ha tekintetünkkel ennek az erők, szent keresésnek végét keressük, úgy a végtelenbe fulad a szem. De ebben a végtelenségben valami üdítő, valami vigasztaló vibrál, hogy Leopardi szavaival éljek: Immucusita s’ annega peusier mio: E il naufragar m’é dolce ui questo maré. A lélek elmerül a végtelenségben, amelynek tengerében oly édes a hajótörés. A lélek, mely elcsüggedt az enyészet vigasztalanságában, most. megfürdik a végtelenség tiszta, távoli tengerében és megtalálja ismét a hitet, a reményt, a kedvet az élet továbbéléséhez. Ez a vázlat, mit most önöknek adtam a legújabb művészi irányokról, durva vonalvezetéssel csak a lényeget akarja kidomborítani. Ezek csak irányvonalak és ismétlem, evvel világért sem akarnám a művészeket osztályozni, skatulyázni. Nagyon jól tudom, hogy a generális művész nem tűr osztályozást még akkor se, ha kifejezett harcosa is egy iránynak. Legtöbbször azonban a különböző törekvések egymással párhuzamosan vagy egymást követöleg találhatók meg a nagy művész müveiben. Flaubert-t például a reálizmus atyjának tartják, 'Novembert i cimü könyve mégis lirikus és romantikus, Heinében szinte állandóan küzd egymással a két irány, Böchlin egyesite-' ni próbálja a kettőt. Az igazi művész nem irányokat szolgál, hanem művészetet csinál, ebben a munkájában azonban erősen befolyásolja őt a múlt és a jelen. Ezekre a befolyásokra, ezekre az áramlatokra óhajtottam csak rámutatni, nem müvészettörténelmct akarom adni, hanem az elvek, a jelszavak egymásutánját akartam bemutatni. Be kell még vallanom, hogy ebben a vázlatozásban eléggé magamra voltam szorulva, legtöbbször önállóan kellett csoportosítani a modern művészet esemé-; nyeit és jelenségeit, igy nem tudom mennyire győztem meg önöket meglátá-, saim, megállapításaim és következtető-1 seim helyességéről. Úgy vázoltam önök előtt a dolgokat, ahogy látom és hiszem őket; mindenesetre magamat adtam, ez minden bűnöm és erényem. De ha a modern művészi irányelveket nem is hoztam oly közel és érthetően': önök elé, ahogy szerettem volna, talán kissé közelebb hoztam önökhöz magát a művészetet. Ha ez igy lenne, úgy olyan, boldog lennék, mint az a hittérítő, aki újabb híveket szerzett vallásának. Szeretném hinni, hogy önök evvel a közelebbre hozással több szeretettel és figyelemmel fordulnak a művészet felé, amely a világ legtisztább őrömével ajándékozza meg híveit és véreit: a szépség érzetével. Olasz képtárakban, az opera páholyában, füstös oltárképek alatt, antik görög templomok tövében, finom hegedűk játékát csodálva, libbenő lábaknak, vonagtő derekaknak tapsolva, északi katedrálisok áhítatába merülve, forró színházi esték lázában, műtermek hányaveti gondtalanságában, busongó, bársonyos dallamok-« Törekvések és irányok a modern művészeiben Irta Sxentelckg Kornél — Befejező köziemén;) —
