Bácsmegyei Napló, 1924. július (25. évfolyam, 177-207. szám)
1924-07-20 / 196. szám
W24 fufiús 20. BACSMEGYEI NAPLÓ 9. oldal Pent at Ion és hitvita Feltünőségekben nem éppen szegény mai időnk egyik legfeltűnőbb jellemzője a sportőrület, de nem azoké, akik maguk is művelik, — elég szép számban vannak — hanem azoké, akik elméletben, sportujöágokon keresztül, tribünről szerelmesei. Ezek a többnyire legkevésbé sem sport-megjelenésű, szegény, fáradt és sovány fiatalemberek, polgárcsaládok rántáskeverő leányai a középkor egyetemi diákjainak áhítatával veszik körül a Sport Aquinói Tamásait, Clairvauxi Bernátjait, akik már nemcsak külön nyelvet és szótárt szerkesztettek a sport számára, hanem megteremtették a maguk külön tudományát: a sport-skolasztikát, amely éppen olyan bonyolult és szőrszálhasogató, mint a középkori egyetemi hitmagyarázattudomány. Nemcsak »szép külleműi csikókról, sprinterekvöl, labda-fejelésről (nem analógon a cipöfejeléssel) és más ilyen a nyelvbe újonnan került szóval jelölt dolgokról hallunk, ami végre is argotkérdés, hanem birkózókról, akik egyik ellenfelüket valósággal »összecsomagolták«, a másik ellen viszont csak »pontozsssal« győztek. Ez már nem csupán argot; uj tudomány ez külön fogalmakat fedő külön nyelvvel. Uj nópmulatság. Mert az. A szórakozás uj inlernacionáléja. , ' A középkor előkelőbbjei a harci időkből származó s a harcot szolgáló lovagi tornákért, a kereszténység magyarázatának szolgálatába állt tudományért lelkesedtek lándzsa-törésekre hajszolodra s a párisi egyetem termeinek földre hintett szalmáján üldögélve; a nép a táncos, italos jeleneíes, mókás mulatságokon üdült, amelyeknek legjellemzőbb fajtája, a majális, amelyről oly eleven képet fest Taine. Az angol irodalom történeté-ben, szinte máig megmaradt. A renaissanceban a köznép már csak azért is háttérbe szorult, mert ez az »újjászületés« az urak mulatsága volt, akik akkor Cicero körmondatain, egy-egy torzó szépségén, régi kéziratokon ájuldoztak a gyönyörűségtől; ugyannyira, hogy Petrarca a nevét föntartó szonettjeit »köznapi dolgok töredékei«-nek nevezte s halhatatlanságot már rég feledésbe merült latin értekezéseitől várt. Amikor aztán a renaissance arisztokratikus bimbója a reformáció vérpiros népi rózsájává feslett, megszületett az uj — demokratikus — időtöltés, egy inkább szenvedély: a hitvita, a homouzion s a homouzion újjáéledő aprólékos bogozása, fejedelmi udvarokban, kollégiumokban. A XVIII. század hozta a javítás tömegmániáját: a szántóföldtől a gyermeki elméig mindent uj elvek alapján kieszelt uj módokkal akartak művelés alá venni. A múlt század a politizálás népmulatságával ajándékozta meg a szélesebb köröket, lett is belőle világháború, amely aztán olyan politikai vélemény-kaleidoszkóppá tördelje Európa gondolatvilágát, mint eddig inég soha. S most itt van a sport. Es nem ok nélkül, mert minden népszenvedély szükségszerű gyümölcse korának s ugyanilyen szükségszerűséggel komposztja a jövendő virágágyának. A középkor társadalma szinte indiai fogalmazásu kasztok zártságába volt tagolva a helyváltoztatás csekély esélyeivel. Világot akkor úgyszólván csak a kereskadö látott, nem minden életveszedelem nélkül. A majális, a lovagi torna, az egyetem-látogatás mód és ürügy volt a szűk várakból, szűk lakókamrákból, szurtos mühelylyukakból, a szűk körű és egyfor» ma életből rövid időre kipattani, ahogy a bal pattan csillámló ívben déli verőn a viz fölé. Ezeknek a rövid elmeneküléseknek villanásánál a középkor embere meglátta, hogy öröktől fogva állandónak hitt létformája csak egy forma s ez a ráeszmélés .amely teljesen szunnyad még azoknál a festőknél, akik például Szűz Máriát középkori ruhába öltöztetve festették meg, készítette elő az utat a középkor és az ókor alapvető különbözőségét felismerőknek, a humanistáknak. A hitvita tulajdonképpen a középkor szül: ruháját szétrepesztett egyéni embernek erőfeszítése volt, hogy múltjának egyik legnagyszerűbb ajándékát, a kereszténységét hozzáhajlilsa — akár Rómához hü ragaszkodással, akár Róma ellen lázadva — az u.i helyzethez. Másrészről a hitvita indítja meg mindenütt a nemzeti irodalmakat, teremti meg az európai nyelvek modern alakját; a hitvita ajándékozza, meg az európaiakat a kifejezésmódnak az elkövetkező demokratikusabb időkben oly fontossá váló könnyűségével. A XVIII. század láza aztán csak a találmányok és felfedezések tömegétől teremtett helyzetet akarja tisztázni, az intézményeket a gépek idejéhez, a gyorsaság korához simulóvá formálni, de oly lassan, oly fejetlenül dolgozott, hogy a ngy kaísztrófát, a forradalmat nemcsak hogy nem sikerült élháriania, hanem még ő siettette kitörését. A napóleoni felfordulás internacionalizálta Eu^5pát> amelynek népeit egymásba zagyvába hadjárataival és közigazgatásaival egyaránt. Nos, ezért kellett a XIX. századnak politizálnia, hogy előbb megismerje magát egyedeiben, a nemzetekben. Innen van a XIX. század nacionalizmusa és szabadságharc-sorozata. A nagy háború, amelyhez ez a politizálás vezetett aztán, bár a föld népét áldozta föl leginkább, a városok háborúja Ha nem is tartanánk Capri felé. akkor is fölséges volna az ut ezen a legszebb vizen, amelyet megénekelt minden költő, az is aki látta, az is, aki sose járt rajta. Csodásnak nézzük. s azt hisszük lágy mint a női szív. és kék mint a jó emberek szeme. A Piszkos háztenger egyre kisebbedbe. s most már mint egy fehércukorból készült édes-ékesség vagy ékes-édesség nevetgél felénk, világos épületei mint fehérbe öltözött leányok végtelen koszorúja mosolyognak ránk s a pipázó Vezúv füstié is halványkékre sáppadt. — a deleidre közeledő nap ennek is elveszi a mocskát, szürkeségét. A szigetek. amelyekkel a tütidérviz tele van hintve, határozottabb vonalakkal látszanak felénk közeledni, a formájuk világosabb és élesebb már, s Capri egyre növekedik mint egy a két első lábára támaszkodó, s ebben a nem graciózus de eredeti poziturában guggoló ősállat, amelyhez hasonló nincsen a Buffon természetrajzában s nem fordul elő a Brehm állatvilágában. Apokaliptikus figura ez___ Mereven néz farkasszemet velünk, ugyanazzal az ábrázattal, amellyel a mitológiai korszakban Odisszeüszt fogadta, majd később, amikor az események históriaiakká léptek elő. Augustusi meg Tiberiust, akit itt a délolasz dialektus hangzatosabban Timberio-nak nevez. Az a darab szikla, amelyet Caprinak hívnak, az idők folyamában nem változott semmit. Az évszázak és ezrek n37om nélkül tudtak fölötte elsuhanni s az a sok viz. amely a partjait mosta, nem tette puhává. Ennek a hatalmas sziklának sziklaszilárd a karaktere. Ma sincsen kisebb kötartahna mint a beléje szerelmes betegidegzetü Timberio idejében. akinek ez volt a Versailles-a, a Fontainebíeau-ja. ahová pihenni tért Rómától s a rómaiaktól---Mig Helgoland s más ily apró szigetecskék matériájából az erős hullámzás minden napja lemorzsolt egy-egy kis kőmennyiséget, s nem nehéz kiszámítani, mikor tűnik el egy ilyen kőfolt a habokban, ahonnan előtermetí. addig — úgy látszik —- Caprinak hosszabb életet biztosit anyagának a rendkívüli keménysége. amely vetélkedik a Tiberius szivéével. A tenger hullámzása s habjainak a hozzácsapódása csak simábbra moshatja a kövét, de le nem törheti. így llát a külseje a régi maradt. s a hetvenedik század olaszországi utazója valószínűleg éppen olyan képét fogja látni mint aminőt a Caesarok idejében mutatott, s amilyennek a mi hajónk népe látja mostan. Ránk is úgy néz mint a zsarnok Tiberius-ra, aki kegyetlen mizantrópjával. cézári dühvei és emberpusztitó kedvvel kereste föl, volt. Oka is a városi szervezettség alatt álló kereskedelem rivalizálásából kelevényesedett ki. A városok, mint szervező, élelmező, raktározó központok, nagyon megduzzadtak; ezért van ma a világon mindenütt a nagyobb városokban lakáshiány. A városi élet pedig rohanós, liázas, az akaratnak az adott erőn felül való feszítését pillanatról-pillanatra megköveteli. A gyönge izomnak, a fáradt agynak épugy kell produkálnia, mint az erősnek, pihentnek, mert különben az ember alul marad s a rohanás eltapossa. A sport pedig elsősorban az akarat művelése. A világrekordot javítót nem időközben megnőtt ereje, de a szokotton tub feszülő akarata viszi győzelemre. Itt minden azon. fordul meg, hogy az idegerő pótolja az őserő hiányát. A sport a városi élet hallatlan strapájának elviselésére tesz képessé bennünket. A sportot a városi élet szülte. Legrégibb a városi élet Angliában és Anglia ép a sport klasszikus hogy a sziklamagányában menedéket találjon a rossz emberektől, akik között talán ö volt a legrosszabb. Egy ilyen sziklának nincsen semmi emberismerete. Minket se üdvözöl barátságosabban mint ahogy a zsarnokot fogadta, pedig mi jókewel, szeretettel jövünk, nem akarunk ott bántani senkit. Rokonszenvvel hallgatjuk. amit a történetírónk, jó Acsád17 Ignác, beszél a változatos históriájából. s ha jól érezzük ott magunkat. reklámot is csinálunk neki s ajánljuk mindazoknak, akik szeretik a békességet, a csendet---Gyönyörködünk a viz és az ég kékjében s a szigetek ibolyaszinében. de nem maradunk háborittatlanok. Lótás-futás. nyugtalanság támadt a födélzeten. s a szemünk, méh7 a Caesarok korabeli Rómának a történetébe tévedt s két letűnt évezred távolában merengett el, ismét a históriában mával s a hajó utasaival kénytelen foglalkozni. A pincér a konyakosüveggel fölfegyverkezve rohan, az utazók egy része érdeklődő csoportba verődik, egy úriember pedig aggódó tekintettel lesi a partot. amely még messze van. mert a felesége — gyarlóság, asszony a neved! — sápadt mint az Ármány és Szerelem Lujzája és az állítja, mirigyért meghal. — Ezen a hajón még nem halt meg senki. — próbálta megnyugtatni a pincér s megitatott vele egy pohárka konyakot, amelytől a beteg mée rosszabbul lett. — Óh. én leszek hát az első. aki itt meghal. — nyögte a páciens, aki aligha volt olyan beteg mint csinos, mert a halványsága ellenére is kívánatos volt. S talán ennek a körülménynek tulajdonítható az a nemes érdeklődés, amely az állapota iránt főieg a férfi utasok részéről megnyilvánult. A nők. e szamaritánus hajlamú jószivü teremtések kevésbbé törődtek vele, azt úliitották. hogy affektál. hogy érdekessé akarja magát tenni, hogy ismerik már ők az ilyen fifikákat, s hogy van a kacérságnak egy faja. amely már igazán nincsen megengedve. s hogy csak férfiak lehetnek olyan buták, hogy az ily játéknak fölüljenek, stb. Sőt egy közülük elmésebben mint jókedvűen ugy nyilatkozott a környezete előtt: — Sebaj. Látta Nápolyi most már meghalhat. Csak nők lehetnek ennyire objektivek. A fér.i pedig valahány nyelven csak tudott, izgatottan kiáltott segítségért : — Orvost! Orvost! Van-e a hajón véletlenül doktor? Rögtön jelentkeztek többen. A beteg hölgy szép volt és fiatal, szőke és karcsú, fiatal keble gyorsan piheg a selyemblúz alatt, s nem lehetetlen. hogy a körzetijén kell tágítani. Ilyenkor mindig van, kéznél orvosi segítség És nem hiszem, hogy mindazok az urak. akik a desperátus férj hívására a szenvedő szépség segítségére siettek, mind orvosok voltak. Egyről egészen bizonyosan tudom, hogy — nem. S azt is, hogyha más valaki lett volna rosszul, átengedte volna az első segélynyújtás dicsőségét Ihivatottabbaknak---De itt nem volt doktorra szükség. Csak közönséges tengeri betegség esetével álltunk szemben, s a férj azt az urat. aki a fűzőt óhajtotta megoldani, egy kissé fiatalnak találta— A tengeri betegség talán nem is igazándi betegség, de rosszabb annál. Az az ezredes, akit az Orsini bombája halálra sebesiteít. utolsó percéig tudta palástolni az állapotát a császárja előtt, s csak. amikor összesed, akkor suttogta : »Bocsánat. Felség, én meghalok!« A tengerbeteg nem képes hasonló önuralomra. talán azért, mert nem fog meghalni. Ezt az állapotot nem lehet eltitkolni s legfeljebb annyit rebeghet az ily páciens: »Pardon, én mingyárt kellemetlen leszek!« ___A halovány hölgy busán hajlik a viz fölé és keblének a lázas hullámzása között izgatottan közli vele a belsejét dúló érzelmeket. Mikor visszafordul felénk, még fehérebb. A jobbak, a résztvevők (sajnálattal kell konstatálnom, hogy ebben a csoportban a gyöngébb nein nagyon gyöngén volt képviselve) köréje gyűlnek és sajnálkozva kérdik: —• Hogy van? Wie geht’s? Comment ea va? Come sfá? How are you? — Valamicskével jobban. — felelte bágyadtan, németül. — De esküszöm — S most a következő hamis esküt mondta: — Isten engem ugy segéljeií. ez volt az első és az utolsó eset. hogy tengeri hajón ültem. Ilyen rosszul- 1 étnek soha életemben többé ki nem teszem magam! Megint áthajolt a korláton és újabb társalgásba bocsájtkozott a habokkal, nem is sejtve, hogy az esküje hamis volt. Még sápadtabbnak látszott, amikor újból felénk fordította a szőke fejét, s igazán csak a nem közönséges szépségének lehetett tulajdonítani, hogy a nők is meg nem szánták. Ok. a derék teremtések. egv púpos emberkét álltak körül. aki szintén rosszul érezte magát. s mindenik kínálta valamivel: pálinkával, ópiumcseppekkel. brómporral. aszpirinnal, pyramidonnal, purgóval. borra!, szódavízzel.. tejjel, kávéval, szalámival, sajttal és más mindenféle arkánummal a tengeri betegség ellen. Ez a szegény ördög igazán szánalmas látványt nyújtott, és semmise bizonyítja jobban az emberi nem szebbik felének a jóságos érzületét, hogy e résztvevő lények inkább vele foglalkoztak (pedig nem is volt tengerbeteg, csak a feje fájt egy kicsit), semmint a német asszonnyal, aki »csakhogy érdekessé tegye magát, képes a tengeri betegséget is színlelni«. Az pedig, szegény, esküszik tovább. esküszik mindenre, ami szent, hogy soha többé életében hajóra nem .száll. (Kivéve persze rajnai hajóra, teszi magában hozzá.) Hogy ez az eskü hamis, s hogy az a legjobb akarat s a legerősebb szándék mellett se tarható be. mert Capriról — mivelhogy sziget — nem lehet se vasúton se teveháton visszajönni, annak a kimagyarázása az ura dolga lesz. Talán bátorságot kap e fölvilágositáshoz ha őnagysága rosszulláte már elmúlt, s ők ketten a szigeten jó ebéd mellett ülnek s hozzá fehér Capri-bort isznak. Vagy pedig ugy tesz vele. ahogy egy orvosdoktor cselekedett hasonló körülmények között. Nápolyban hallottam az esetet a table d’hote-nál. Azonnal elmondom. De erre várni kell egy hétig, földje, Hellásza. Laczkó Géza, „_____J Olasz napok Irta: Baedeker TENGERI BETEGSÉG I
