Bácsmegyei Napló, 1924. július (25. évfolyam, 177-207. szám)
1924-07-20 / 196. szám
2. oldal BACSMEGYEI NAPLÓ 1Q24 julíus 20. — A demokrata pártnak — mondotta — a jelszava a meg egyezés politikája és ennek jegyében történt a Radicsékkal való megegyezés. Ezzel szemben áll Pasics és Pribicsevics koncepciója, akik nem akarják megengedni, hogy Radicsék a parlamentben dolgozzanak és most is bezárták előttük a parlament kapuit. Mi behoztuk Radicsékat a parlamentbe és a radikálisok kiakarják őket onnan rekeszteni. A beszélgetés végén csatlakozott a csoporthoz Kovacsevics dr., a Radics-párt alelnöke, aki szintén kijelentette, hogy az ellenzéki front ma is éppen olyan szilárd, mint azelöit és azt semmiféle machinációval sem lehet szétsza kitani. Munkatársunk kérdést intézett Kovacsevicshez a Radicspártnak a moszkvai Internactonáléba való belépésére vonatkozóan, a képviselő azonban erről nem volt hajlandó nyilatkozni. A lengyel diákok ünnepélyes fogadtatása Vasárnap reggel Hoviszadra utaznak Szombaton hajnalban — mint szombat reggeli számunkban már megírtuk — megérkeztek Szuboticára a lengyel diákok, számszerűit ötvenen. A vendégek nagyrészt a varsói egyetem hallgatói, akik most Jugoszláviában tanulmányútra mennek. A lengyel diákokat a pályaudvaron Jovanovics Vásza rendőrfőkapitány-helyettes és Rieger Dezső polgármesteri titkár fogadták, akik a vendégeket szállodai lakásukra kalauzolták. Az ünnepélyes fogadtatás délelőtt tizenegy órakor volt a városháza közgyűlési termében, ahol a városi tanács tagjai, a városi tisztviselőkar. a szuboticai tisztikar, a jogi fakultás tanárai és hallgatói, valamint tcbb társadalmi egyesület kiküldöttei fogadták a lengyel főiskolai hallgatókat. A vendégeket a kormány nevében Gyorgyevics Dragoszláv A sors keze Irta : Kálmán Jenő Széttépjem? Ne tépjem szét? Ez a nagy kérdés önagysdgával kapcsolatban merült föl s látnivaló, hogy valami hallatlanul tragikus elhatározásról van szó. Bármilyen vérszomjas kedvemben vagyok egyébként, nem őnagyságát akartam széttépni. Csupán a fényképeit, amiket a nagy szakítás után rideg levélben viszszakért. A fényképeket két nap óta magamnál hordom s két nap óta töröm a fejem méltó feleleten. A legegyszerűbb volna szó nélkül visszaküldeni ökot. Vagy mellékelni néhány gyilkosán gúnyos sort, például azt, hogy miután kedves fényképei nálam megtették a szolgálatot, adja át őket utódomnak. — Hah, — gondoltam magamban, mórt ilyenkor az ember szívesen kölcsönzi gondolatait a haragvó Jászai Mari szótárából, —- hali, hogy el fogja borítani önagysága arcát a harag és a szégyenkezés pírja, amikor azt látja, hogy kultuszából hagyatéki eljárást csináltam. De azért az »utód« elképzelése mégis tüskét hagyott a szivemben. Én nem luuom, ki az a rejtélyes valaki, aki a helyembe lépett, vagy a helyembe lépni hivatva van, de hogy jön hozzá ez a senki, aki ugyebár szellemileg olyan mélyen áll alattam, mint a Mátyás-templom toronygombja alatt a sánta koldus, hogy jön hozzá, hogy azokat a képeket vegye birtokába, amiket tegnap még én csókolgattam? Mert bevallom ezt a naiv és szentimentális gyöngeséget, hogy munkátlan eltöltött kártyaasztal mellett átvirrasztott éjszakák után, gyakran tettem szent fogadalmat önagysága két arcképe előtt, hogy, ezentúl abszolút rendes ember lefőispán üdvözölte, kiemelve a jugosziáv-lengyel barátság politikai fontosságát. majd Szubotica város nevében dr. Sziipics Károly városi főügyész üdvözölte a vendégeket, akiknek vezetője ezután hálás szavakkal mondott köszönetét a szívélyes fogadtatásért. A katonazenekar közben a jugoszláv és lengyel himnuszt játszotta, majd az ünnepélyes fogadtatás befejeztével dr. Milics Ivó egyetemi tanár a jogi fakultásra hívta meg a lengyel diákokat, akik átvonultak a jogakadémiára és azt megszemlélték. Délben egy órakor bankett volt a vendégek tiszteletére a Beogradszállodában. ahol az első felköszöntőt a királyra és Lengyelországra Gyorgyevics Dragoszláv főispán mondotta, majd még több felköszöntő hangzott el. A délutánt a lengyel vendégek Palicson töltötték, ahol este társasvacsora volt. vasárnap reggel pedig folytatják útjukat Noviszadra. Tizen hatéves harc milliárdos örökségért Pozsonyból jelentik: Rendkívül érdekes örökösödési per aktái feküsznek a pozsonyi törvényszék polgári tanácsa előtt. Szereplői grófok, grófnők, akik tizenhat esztendő ótá ádáz harcot vívnak Benyovszky Lajos gróf nagylégi földbirtokos körülbelül húszezer holdat kitevő birtokaiért, amelyek Jugoszláviában, Magyarországon (Baranyában) és Csehszlovákiában terülnek el. Adó-szekatúrák Az idők méliében nyugvó adókat is előre kell fizetni A házbérfillérek ügye egyelőre lekerült a napirendről. Úgy jártunk vele. mint a robotváltsággal. Aki kifizette, mert ahhoz, hogy adóbizonylatot kapjon, ki kellett fizetnie a házbérfillért is. az nem kapja viszsza a pénzét. Azok. akiknek nem volt szükségük adóbizonylatra és még nem fizettek, azonban korán örüinek. Teljes valószínűséggel meg lehet jósolni, hogy a házbénfillér is, meg a robot-is valami formában újra visszatér. Szuboíi'cán átok ül. Itt a legnagyobb khaosz az adóhivatalban, s itt kell a legnagyobb adót fizetni. Hiába fizeti ki valaki negyedévenként előre az adóját, mindig van hátraléka-. Az adók évek óta nincsenek előírva, s erre a mulasztásra nem az állam, hanem az egyes adózók fizetnek rá. ! Mostanában — talán azért, mert állítólag közeledik a választás s néni • akarják' azt a látszatot kelteni, mintha kedvezésekkel igyekeznének a polgárokat kormánypártivá tenni — különösen kíméletlenül működik az adóprés. j Szegény munkásoktól, nincsetlen hivatalnokoktól 2—3ü00 dinárt követelnek adóhátralék címén, segélyezésre szoruló özvegyek 6—8000 dinárt tartoznak kifizetni, hogy bizonyítványt kapjanak, amelynek alapján a nyugdijukat felvehetik. Az csak természetes, hogy alkalmazott. sőt az alkalmazott családtagja sem kaphat adóbizonylatot, ha a vállalat, melynél van. nem fizette ki az adóját, de viszont ha a vállalat adója ki is van fizetve, akkor még követelik az alkalmazott adóiát. Most az eddigi adószekaturákhoz újabb is járult. Ahhoz, hogy valaki adóbizonylatot kapjon, nem elég, ha a már kivetett adót megfizette, ha nincs hátraléka, azt is megkövetelik, hogy a még ki nem vetett, le sem tárgyalt, csak előirányzott adóit is fizesse ki. Malagurszki polgármester, akihez ebben az irányban több konkrét panasz érkezett. ígéretet tett. hogy megvizsgálja, milyen alapon követelik ezeknek a még ki nem vetett adóknak a megfizetését. Hogy mi lesz a vizsgálat eredménye. s mit határoz ezen az alapon a polgármester, nem tudjuk. Csupán arra hívjuk fel a figyelmet, hogy még nem fordult cin, hogy jogtalanul követelt és tartozatlanul kifizetett adót valaki visszakapott volna Ha valaki adóvisszatéritésért folyamodik. a pénzügyigazgatóság elsősorban ‘ is az iránt érdeklődik, hogy ki van-e fizetve az adója. Ha az illetőnek adóhátraléka van — kérvényét nem intézik eí. Ha nincs adóhátraléka, akkor — ez a különbség — elintézetlenül hevertetik. A múlt év végén Beogradban, az egyenes adók főigazgatóságánál, több mint 40.00.0 adófelebbezés volt elintézetlen. Azóta ez a szám szaporodott, mert újakat adtak be s a régiek közül egyetlen egyet sem intéztek el. Statisztikát az el nem intézett felebbezésekrő! felesleges vezetni. Soha sem lesz közülük egy sem elintézve. Benyovszky Lajos gróf nagylégi földbirtokos 1908 november 16-án Nagylégen, a családi kastélyban elhunyt. Benyovszky Lajos a tulajdonosa volt a baranyamegyei siklósi és görcsönyi, mintegy húszezer holdas uradalmaknak. Négy gyermek maradt utána: Benyovszky Móric gróf volt baranyamegyei főispán, Benyovszky Rudolf gróf siklósi földbirtokos, herceg Lippe Eberhardné, született Benyovszky Mária grófnő és báró Rnuch Gézáné, szül. Benyovszky Erzsébet grófnő, Rauch báró egykori horvát bán sógornője. Az öreg gróf halála után a rokonság egy dobozban megtalálta 1905 október 7-én, tehát halála előtt három évvel irt végrendeletét, amely szerint egész vagyonát két fiának hagyta. Két férjezett leányának pedig fejenként évi húszezer korona apanázst biztosított. A két íeányörökös megtámadta a végrendeletet. Lippe Eberhard hercegné pőrében a múlt év szeptemberében mondta ki az utolsó szót a brünni legfelsőbb bíróság, amely a hercegnőnek a fiuö'rökösökévéi egyenlő részt ítélt oda. Rauch Géza bárónénak azonban tovább folyik a pőre fitestvérei ellen a köteles rész iránt és mindkét nőtestvérnek egy másik pőre a zempléni uradalom tizenötezer holdjának a hagyatékhoz való csatolásáért. A hagyatéki pör aktái már eddig is bárom mázsát tesznek ki. A pör a következő birtokokért folyik: Hobogy-puszía, Dolnji Miholjac s Viiijevo (Jugoszlávia); Zun, Szaporca, Tézenla, Drávacsehi, Drávapslkonya, Terehegy, Diósviszló, Nagytólfalu, Kisharsány, Nagyharsány, Káros, Adorján, Harícánygyógy fürdő, Dráva- Szabolcs, Kovácshida, Ipacsfa, Mári?,Gyüd (Magyarország) és Nagylég, Kislég, Eiőporlony, Tonkháza. Cséffa és Felsőszeli (Csehsz ’ ovák ia). szék s ilyenkor a bünbánat teljes jeléül könnyezve csókolgattam a bánatos mosolygó arcocskát en face és profilban. És most csak igy mondjak le egy ismeretlen javára? Attól eltekintve, hogy a kért keret, amit csak nemrég drága pénzen vásároltam, üresen mered reám az iióasztalon, mint két világátvesztett szem, amely engem vádol:- nem kellett volna elkönnyelmüsködni az életet és a szerelmet! Viszont nem mutathatom magámat gyöngébbnek, mint ő. Ha volt lelke viszszakérni még az emlékeit is, nekem legyen erőm lemondani. Szét is téphetném ökot, amivel dupla célt érnék el. Részben szimbolisztikusan jelezném, hogy igy tépödött szét közöttünk az utolsó szál is, részben elérném azt, hogy a képek nem jutnak amaz ismeretlen birtokába. Egyelőre azonban csak azt a három fogalmazványt téptem szét, amit kíséretül szántam a visszaküldendő képekhez. Az egyik nyolcoldalnyi terjedelmű vádirat volt, személyemnek és a szakítást előidéző cselekedeteimnek szimpatikus és emberileg igen érthető magyarázatával. A második rideghangu üzleti levél, a kereskedelmi levelezés szabályai szerint megalkotva. A harmadik a kettőnek keveréke, s mint ilyen, már születésének pillanatában szőtt epésre Ítélt irásmü. De hát sokáig nem lehetett huzni a dolgot, önagysága utóbb még csakugyan azt hiszi, hogy túlságosan ragaszkodom az emlékeihez. Látnivaló, hogy a szerelmi bánat és a féltékenység nagyobbrészt aljas hiúsági kérdés, az >én< sérelme, amely átharsonázik a legszebben csengő elégián is.' Nem, azt az elégtételt nem szerzem meg neki, hogy végül eldicsekedjék vele önmagának; nem tud tőlem megválni, De igenis tudok, íme, itt ,van a levél, jő, itt van a nagy aktaboriték is, amelyet direkt e célból vásároltam a trafikban. A levélben csak néhány szó: »Kívánsága szerint visszaküldöm a képeket. Kezeit csókolja stb.« Ennél simább és egyszerűbb elintézést képzelni sem lehet. Mellékeltem a fényképeket, megcímeztem a borítékot s mert mindezt reggeli kávé mellett, a kávéházban intéztem el, beültettem a szélfogó mögött melegedő hordárt. — Vigyázzon, hogy valami baja ne történjék a levélnek, — mondtam, amikor a pirossapkás városi közszolga az uccára lépett. Még egy kissé utána néztem, mint ahogy az ember megáll egy pillanatra kedvenc regényének utolsó fejezeténél, hogy még egyszer végigélje gondolatban a történteket. Láttam, hogy a hordár levéllel a kezében kilépett az uccára és azt is láttam, hogy hirtelen egy másik hordár áll előtte, aki dühösen hadonászik. —■ Te csibész, — kiáltott az újonnan jött hordár, — hát ezért léptettük életbe a soros rendszert? Nagyon jól tudod, hogy most én jövök sorra ... — Majd bolond leszek, — válaszolt az én hordárom. — A sorosság csak a kávéház előtti térségre vonatkozik. Ila én bent vagyok a kávéházban és egy ur megbízást ad nekem, akkor ez nem tartozik a megállapodásba. — Hogyne! — dühöngött a másik. — Akkor én bemegyek melegedni a kávéházba és sorra elhalászom az orrod elől a kommittenseket! De ez gazság, én ezt nem csinálom és te se fogod csinálni... Add ide azt a levelet! — Szépen adom!, Ehhez neked semmi közöd. Nine??, Nohát én, majd megmutatom, hogy igenis van, te szélhámos, tel És már kapott is a levél után. — Menj innét! — üvöltött az én hordárom, — mert rögtön lekenek neked egyet! — Nekem? Te?! Te ágról szakadt csavargó! Hiszen ha megrázlak, rögtön átszállót válthatsz a köztemetőbe! Ekkor azonban már a kezében volt a boríték egyik csücske. — Engedd el azt a levelet! — Inkább itt döglünk meg mind a ketten, de nem engedem! Mind a kettő erősen marokra fogva rángatta a fényképes levelet. Nem volt időm közbelépni, olyan drámai gyorsasággal fejlődtek az események. Először az én hordárom kapott egyet, azután az ellenfél kettőt, gyorsat, de kiadósat. Csak egy kézzel dolgozhattak, mert a másik kezük elhatározottan és görcsösen szorongatta a vitás levelet. Az újonnan föllépett hordár részéröl egy nagyon szabályos ütés következett, amelyet boxnyelven lengő-, vagy horogütésnek ntveznek. Az én hordárom megtántorodott, de mint Dugovich Titusz, esésében magával rántotta ellenfelét. Már úgy látszott, hogy mind a ketten a földre zuhannak, de az utolsó pillanatban az erős ránditástól elszakadt a levél, amely összetartotta őket, az én levelem és benne a két fénykép. Bármennyire szerettem volna haragudni, nem lehetett Elvégre ki nem hisz egy kissé rejtélyes földöntúli hatalmakban? Lehet, hogy ök igy intézték el helyettem a kérdést, mert helytelennek találták az elintézés általam kieszelt módját. Annyi tény, hogy a fénykép töredékeit nem küldtem vissza őnagyságának, ezzel szemben fönmarad a remény, hogy kibékülünk, " ■
