Bácsmegyei Napló, 1924. június (25. évfolyam, 149-176. szám)
1924-06-22 / 169. szám
6. oldal BACSMEGYEI NAPLÓ ; — Wilson politikai végrendelete. Newyorkból jelentik: A demokrata-párt vezetősége az elhunyt Wilson családjától megkapta a néhai elnök politikai végrendeletét, amely eddig ismeretlen volt. Érdekes benne az a résa, amely a demokrata-párt irányelveit foglalja össze és kéri a pártvezetőséget, hogy idejében dolgozza ki az elnökválasztás számára a párt szózatát. Azt kívánja Wilson, hogy az Egyesült Államok csatlakozzék a Népszövetséghez és a hágai nemzetközi törvényszékhez, de e részben bizonyos feltételeket szab. Kívánatosnak jelzi az adótörvények radikális reformját, az alkoholtilalom szabadelvű kezelését, a mezőgazdaság erőteljes fejlesztését és a vallásos szokták megrendszabályozását. — Csalásért letartóztatott földmű' vés. Noviszadról jelentik: Nesics Aca noviszadi földbirtokos a múlt év szeptemberében a noviszadi határban levő földjét tízezer dinárért bérbeadta G!avardanov Lázár noviszadi földművesnek. Glavardanov most akarla átvenni a bérletet, de egy Nedeijkovics Zsivko nevű földművest talált ott, aki kimutatta, hogy ő is bérbe vette a földet, A két bérlő feljelentésére Nesicset a rendőrség letartóztatta. — Eljegyzés. Dózsay Juci és Kämmerer Féci jegyesek. (Minden külön értesítés helyett.) — A feudapesiri ügyvédi kamara as internálás elles. Budapestről jelentik: Á budapesti ügyvédi kamara Papp József elnökletével rendkívüli közgyűlést tartott, amelyen erélyesen tiltakoztak az ügyvédek internálása ellen. Határozati javaslatot fogadtak el, amelyben a kamara állást foglal a közszabadságot sértő uj kormányrendelet ellen. — Az angyaicsinálókat átkisérték az ügyészségre. A szuboticai rendőrség R. K. szuboticai leány magzatelhajtás! bűnügyében befejezte a nyomozást és a letartóztatott leányt, valamint barátját, Dulics Vecót szombaton átadták az ügyészségnek. Ugyancsak az ügyészségre szállították Zvekanov Béláné szülésznőt is, aki pénteken este a rendőrségi fogdában felvágta az ereit. Zve kanovnét kórházba szállították, ahol annyira javult az állapota, hogy szombaton már öt is átadhatták az ügyészségnek. — Egiháboru Budapesten. Budapestről jelentik: Szombaton este nagy zivatar vonult végig Budapesten. A zivatar jelentékeny károkat okozott. Dr. Elein Enáre szülész és nőgyógyász külföldre utazik és rendelései julius végéig szünetelnek. — Egy verseny-léggömb nyolc óráig vesztegelt háromezer méter magasságban. Brüsszelből jelentik: A Gordon-Bennett emlékverseny tizenhét léghajójából négy nappal az indulás után már tizennégy kénytelen volt leszállani. Ezek közül a La Vilié de Bordeaux nevű francia léghajó tette meg a legnagyobb utat, amely Angliában Sussex grófságban ért földet, mintegy kétszáz mérföldnyire az indulás helyétől. Ennek vezetője Laporte aviatikus volt, aki különös kalandjairól, melyek verseny közben érték, ezeket mondotta el néhány újságírónak: — Jóformán teljesen hiányzott útközben a határozott légáramlat. Brüsszelből először Németország felé vitt a szél, aztán visszafordított Franciaországnak, majd háromezer méter magasságban teljesen mozdulatlanná lett a léggömb: egyáltalában nem tud-| tunk mozdulni és nyolc óra hosszat nemi haladtunk száz yardnál többet. A nap borzasztó erővel tűzött ránk: életemnek ez volt egyik legkellemetlenebb élménye. Borzasztó ideges voltam, mindent kidobtunk a kosárból, csakhogy emelkedjünk és valamilyen légáramlatba jussunk, de ez nem. sikerült, úgy, hogy végül kénytelenek voltunk ezerháromszáz méterrel leszállni. Olt végre megtaláltuk a szelet, amely azután óránként harmincöt mérföldes gyorsasággal vitt a csatorna felé és azon át Angiidba. — Csehszlovákia is résztvesz a magyar kiücsSn jegyzésében. Prágából jelentik: A Narodny Listi, amely a külügyminisztérium lapja, azt Írja, hogy Csehszlovákia bizonyos mértékig részt fog venni a magyar kölcsön jegyzésében. — Egy teherkocsi elmerült a Dunában. Budapestről jelentik: Szűcs István kocsis az újpesti rakparton egy kétlovas teherkocsival a vízbe hajtott, mert meg akarta a lovakat iíatni. A lejtős parton nem I tudta megállítani a lovakat, A lovak a Dunába szaladtak a kocsival és elmerültek. A kocsis még idejekorán leugrott és kiúszott a partra, de azóta nyomaveszett. A büntetés elől való félelmében megszökött I ».leíena« angol és francia női és gyér-1 mek divatszalon Suboíica. Aleksandrova j ulica 11 (Korzo). julius 1 -töl kezdődőleg I úri hölgyek részére egyhónapi időtar- jj iáimnál külön szabászait és varrási taxi-1 folyamot tart. Jelentkezés julius 1-ig. | Tanfolyamon résztvevők ruhái ingyen készülnek. Bútorok, ebédlők, hálók, uriszobák raktáron lfegolcsóbban Brauchleraái Subotica. Halpiac. A suboticai izr. nőegylet közgyűlése. A suboticai izr. nőegylet és népkonyha folyó hó 22-én, vasárnap délelőtt fél 11 órakor tartja évi rendes közgyűlését az izraelita népiskola helyiségében, melyre a t. tagokat ez utón hivja meg az Elnökség Dr. Majoros med. uulv. fogorvos és száispeciallsta iunius 22-től augusztus 24-ig í—12-ig rendel. Vasár- és ünnepnapokon nem rendel. A »Napred« gyors-személyhaió a novisad—■vukovári vonalon, hétfő kivételével, naponta közlekedik. Felvesz személyeken kívül csomagokat, kofa- és gyorsárut. Indul: Novisadról 13 órakor Vukovárról 3 órakor Érkezik: Vukovárra 19.20 órakor Novisadra 8 órakor. A hajó érinti az összes dunai állomásokat, amelyeket a Magyar Hajózási Vállalat békeidőben fentartott. Közelebbi felvilágosítással szolgál a Srpska Zadr. Banka hajózási osztálya, Novisad. Tánciskolái értesítés. Landau Juliska szünidei tánckurzusa Suboticán a Bárányban f. h. 27-én d. u. fél 6 és este fél 9 órakor kezdődik. — Palicson a Vigadóban julius 2-án d. u. fél 6 orakor kezdődik. Jelentkezések naponta. * Orvosi Mr. Dr. Kosztolányi Árpád orvosi rendelőjét Trg Círil-Metoda 10 (Dr. Révfy-ház). nagy plébánia mellett helyezte át. Rendel d. e. 9—10, d. u. 3—5. Dentist Schaffer Géza rendel délelőtt S—12-ig. délután 2—6-ig. Eoth Olga kozmetikai intézetében Kr. Aleksandra ulica 4. szám alatt, félemeleten, modern szépségápolás, arcbörhámlasztás, alkalmatlan hajszálak, pattanások, szemölcsök, szeplök, májfoltok végleges eltávolítása. Kaphatók sajátkészitményű, kiváló hatású kenőcsök, púderok, gyógyszappanok, arcfehéritö- és szeplőkenőcsök stb. Vidékre megrendeléseket postán utánvéttel küldök. Székrekedésnél reggel "éhgyomorra egy pohár természetes »Ferenc József« keseriivizet iszunk. 1 Az Aörija Alt. Biztosító R. T. j jj Suboticai Fiókigazgatésága az utóbbi időben előfordult nagyobb tüzesetekkel kapcsolatban felhívja t. üzletfeleit, hogy kötvényeit átvizsgálni és esetleges pótlásokat velünk közölni szíveskedjék. Szaktisztviselőt szívesen bocsájtunk rendelkezésre. j 1924 június 22. SPORT ® ES ® Amerika olimpiai atléta" gárdájának bemutatkozása Newyorkból jelentik: A Bostonban megtartott olimpiai prőbaverse nyen. amely nagyszerű eredményeket hozott. Paddockot két Ízben is megverték az Újvilág fiatal sprintertehetségei. A száz méteren a fiatal Bowman mögött Scholz holtversenyben a második lett. a 200 méteren pedig a hatodik helyre szorult. A versenyen a legtüneményesebb formát Scholz mutatta. 100 méteren Paddockkal holtversenyt futva 5 emel kapott ki a 19 éves Bowmantól, 200 méteren pedig 21 mp-et futott, az előfutamban 20.9 mp-et. világrekordot, a középfutamban és megint 21 mp-et a döntőben, amelyben egy fél méterrel verte meg a szintén nagyképességü Nortont. Paddock 200 méteren 80 méterig vezetett, ott azonban —■ lábfájása miatt — megtorpant és így helyezetten lett. Taylor 400 méteres világrekordjavítását 48.1 mp-es eredményét is grandiózus küzdelem előzte meg. A világrekordot futó Taylor csak SO cm-el tudta Fitsch-et megverni. Richardsonhoz. aki 800 ra-en 1 p. 53.6 mp. alatt győzött, nagyon közel végzett Ének és Baker is. csak 3 m-el tudta Hahnt legyőzni 1500 m-en (3 p. 55.6 mp.) Moore a 110 m-es gátfutást 15 mp-es idővel nyerte. A 400 m-es gátfutás 54 rnp-es világrekordját (Loomis. Amerika) háromszor is megdöntötték. A pénteki előfutamban Brookins 53.5 mp-re futotta, az elődöntőben ugyancsak Brookins 53.3 mp-es időt ért el, a döntőben azonban Georg Taylor 53 mp uj világrekord alatt megverte Brookinst és Rileyt. a 440 yardos gátfutás világrekorderét. Amerika ma is csodás talaja a jobbnál-jobb távolugróknak. A próbaversenyen hatan ugrottak 7 méteren felül. Első Habbart lett 762 cm-ei. 2. Gourdin 737 cm. 3. Rose 731 cm. 4. Dow ding 715 cm. 5. Commins 713 cm. 6. Borén 710 cm. Vasárnapi program. A vasárnapi futballprogram meglehetős szerény lesz. Az egyetlen bajnoki mérkőzést a Bácska pályán játsszák le a Bácska és Sloga csapatai. A mérkőzésnek Bácska biztos favoritja. A Sloga a legjobb esetben 2— 3 gólkülönbséggel marad alul. A mérkőzés délután fél 6 órakor kezdődik. Beograd: Beograd vál.—Alsóauszfra vál. 3:1 (3:0.) A* beogradi csapat, amelyet a Jugoszlávia és a BSK. játékosai alkottak, könnyen győzött a gyönge játékerőt képviselő osztrák együttes ellen. A mérkőzés mindkét félidejében Beograd abszolút fölényben volt. A beogradi csapat legjobb része á csatársor, amelyben Petkovics brillírozott; egymaga hat gólt lőtt. Az osztrákok leggyöngébb embere a kapus volt, alci négy gólt könnyen védhetett volna. Szental AK—Staribeesei Soko. A másodosztályú bajnokság egyik fontos mérkőzése kerül vasárnap eldöntésre Szentán. A staribeesei Soko, amely a bajnokság egyik favoritja, a SzAK-al kerül össze. A mérkőzés kimenetele teljesen nyílt. Amerika legyőzte Írországot. Amerika olimpiai csapata hazautaztában Dublin Írország válogatott csapatával mérkőzött. Az amerikaiak fölényes játék után 3:1 arányban nyerték a mérkőzést. Az FTC. legyőzte Hamburg válogatott csapatát. A budapesti magyar csapat csütörtökön Hamburg válogatott legénységével mérkőzött, amelyet erős küzdelem után 2:1 arányban megvert. Az FTC. legjobb embere Eisenhoffer, volt. / ’varrni két uj világrekordja. A fimielí kiváló hosszutávfutója, Nurmi, a Helsingforsban megtartott országos versenyen két uj világrekordot állított fel. Az 1500 méteren saját 3 perc 53 mp-cs világrekordját 3 perc 52.C mp-re javította, 5000 méteren pedig 14 perc 35.3 mp-ci fenomenális uj világrekordot állított fel. A párisi oiimpiászon ezeken a távokon Nurmi verhetetlen lesz. aagGSOg&SBCSEaai □ & A diaár külföldi árfolyamai 1924. junius 21. Noviszadi terménytőzsde, iunius 21. Változatlan irányzat mellett közepes! forgalom. Búza, bácskai 300—305 dinár. Árpa, bácskai 270—275 dinár, Zab, bácskai 270—2S0 dinár. Tengeri, bácskai prompt 230—232.50 dinár. Fehér bab' GCO—610 dinár. Liszt 0-ás GG. 465—470 dinár, 0-ás G. 460—465 dinár, 2-es 415 —420 dinár, 5-ös 365—370 dinár, 6-os 340—345 dinár, 7-es 290—300 dinár. Korpa 190—195 dinár. Beograd, juniuš 21. A tőzsde a szombati szünnap miatt zárva van. Zürich, junius 21. Zárlat: Beograd 6.70, Newyork 563.50, London 24.43, Páris 30.45, Milano 24.30, Prága 16.65, Budapest 0.00()5, Becs 0.007930, Bukarest 2.4750, Szófia, 4.0750. Budapest, junius 21. A devizaközpont hivatalos árfolyamai: Beograd — Dinár 1020—1045, Bukarest — Lei 374—390, London — Font 374500—382500, Milano 3715—3795, Páris — Frank 4655—4765, Prága — Szokol 2535—2610. Budapesti értéktőzsde, junius 21. A bankközi forgalom üzlettelen volt. Az árak nem változtak. Állítólag előfordult kötések (ezer koronákban): Magyar Hitel 555, Osztrák Hitel 195, Hazai bank 180, Ingatlan bank 240, Földhitelbank 328, Kereskedelmi bank 1180, Pesti Hazai Takarékpénztár 3770, Általános kőszén 3275, Salgó 600, Ganz Dán. 3200, Ganz vili. 1415, Rimamurányi 124, Magyar cukor 2725, Délivasut 60. Nyilttér. A Stefanovits és Judt-féle üzletet átvettük. Kérjük a hitelezőket, hogy 8 napon beiül saját érdekükben jelentkezzenek. Szenta, 1924 junius 21.' Petkov Testvérek BBBS88BBíBSBBbw«» TÜKRÖT csiszolt üvegei, messing munkái, régi tükrök javítását legolcsóbban és legszebben, garancia maiiét? — az ALBA TÜKÖRGYÁR N O V 8 S A D KamsníCka uHca IS — kész! Kérjen árajánlatot ! E. SZÉCSI „P H í L AT E L I A “ ; bélyegkereskedes Suboticán, a főposta mellett. Al- ] lumok minden nagyságban, katalógusok Mieke!, í Senf, Ívért, Zumsicin, Kohl 1924-cs kiadásokban í kaphatók. Megvételre keresek minden mennyiségben használt SHS. bélyeget. í ZETA FOSFORPÁSTA A LEGJOBB PATKÁNYIRTÓ