Bácsmegyei Napló, 1924. június (25. évfolyam, 149-176. szám)
1924-06-21 / 168. szám
2. oldal BACSMEGYEI NAPLÓ 1924 junius 21 Vagonhiányról panaszkodnak Teherkocsik vesztegelnek a kis állomásokon. Néhány hét múlva megkezdődik már a gabonaszállitás is s ezzel még inkább fokozódik a vagonhiány, amely, már most is súlyosan érezhető 1 kereskedelemben és iparban. Hisizen a> késedelmes szállításoknak legtöbbször az az oka, hogy a feladóállomás nem képes a szállitóíélnek vagont bocsátani rendelkezésére. Ma vagont szerezni nemcsak utánjárást, hanem megfelelő ügyességet, összeköttetést is igényel. Az ország különböző részeiben alig van különbség e tekintetben, mindenütt egyformán érzik és panaszolják a vagonhiányt, azonban Baranya »kereskedői és • iparosai e tekintiffben is sokkal roszszabb helyzetben vannak, mint a többi vidékek. Baranya a vasutigazgatás székhelyeitől is távol esik s az odavaló emberek panaszai ritkábban találnak meghallgatásra. A baranyaiakat annál jobban bántja, hogy örökösen vagonhiányről hallanak, mert nap-nap után látni kénytelenek, hogy egyes kis állomásokon hónapokon át vesztegelnek a teherkocsik, anélkül hogy valaki használná őket. így például Baransko-Petrovoselo állomáson, a mely igazán jelentéktelen forgalmú hely, félév óta száznyolcvan vasúti teherkocsi vesztegel. Mikor a vagont hiába kérő kereskedők arra hivatkoznak, hogy talán ezt a száznyolcvan kocsit fel lehetne használni, azt a választ kapják, hogy ezeket a Hazai kitermelő r.-t. (Domivinska proizvoda drva) zagrebi cég reíidelkézésére kell fentartanfe Az üres vasúti kocsik historikumához hozzá tartozik az is. hogy azt beszélik, hogy ez a zagrebi cég nem is fizet a vasútnak azért, hogy már egy félév óta rendelkezésére áll ez a száznyolcvan vagon. Valószínű, hogy ezt az utóbbi állítást csak az érdekeltek elkeseredése szülte, lehetetlennek tartjuk, hogy egy magáncégnek ilyen kedvezményt adjanak. Ha azonban a zagrebi cég á rendes rdijaklaf is fizeti, akkor sem gazdaságos a vasútra nézve, hogy egy kis állomáson száznyolcvan kocsit tart üresen, használatlanul, ellenben nagy ipari és kereskedelmi centrumokban nem lehet a szállítóknak vagonhoz jutni. Holtszezon előtt—halott szezon után A szuboticai hangversenyek, előadások és kuitur kezdeményezések szezonvégi mérlege Kell abban valami következetességet keresni, hogy Szuboticát szinte álhatatosan elkerülik a művészi események. Most a szezon után számot kell vetni azzal, hogy mit hozott az elmúlt szezon azoknak a keveseknek, akik a közöny bácskai sivatagában is keresik a szép, a jó, a művészi üdítő oázist. Milyen irodalmi, színházi, zenei és művészi események voltak itt Szuboticán az utolsó esztendő alatt? Szomorú rezignációval végződik ez a számvetés és a felelet nem llehet más, mint az az egy itt gyakran ismert szó: semmit. * 'Nem kell részletezni a szuboticai szezon eseményeit és szükségtelen az érdekelt tényezők érzékenységét bántani az egyes művészi kísérletek felsorlásával. Elég annyit megállapítani, hogy a Hudozsensziveniszinház vendégszereplése volt az egyetlen komoly művészi eseménye a kietlen szuboticai szezonnak. A hangversenyek tömkelegéből aiig egy-kettő viselte magán a markánsabb művészet bélyegét és a tavalyinál kétségtelenül, jobb szláv szinielőadások is legfeljebb csak becsületes művészi kísérletnek nevezhetők. Az emigráló rnoszKvái drámai művészeken kivül minden komoly érték, turnézó európai művész elkerülte Szuboticát, mintha ez a város nem lenne alkalmas a komolyabb művészet értékelésére és befogadására. Pedig erre a tévhitre a sokszor és sokat ócsárolt szuboticai közönség: maga cáfolt rá épp az orosz színészek vendégjátéka alkalmával. Kétségtelen, hogy Szuboticán elenyésző kicsi az intelligencia. Ezt szokták azután mindennek az indokolására felhasználni, akkor, amidőn arról van szó, hogy miért nincs művészi élet Szubotlcán. És mégis épp az elmúlt szezonban ez a kétségkívül kisszámú intelligencia dicséretesen kiállta az erőpróbát. A közönség bebizonyította, hogy szivesen fogadja a komoly művészi teljesítményt, sőt támogatja a becsületes törekvéseket is — mint ez a noviszadi színtársulat opera-előadásain volt tapasztalható — csak éppen a rossz és sekélyes próbálkozásokat nem támogatja. Nem kell neki a rossz, mégha jót nem is kaphat. Az igazi művészi értéikek megbecsülése ellenére is azt kell látni, hogy a nagy művészi nevek jugoszláviai turnéjukon következetesen elkerülték Szuboticát. Nem egy eset volt rá az elmúlt szezonban is, hogy kitűnő európai hirü művészek figyelemre méltatták ugyan a nüviszadi közönséget, de Szuboticán nem kockáztatták meg a kiszállást. Ennek is könnyű megtalálni az okát. A magyarországi vidéki városokban sohase vendégszerepeit annyi kiváló budapesti művész és kontinentális nagyság, mint épp az idei szezonban. Pedig ott súlyos milliókat kell fizetni fellépti díjért és a gazdasági viszonyok is roszszabbak, mint nálunk, mégis megfizeti a vidék kultúrát sóvárgó közönsége a komoly művészi produkciót, jobban, mint valaha. Szubotica közönsége is megfizetné — és itt megint csak a nagyszerű orosz drámai együttes anyagilag is. fényes sikerű vendégjátékára hivatkozunk — csak nincsen senki, aki az ilyen turnézó művészeket Szubotica részére lekösse. * Itt elértünk az irodalmi és művészi társaság kérdéséhez. Bár nem tartozik szorosan az elmúlt szezon eseményeihez, de ha számot vetünk azokról és egy kulturális mérleget akarunk felállítani, meg kell állni egy. pillanatra ennél a kérdésnél is. Épp az utolsó hónapokban volt sok szó az irodalmi társaság létesítésének szükségéről, de amíg Becskereken például az ottani irodalmi társaság és közművelődési egyesület már régen hónapról-hónapira rendez matinékat és felolvasásokat, addig Szuboticán az elhibázott mederben megkezdett szervezkedés gyökerében meghiúsította ezt a kísérletet is. Vajdasági magyar irodalom? Az elmúlt esztendőben mindössze három magyar könyv bizonyitotta halványan, hogy ilyen is van. A magyar folyóiratig azonban még mindig nem jutottunk el és amíg Erdélyben igazán nívós nagy folyóirat született meg, addig a Vajdaságban még mindig nem akad kiadó, aki üzleti számításaiba bele tudná vagy akarná illeszteni a magyar folyóirat kiadását is. A kevésszámú vajdasági magyar iró tehát a színpad, a felolvasóasztal és az irodalmi folyóirat hiányában legfeljebb csak egy-két lap tárcarovata részére dolgozhatik. így pedig aligha fog megerősödni a vajdasági magyar irodalom, bármilyen vitákat rendznek is az unatkozók s Európa tragédiája Irta. Francesco Nitíi A jövő héten jelenik meg Nittinek, a pacifista olasz állanüériiunak legújabb könyve: La ■ Tragédia deli’ Európa (Európa tragédiája) a turini Gobetti-cég kiadásában. Nitti csak a könyv megjelenése után hagyja el Olaszországot és költözik Svájcba. Az alábbiakban közöljük a könyv előszavának egy részletét. Miután Nitti leírja a versaillesi békeszerződés 1920 junius 10-én történt aláírását és vázolja az akkori párisi hangulatot, rátér a maga álláspontjára és a következőket írja: Mindig heves ellenfele voltam a német militarizmusnak és a katonai erőn alapuló minden fajtájú imperializmusnak és nacionalizmusnak. Ha azok az olaszok, akik annak idején II. Vilmosért és a német imperializmusért lelkesedtek, ma a francia militarizmust dicsőítik, én ezzel szemben ma is nyíltan hangsúlyozom idegenkedésemet ez ellen a rendszer ellen és a demokratikus Franciaország hívének vallom magamat. Ami engem illet, én egészen’eddig azt hittem, hogy a népek harcáról van szó a német militarizmus ellen. Ezért helyeseltem azonnal Olaszország beavatkozását a háborúba, abban a reményben, hogy igy könynyebben jutunk el az emberi igazsághoz és a népek testvéri együttéléséhez. Azonban nyomban a győzelem után észrevettem, hogy Olaszországban is elterjedt az az őrület, amely igen veszélyes a békére és hogy olyan hangon kezdjenek az emberek beszélni, amely igen különbözik attól a hangtól, amellyel annak idején igazolni kívántuk a háborúban való részvételünket. Azt gondoltam, hogy az összes erőknek együtt kell müködniök az igaz és becsületes béke megteremtése érdekében és ezért azok a manifesztációk. amelyek előbb Franciaországban. majd Angliában és Olaszországban is bekövetkeztek, bántóan hatottak rám. Tehát azért harcoltunk a háború elien, hogy uj háborút csináljunk, azért prédikáltuk a militarizmus összezuzását. hogy egy uj. még rosszabbakaratu militarizmust teremtsünk? 1919 januárjának közepén kiléptem a kormányból. Súlyos lelkiismereti furdalásaim voltak és aggódva néztem a jövő elébe. A többi politikusok, akik a békeszerződést előkészítették és_ a tömegőrületben maguk is elhitték, hogy végre tudják hajítani, később utánam átélték ugyanezt a krízist. Nitti azonban, érdekesen ismbrteti Lansing volt amerikai külügyi államtitkár mentalitását, valamint a többi, a békeszerződésben részes entcnte-államférfiak állásfoglalását. Jellemző, hogy a franciákon kívül az összes többi államférfiak^ ellenezték a szigorú békefeltételeket, mégis aláírták a szerződést. Nitti ennek ismertetése után a következőképpen folytatja: Így gondolkoztak Lansing amerikai államtitkáron kívül szinte az összes jelenvolt politikusok, akik a versaillesi szerződést aláírták és Franciaországon, valamint egy-két vazallus államán kivül senki sem volt. aki ne szégyenkezett volna az aláíráskor. Ez volt az uj idők legnagyobb szabású büntette. Miután aláírtam a béke-, vagy jobban mondva háborús szerződést, Páris nagy örömmámora mély gyászba kényszeritett. Soha sem lehet tartós az a békeszerződés, amely a legyőzött nagy n(pek éa nemzetek leigázásán és feldulásán alapul. Az első közeledési kísérlet nem egyéb Atrida-végzetnél. Milyen forradalmak és háborúk fogják ezt követni?! Égy valóban logikus béke nem kelti fel a tömegek lelkesedését, ellenkezőleg mindig kritikákat és csalódásokat von maga után. Az 1920 júniusában megtartott konferencia további lefolyása sokban hozzájárult gyászom növeléséhez. A többiek mind olyan dolgokat akartak. amelyeket elleneztem. Ezekhez két olyan követelés járult, amelyek különösen bántottak. Az első az a követelés volt, hogy Hollandia szolgáltassa ki ítélkezés céljából II. Vilmos császárt, a második pedig az. hogy Németország adjon ki több ezer német tisztet, akiket kegyetlenkedéssel vádoltak. Erélyesen szembeszálltam ezzel a két követeléssel. melyek esztelenek s erkölcstelenek voltak, akárcsak az egész békeszerződés és minden erőmmel harcoltam ellenük. Mintha mi, az ellenség bíráskodhatnánk II. Vilmos császár felett és mintha a szerződés, amely megállapítja a német nép felelősségét, nem lenne a legkeményebb büntetés! Mintha fel tehetnők azt a német népről, hogy kiszolgáltat több ezer tisztet, hogy mi ítéljünk felettük! És hogyan ítélkezhetnénk! Vájjon a mi embereink nem követtek-e el kegyetlenségeket a háború alatt? Végre annyit elértem. hogy Hollandiára nem gyakoroltam igazságtalan nyomást, hanem megelégedtek egy jegyzékkel, amelyről már előzőleg köztudomású volt, hogy eredmény nélkül marad. Sikerült kivívnom azt is. hogy a német tisztek felett német bírák ítélkezzenek Lipcsében. Szóba került, hogy vájjon ne deportálják-e II. Vilmos császárt az egészségtelen klímáin Curacao szigetére. Ez céltalan alávalóság lett volna és ezért ezt is elleneztem. Tévedés tévedést, hiba erőszakot idéz elő. Ha itt van már az első rossz, akkor még rosszabb dolgok következnek. Militaristák, becsvágyó államférfiak, szenzációkat hajhászó újságírók, üzletek után szaglászó bankárok, mindig a nagy profitot kereső hadigazdagok egész Európában aláásták a felelősségérzetet és a politikai erkölcsöket. Bárhogyan csoportosítják is át a tényeket. bárhogyan háttérbe is szorítják a valóságot, az igazságnak titokzatos, hatalmas ereje van. Gazdasági leigázások, morális sértések előbb-utóbb reakciót váltanak ki és mindezekért a francia imperializmus lesz felelős. Hangsúlyozni szeretném. hogy őszinte barátja vagyok Franciaországnak és a háború kezdete óta elkeseredett ellenfele a német imperializmusnak. Azt hiszem őszintébben szeretem Franciaországot azoknál, akik az erőszakot prédikálják és segítik a franciákat a végzetes tévedéseikben. Én még azoWhak az államférfiaknak csoportjába tartozom, akik szükségesnek tartják Franciaország és Németország becsületes kibékülését és testvéries együttműködéséi. Egyikük sem tudja exisztenciáiát a másik elpusztítására alapitanii Vájjon nem lehetséges, hogy ez a két ország egymás javára megbéküljön? Ezért egyetlen erőszakosságot, egyetlen bűntettet sem kell elfeledni, elhallgatni. Németország nem hal meg. Németországot nem lehet elpusztítani. ezt a franciáknak is be kell látniok.
