Bácsmegyei Napló, 1924. június (25. évfolyam, 149-176. szám)
1924-06-15 / 162. szám
12. oldal ßACSMEGYEI NAPLÓ 1924. június 15. kérem, fogházra ítéli. Fellebez? Vádlott: Inkább lejebbeznék mert sokalom. Elnök: Az iratok áttétetnek a táblához. (A tárgyalást berekesztik. A felek hazamennek. Otthon Rókus gazda előveszi az asszonyt.) KáromkGöás büntette (Magyarországon uj büntetőnovella készül, amely a káromkodást börtönnel sújtja.) (Törvényszéki tárgyalás. Emelvényen bírák. Jobbról ügyész, balról védő, a középen a vádlott, úgy mint az a törvényszéki riportokban olvasható.) Elnök: Kérem a jegyző urat, olvassa tel a vádiratot. Jegyző: Rókus János 40 éves, nős, három gyermek atyja vádolva van azzal, hogy múlt hó 19-én felesége jelenlétében igy szólt: »De azt a hétszentséges, füzfánfiityülős rézangyalát ennek a keserves világnak« — miáltal megsértette a Etk. ennyi és ennyi szakaszát, továbbá kijelentette, hogy »az a magasságos atya úristen rogyassza rád a csillagos eget« — miáltal a minősített káromkodásbüntettét kimerítette. Elnök: Vádlott álljon fel! Megértette a vádat? Vádlott: Igen. Elnök: Volt már büntetve? Vádlott: Egyszer 2 heti fogházha súlyos testi sértésért. Súlyosan tettleg megsértettem a feleségemet. Elnök: Mondja el, hogy történt az a káromkodás. Vádlott: Úgy történt kérem, hogy este 8 órakor hazamentem, hát az asszony nem volt otthon. Várok, várok, végre fél 9-kor hazajön. Megint szomszédoltál mondok, no adsze gyorsan azt a vacsorát. Azt mondja »Várjon kend, még nincs kész«. Erre mondtam aztán a vádiratban foglalt miatyánkot. Mire még neki állt feljebb, erre aztán igen szelíden tovább mond iám a dolgot; de egy ujjal se nyúltam hozzá. Elnök: Az igazat mondta? Vádlott- Igen kérem, elmondtam a tényváladékot, amint van. aztán jött a finánc, aki a szüzdohányt meg a káromkodást kutatja és feladott. Elnök: Áttérünk a tanúkihallgatásra. Rókus 'Jánosné! Tanú: Jelen! Elnök: Az igazat mondja? Tanú: Úgy volt kérem, hogy az urar egy kicsit haragudott a vacsora miatt, az Elitéit: No Sára eztán szorulsz. Mikor úgy elnáspágoltalak, hogy hat hétig feküdtél, két hetet kaptam, most azért a pár szóért két hónapot. Légy nyugodt hogy eztán visszatérünk a tettlegesség '.iez, Stella. Elszáll a madár Irta: Cholnoky László Tizedszer is elismételte már magában a tegnap esti párbeszédet, ami olyan kegyetlen biztossággal perdült, mintha valaki üveggolyókat szórt volna szét a markából és azok pendülve pattantak volna a hideg márványpadlón, vagy mintha jégeső #kopogott volna a cseréptetőn. Igen, Iinkább úgy, mint a jégeső, pedig a ! szavak izzók voltak, szinte égettek, jjmint a parázs: a férfi, az uj, a félig I ismeretien, szinte ráparancsolt, hogy |raa este jöjjön el a tóparti szo-moru|füz alá, mert meg akarja neki mondani még egyszer és még százszor, zavartalan kettesben, hogy szereti aés hogy magáévá akarja tenni, ő fákkor védekezett, kapkodott mint a fuldokló, de emlékezett rá. hogy a I hangjából nem csendült ki a meggyőződés tiszta érce, ma pedig... ma pedig itt van, itt vár remegő szívvel, mintha lopni jött volna. Délután, még alkonyat felé is, esett a langyos nyári permeleg; most, ahogy a hold egy-egy pillanatra kibukkfnt a felhők közül, a nedves fü megvillant, mintha gyé- Imántszemü tündérkék hemperegtek Ivolna benne .és a tó tükre megolvadt, fbodrozó ezüstre vált. A szive úgy táncolt, mint az örült, akit Szent Vitus táncoltat, le-lehunyódó szeme előtt izzó, fényes kis karikák vonultak el és hófehér, pompás melle pedig a pattanásig megfeszült, talán maga a fekete bűn fészkelődéit, Ihánykolódott odabenn, mert akkor már érezte is, tudta is, hogy nincs a számára megállás. I Ahogy a hold egyszer megint kibukkant a felhők közül, messze, a {kis dülöirton felbukkant a férfi daliás, az délceg alakja. Sietve jött, határozottan, telve akarással, — ő akkor egv pillanatra arra gandolt, hogy elszökik, elsiet a végzetes helyről, de nem mozdulhatott. — Ó, csak már vége volna ennek a rettentő vergődésnek! Akkor hirtelen valami bárgyú kis románc jutott az eszébe, amit niég leánykorában, odabenn a zárdában szokott dudolgatni, most ahoz menekült. azt énekelgette magában, sebesen, százszor is egyvégben. mert az köréje fonódott védőn és elhesseí. eszed to tán elkezdett, káromkodni, eget a csillagokkal együtt. Elnök: Befejeztem a bizonyítási fel járást. Ügyész urat illeti a szó. Ügyész: Itt állunk egy nagyfokú elvetemedettség mellett. A vádlott nem is egy szentet káromolt egyszerre, hanem hetet, és az angyalokról úgy beszélt, hogy fűzfán fütyülnek! Oh, micsoda profanizálása ez a hitnek. Nem is említem a káromlás második részét, amikor — oh borzalom — »magassägoSi-nak nevezte a jő Istent 'és azt a szemtelen kérést intézte, hogy hozzá, hogy az eget rogyassza rá nejére, az itt tanúként beidézett Rókus Jánosné született Nagy Sárára. Kérem a vádlott szigorú megbüntetését, lehetőleg kötél általi mennybemenetelt. Ehjök: A védő urat illeti a is zó. Védő: Nem nehéz bebizonyítanom hogy védencem tulajdonképpen fohászkodott, istenes cselekedetet müveit, amiért nem büntetés illeti, hanem dicséret. Azzal, hogy azt mondta, hogy fűzfán fütyülő rézangyal, valójában azt vallotta, hogy hisz a csodában, hisz abban, hogy egy ángyai még ha rézből van is, tud fűzfán fütyülni, ami valljuk be nagy kunszt. Azzal, hogy az Úristen magasságosnak nevezte, csak jelképezni akarta azt a végtelen magasságot, amellyel az ur felettünk van gyarló emberek felett. Végül, amikor azt kívánta az Úrtól, hogy rogyassza rá hitestársára a csillagos eget, azt bizonyította be, hogy hisz az Ur. nagy hatalmában, mert hiszen valljuk be nem nagyon könnyű dolog egy ilyen csillagokkal súlyosbított eget lerogyasztani. Kérem védencem felmentését és valamilyen egyházi funkcionárussá való kinevezését. Elnök: A bíróság ítélethozatalra viszszavonul. (A bíróság elmegy és fél óra múlva újra megjelenik.) Elnök: Kihirdetem az ítéletet. A bíróság Rókus Jánost káromkodás bűntettében bűnösnek mondja ki és őt két havi buja gette parázsló, fel-fellöbbanó, gondolatait. Ahogy lopva feltekintett, a férfi már befordult a kis ligetbe. Még csak azon kell átjönnie; ha kilép majd a fák közül, tlán már az arcát is meg fogja ismerni a holdfényen. Akkor a távoli hegyek közül hüs szél ereszkedett alá a lapályra és megzörrentette a fák lambjait. A szomorufüz levelei közül az egyik esőcsepp gördülve utrakelt és koppahva esett a földre. És utána még nyolc ilyen apró, gáyszos kis koppanás következett. — Kilenc. — mondta a zasszony tűnődve. — milyen különös ez!.. Ma kilencediké van és . Valami láthatatlan kéz hirtelen átszoritotta a torkát, mert eszébe villant, hogy pontosan ezen a napon, talán pontosan ebben az órában múlt három éve, hogy a férje meghalt. Hogy örökre elköltözött tőle ez a hideg, sárga, kellemetlen ember, aki meggyilkolta az ő ifjúságát és aki hosszú évek keserű szenvedését és tikkasztó unalmát mindössze azzal tette jóvá. hogy a halálos ágyon megfogta a kezét és rebegve. halkan arra kérte őt. hogy bocsásson meg neki, amiért az ő fiatal életét is elviszi magával a föld alá. A férfi akkor bukkant elő a liget fái közül. Nem is jött már, hanem szinte repült, a lába talán nem is érintette a nedves fü sötétzöld dárcíácskáit, csak szállt, mint valamikor Krisztus a vizeik fölött És mégis el kellett késnie — az a pár harmatcsepp megelőzte a jöttét. Amikor megszorította az asszony kezét, az úgy érezte, hogy a hófehér. pompás melle szétnyílik és egy éjfekete madár száll ki belőle és vijjogva tovalebbenik. És őreá akkor a mennyország békessége száll alá. — Eljöttem. — mondta halkan, — mert megígértem. De már el is megyek ... fázom és szomorú vagyok! A férfi beszélni kezdett, ijedten, rimánkodva. sebesen, de ő nem is hallotta. Megfordult és sietni kéz dett; az éjfekete madár akkor tűnt el a holdfényes magasságban. Eltűnt örökre. A sgktcozógép poklában Hedges amerikai sakkmester elbeszéli kínszenvedéseit Newyork, május végén Talán meglepetésszámba fog menni, hogy Amerikában divatban vannak és meglehetősen nagy népszerűségnek örvendenek a sakkozó gépek, amelyeknek technikai kivitele ma már teljesen amerikai, ideájuk azonban magyar. Kempelen Farkas hires sakkozógépe, amelyet 1769-ben konstruált a zseniális magyar ezermester, évtizedekig tartó izgalmas európai szereplés után kikerült Amerikába és több mint nyolcvan évvel megszületése után itt is fejezte be pályafutását egy filadelfiai tűzvészben, amely teljesen tönkretette a gép mechanizmusát. A mechanizmus titkát azonban akkorára már ellesték a vállalkozó szellemű amerikaiak, Kempelen Farkas találmánya nyomán iparággá fejlődött ki a sakkozógép-gyártás és ma már alig van olyan nagy város, amelynek mulatóparkjaiban ne húzódna meg valahol egy szakállas, turbános muzulmán figura, amely mereven, élettelenül ül egy sakktábla felett, kinyitott mellkasában a. kerekek és drótok ijesztő szövevéjnyét tárja a kivánciak elé, de a tét Ilefizetése után egyszerre megelevenedik, fürgén tologatja a sakkfigurákat egyik kockáról a másikra és mesteri játszmában csaknem kivétel nélkül mindig megveri ellenfeleit. Mondani sem kell, hogy a játszmát nem a gép, hanem a benne rejtőző ember nyeri meg és a komplikált mechanizmus az ujjak, a kéz és a felső test esetleges mozgatására szolgáló emelőkön és rugókon kívül csak megtévesztésre való. Ez a megtévesztés viszont csaknem tökéletes, mert a gép működésének titkát még azok sem ismerik, akik tudják, hogy szemfényvesztés van a dologban. A gépben t. i. láthatólag nincs egy ember számára hely. A tulajdonos egymásután nyitja ki a gép alsó és felső rekeszeit. Kerekeken és huzalokon kívül nem látható semmi sehol. A rejtelmekre szenzációs módon dérit világosságot az a nyilatkozat, amelyet Albert B. Hodges, az Egyesült- Államok volt sakkbajnoka, a Newyork Athletic Club sakkosztályának igazgatója adott. Hodges sokáig abból éli, hogy bérbeadta magát és tudományát egy ilyen sakkozógép mozgatására. Élményei felérnek egy pszichológiai rémregénnyel és nem sok hiányzott hozzá, hogy a sakkozógépből az örültek házába nem került. — Többféle sakkozógép van az országban — kezdte elbeszélését Hodges —, de, valamennyi ugyanazon a princípiumon alapszik. Én a hires Ajceb-gépben játszottam annakidején. Ajceb csodálatosan volt megkonstruálva. Mikor a tulajdonos bejelentette, hogy kinyitja a rekeszeket és megmutatja, hogy nincs a gépben senki, -felálltam, oldalt forj dúltam és előrehajolva megnyomtam I egy emelőt.' I A hátamra leereszkedett egy fekete ! szövet és arra az egész komplikált gé\pezet. Ez történt, ha a felső ajtókat i nyitották ki. Mikor az alsókat tárták fel, {a lábaimat nem láthatták, mert belelj préseltem abba az üreges keskeny oszlopba, amelyen a gép nyugodott és S amely tulkeskenynek látszott ahhoz, Ihogy legyen benne valami. Mikor a gép I ajtóit bezárták, leültem és megnyomjam egy gombot, amire félrecsuszott a I frontot elfedő lap és a muzulmán melléj nyének sűrű selyemszövésén keresztül, \ megerőltetéssel ugyan, de mégis kielé;gitöen látni lehetett a sakktáblát. —- A figurák mozgatása úgy történt, ihogy bedugtam a kezemet a „gép karijába és megnyomtam egy fogantyút a I könyöknél, ami lehetővé tette, hogy a ikart tetszés szerinti irányban mozgat- i hassam. Egy másik fogantyú a figurák I megragadását, egy harmadik az egész jj felsőtest elörelenditését, egy negyedik < pedig a fejbólintást tette lehetővé, ami\ vei a sakk bemondása történt. jj A szűk gépben tikkasztó volt a hő- S ség. Legvékonyabb alsóruhámban ültem, ide az izzadtság igy is csakhamar elj borította az egész testemet. Voltak I ugyan apró szellőztető nyílások, ezek j azonban nem segítettek sokat és a íoj: tó levegőtől csakhamar szédülni kez- I dett a fejem. Az összegörbült testtartás fazonban ennél is borzalmasabb volt és I csakhamar kinzó vágy vett erőt rajtam, hogy kinyujtózkodjam. Oldalvást ültem- és az arcomat erős szögben kellett a nyílás felé fordítani, amelyen keresztül kinézhettem a sakkfigurákra. Állandóan a jobb! szememet használtam, mert ha a balt is használni akartam I volna, görcsöt kapott volna a nyakam. |A reakció csakhamar jelentkezett. Konsul lett a szemem és az még ma Is, meri minden nap nyolc-kilenc órát kel-, lett ebben a borzalmas helyzetben eU töltenem. Az egész idő alatt játszanom kellett, néha nagyon kemény ellenfelekkel szemben. A játék elvesztése a kuncsaft elvesztésével volt egyértelmű, — Az idegeim lassan kezdtek leromlani. Egy délután lármát hallottam. Valaki azt mondotta, hogy ő cowboy a Vad Nyugatról és őt nem lehet becsapni ilyesmivel. —' Hadd lőjjek bele egy golyót az öreg pogányba, csak egy golyót —< mondotta. Dulakodás zaja hallatszott. Elkészültem a legrosszabbra. A cowboyt azonban legyűrték és kituszkolták a teremből. — Meg vagyok győződve róla, hogy Pillsbury hires mester korai haláláéit az Ajceb-gép felelős. Két teljes évig volt a rabszolgája a sakkautomatának. Ennyi idő teljesen elegendő arra, hogy az elmegyógyintézetbe juttasson valakit, — Nyolc hónapig tartott ez a lélekölő állapot. Egy mesterjátékós, akit megvertem, nem nyugodott addig, amíg ki nem fürkészte, hogy ki vagyok. Gazdag ember volt és amikor szenvedéseimről értesült, megkérdezte, hogy mit tehet értem? Azt feleltem, hogy az isten szerelmére, szabadítson meg ettől az átkozott töröktől és adjon várni állást. Az állást megkaptam és búcsút mondtam Ajcebnek. Éjjelenként azért néha még ma is lidércnyomásom van, Ajceb úgy jelenik meg, mint egy rémalak és izzadtságban úszó testtel ébredek.
