Bácsmegyei Napló, 1924. június (25. évfolyam, 149-176. szám)

1924-06-15 / 162. szám

2. oldal

ßACSMEGYEI NAPLÓ

1924. junius 15.

A zeatal

önkéntes tüzoltótestület öívesi éves jubileuma

Országos tüzoliőverseny

Ma ötven éve. 1874 junius 15-én alakult meg a szentai önkéntes tüzoltótestület. Az első adomány, a melyet a testület céljára adtak, egy íorint volt. Lassanként azután az egész város közönsége hozzájárult adományaival a testület fentartásához. 1902-ben Szenta város képviselőtestülete hat szótöbbséggel el-1 határozta, hogy az ' addig primi-í tiv felszereléssel rendelkező testű- jj Jetnek laktanyát épittet és azonki-1 vül is állandó segélyben részesíti aj tűzoltóságot. Ebben az időben dr. \ Baday Dezső volt a testület elnöke és Nikolics György jelenlegi .rendi f őrfőkapitány volt a parancsnoka. | Mindkettőjüknek nagy érdemei! vannak a tüzoltótestület fejlődésé-1 ben.

Megalakulása. után rövidesen,! már az akkori Magyarország leg-;! fejlettebb tüzoltótestüleíei közé tar-f tozott és amikor a laktanyaépület j elkészült, az átadási ünnepségekre Mock János is leutazott Szeníára, ahol az ünnepség keretében megtartott zászlószentelésen ő mondta az ünnepi beszédet.

A tüzoltótestület ötven év alatt: állandóan fejlődött és ez idő. alatt hiányos felszerelését is kiegészítette. Jelenleg hat fecskendője, két szerkocsija, egy húsz méteres tolólétrája és modern mentőkocsija van a testületnek. A napokban a város anyagi hozzájárulásával motorfecskendőt is vásárolt a tüzoltótestület. Tizenöt év óta dr. Teleki István a tűzoltóság főparancsnoka, j Teleki a legnagyobb odaadással és hozzáértéssel igyekszik a testületet továbbfejleszteni és ebbeni törekvésében méltó utóda dr. Hajdú Dezsőnek. a volt tűzöl tófőparancsnoknak. Teleki mellett tevékeny munkát fejtenek ki Szabó Mátyás, Dorogi Gábor és Bubola Ignác tűzoltóparancsnokok. A testületnek tizenkét tisztje. négy orvosa, 37 önkéntes és 12 jj hivatásos tűzoltója van. Kitűnő mü-?

kedvelőgárdával is rendelkezik a

testület. A szentai tüzoltó-mükedve- j lök számos alkalommal vendégszerepeitek a többi vajdasági városban,! sőt Beogradban is.

A tüzoltótestület az ötven éves| jubileumot nagy ünnepségek kereté- i

ben szándékozik megünnepelni. A

jubileumi ünepségeket szeptember elejére három napra tervezik. Az ünnepségek alkalmával országos tiizoitóversenyt is rendeznek Szentén. amelyre a vidéki tüzoltótestületeket is meghívták.

A magyarországi istenítélet

Az egész országban pusztított az orkán

Tegnapi számunkban megemlékeztünk arról a katasztrofális viharról. amely egész Magyarországon végigvonult és óriási pusztításokat vitt végbe. Újabban a következő részleteket jelenti budapesti tudósítónk az orkán rombolásairól:

A hajnali felhőszakadás után délután három órakor erőben megnövekedve ismétlődött meg a vihar Budapesten. Egész napon keresztül sötét volt az égboltozat. Délután három órakor nagy hirtelenséggel szélvész támadt s utána nyomban hatalmas csöppekben kezdett esni az eső. Ettől kezdve a szélvész még nagyobb erőre kapott. Végigszáguldott a város uccáin, ablakokat tépett ki. fákat csavart ki. téglákat sodort le a háztetőkről, homokot, pori söpört maga előtt.

A vihar olyan mértékű volt, hogy pillanatok alatt kiürültek az uccák. Akiket mégis az uccán fogott el az orkán, a fákba kapaszkodtak, hogy el ne ragadja őket a szél. A lovak az ucca közepén csak alig tudtak előrehaladni. Olyan ereje volt a viharnak. hogy vastag kirakatüvegeket zúzott össze. Végig az uccák üvegtörmelékekkel voltak teli. Szánalmas a liget, a terek és a budai fás részek képe. A gyönge, fiatal fákat tövestöl tépte ki a fergeteg, vastagtörzsü. nagykoronáju fákat kicsavart, hatalmas ágakat tépett le törzsükről. A liget némely helyen olyan, mintha ágyuttiz pusztított volna benne.

A vihar kitörését követő percben az egész városban megszűnt a villanyvilágítás. Az üzemzavart az okozta, hogy több helyen, elszakadtak a vezetékek, kidőltek a vezeték[tartó póznák és viz alá kerültek a

fővezetékek. A villanyvilágítás szünetelése egy félóráig tartott. Az interurbán telefon is erősen megrongálódott ngy. hogy a legtöbb vidéki várossal megszakadt Budapest telefonösszeköttetése. Megszakadt a bécsi, prágai, zagrebi és berlini telefonösszeköttetés is és csak Pozsony és Beograd felé lehetett a külfölddel beszélni.

A főváros környékén óriási pusztítást vitt végbe a szélvihar, különösen a Budapesttől délnyugatra eső községekben. A szélvész Biatorbágy és Herceghalom közt tombolt a leghevesebben, de sokat szenvedett a vihartól Albertfalva, Budaörs és Törökbálint is. Az óriási szélvihar, majd tomboló jégeső megsemmisítette ezeknek a községeknek egész termését.

Budaörsön Franz Antal gazdát elkapta a vihar, egy árokba sodorta. ahol a szerencsétlen ember megfulladt. Budaörs mintegy 6000 hold termését teljesen tönkretette a félórás vihar.

Biatorbágy községben nincs olyan ház, amely meg ne rongálódott volna. Harminc-negyven ház tetőzetét sodorta le a szélvész és a református templom tornyát is ledöntötte. A torony a környező házakra zuhant és nagy rombolásokat okozott. Nemcsak a vasúti állomásnál történtek sebesülések, de bent a községben is. ahol állítólag több halottja és számos sebcsültie van a délutáni viharnak.

Nagy károkat jelentenek Magyarország minden részéből, de különösen Dunántúlról.

Rekordtermés lesz

a Vajdaságban

Rozsda lépett fel a búzában

A tavaszi katasztrofális árvizek, amelyek a Vajdaságban mintegy nyolcvanezer hold termést pusztítottak, aggasztóvá tették az idei terméskilátásokat. A baj azonban szerencsére nem lett oly nagymérvű, mint kezdetben gondolták, mert azt a mindenesetre megbecsülhetetlen kárt. amit az árvizek okoztak, Bánát és Bácska egyéb területein mutatkozó gazdag terméseredmény ellensúlyozza, úgy, hogy az idei év nem csak hogy rosszabb nem lesz a tavalyinál, de egyenesen szokatlanul jó eredmény várható.

A tavaszi időjárás az idén nagyon kedvező volt mindenütt a ve-, tésekre, amelyek úgy a Tiszáninnen, mint a Tiszántúl, jó gazdasági esztendőt Ígérnek. A gazdák a Vajdaság egész területén általában meg vannak elégedve a vetések állásával. A búzában jó termésre van kilátás, bár a rozsda sok helyütt veszedelmes módon pusztít és a Tisza-vidéken fellépett az úgynevezett bagolypille is. amely ellen nehéz védekezni. A tavaszi vetések. — árpa. zab. főleg azonban a kukorica — különösen a Bácskában kitűnőek és ha valami előre nem látott baj közbe nem jön, rekordtermése lesz ez évben a Vajdaságnak. A kukorica mindenütt jól fejlődik, mert az időjárás — a sok esőzés —* nagyon kedvezett neki. A szőlőtermelők eddig szintén nem panaszkodnak: a terméskilátás —• bár e tekintetben még nehéz jósolni — a szőlőben is kedvező. A bortermelők különben nem igen aggódnak, mert nekik — akár csak a múlt évben az is rossz, ha jó termés van és az sem szivük szerint való, ha a szőlő rosszul fizet.

A Vajdaság, a gazdák szerint, az idén az árvizek ellenére eléri azt a termésmaximumot, mint a múlt évben, sőt — hacsak az időjárás nem. fordul kedvezőtlenre — jóval maga mögött hagyja a tavalyi eredményt

A füzesben

Irta: Sz. Szigelhy Vilmos

A régi város uccáin ballagva legelőször is az tűnt fel, hogy keramit került a macskakövek helyébe. Keramit, amit öntudatlanul is kivárnám valamikor, j amikor lemaradt a félcipőm a csimadiainasok elleni küzdelemben. Ök voltak ugyanis többségben s minekutána elvették vitézi lándzsámat, a körzőt, tisztelettel alulírott menekülni volt kénytelen.

Koresve hajdani ablakokon a kezem nyomát, egy keskeny kacsó közeledett feléin. A tulajdonosa mosolygott és még csak meglepetést sem mutatott.

— Biztosra vettem, hogy el fog jönni.

— Miből gyanította, Mara, mert én még három nap előtt sem tudtam.

— Az más. Én megéreztem.

Végigmért tetőtől talpig,* hogy szinte

idegeskedéssel igazítottam meg a kala-1 pomat.

— Nem változott semmit, mintha f csak tegnap ment volna el.

A tegnap tíz év, ele lehetett húsz is. Rengeteg idő, elvitt mindent s alig adott kárpótlásul valamit.

A lány a kezembe kapaszkodott, úgy mentünk szabályos lépésben, mint a tiszti asszonyok az uruk mellett.

— Ezt a házat azóta építették.

— Azóta. Sok a változás, de némelyik helyen még a régi minden. Majd j meglátja a füzest, az most is szép.

Bántott, hogy megfeledkeztem a fü-1 zésről, pedig megsúghatta volna az 1 ösztönöm, hogy önkéntelenül is annak 1 tartunk.

— Nincs dolga? — kérdezte Mara. |

— Semmi a világon, engesztelgettem | Voltaképpen önmagamat. Csakis a füzes •

kedvéért jöttem vissza.

A viz a lábunk előtt folydogált, hozott idáig fövényt is, amit a szőilőhegyből lopott. A szőllőhegyen valamikor, ahogy fürdés közben felmásztunk oda, utánam, lőtt néhányszor a pásztor, ócska flintájának szálldogáló fiittyjét mintha még most is látnám kígyózni a levegőben.

Megvolt még az odvas öreg fa is, szinte atyáskodni látszott a többi fölött, annak a csonka törzsére ültünk. Mara kislányosan igazgatta a szoknyáját, mindenáron äi cipőjét akarta vele betakarni. Aztán a derekához nyűit, meg a kontyához, ámbár én ebben a pillanatban csak a lábát néztem, mert eszembe jutott, hogy Marának minden időben rendkívül finom mivü volt a bokája.

Két öklére támasztotta az áliát, úgy nézett a nyári lustasággal hömplöygő vízbe.

— Hogyan élt eddig, kérdeztem, megfogva a kezét.

A gömbölyű vállát vonogaíta. (Szép, gömbölyű volt mindig a válla, gyönyörű ívelésben igyekezett előre. De a háta egyenes maradt, mint a sokat tornászó granicsár tisztek gyerekéé.)

— Magam se tudom, hogy élek-e egyáltalán. Most egész véletlen, hogy itthon talál, a héten megint utazom.

— Minek?

— Ha én azt tudnám. Állandóan a rokonokat, meg az ismerősöket járom, pedig egyik után sem kívánkozom. Vándormadáré a vérem, sehol se jó.

— Olyan szép ez a nyár, mondtam, fűzfavesszőmmel pacskolva a vizet.

— Nem is szép, vélte Mara, voltaképpen nincs nyár, csak volt. Majd ősszel, ha erre járok, eszembe jut, hogy

J igaza. volt. Nyáron hasztalan szaladok la hangulata után, nem érzem a széna I illatát. De télen sokszor sírok, ostobaságok jutnak az eszembe jókedvű, nótázó aratókról, kévékbe rakott buzakalászokról.

— Azért mégis szép a nyár, mond-1 tam minden meggyőződés nélkül.

— Engem megcsalt, felelte a homlokába hulló haját összébb simítva Mara, mindig várok tőle valamit és nem hoz semmit. Ez a nyár se hoz, maga is elmegy.

— Mit csináljak? — cirógattam meg az arcát. Mindig okos lány voltál Mara, — ugy-e, valamikor tegeződitünk?

Úgy ringatta magát, hogy akaratlanul is közelebb ért hozzám.

— Én nem, csak maga.

Vadgalamb rebbent föl a sűrűben,

másik ágra röpült, olt turbékolt. Mélyen, sejtelmesen érkezett a hangja. Két rigó is megjött a gyümölcsösből, nádi verebek húztak arrafelé.

— Háromszor voltam az éleiben igazán boldog, turbékolta Mara, mintha a vadgalambiioz intézné szavait. Egyszer korán reggel a tengerparton. Tiz órát aludtam a vonaton, frissen ébredtem. A hajók tülkölése szinte megdöbbentett, annyira tetszett. Csónakok siklása, sirályok vijjogása, magam se tudom, miért ejtett édes lázba. Nem ismertem senkit, nem köszöntött senki, a legel-Ihagyottabb részről bámultam a zöld I vizet. De valakire gondoltam, aki nagyon ismerős volt. Ne keressen neve-! két, nfem háborgatott senkinek az emléke. Az ismerősöm a legjobbak közül j való veit, niég sem láttam. Talán ezt! szerettem benne a legjobban.

— Másodszor?-1 Máskor a, tótok! közt jártam, sok |

volt a hegy, még több a fenyő. Akkor nagyon fáradt voltam, egész éjjel nyitott szemmel hevertem a díványon. Ott is a reggel hozott orvosságot. Mintha fogékony ezüsttel öntötték volna: le a hegyeket, minden .fenyőillat az én szó*, bamba kéredzkedett, messziről megcsillant a bujkáló Bega. Egy kicsit el voltara keseredve az egész világ ellen, már huszonnégy órája nem ettem semrait, de most, ahogy kibújt a nap, ismeretien érzéssel teltem meg. Azt hiszem elájultam a sok gyönyörűségtől, mert közel jártunk a délhez, mikor megint gondolkozni tudtam.

A vadgalamb még mindig turbékolt, Mara ölbe eresztette a kezét, úgy nézte a fűz homlokkoronája alatt a vizet.

— Harmadszor, mondta álmodozó hangon, a harmadikat nem árulom el. Higyje, hogy magára vonatkozik, képzelje el, ha akarja, hogy szigorú időben született, amikor megint nem volt nyár és tréfálkozva szitálta szemembe havát a tél. Gondolja igy, ha jól esik.

— Jól esik Mara, ez a legjobb. Kár, hogy vége.

— Hátha ez a boldogság! Majd amikor elutazik, kikisérem az állomásra s magammal hozom az öcsémet. Most katona és épp itthon van. Sokszor emlegeti magát, maga is szerette az ő apró korát, gügyögő gyermekségét. Kijön velem az állomásra s mikor megindul a vonat, maga lobogtassa sokáig a kendőjét. Én abban a pillanatban azt fogom hinni, hogy nekem integet, tőlem búcsúzik, pedig csak ennek a füzesnek szól a köszöntés, a régi emlékeknek, az ifjúságunknak.

A többit már csak elsírta Mara, a gömbölyű vállu édes gyerek, — mintha ugyan érne vele valamit