Bácsmegyei Napló, 1924. május (25. évfolyam, 120-148. szám)

1924-05-13 / 131. szám

T924 május 13. RÁCS MEGYEI NAPLÓ 3. _£__ -«___ A pucér szónok Vilies ke: jlöt levetkőztették a mo li népgyülésén Becskerekről jelentik: A föMmi­­ves-párt mokrini nagygyűlését derűs incidens zavarta meg. Az ellenpárt hivei. akik a gyűlés megkezdése előtt nagy számban helyezkedtek el a hallgatóság soraiban, amikor Viács Demeter földmives-párti képviselő a szónoki emelvényre lépett, fülsike- \ titő zajongásban törtek ki. majd j Svadjakov Bogdán dr. községi or-; vas vezetésevet megtámadták a szó-: nokot, akit azonban egy ujjal sem : bántottak, hanem más — egészen új­szerű — módon akadályozták meg beszéde elmondásában. Minthogy a ; zavaros helyzetben úgyis melege > kezdett lenni, előzékenyen levétették í vele a kabátját, azután a tüntetők : közül egyesek arról gondoskodtak, hogy a mellény is lekerüljön róla,: sőt előzékenységükben odáig men­tek, hogy a nadrágot is lehúzták a képviselő lábairól. Miután ezzel el­készültek. visszavonultak az emel­vényről és otthagyták a képviselőt a paradicsomi állapotokra emlékeztető öltözékében, hogy ha kedve van hoz- j iá. kezdje meg beszédét. A szónoklatra azonban a tüntetők; ■visszavonulása után sem került sor, ; mert Levanc0s Milán, jegyző fel- '■ kérte az ádámkosztümös képivselőt, hogy halassza el beszédét jobb idők- jj re. Vuics Demeter a jegyző szavaira f kijelentette. hogy a maga részéről | szívesen beleegyezik a gyűlés elha-i Osztásába, mert amugyis rosszul érzi magát. Minthogy a képviselő ; lemondott arról, hogy a kormány 1 politikájáról a meztelen igazságot 1 ahhoz illő ruházatban tárja párthívei) elé, a gyűlés általános derültség jj közben véget ért. Politikai gyűlések Bánátban Kikindáról Jelenti tudósítónk, hogy Divac Nedelykó, a kerület szociál­demokrata képviselője vasárnap részt­­veit a kikindai szociáldemokrata-párt népgyülésén. Divac három órás nagy tetszéssel fogadott beszédébén vázolta a ^politikai helyzetet. - A kerületben erősen szervezkedik a földműves-párt is. Klkindán a múlt héten volt fö!d­­müvespárti népgyülés, vasárnap pedig Mokrinban. A mokrini népgyülésén résztvettek Lázits Vaja és Vuics De­meter föidmüves-párti képviselők is. A földműves-pártnak a kikindai kerü­letben Glavaski Csedó tanitó lesz a lisztavezetője.----------—-------------------------------------------­Polgári ellenzéki párt alakul Magyarországon A pártoakivüiiek egyesülnek a Kossath-párüai Budapestről Jelentik : A szétfor­gácsolt polgári ellenzék körében akciót terveznek a Bethíen-kor­­mánnyal szembenálló liberális pol­gári elemek egyesítésére. Az egyesülés kezdeményesőit az e felismerés késztette mozgalmuk megindítására, hogy a jelenlegi súlyos időkben a kormánynak nincs számottevő polgári ellenzéke, már pedig sem a szociáldemokra­ták, sem a fajvédők nem képvi­selhetik a liberális polgárság spe­ciális érdekeit. A pártonkivüli képviselőknek az a része, amely idáig sem volt hajlandó a kormány támogató-1 sara, azzal a tervvel foglalkozik,! hogy belép a Kossuth-pártba, a 8 mely ilyenformán magja lenne aj közeljövőben megalakuló egysé-® ges ellenzéki liberális polgári pártnak. Az erre vonatkozó tár gyalások már megindűltak és si­­:errel is kecsegtetnek. Más kérdés, hogy ha megaia­­ul az egy égés polgári ellenzéki párt, medá marad együtt? A.-, eddigi tapí.;,.:taiato(c őzt mutatják, hogy a polgári ellenzék megany­nyi vezéri kvalitásokkal rendelkező tagja nem tudja alávetni magát pártfegye írnek és valahányszor uj kérdés merült fel a politikai horizonton, a hasonló ellenző! szövetségei; mindig felbomlottá* alkotó elemeikre. 63, mérsékelt köztársasági 41, disszidens-radikáüs 21. A belől* dali blokk százhatvennyolc man« dátumának megoszlása : radikális* szocialista (Caiilaux-párti 82, köz­­társasági szocialista (Briand-párti) 20, egyesült szocialista (ezek a tulajdonképpeni szocialisták, ve* zérük Leon Bium) 58, kom írni* A rákosszentmihályi tömeg gyilkos Molnár-Tóth József a bíróság előtt Budapestről jelentik: Hétfőn kezd­te meg a budapesti büntetőtörvény­­széken Leittier Emil táblaöiró büníe­­tötanácsa a rákosszentmihályi tö­­meggyiikosság tárgyalását. A vád­irat szerint Molnár-Tóth József meggyilkolta a vele intim viszony­ban élő Köves Lipótnét, akit gazdag amerikai asszonynak tartott, előző­leg pedig vele egyetértésben egy si­kertelen mérgezési kísérlet után egy fej- és szivlövéssel megölte az asz­­szony apját, Lachmann Andrást, akitől 1700 dollárt rabolt. Ezután Puskás Albert és Kardzsay Dezső segítségével a ^ kis Köves Gyulát gyilkolta meg. végül pedig az öreg Lachmann Andrásnét egy nyakken­dővel fojtotta meg. Molnár-Tóth József vallomását azzal kezdte, hogy három gyilkos­ság elkövetésében bűnösnek érzi magát. Elmondotta, hogy 1922 ja­nuárjában ismerkedett meg Köves Lipótnéva! egy tpzsdeüzletből kifo­lyólag. Egyizben az Országkáz-ká­­véházban kihallgatta, amikor Köves­­né Rothen orvosnövendéktől mérget kért. aki azonban nem vállalkozott annak megszerzésére. Szóbahozta legközelebb az ügyet Kövesné előtt, aki lassankint közlékeny lett és el­mondta neki. hogy rengeteg dollár­ral jött haza családjával Amerikából és meg akarja ölni a mostohaapját. Erre ő Bócz nevű ismerősétől köz­vetve biztos hatású rókamérget szer­zett és odaadta Követnének, mert tudta, hogy ha a gyilkosság sikerül, a kezében lesz az asszony és kény­telen lesz neki fizetni. Ez a méreg azonban nem volt használható és , ekkor Bócztói sztrichnint szerzett. Ezt előbb egy kutyán kipróbálták, majd rövid időre az öreg Lachmann eltűnt. Azt mondották neki, hogy visszament Amerikába, de ő tudta, hogy mostohanlánya, Kövesné tette el láb alól. Ezt később meg is mon­dotta Kövesnének. aki ekkor beval­lotta. hogy csakugyan megölte Lachmann Andrást, de nem a mé­reggel, hanem revolverrel főbelőtte. Ö elhatározta, hogy nem jelenti fel az asszonyt, mert abból semmi haszna nem lenne. Elhatározta, hogy Kövesék rákosszentmihályi házát magára íratja. Segítségül vette ma­ga mellé sógorát, Puskás Albertet, aki detektivnek adta ki magát és le­igazoltatta Kövesnél hogy ráijesz­­szen. Ezután igyekezett az asszonyt rábírni, hogy meneküljön az ország területéről, de mivel az asszony erre nem volt hajlandó, elhatározta, hogy megöli. Elmondta ezután, hogyan gyilkol­ta meg Kövesnét. majd elhatározta, hogv végez az asszony kisfiával, Köves Gyulával és anyjával. Lach­mann Andrásnéval is, mert félt, hogy ezek tudnak arról, hogy ő gyil­kolta meg az asszonyt. Részletesen ismertette végül mindkét gyilkosság lefogását. Ezután a többi vádlott kihallgatá­sára került a sor. A tárgyalást ked­den folytatják smmmmsaBarnauBBamm^m A francia választások er1 a baloldali ellenzéki blokk győzőit Súlyos vereséget szenvedett Poincará politikája Parisból jelentik: Vasárnap, az orleánsi szűz emlékünnepén zaj­lottak le a franciaországi képvi­selőválasztások a legnagyobb rend­ben, minden zavaró incidens nélkül. A választóknak csaknem a fele leszavazott, ami a francia viszo­nyokat tekintve, nagy szó, mert a legutóbbi választások alkalmá­val a választók hetven százaléka nem jelent meg az urnáknál. Összesen 16 kisebb pórt küzdött egymás ellen, amelyek azonban két nagyobb szövetségbe tömörültek: a nemzeti szövetségbe és p bal­oldali blokkba. A nemzeti szövetség Poincarét jelenti; választási diktátora Billet szenátor volt. A nemzeti szövet­ség az úgynevezett középpárt, amely a mérsékelt és jobboldali köztársaságiakat és a nacionalis­tákat egyesítette magában, szó­val mindazokat, akik folytatni akarták Franciaország eddigi in­­tranzigens külpolitikáját. A baloldali blokk az ellenzéki pártok szövetsége. Választási jel­szavuk a francia külpolitika gyö­keres megváltoztatása volt. A két vezér : Edouard Herriot lyoni pol­gármester és Paul Painlevé párisi képviselő, mögöttük álltak az ösz­­szes baloldali pártok: a köztársa­sági szocialisták, a Caillaux-féle radikálisok, az egyesült szocialista § pártok és a keresziényszocialisták. j Az Action Francaise név alatt működő monarchistak és kom­munisták nem csatlakoztak az egymással szembenálló két nagy párt-szövetség egyikéhez sem. A választások előtt a nemzeti szövetség esélyei voltak nagyob­bak, azonban a polgárok szava­zatai — az eddig beérkezett jelentések szerint — a bal­oldali blokkot juttatták győzelemhez. Minthogy sem a nemzeti szövet­ség, sem az ellenzéki blokk nem alkotott szoros pártkeretet és a hozzájuk tartozó kisebb pártok az egyes departementokban hol I közös listával, hói pedig önálló lajstromokkal vettek részt, nem lehet egyelőre áttekinthető képét adni a választási eredményeknek. Az első hivatalos jelentés a hat­­száztiz mandátum közül három­­százegy sorsáról számolt be, ter­mészetesen úgy csoportosítva az eredményeket, hogy a kormány­­támogató pártokra nézve kedve­zőbb legyen a kimutatás. Eszerint a nemzeti szövetség 125 mandá­tumot kapott a baloldali blokk 168 mandátumával szemben. A fennmaradt 8 mandátumot ki­rálypártiak kapták. Á nemzeti szövetség száz­­huszonöt mandátumának meg­oszlása : jobboldali köztársaságiak nista 8. Azokban a kerületekben, ame­lyekből még nem érkeztek be a választási eredmények, mindenütt a baloldali blokk listái vezetnek^ íMalvy volt belügyminiszter, akit az [állami törvényszék öl esztendei Jegy*, \ házra ítélt hazaárulás és németba• i rútság címén, radikális szocialista, 1programmal bekerült a parlamentbe ] Megválasztották Renaudel szoci* Ifilista képviselőt is. Tardieu, a I Poincarét támogató jobboldal ve« j/.ére kibukott és ez a sors érte . Ciemenceau volt titkárát, a hírhedi Mandclt is, akit pedig zsidó létért a botdeaux: püspök pászlorlevélber ajánlott a hívők figyelmébe. (Radio.) Parisból jelentik : Hét‘ főn este n választási eredmények összegezése után megállapítási nyert, hogy a baloldali blokk har­minc mandátummal győzőit a jobb oldallál izemben. Feloszlatták a magyarországi Kossuth-párt, zászlőbontó gyűlését Vámfeéry Rusztem nem fejezheti! be beszédét Budapestről jelentik: Az angyal* földi Kossuth-párt vasárnap délelőtt P alakuló gyűlést tartott egyik Hungá­­j ria-uti vendéglőben. Tizenöt rendőr; I hét rendőrtisztviselő vezetésével he­lyezkedett el már jóval a gyűlési megkezdése előtt a helyiségben. A helyi pártelnök megnyitó beszéde után Rupert Rezső, az országos Kossuth-párt elnöke ismertette a párt programját. Történelmi visszapillan­tást vetett a közelmúltak eseményei­re és a párt programját és törekvé­seit a mai helyzetbe igyekezett be­­állitani. Utána gróf Batthyány Tiva­dar beszélt a vámtarifa kérdéséről. Amikor azt a kijelentést tette, hogy a fajvédőket és Gömböst jelentékte­len embernek tartja. Bede rendőr­tanácsos figyelmeztette a szónokot, hogy ilyen hangnemben ne folytassa beszédét, mert nem, tűrheti, hogv je­len nem. levő egyénekről igy nyilat­kozzanak. Ezután Nagy Vince be­szélt és eleinte gazdasági témákat érintett, majd pedig Bethlen minisz­­j terein,öknek a királykérdésben tanu­­j sitott magatartását kezdte bírálni, i Az ügyeletes rendőrtanácsos erre I hirtelen megvonta tőle a szót. Vámbéry Rusztem volt a követke­ző felszólaló, de csak egy mondatot mondhatott: — Ilyenkor tavasszal, ha kime­gyünk a ligetbe, ott a bokrok és fák között szerelmes párokat látunk ösz­­szeölelkezve sétálni , . . Ezt látva, megjelenik leíkiszemeim előtt Beth­len István miniszterelnök képzelt alakja, aki szerelmesen összeölel­kezve sétál az abszolutizmussal . . . Tovább nem beszélhetett, mert az ügyeletes rendőrtisztviselő hirtelen és energikusan félbeszakította: — Nem engedem tovább beszélni, a gyűlést ezennel íöloszlaíom. A készenlétben- álló rendőrök nyomban megkezdték a helyiség ki­ürítését. pedig még a szónokok listá­jára Búza Barna és mások voltak feliratkozva. Az általános lármát Rupert Rezső szava harsogta ke­resztül: — Ez a legjobb programbeszéd, hogy miért kell a Kossuth-párt. Kö­szönjük!

Next

/
Oldalképek
Tartalom