Bácsmegyei Napló, 1924. május (25. évfolyam, 120-148. szám)
1924-05-20 / 138. szám
BACSMEGYE1 NAPLÓ 7. oldal miLTJÉR. Nyilatkozat. .Néhány sző a Gazdák Biztosító Szövetkezetéről. ^ Válaszul a »A Föld« című lap folyó évi 18., 25. és 28-ík számában megjelent és biztositó szövetkezetünk igazgatósága, főleg pedig a végrehajtóbizottság tagjai ellen irányuló támadásokra, az intézet igazgatósága a következő nyilatkozat közzétételét határozta el a közvélemény és az intézeti tagok felvilágosítása céljából: 1. Az igazgatóság a május hó 11-iki gyűlésen az előterjesztett bizonyitékok gondos megvizsgálása után Schnaufer Ferencet egyhangú határozattal állásából véglegesen eibocsájtotta, s egyben elrendelte ellene a polgári kártérítési perek és a büntető eljárás folvmatbatételét. A Schnaufer Ferenc által elkövetett ás az elmozdítás okául szolgáló szabálytalanságokról, viszszaélésekről és fegyelmi vétségekről külön körlevél fogja a szövetkezet tagjait tájékoztatni. 2. Az igazgatóság alaposan megvizsgálta a Végrehajtóbizottsági u. n. tiszteletdij kérdését is és a végrehajtóbizottság előterjesztéséből, valamint az üzleti könyvekből cgyértelmüleg megállapította, hogy ebből a Schnaferék sérelmezte és »A Föld« által célzatosan felfújt ügyből kifolyólag az intézetet semmiféle hátrány vagy károsodás nem érte. Ezzel kapcsolatban elrendelte, hogy az egész ügy részletes ismertetése a tagoknak küldendő körlevélben történjék meg. 3. Hogy pedig »A Föld« és az őt sugalmazó urak vádjaikat a legilletékesebb fórum: a bíróság előtt igazolhassák s hogy az igazgatóság, főleg azonban a végrehajtóbizottság tagjai ellen szórt rágalmak és becsületsértések kellően megtoroltassanak, az igazgatóság elrendelte »A Föld« elleni sajtóper folyamatba tételét. Midőn mindezt a közönséggel és az intézet 'tagjaival közöljük, egyben kérjük, hogy a további alaptalan híreszteléseknek, bosszusugallta vádaknak és durva rágalmaknak hitelt ne adjanak, hanem teljes erővel és odaadással támogassák az intézet igazgatóságát abban a nehéz munkájában, melynek célja, hogy a Schnaufer és társai ártalmas machinációi folytán megrendült bizalmat intézetünk iránt ismét helyreállítsuk és szövetkezetünket céltudatos irányítással, megfeszített munkával és becsületes sáfárkodással a fejlődés és a megszilárdulás útjára vezessük. Sombor. 1924 május hó 16. A Gazdák Biztosító Szövetkezetének igazgatósága 1924. május 20._____________' Fér fiszabászati tanfolyam. Értesítem az igen tisztelt érdekelteket, hogy Julius hó 1-töl modern szabászati tanfolyamot nyitok, ahol a legújabb szabászat technikáját szakszerű anatómiai magyarázatta! és felelősség mellett oktatom. A tananyag: 20 különféle kabát, 5 nadrág és 5 mellényből áll. Futó Tamás szabómester, I. kör Mlinkova ul. 6. 3740 A posta és Jugóbank közti utcán haladva a postától 5.-ik sarok. GŐZMALOM; amelynek napi őrlőképessége 160 métermázsa, egy nagyobb bácskai városban haszonbérbe kiadó fele részben, a másik fele a tulajdonosé marad. Az uj bérlőnek egy 3 szobás lakás áll rendelkezésre. Cim a kiadóban. 3700 Dzsávics, Hódi templom-festők művészi kivitelben elvállal szo- Tanore bafestést, mázolást, müerezést. felvétetik. Cim : Subotica gimnazija, Vei. Beékerek Roknics foto-szalon. 331 n __________________________________ „MINERALIJA" AZ S. H. S. ÁLLAM LEGNAGYOBB SPECIÁLIS -ásványvíznagykereskedése Grčkoškolskau.7 fi OVI AD' Görög- iskola u. 7 gummisarkat és Gfummitalpat AJÁNLJA BUKOVAČKAI, ROGAČKAI (Rochitschi) ásványvizeket. SZERB SELTERST, BUDAI KESERÜVIZEICLT, és pedig Mária és Ferenc Józsefkeserüvizek; G1SSHÜBLER, SALVATOR, KRONDORFI, BILINER, MAR1ENBADI KreutzbrunnY KARLSBAD!Sprudel ésMiülbrunn,SELTERS Sprudel vizeket, v GLEICHENBERGI 15/10,10/10, 5/10 üvegekben ; LEV1COI és GUBER vizet. KÉRJEN ÁRJEGYZÉKET. üsdo Nagyobb teljesítményű bácskai malomkeres ! FŰMOLDÁRT Ajánlkozóknak hosszabb gyakorlattal és a malmászat minden ágában hosszabb gyakorlattal kel! rendelkezni és a szerbhorvát nyelvet kell Ismerni. Ajánlatok bizonyűtványinásolatokkal együtt „POTREBAN“ jeligére a kiadóhivatalba küldendők. g ........................................................................................................................—a, tetessen fel cipészével cipőt jére, mert ezzel nemcsak pénzt takarít, hanem megóvja lába lies cipöj ét is. Höíehér ül §» ^ Mindenfajta | Szstiek és UtkQV9k vagontételben legolcsóbban szerezhető be AUGSBURGER IMRE PUBOTiCA Cyril-Metoda trg 7. Vasúti tisztviselő 25 éves gyakorlattal, magyar, német, szerb nyelvtudással, kitűnő kalkulátor. A vasúti díjszabásokban elsőrendű munkaerő, saját maga készített tarifára megfelelő állást leeres VERMOREL I PERMETEZD GÉPEK Dán. 500.-i valamint az összes alkatrészei és KÉKKŐ jutányosán kapható 1 KEMÉNY GYULÁNÁL SUBOTIGA TELEFON : 29. 2243 szállító, export-import cégeknél. — Elvállal esetleg | raktárnoki, pénzbeszedői vágy egyéb bizalmi állást is. 8 Nyugdijas arcképes igazolvánnyal rendelkezik, melyet ! az utazásnál felhasználhat. — Bővebb felvilágosítás 8 a kiadóhivatalban 3íffl!) 8 Selyemtermelők figyelmébe ! 1 A selyemhernyók kikeltek, aki tenyész-« 1 teni akar, azonnal átveheti a Gubógyár- 1 ban és Rácity Szávó kikeltőnél Sándorban. Felügyelőség. <& ..................n íco a f MASSEY-HARRIS j1ÉVEKÖTŐZŐ TORINO „FIAT“ 6 üléses túraautó kifogástalan állapotban ELADÓ. Bővebbet Tóth és Frandell cégnél Veüki-Becskerek. 3773 és fűkaszálók, 1924. évi modell, legújabb rendszerű amerikai petroleummotorok 1 és fél lóerőtől 6 lóerőig Fiúmén keresztül megérkeztek és AZONNAL SZÁLLÍTHATÓK „RECORD66 IPARI és KERESKEDELMI RÉSZVÉNYTÁRSASÁG OSIJEK 9 CsépJőgéptnlajdonosok figyelmébe! Mielőtt fűi! Iliiül fóliái vásárolnak a küszöbön levő cséplésre, saját érdekükben kérjenek ajánlatot: I Kemény Arnold cégtől, Vel.-Kikinda Telefon: 93. Csopottos rendelések esetén kedvezmény. 3 i a 26 vagonos dereglyét bérbead MOTORHAJÓ KÖZLEKEDÉS* 6 MiSkó Vilmos. és Fiai cég*, Novi-BeČej 3 3585 i STAMBEČEJ és NOVEBEČEJ KÖZÖTT: INDUL: StaribecejKíl >/a5, V28, V2 10, V214,16 CÄ INDUL: Kovifcečejrol V26, 9, 1/2l2, 15, 17 órakor Ujj vu kővári arctisztító kenőcs szeplő, hím- 3 lőhely, sömör, májfolt, kelések, fakadékok, forrósági 8 pörsenés, orrvörösség és minden egyéb arcvirágzás ellen. Uj vukovári berszépitő szappan és púder, mely az arckenőccsel a használati utasítás j szerint alkalmazva, még korosabb egyéneknek is viruló és fiatal arcot kölcsönöz. Egy nagy tégely ára 12 dinár, kisebb 8 dinár, szappan 5 dinár, ponder 8 dinár. Utánzatoktól óvakodjunk ! Csak Krajčović által Vnkováron készített kenőcs valódi. Minden tégelyen Krajcovié, a készítő arcképe látható. Zs. Krajčović gyógyszertára, Vukov£r.§ CM ELADÓ UJ MOTOROK 2 DRB. 8-10 HP., 1 DRB. 30 HP. MEGVÉTELRE KERESTETIK 1 DRB. SZIVÓGÁZMOTOR 50-60 HP. Cim „SCKM0LKA“ hirdetőjében NOVISAD, Futoški put 2. 3732