Bácsmegyei Napló, 1924. április (25. évfolyam, 91-119. szám)
1924-04-12 / 102. szám
2. oldal, BACSMEGYEí NAPLÖ 1924 április 12, a leghatározottabb formában kijelentette az újságírók előtt, hogy a Kulturbund fölcszlatását valóban elhatározta a minisztertanács. Ellenzéki körökben a kormánynak ezt az intézkedését az első represszáliának tekintik a németek magatartása miatt és azt hiszik, hogy ezt a megtorló intézkedést még több hasonló rendelkezés is követni fogja. A minisztertanács péntek esti ülésén kiderült, hogy a kormány be is váltja fenyegetését. A minisztertanács Pribicsevics indítványára utasította Srskics belügyminisztert a Kulturbund összes szervezeteinek feloszlatására. A demokraták a minisztertanács e határozatát azzal indokolják, hogy a Kulturbund az alapszabályokon tulmenőleg, nemcsak kulturális, hanem nemzeti és politikai ügyekkel is foglalkozott. Radikálispárti körökben olyan hirek vannak forgalomban, hogy ezt az első retorziót még további intézkedések is követik a németek egyéb szervezetei ellen, nevezetesen, hogy a kormány föl fogja oszlatni a németek gazdasági egyesületeit — így a noviszadi Agiária-szövetkezelet — és dalosegyesiileieit is, sőt már egyes német sajtóorgánumok megszüntetéséről és német iskolák bezárásáról is beszélnek. Komoly politikai körökben azonban ezeknek a híreknek nem adnak hitelt és azokat inkább csak egyes tulhangos radikális képviselők fenyegetéseinek tartják. Lemondott a dzsemjei elnöke A dzsemjet magatartásáról az utóbbi napokban politikai körökben a legkülönfélébb hirek terjedtek el. A legnagyobb érdeklődést Peter Irta: Baedeker Mostanában néhány könyvet olvasvám Altenbergtől, s azt találtam, hogy ő a Jegszubjektivebb iró, akit ösmertek. Michel Montaigne, aki hűségesen közli az Ólasz Utazás-ában. hogy Velencében vagy Rómában hány kő ment el tőle, hozzáképest nagyon diszkrét, sőt »impassible« ember. Altenbergnek minden: nagy eset. Ha köszöntik az uccán, az a lelkében már élmény. Ha egy hölgy gróínétól lefelé — mosolyog rá, az vázlattéma' neki, s meg is irja. TIa a Volksgarten-ben két lány meglöki egymást s az egyik azt suttogja: nini, Altenberg! — akkor ez: kaland. S ezt is megírja. Ha pedig szeretik, az a fantáziájában egy többkötetes regény.. (De ezt már nem irja meg, száz témát szokott feldolgozni.) így hát minden írásos sorának a hőse mindenkor Peter Altenberg. akit ő a vázlataiban bájos intimitással P. A.-nak és bécsi »harnur«-ral sokszor röviden csak Peter-nek szólít. És Peter Altenberg a legobjektivebb jró, akit ismerek, Mindig magáról ir — egyáltalában nincsen más témája —, de nagyobb tárgyilagossággal, mint ahogy p. kollégái az embertársaikat festik. Senkit se szeret annyira mint ezt a hozzá közelálló feltűnő urat, a furcsa szakálla! s az örökös szandállal, aki P. A néven lett a német, s kivált az osztrák s még inkább a bécsi közönség kedvelt »házi iró«-ja, — és semmi se esik oly jól neki mint az, ha szeretik, legfeljebb, ha tudja, mennyire szeretik. ö bezzeg nem azt sóhajtja amit Ady sirt el: »szeretném, ha szeretnének«, hanem diadalmasan kiáltja bele a ezek közül az a hir keltette, hogy a dzsemjet négy képviselőt kizárt a pártból. Ezekre a hírekre vonatkozólag Kenan Zija, a dzsemjet volt elnöke pénteken levelet intézett az egyik beogradi laphoz, amelyben megcáfolja azokat a hireket, mintha bárkit is kizártak volna a pártból, mert erre a klubnak a pártstatutmok értelmében nincs is joga. A levél a dzsemjet érdekes belső válságáról rántja le a leplet. Kenan Zija ugyanis levelében közli, hogy a dzsemjet három nap előtti ülésén felszólította Ferad Draga béget, hogy mondjon le a klub elnökségéről, a mit Ferad meg is tett. A klub tagjai három napi titoktartást fogadtak és mivel ez letelt már, Kenan Zija mentesítve érzi magát a to-A legutóbbi tisztviselőredukció nem kerülte ki a tanítói kart sem, amelynek soraiban ugyanolyan mértékben történtek nyugdíjazások és elbocsátások, mint az állami szolgálat más ágaiban. Ennél a redukciónál is az volt a legfeltűnőbb, ami általában az egész legutóbbi létszám-csökkentést jellemezte, hogy elsősorban a magyar tanítókat és tanítónőket bocsátották el állásukból. A Vajdaság minden részéből hangzanak panaszok a magyar tanítók nyugdíjazása és elbocsátásai miatt, aminek következtében a helyzet ma már az, hogy Sok helyen a tiszta magyarajka községekben sincs m agy aritlis tudó. tanító, ami súlyos hatással van a népiskolai oktatás eredményeire. Arra vonatkozólag. hogy ezen a helyzeten a tanügyi hatóságok miképpen gondolnak segíthetni, a »Bácsmegyei Napló« munkatársa kérdést intézett Popovics György szuboticai tanügyi inspektorhoz, aki kérdésünkre a kövájbbi .titoktartás alól, A Radics-párt bízik az uj választások eredményében A Radics-párti képviselők az uj választások kiírásának a hírét kedvezően fogadják, minthogy pártjuk teljesen elő van készülve a választásokra. Pénteken megérkezett Beogradba dr. Lorkovics, a horvát Zajednica elnöke, aki a legszorosabb együttműködést fejti ki a Radics-párttal. Lorkovics Bécsből jött, ahol Radiccsal folytatott tárgyalásokat. Ezekről a tanácskozásokról Lorkovics megérkezése után referált a Radics-párti képviselőknek, akikkel közölte, hogy Radios nagyon meg van elégedve pártja magatartásával és a politikai helyzet kialakulásával. vetkezőképpen nyilatkozott a redukcióról : — Mindenekelőtt azt hangsúlyozom. hogy az én kerületemben a legutóbbi redukció folyamán nem bocsátottunk el magyar tanítókat, legfeljebb csak egyes áthelyezéseket eszközöltünk. A magyar tanítók elbocsátása lehetetlenség is volna, mert máris az a helyzet állt elő, hogy a Vajdaságban kevés a magyar tanítók száma. Annál csodálatosabb ennek a hiánynak erősen érezhető hatása, mert az elemi iskolák növendékeinek a létszáma az utóbbi években állandóan apadt. Ez az apadás azóta észlelhető olyan feltűnő mértékben, amióta a háborús években született gyermekek váltak tankötelesekké. Ezeknek az utolsó évfolyama még csak az ősszel kerül iskolába, tehát a tanulók létszámának a csökkenése még a jövő tanév kezdetén is folytatódni fog — a háborús évek lényegesen kisebb születési arányszámánál fogva — holott már idén is a békeévek tanulói létszámának mintegy a felét érték csak el az elemi iskolák. E megfogyatkozott tanulói létszám mellett is azonban még mindig nagy a magyar tanítókban való hiány. Sok üresedésben levő állást nem tudunk betölteni. Ennek a hiánynak a főoka. hogy az utolsó öt évben alig van utánpótlás a magyar anyanyelvű tanítói karban. A magyar nemzetiségűek ma érthetetlen módon idegenkednek a tanítói pályától. A szuboticai tanítóképző-intézetnek ma mindössze három magyar anyanyelvű növendéke van. A magyar tanítók közül pedig időközben sokan meghaltak vagy nyugdijaztatták magukat és ezentúl még többen fogják nyugdíjazásukat kérni1, miután a 40 éves kötelező szolgálati időt most 35 évre szállították le. Ezeket a magyar tanítókat nem tudjuk pótolni, mert nincs utánpótlás és ahelyett, hogy a hatóságok ezt a helyzetet a kisebbségek rovására használnák ki, ellenkezőleg most is szívesen fogadunk állami szolgálatba Magyarországról jövő fiatal tanítókat. akiknek csupán diplomájukat kell nosztrifikáltatni és a nemzeti tárgyakból a kiegészítő vizsgát letenni. Megállapítható azonban már most is, hogy ha a mai helyzet nem változik, úgy néhány év múlva már alig lesz magyar tanító a Vajdaságban. Popovics tanügyi inspektor nyilatkozata jellemzően világit rá azokra a szomorú viszonyokra, amelyekben a jugoszláviai magyar népoktatás kezd megfenekleni. Arra is könnyű megfelelni, hogy miért nem mertek ezidőszerint a magyar anyanyelvűek a tanítói pályára menni: nem szívesen választ senki olyan pályát, amelyen állandóan a nyugdíjazás és elbocsátás veszedelme fenyegeti. Hogy pedig a helyzet ma még ez, azt épp a legutóbbi redukció bizonyítja. amikor — minden cáfolat ellenére is — sok magyar tanítót bocsátottak el a Vajdaságban, bár a magyar tanítók hiánya már amugyis katasztrofálisan veszélyezteti a népoktatás érdekeit, ami pedig mégsem lehet a közoktatásügyi hatóságok célja. Ä magyar népoktatás katasztrófája Kincs utánpótlás a tanítói karban — Popovics György tanügyi inspektor nyilatkozata Korba: szeretem, hogy szeretnek. S gondolja: mégis van némi Ízlésük a jó bécsieknek s különösen a bécsi nőknek, hogy engem tüntetnek ki a rokonszenvükkel s nem azokat a szeretetre kevésbbé méltó kollégáimat, akik annyira szeretetreméltók, hogy az már szinte sok is.... Különös objektivitás ez, amellyel csak kevesen dicsekedhetnek a világirodalomban. Csak Strindberg, az ő nagy ellentéte, konkurrálhat vele, ez a másik hiperszubjektiv iró, aki szinte ijesztően személytelen tud lenni, amikor Strindberg urat dicsőiti-ócsárolja. A nagy nőlenéző és a nagy asszonyimádó így találkoznak egy sajátságos írói kvalitásban.... Más iró, ha annyit beszélne magáról mint Altenberg (vagy csak tizedrész annyit, ami szintén sok volna), már rég utálat tárgya lenne, a publikumnak, — ő annyira közvetetlen, oly mértékben intim s oly fokban szeretetreméltó, hogy a közönsége épp azért szereti, A prózátiró költő azzal lopta be magát az olvasói szivébe, hogy enhibáit épp úgy revelálja, ugyanazzal a naiv őszinteséggel vagy őszinte naivitással mint a jótulajdonait, s ugyanazzal a büntető szeretettel, amellyel kedveseinek, a fiatal szüzeknek a lányos hibáit ostorozza. Az ilyen írónál bátran beszélhetünk objektív szubjektivitásról vagy szubjektív objektivitásról, ami bárhol egyebütt fából készült vaskarika volna. Rousseau óta nem volt író ilyen őszinte és nem volt ilyen őszinte iró. ügy ir, mint ha egy kisebb társaságnak, csupa személyes ismerősnek beszélne, akikkel mindennap találkozik sétaközben, egy női szaténban vagy a Central-kávéházban.... Ebben a herrengasse-i Café-ban irta ez a kitűnő lírikus nagy részét azoknak a költeményeknek prózában, amelyekből a köteteit összerótta. Nem egyszer láttam .őt itt »dolgozni«, s azt a benyomást tette rám, hogy ha megkérdezném, irtit ir, menten fölolvasta volna nekem, az idegennek. Annyi nyíltság és bátorság lakott benne, hogy nem ismert semmi géne-t, nem érezte még azt az alkotói I szemérmetességeit se, amely kívüle s még néhány társán kívül mindenkit visszatart attól, hogy műhelyének a rejtelmeibe profán szemeket bepillantani engedjen. Peter bátor volt s bízott magában. A nők írója (bár ezek közül csak kevesen értették meg igazán), s ezért nemcsak bizakodó, de elbízakodott is volt, abban a sejtésben, hogy az olvasónői egyszersmind a bámuló barátnői, akik nagyrabecsülik őt s szeretik az írásait. A férfiakkal vajmi keveset törődött, s fazt hiszem, bármelyik gépirókisaszszony jobban érdekelte mint az akkori földmivelésügyi miniszter. S bizonyos, hogy bármit irt, rendesen gondolt egy nőre — mindig nőkre gondolt —, arra, akivel kapcsolatos volt az írása, vagy azok közül egyre, akik majd olvassák. Az effajta érzéseket és hangulatokat a nők megérzik, főleg az impresszionábilis (ahogy Ágai egyszer tréfásan mondta: »benyomékony«) osztrák hölgyek, s kevés iró kapott annyi női levelet, mint ez a semmiképpen se hóditó külsejű zseniális ember, akii iránt öregkorában I több nő érdeklődött, mint az összes vajdasági írók iránt — akik pedig fiatalok — együttvéve. Csupa apró dolgot irt Peter, — a leghosszabb vázlata se több száz sornál, s ez a rövidség is egyenesen a nők Írójává avatja, Mert e kedves terem-Ítések a rémhosszu regényeket kedvelik vagy pedig az asztmatikusán kurta prózát. A nőolvasók végletes természetéből folyik ez a látszólagos különösség, amely nem egyéb mint egészen, egyszerű természetesség, így aztán nemcsak Altenberg érezte úgy, mintha valami köze volna minden nőoivasójához, de minden nőolvasója is azt érezte, hogy köze van ehhez az Íróhoz. Több köze mint amennyi van rendesen az olvasónak a szerzőhöz. Sőt néha annyi mint nőnek a férfihoz. És én láttam búsulni asszonyt, aki sose látta Peter-t, hogy ez az iró már meghalt, még ha egyéb könyvet olvas, eszébe se jut érdeklődni aziránt, hogy a szerzője él-e még vájjon?.... Altenberg bizonyosan nehezebben is halt meg mint a többi kollégái, mert nemcsak a szokásos közönségtől kellett búcsúznia, hanem attól a sok kedves úri dámától és egyéb némbertől, akiknek ő volt a Peter-je. akik szerettek kacérkodni vele, s a nyájas mosolyukkal meg a rokonszenves érdeklődésükkel honorálták azt az írói és férfiúi keketteriát, amellyel a költő a bűvkörébe vonta őket. A halála bizony nem- lehetett könynyii, sem neki, sem a tisztelőinek, s kevés iró ravatalánál sírtak annyi őszinte bánatkönnyet fiatal női szemek mint az öreg Altenberg (polgári nevén: Friedrich Engländer) virágboritotta koporsója fölött. Oolyan költőt, modern IFrauenlob-ot, vesztettek benne, aki sokkal jobban szerette őket, mint vallotta. Pedig ezerszer erősítette, liogy csak őket szereti. Mert hát — gondolta Peter, és gon- Idolják mások is, — van-e még kívülük í valami, amit érdemes szeretni?
