Bácsmegyei Napló, 1924. április (25. évfolyam, 91-119. szám)

1924-04-06 / 96. szám

1924 április 6.

BACSMEGYEI NAPLÓ

13. oraár

Chafdüm

üjy

Az öregeket időnkint megunják, szeretnék őket gyorsan fölváltani, nyugdíjba (vagy a pokolba) küldeni s a helyükbe ülni. Gyakran hallani a szót: »helyet a fiataloknak!« s a sa’nt-simon-i figyelmeztetést: úte-toi de Iá, quc je m’y mette. Talán erre gondolt Lichtenberg, a filozófus, amikor azt irta egyszer:

— Ki tudja, nem lesz-e valamikor egy olyan állam, amelyben az embereket negyvenöt éves korukban fölkoncolják?

Ehheá hasonló procedúrát bizony barbár törzsek ma is alkalmaznak. Az öregeket, ha munkaképtelenekké váltak. megölik és — talán meg is eszik. Persze még ennél is barbárabb eljárás volna a 45-éveseket (akik még rendszerint munkaképesek) mint fölösleges és használhatatlan elemet láb alól eltenni, de hát nem közelcdünk-e — napról-napra jobban távolodva el a civilizációtól — a barbárság újabb korszakához?... Csak a háborúra és a mostani furcsa békére kell gondolnunk, s akkor nem lehet többé kétséges előttünk hogy a kulturáltság morálanyagának egy tekintélyes része elveszett már s a helyébe vad indulatoknak és brutális szenvedelmeknek a kóranyaga lépett.

A kitűnő Lichtenberg nem mondott ’épp egészen bolondot, s az aggodalma, •félek, nem alaptalan teljesen. Jöhet ilyen korszak és jöhet ilyen állam. A fascisták, nacionalisták és más túlzó szólsőségisták esetleg előállhatnak ily kegyetlen törvényjavaslattal, amelyet a fiatalok (akik megunják a várást, amig a sor rájuk kerül) alkalmasint megszavaznak. Hogy jobb lesz-e akitor a világ rendje, ki tudná megmondani? Egyelőre maradjunk meg a régi rendszernél, amelynek az az egyik alapelve, hogy: jó az öreg a háznál, még ha van is egy kis esze.

S aztán a fiatalok, akik olyan türelmetlenül lesik, hogy átvehessék az Öregek örökségét, meggondolhatnák, hogy a fiatalság hamar múlik. A reform megindulásánál ők ölnének, de bizonyos idő múlva arra ébrednének, hogy a hóhért akasztják.

sóik, S azért kérdezik ezek — Hol szánalommal, hol megvetéssel — róluk:

— Hát nem lát ez? Nincs ennek szeme? Talán bizony vak?

Igen, vak. Vak homéroszi értelemben.

S ez a vakság nagy kincse és eléggé meg se becsülhető szerencséje az emberiségnek, amelynek még sivárabb volna az élete és még vigasztalanabb a | jövője, ha nem volnának költői, akik annyira vakok, hogy a kortársaik helyett is tisztán látnak.

Beksics Gusztáv, a jeles publicista, a Pannónia-szálló egyik különtermében tartotta a lakodalmi vacsoráját, amikor egybekelt Bogdanovics Krisztinával. Lakomázásközben kihivatta valaki a közös étterembe valami bizalmas közlés végett. Amint teljes feketében, frakkban elhaladt egy asztal mellett, az akkor még egészen fiatal újságírót egy ott vacsorázó szélbali képviselő pincérnek nézte, és rákiáltott:

— Hé, mikor hozza már azt a

sniclit?

— Ne vegye rossznéven, kedves urambátyám — mentegette magát Beksics —, ha nem hozom. Nem azért, mert nem vagyunk egy-párton; azért se, mert nem vagyok pincér, hanem csupán csak azért, mert nem érek rá. Én ugyanis most éppen házasodok.

Nem sokkal később nekem is hasonló esetem volt. Délelőtt féltizenkettőre volt kitűzve a tudorrá avatásom. Hogy ne kelljen kétszer öltöznöm, mingyárt reggel frakkot húztam s ebben az ünnepi habitusban reggeliztem az egyetemutcai Erzsébet-kávéházban. Szorgalmas újságolvasói étemre magam láttam el magam hírlapokkal s épp cipelek magammal egyet az ujságállványról, amikor megszólít egy jóképű vidéki ur:

— Izé, hogy hivják? Adja ide azt a »Pesti Naplót«!

— Nagyon szívesen, — feleltem. — De ha megengedi, előbb elolvasom.

A derék féTfiu pincérnek tartott. S azóta gyakran gondoltam rá: minő kár, hogy csalódott. Azon a pályán valószínűleg boldogultam volna.

Pulszky Ferenc beszéli a rendkívül érdekes emlékirataiban az angol önérzet illusztrálására a következő esetet: Amikor Druyn de Lhuys-t III. Napoleon angol követté nevezte ki. ez elsőben is Palmerston lordnál mutatkozott be s ez alkalommal valódi francia courtoisie-val hangsúlyozta az angol faj iránti rokenszenvét — Ka nem volnék francia — igy szólt —., angol szeretnék lenni.

Mire Palmerston igy felelt:

italt. Én is, ha nem volnék angol, azon búsulnék, hogy nem vagyok az.

tás utján távozott a földi létből, és azzal a tizenhét deka porral, ami megmaradt belőle, nem tudott az ördög mit kezdeni.)

Rettenetes dolgokat kellett látnom és hallanom: a pokol belső helyiségeiből, ahová a csapóajtón keresztül az elítélteket belökték, állandóan kétségbeesett jajgatás hallatszott és fogak csikorgatása. Belebetegedtem az irtózatba, kétségbeesés és undor fojtogatott: kimondhatatlan megkönnyebbülést jelentett számomra. amikor másfélóra múlva a sánta ördög szünetet rendelt el és miután tízórai gyanánt magához vett néhány sonkás-patkószeget. odajött hozzám beszélgetni.

— Nos. hogy tetszik a tárgyalás, szerkesztő ur? — kérdezte büszkén, a róla elnevezett mosollyal.

— Bájos. — hazudtam, mert nem mertem őszinte véleményemet bevallani — nagyott nett az egész . . .

— De azért nem igy képzelte a poklot. mi? -- faggatott tovább.

Miután ilyenformán egyenesen fölszólított erre. előhozakodtam kifogásaimmal és megjegyeztem:

— Tagadhatatlanul hozott csalódásokat is számomra ez a látogatás. Azt vártam ugyanis, hogy a modem kriminalisztika vívmányai nem múltak el nyomtalanul az itteni igazságszolgáltatás fölött sem..

— Nagyon természetes. — helyeselt a sátán — bátran mondhatom, hogy scic lépéssel megelőztük, különösen a bün_ „ „ tetöszankciók kiválogatása terén a leg-Teljcsen igaza van Excellenciad- modernebb földi törvénykönyveket és

Baal-Zeboth legújabb kreációi

Irta Diószeghy Tibor

hogy Homérosz, nevezett legenda valójában nem

Olvastam valahol, akit a történelemnek világtalannak mond, volt vak, —hogy a kortársai, s ezeknek nyomán a túlélői költötték róla a minőséget, amely talán jobban illett az akkori idők »hcgcdős«-eihez és Fahrender Súkge/-jelhez, mint a teljes épség. Meglehet, hogy igy van, és mégis, az Iliász és az Odisszca halhatatlan énekesét alig tudjuk másként elképzelni, mint elborult szemmel. Mint vak dalos él a képzeletünkben, aki nem látja a reális dolgokat s bottal tapogatózva jár városrul-városra versekben hirdetni a görögök régi dicsőségét.

Lehet, hegy a Homérosz vaksága csak szimbolikus jellemzés, s azt jelenti, hogy jobb szeme volt mint másnak s jobban és többet látott velük mint a kortársa:, amint azt egyéb korszakok költőinél is tapasztalhattuk. A költőről nemcsak az ős és történelmileg sehogyse »okmányolt« időkben, hanem később is, sőt ma is nem egyszer állítják a megnemértő kortársak, hogy vak és szemrehányón kérdezik tőle, hogy van-e ;szeme? Mert másképen lát mint azok, akiknek éneke!. Óh, a költő sokszor vak a közönséggel szemben, éppen úgy mint ahogy’ ez meg süket ővele szemben. Ahogy sok olvasó nem azt hallja s érti a költő verseiből, amit az gondol, úgy ez meg nem azt látja, amit az olvasói, s amit lát, azt nem annak látja, aminek ők nézik. Szerintük hát vak.

Homérosz is alighanem élesebben és tisztábban látott a többi görögöknél, de persze másképen, — bizonyítja az Iliász meg az Odisszea. Az újabb költők is másként s jobban látnak, mint az olva-Már nem tudora. Hogyan kerültem be . . . úgy rémlik, valami sötét lépcsőn kellett lebotorkálni, de ez nem is lényeges . . . elég az hozzá, hogy a főtárgvalás kezdete előtt ott ültem a dobogón. a vörös posztóval bevont tanácskozó-asztalra könyökölve, a sánta ördög balján, anélkül, hegv a legkevésbé is csodálkoztam volna a helyzet rendkivüliségén. Inkább az a meglepő, hogy egyáltalán nem éreztem különösnek a legalább is szokatlan szituációt amelybe érthetetlen módon belecsöppentem; valahogyan nagyon is természetesnek tűnt föl előttem, hogy az alvilág kapuja egyenesen az Izabella-utcából nyílik. A pokol a földre költözött. — ezzel a megállapítással nyugtattam meg magamat és tisztán emlékszem, hogy ezt akkor mindenképen magától értetődőnek és éooly rendbenlevőnek találtam, mint. mondjuk. azt, hogy az emberek töltött k-'arábét ebédelnek, vagy hogy időnkint gépfegyverrel és motoros ütegekkel lövöldöznek egymásra.

Talán a berendezés is hozzájárult ahhoz. hogy tiem éreztem semmi meviHetődöttséget. Kietlen, sárgával és vörössel kockázott, unalmas tapétán siklott végig pillantásom, megállapodva néha egv-egy giccses olajnyomaton, vagy a gőzfűtés párolgó csövein. Minden bor. zalmas fensége, nagyszerű rettenetessége. hátborzongató pompája hiányzott a helyiségnek, amely bármihez inkább hasonlított, menza-ebédlővé átalakított iskolai szuverénhez, laktanyái vívóteremhez vagy akár fedett lovardához, mint ahhoz az esetleg barátságtalan, de tagadhatatlanul dekorativ elképzeléshez, amelyet középkori hagyományok alapién alkotni szoktunk magunknak a sátán birodalmáról. Inkább csak kellemetlenül sivár és egyhangú volt a pokol e tornácának képe. mint félelmetes: az utóbbi jelzőre legföljebb csak az a koros és méreteit tekintve túlzottan elharapódzott hölgy tarthatott igényt, aki egy darabig port töröigetett az ajtó melletti sarokban, majd százhetven kilós testsúlyának megfelelő. energikus lendülettel hozzávágta a köpőcsészét az ördögök fejedelmének halántékához, figyelmeztetés gyanánt, amiért őfelsége a cigaretta-hamut megint a földre »—-te szórni.

Az igy apasztrofált Baal-Zeboth meghunyászkodva tűrte a rendreutasítást és mindössze vén boszorkánynak nevezte föltűnően halkan — megrendszabályr-zóját. óvatos dörmögéssel fejezve ki egyúttal abbeli reménységét, hogy lesz mée szerencséje az idős asszonyságot utcájában tisztelhetni. Az a szembeötlő és nála merőben szokatlan tartózkodás, amely viselkedésében megnyilvánult. ar- I ra késztetett, hogy megkérdezzem tőle. jj “kicsoda tulajdonkénen önagvsága?

Az alvilági hatalmasság, miután csengőiét megrázva, fülsértő kolomoolással rendelte be magához a feleket, fülemhez hajolt:

— A háziasszonyunk. — súgta — tőle albérlőm ezt a két redves Ivókat . . .

Nem folytathatta, inert az alördögök kíséretében megjelentek az ajtóban a

bűnös leinek, akik legnagyobbrészt reszketve várták, hegy a szigoráról közismert sátán elé kerüljenek. Néhányat!, az elvetemültebbek. fütyörészve léptek be és úgy tettek, mintha őket nem is érdekelné közelebbről az egész tárgyalás: ezek azt a látszatot akarták kelteni, hogy csak tanúként vannak beidézve. Nemrégiben elhunyt barátom, dr. Wirter Jenő köz- és váltóügyvéd, az egész bűnvádi perrendtartást magával hozta hóna alatt: üdvözletét intettem felé kezemmel. de izgatottságában nem vette észre. Az elővezetett lelkek között ne>n akadt több ismerősöm: a világ minden tájáról összesereglett nemzetközi társaság nyüzsgött előttünk, kövér kínai mandarinok, kányaként'!, pofaszakállas jenkik, kacér olasz napok és kimeszelt párisii midinettek. Eredeti volt egy idős galíciai lánckereskedelmi tanácsos, aki addig kínozta kérdéseivel az ajtónálló tiidöbaios segédördögöt, hogy miért nem érezni az előirt kéiikőszagot, amig az végre dühösen kifakadt:

— Más baja nincs a mostani árak mellett? Tudta-e. hogy mibe kerül ma egv v"—> kénkő?

— Hogyne. — felelte az öreg lélek nyugodtan — de én hallandó vagyok kettő negyvenével is szállítani ab Trieszt.

Az üzletből nem lett semmi, mert a vállalkozó szellemű lélek rendbüntetést kapott a főtárgyalást vezető ördögtől, aki ezután megkezdte a Először a könnyebb eseteket vette elő. Több okból nem ismertethetem részieteken a tárgyalás lefolyását, csak ?évnyit jegyzék meg.' ho"v a mi fogalmaink szerint aránylag kisebb jelentőségű cselekményeket is irtózatos büntetésekkel torolt meg. James Morton dublini háziurat például örök tűzre és tizenütévi hivatalvesztésre ítélte, mert féléven belül kétszer stájgerolt lakóinak. Az örök tűz volt egyébként a legenyhébb büntetés. amelyet kiszabott; minősített esetekben karóbahuzást. forró olajban való panírozást, vagy különböző testcsonkitásokat adagolt az alapbim+etés mellé. Marcell Dubois lyoni tornatanárnak, aki felebarátja feleségét bűnre kívánta, egyszerűen ienyiraíta mindkét fülét, természetesen csak ráadásul az örök tűzze! egybekötött megnyuzásra. (A bűnös nő. aki a szerencsétlennel együtt a vétket elkövette, már régebben elhunyt s mint megtudtam, elkerülte ezt a szörnyű büntetést, mert óvatosságból halotthamvaszkódexeket is.

— Engedje meg. hogy ezt kétségbevoniam. — mondtam. — Azt kellett tapasztalnom. hogy éppen a büntetések teljesen középkori színvonalon állanak.

— Amit ön eddig látott, az semmi. — intett le Baal-Zeboth mester fölényesen — ezek csak. hogy úgy mondjam, a csirkepörölc voltak. A komolyabb esetekre vadonatúj kreációim vannak .olyanok, amikre a földi igazságszolgáltatás még csak nem is gondolt idáig . . .

Szája szélén kicsordult a nyál a gyönyörűségtől és kezeit dörzsölgetve dicsekedett. hogv milyen rettenetes büntetéseket agyait ki jelesebb gonosztevők számára. Noha el sem tudtam képzelni, mi következhet még az eddigiek után. előre irtóztam attól, amit maid látnom és hallanom kell. előre borzadtam, hogy micsoda elvetemült kínzásoknak és kegyetlenkedéseknek leszek szemtanúja. Legszívesebben elfödtem volna szemem és bedugtam volna fülem, amikor megszólalt a folytatólagos tárgyalás megkezdését jelentő kolonm.

Elsőnek budapesti ügyvéd-ismerősöm került sorra, aki az obügát kérdésre, hogy mivel van vádolva, hosszabb értekezésbe fogott:

— Tekintetes alvilági törvényszék. — mondotta — a bűnvádi perrendtartás 268-ík szakasza alapján semmiségi panaszt terjesztek elő . . .

A sátán félbeszakította:

— Látom már. mivel van vádolva. Ön ügyvéd.

— Ugyvan. — szólt Wirter doktor, némileg megdöbbenve, — valóban ügyvéd vagyok, bár nem értem, hogy ez a tényállás mennyiben képez büntetendő ..

— Fcgia be a szócsövét, — förmedt rá Baal-Zeboth, azzal felém intett hogy most kerül sor a bejelentett szigorú büntetőszankciók alkalmazására.

Odafordult az ügyvédhez:

— Tíz percen belül megismerkedik" doktor ur az első csinos mamuskávai. akit lent talál és randevút kér tőle délután hatra.

— Ez az egész? — kérdezte az ügyvéd megkönnyebbülve.

A segédördögök máris megragadták és belökték a csapóaitón. Ránéztem a sátánra. hogy trérál-e. azonban semmi ilyesféle szándékot sem olvashattam le változatlanul komor és ' szigorú arcáról. A legnagyobb komolysággal vett elő egy többszörös apagyilkost — aki fáradhatatlan szorgalommal, boldogult édesanyja csaknem valamennyi kedvesét kiirtotta aránylag nem is hosszú, de munkás élete folyamán — és rövid tárgyalás után a következő verdiktet mondta ki fölötte:

— Uraságod bűnösnek találtatott! A _ fölmerült súlyosbító körülményekre való

tekintettel válasszon, mit akar születésnapjára: másfél vég valódi brüsszeli csipkét, két hordó sziivalekvárt vagy pedig egy Ford-féle automobilt? Ráér később is dönteni . . .

Maid leestem a széliről az ítélet hallatára. Megőrült a sátán? Szétnéztem, mit szól ehhez környezete, azonban a teremben asszisztáló segédördögök arcán nyoma sem látszott megütközés-