Bácsmegyei Napló, 1924. április (25. évfolyam, 91-119. szám)

1924-04-30 / 119. szám

2. oldal

BACSMEGYEI NAPLÓ

1924 április 30.

Rátért ezután a miniszterelnök azokra a nehézségekre, amelyekkel a szerb népnek a vidovdáni alkotmány megalkotásáig meg kellett küzdenie.

— Most pedig — mondotta — akadnak olyanok, akik ezt ez alkotmányt meg akarják változtatni, de hogy hogyan, azt ők maguk sem tudják. Mikor látták, hogy az alkotmány revíziója fennakad a mi ellenállásunkon, akkor blokkot alakítottak abból a célból, hogy egy táborba tömöritsék az alkotmány ellenzőit. Az egyesülés megtörtént, de nem gondolta arra, hogy mi fog történni az alkotmány revíziója után. Mi nem jogjük megengedni az alkotmány megváltoztatását, mert ez csak komplikálná a helyzetet s veszélyeztetné azokat az eredményeket is, amelyeket eddig elér ünk.

Vérünkkel alkottuk meg az egységes államot és a vidovdáni alkotmányt és vérünkkel fogjuk azt megvédeni azokkal szemben, akik megkísérelnék, hogy ahhoz hozzányúljanak.

Egyes csoportok olyan modor próbálják az alkotmány revízióját megvalósítani hogy ehhez Radicsot hívták segítségül. Mi a parlamenti válság alkalmával arra kértük a királyt, engedje meg, hogy megkérdezzük a népet, hogy akar-e változtatni az alkotmányon, vagy sem, mert az alkotmány megváltoztatásához csupán a népnek van joga és a király esküt telt arra, hogy a nép és nem egyes pártok akarata szerint fog kormányozni. Azt javasoltuk a királynak, hogy oszlassa fel a parlamentet és kérdezzük meg a népet, hogy heiyesli-e azoknak az eljárását, akiket azért választott meg, hogy végrehajtsák a vidovdáni alkotmányt és éppen az ellenkezőjét cselekedtek, mint aminek végrehajtáséval a nép őket megbízta. Nem tudjak, hogy hogyan

fog a király dönteni, azonban a radikális párt nem tér el programjától, az alkotmány védelmétől és ennek az államnak mostani formában való fentartásától. Remélem, hogy a párt képes lesz arra, hogy ezt ez akaratát megvalósítsa és visszaverje azokat, akik a nép akarata ellenére cselekszenek. — Arra kérem tehát a nemzetet, hogy szavazatát az állam egységére adja. Ha változtatni kell va lamit az alkotmányon, azt mi is megváltoztathatjuk, de az állam berendezésének az alkotmányban előirt formáján nem lehet és nem szabad változtatni.

Ismét történelmi példákra és a szerb nép áldozataira hivatkozik ezután a miniszterelnök, majd kijelentette, hogy ha ezt az államot mostani formájában sikerülni fog megerősíteni, akkor olyan jólétben lesz része a népnek, hogy a többi nemzetek irigyelni fogják érte. Beszédét a következő szavakkal fejezte be a miniszterelnök :

— Éljen azoknak az emléke, akik elestek a szerbek, horvátok és szlovének országáért, éljen a király, az állami egység és nemzeti múlt védelmezője, éljen a nép, amely az eddigi áldozatok eredményét biztosítja.

Paslcs miniszterelnök beszédét óriási tapsviharral és éljenzéssel fogadta a hallgatóság. Utána Ja- Iijics Voja vallásügyi miniszter beszélt, aki méltatta Pasics miniszterelnök érdemeit és rámutatott arra, hogy a bjelinai népgyiilés a? élső harcos megnyilvánulás az állami és nemzeti egység mellett.

Dragovics Milutin, a parlament alelnökének beszéde után Trifko- VíCS Marko törvény egységesítő miniszter szólalt fel. Beszédében kifejtette a radikális-párt és a föderalista blokk ideológiája közötti ellentéteket. Szubotics Dusán képviselő mondott ezután rövid beszédet, majd Srsktcs belügyminisz tér szólalt fel, akit a népgyülé;

résztvevői lelkes ovációban részesítettek. Beszédének éle elsősorban Radics ellen irányult. Végül a népgyülés rezoluciót fogadott el, amely szerint a bjelinai radikális-párt jóváhagyja képviselőinek eddigi politikáját, lándzsát tör az alkotmány és az éllamegység mellett és elítéli az ellenzéki blokk politikáját.

A gyűlés után nagy, kétszáz terítékes bankett volt. Pasics miniszterelnök a többi miniszterekkel és képviselőkkel együtt délután 4 órakor visszautazott Beogradba.

Á vajdasági pártok választási előkészületei

A radikálisok a párí főbizottságának jelölése ellen Az ellenzéknek nem foT sikerülni a közös lista összeállítása

A választások még csak a közeljövő kilátásai közé tartoznak, a képviselőjelölések iránt máris olyan érdeklődés nyilvánul meg, mintha a választások már ki lennének írva.

Különösen a vajdasági radikálisok foglalkoznak már sokat a közeli jelölések kérdésével. Máris megállapítható, hogy a radikális-párt néhány radikális képviselőjének nehéz helyzete lesz a mandátumért vívott harcban. Sehol sincs talán annyi önjelölt, mint a radikális-pártiban, mindenki. aki eddig korteskedéssel állt a párt rendelkezésére, most mandádátumra tart igényt. Az önjelölteken kívül azonban már lényegesebb bonyodalmakra vezethet a vajdasági radikálisoknak az a törekvése, hpgy saját jelölteik kerüljenek a jelölt-listára és ne a párt beógradi főbizottsága jelöljön.

Hasonló mozgalmak észlelhetők a többi radikális szervezetekben is. Ennek az akciónak Rankovics képviselő áll az élén. Megbízható információ szerint a vajdasági radikálisok is csatlakozni akarnak ehhez a mozgalomhoz, mert éppen a vajdasági radikálisok sérelmezik már hosszú idő óta, hogy a párt nagyon keveset törődik a speciális vajdasági érdekekkel és a párt főbizottsága sok esetben nem hallgatja meg a vajdasági radikálisok kívánságait. A vajdasági radikálisoknak nincsenek ugyan kifogásaik képviselőik ellen, azonban néhány idősebb képviselőtől rossz néven veszik, hogy túlságosan alkalmazkodnak Pasics miniszterelnök akaratához és nem képviselik elég eréllyel a Vajdaság

érdekeit. A vajdasági radikálisok ragaszkodni fognak ahhoz, hogy maguk ejtsék meg a jelöléseket.

Még bonyolultabb a helyzet az ellenzéki pártok körében. Az ellenzék a Vajdaság több választókerületében a nagyobb siker érdekében közös listát akar állítani. A szombori kerületben ezt már határozatilag is kimondták és a szuboticai kerületben is azzal a tervvel foglalkoznak az ellenzéki pártok, hogy közös listával lépnek fel. Ez a jelöltek számának csökkenésével járna, azonban aligha lesz keresztülvihető, mert bizonyosra veszik már az ellenzéki pártok körében is, hogy a Radics-pdrt nem lesz hajlandó az ellenzék közös listáján résztvenni, hanem tekintet nélkül fegyvertársaira, a legtöbb vajdasági választókerületben önálló listával fog a választásokba menni.

A helyzetet még jobban komplikálja az, hogy még a bunyevác-sokác-párt és Radicsék között sincs meg a végleges megegyezés a jelölések kérdésében és igy ma még azt sem lehet tudni, hogy mindkét párt állit-e jelölteket, vagy pedig a bunyevácok átengedik kerületeiket a Radics-pártnak. Noha ez az utóbbi eset a legvalószínűbb, mégis teljesen khaotikus még a helyzet.

Minden jel arra vall tehát, hogy a küszöbön levő uj választásokon a Vajdaság bővelkedni fog a képviselőjelöltekben. A legkevesebb jelöltje talán a Pribicsevics-pártnak lesz, mert az önálló demokraták egyáltalában nem számítanak a Vajdaságban sikerekre.

galmát. Bosszantotta a feltétlen bizalom, amelyet férje részéről esztendők óta tapasztalt.

— A szeretőmhöz, — felelte a szokásos kérdésre megtepetésszerüleg.

— Nó, nó, asszonyka, — védekezett a váratlan támadás ellen a férj és sietve az asztalra dobta az újságot. — Nem kell azért mindjárt az ötödik emeletről beszélned, ha egy kicsit az újságban böngészgetek. A ruhád tényleg nagyon fess, öt évvel fiatalabbnak látszol benne.

— Igazán? — mosolygott az asszony és kiireszűett térdekkel eltávozott hazulról.

— Egészen bemohosodok lassanként, — vádolta magát a férj, miközben átment a lakás túlsó oldalán lévő rendelőjébe, ahol már türelmetlenül lestek a

páciensei. — Túlságosan elhanyagolom szegény asszonyt. De mit csináljak, élni muszáj! Még, hogy ő megy a szeretőjéhez, — és csendesen elkacagta magát, — az én feleségem!

önagyságát a lépcsőházban megállította a hetven felé közeledő agglegény háziúr.

— Vájjon hová jár ez a gusztusos doktorné ilyen korán? — törte a fejét a vén salabakter, akit minden szoknya érdekelt. De tapintatos férfiú létére csak annyit kérdezett:

— Hová, hová, Szépasszony? — és hangjában az öregedő férfiak gyakran bántóan túlzott kíváncsisága csengett.

— Csak a kedvesemhez, — felelte incselkedő hangon Önagysága és sötét tekintetével végiglegyezte a gyanakodó háziurat.

— Grácia szegény fejemnek, Nagyságos asszonyom, — ijedezett a meghökkent háziúr. — öregember vagyok már én, azt hittem, megengedhetek magam-Pa

sz

ni

nak egy kis bizalmaskodást az olyan régi és kedves lakómmal szemben, mint Nagyságos Asszonyom.

— Nó, nem baj; már nem is haragszom, — szólt őnagysága és fejét kedvesen megbiccentve, elköszönt a háziúrtól.

— Micsoda kardos menyecske! —• gondolta az utána bámészkodó öregur és végignyalta az ajkát. — Hogy íölírottyant a legkisebb bizalmaskodásért. És én vén szamár, még gyanúsítani mertem.

Az uccán a szomszédházban lakó fiskálisnéba botlott a siető asszony.

— Ez a doktorné nem kóser, — gondolta a fiskáüsné, amikor kebelbarátnőjét megpillantotta. — Folyton uj ruha, uj cipő, uj kalap; emögött biztosan van valaki. De hiába mesélem, senki sem akarja elhinni.

— Hová méssz, Drágám? — kérdezte legbájosabb mosolyával a melléje került orvosnétól és gyorsan kiszámította, mennyibe kesrülhetett az uj ruhája.

— Képzeld, Drágám, — dicsekedett a csúnya fiskálisnénak őnagysága, — a galambomhoz.

— Ne beszélj! — dadogta alig palástolható dühvei a fiskálisné; de nyomban újra arcára húzta legbájosabb mosolyát. — Áruld el nekem is a címét, Drágám, én is bolondulok az ügyes szabókért.

— Neked nincs? — csodálkozott Őnagysága.- De van, csak rémlassan dolgozik.

8Már. régen keresek egy alkalmasabbat. —- Majd megadom a címét, Drágám, ígérte nagylelkűen őnagysága, — ha legközelebb {eljössz. Most rémitően sietek.

— Ennek az asszonynak hihetetlen

szerencséje van a szabókkal, — irigykedett a magáramaradt fiskálisné. — Most is biztosan talált egy ritka példányt. Ez az uj ruhája is szemtelenül jól sikerült.

őnagysága, elválván a fiskálisnétól, még beruccant egy pillanatra a virágkereskedőjéhez, ahol havi számlája volt.

— Egy szép csokrot, aranyos Adolf ur, — csicseregte a ravaszszemü tulajdonos felé, — de gyorsan.

— Betegnek lesz, vagy temetőbe? — érdeklődött a virágkereskedő.

— Dehogy, — ellenkezett őnagysága, — a szeretőmnek.

— Csókolom mind a két kezét, drága Nagyságos Asszonyom, igazán nem azért kérdeztem, mintha kíváncsiskodni akarnék, — védekezett a kereskedő. — Pusztán a virágok minemüsége miatt mertem kockáztatni.

— Ugyan, ne exkuzálja magát, Adolf ur, — felelte ajkát biggyesztve őnagysága. — Inkább kösse már meg azt a csokrot. Legyen benne sok szekfü és néhány nemes pipacs.

— Micsoda teve vagyok! — ütött a homlokára Adolf ur, mikor egyedül maradt az üzletben. — Ezt az asszonyt gyanúsítottam! Jól a körmömre koppantott érte.

őnagysága pedig kocsit fogadott. Nagyon elszaladt az idő és sohasem szokott egy óránál többet elkésni.

— Hiába, — gondolta megelégedetten kocsiban, — mégis hasznos az őszinteség. Leszereltem vele a háziúr tolakodó kiváncsiskodását, elvágtam barátnőm jóakaratu pletykáit, elfojtottam a kereskedőm ébredező gyanúját és fölébresztettem egy kicsit férjem kialudt érdeklődését. Egészen kifizetődik az igazmondás, csak módjával kell alkalmazni.

Onagysága őszinte

órája

Irta: ifjabb Krúdy Gyula

önagysága délután három órakor hennával szőkített kontyára tűzte széleskarimáju gyöngyszalmakalapját, amelyről félméteres csipkeszalag omlott ujjnélküli, görögös szabású krepdesinruhájának széles gallérjára. Ügyesen elrendezte engedetlennek látszó hajfürtjeit, néhány csepp kölnivizet hintett izmosodó felsőkarja alá, izzadás ellen, utolsót simított gondosan ápolt, ráncnélküli arcán a rizsporba mártott nyullábbal és megelégedetten elbúcsúzott embernyi magas, terebélyes tükrétől.

: Mindén ragyogott rajta. A selyemharisnya, a könyökéig húzódó selyemkcztyü, a habkönnyű kombiné, a leheletnyi csipkekendő, mind-mind frissen került ki a szekrényből.

Háromszor végigszappanozott, íengeri• hánccsal alaposan megmasszirozott és gyapjukendővel simogatott karcsú testén finom formákat rajzolt a bokájáig hulló, puha nyáriruha.

Önagysága üde volt és kívánatos, s ami tán még fontosabb: ezt érezte is. A férje ebédutáni szivarját élvezte még az ebédlőben és a délutáni újság tőzsderovatában gyönyörködött, amikor teljes pompájában bevonult hozzá.

— Pá, fiam, — köszönt a szokásos rövidséggel az urának. A férj előrelapozett az újságban a politikához és kötelességszerüen megkérdezte:

— Hová sietsz, fiam?

önagysága a küszöbről nézte újságíjába temetkező urát és hirtelen nagyon dühös lett rá. Bántotta a közönyössége, szinte irigyelte tökéletesnek látszó nyu-