Bácsmegyei Napló, 1924. április (25. évfolyam, 91-119. szám)

1924-04-13 / 103. szám

10. oldal,

BACSMEGYEI NAPLÓ

1924 április 13.

Sálok és apacskendők]

A jó isten, aki az Ég madarait és a | mezők liliomait ruházza, olykor megso- » kalja a női vállak, karok és keblek mez- i telenségét. Ilyenkor a jó isten, aki gondját viseli a földi angyaloknak, a párizsi nőiszabók utján küld valami meleg mentőgondolatot az angyalkák vállaira. Ezt a meleg és mentő gondolatot százhúsz év óta majdnem mindig sálnak nevezik. Az első férfiú, akit a sál népszerüsitésére az égiek kiszemeltek, Napoleon volt. Akkoriban görögös, ingszabásu fátyolruhákban vacogtak adirectoire divatja szerint a francia nők a csak a legesleggazdagabb | divatkirálynök vállaira borult egy-egy In- j diából hozatott s igazi kasmirkecskék ’ gyapjából szövött sál. Ekkor állott elő a j gondviselésszerü férfiú, Napoleon és kü- ' lönös tekintettel a saját felesége, a szép Jozefin négyszázdarabos komplett sálgyűjteményére, — megtiltotta a keleti sálok további behozatalát. Ez a behozatali j tilalom adta az első nagy lökést arra a \ hallatlan fényűzésre, melyet mindenféle j selyemből, gyapjúból szövött, perzsa, indus és arabmintás sálokkal űztek és amely körülbelül Napoleon bukásáig, te- jj hát 1815-ig tartott.

Másodszor vagy negyven évvel később kezdett a sál divatja uj erőre kapni. Akkoriban a második császárság párizsi szalonjaiban III. Napoleon szépséges fe- ; lesége körül vacogtak, dideregtek meztelen \ darázsderekukkal krinolinjaik felett a di- jj vatos francia nők. A Tuilleriák palotá- ; jában aranyos márványfalak közt hullá- \ moztak a bálozó szépségek. Egy vidéki \ francia fiatalember ott állt a gyertyák fé- ; ínyétől ragyogó szépségtenger közepén és , felsóhajtott: Te jó isten, mennyi szép \ kebel? Mióta elválasztottak, nem láttam j ennyi szép kebletl A jó isten véletlenül J meghallotta ezt a felkiáltást és gondos- j kodott róla, hogy a polgári erkölcsökhöz ■ közelebb eső sál újra divatba jöjjön. Ezek , voltak a second empire, a most annyira | divatos francia biedermeier-idők saljai. | Mennyi sál, teremtő Atyám, mennyi sál! jj Az igaziakat Indiából hozzák és Lyon- | ban, Nimesben nagyszerűen utánozzák. | De hoznak Tuniszból is csodálatos zöld j és piros csikókkal átszőtt sálokat és hoz- - nak Algírból szitve. ilyen volt a császár- ‘ nő vállain is, csipkés végződéssel. És a ■ legszebb színes, keleti álmokból szőtt crépe de Chine-sálok jönnek divatba, vé- }, konyak és lágyak, hogy összehajtva egy í karikagyűrűn lehet akármelyiket átbúj- | tatni. Oh boldog nagymamáink ideje, mi- jj kor tiz-tizenöt sálja volt egy-egy fiatal- 5 kora nagymamának bársonyból, aranyhi- ! mes fátyolból, pillangós csipkékből és mi- ' kor vezércikk Íródott a női sálszenvedélyről és a férjek kétségbeeséséről és amikor nemcsak táncolni kellett tudni U- í lendően a sálban, de táncleckéket is adott e célra Gardel kisasszony Párizsban. Oh boldog, boldog nagyapáink ideje, amikor í nemcsak fizetni kellett győzni a 2000— j 5000 frankos sálokat, de a fiatal nagypapa maga is hordott, télviz idején egyszínű, puha, gyapjüsált. Tizenkét méter volt a hossza. Egyik végét a kilincsre kötötték. Másik végét a nagypapa nyakára szőri- 1 tóttá. Aztán elkezdett pörögni a boldog nagypapa, mig oda mem ért a kilincshez i és az egész anyakán volt. Este, levetközéskor megfordítva! Boldog nagyapák! !

Most azután harmadszor virulnak ki a decolletage-onkon a tarkaszinü sálok. Hó- j fehérek és tarkák csomóra kötve a nya- \ kon, mint a lovagló nők csinálják. Vagy hossznak és egyiptomi meg angorai aktualitással bimak, külpolitikai díszítményük van és batikolt selyem az anyaguk. Vagy két keskeny, hosszú hímzett szalag módjára suhannak le a kalapról, végigtekergözve a vállon ós lebegve az autó után, amelyen a viselőjük rohan. S Vagy végül egyszerűen, demokratikusan ; és pestiesen vérvörös alapanyaggal, a j nyakon megkötve, hátul sarkosan, á la l Mistinguette, á la — apacsviselet.

Most az egyszer azonban — valljuk meg _ Párizs kifogott rajtunk. Egy ruha- ’ darabot iktatott a divatba, melynél az aíiyag, a szabás semmi, a viselés minden. Mikor és hol lehet megtanulni? Senkitől és soha. A directoire nője szobor volt, akinek hajlékony testén végigfutott a sál, j mint egy omló, szeszélyes drapéria, A ’

krinolinos idők asszonyán a fehér vállakhoz odatapadt, végigkigyózott a darázsderékon, ezernyi ötletet bízva arra, aki magára vetette a látszólagos hanyagsággal viselte. Szépség, lelemény, grácia kell hozzá, a viseléséhez; mozogni kell §

tudni benne; merészség, egy kis impertinencia a megkötésben és sok-sok párizsi sikk: csak igy lehet elcsöndesiteni az aggodalmas isteneket és meghagyni valamit a bámészkodó ifjú szemeinek is.

Nádai Pál.

Bolyongás a régi Torontói dzstmgeljébeo

19. Azért van az árva-kassza

Magyarországon valamikor a legbánatosabb dolgok közé tartozott az árvaszék és általában az árvaiigyek kezelési rendje. Mindenféle dzsungelek során ez volt csak az igazi dzsungel, ahonnan levetkőztetve került ki az oda betévedt szerencsétlen. A patriarkális vármegyei rendszer nem akart engedni a maga felfogásából, akaratából, megszokásából, de nem is tudott. A szolgálat előbb nobile officium volt, aztán átalakult kenyérkeresetté. Mikor a középosztály elköltötte utolsó garasát is. elfogytak a négyesfcgatok, — állásért jelentkezett a vármegyén. A nagyirodákban szép öreg urakat lelletett látni, akik az utolsó taitékpipából eregették a füstöt és történeteket meséltek a múltból. Néha másoltak is valamit, de a pipa volt a fő. amibe a vármegyei szabók vágták a szűzdohányt.

Egy-egy ilyen szobában néha egész történelmi arcképcsarnok gyülekezett — elevenen. Ami a származást, meg a kutyabőrt illette, akárhányan 3—4—500 csztendőnyi fórt adtak a megye mágnásainak. akik alacsonyabb rendből küzdvén fel magukat, nem siettek olyan nagyon. sőt okszerű gazdálkodási rendszerrel, udvari szolgálatokkal kapcsolódtak bele aránylag rövid évtizedek alatt a közéletbe. A gentry politizált, de politikája sose volt jó. mert hol rebellis hírbe került, hol oKgarchikiisabb akart lenni az uralkcdócsaládnál.

Amikor ismerték minden família származását. hogyne ismerték volna »amazokét« is!

— Mit vagytok olyan nagyra a ma uralkodó dinasztiákkal — pöfögött az öreg írnok ur. — Élt a XV. században egy Babou nevű francia berbélymester. aki francia nemességet nyert, a fiát pedig tudósnak nevelte. A fiának leánya volt Gabriele D’Estrées, aki IV. Henriket megajándékozta egy kis honpolgárral. Ez a fiúcska apjától a Vendome hercegséget nyerte, viszont az ő leányát már valóságos király vette feleségül: II. Emanuel Károly szavoiai király. Ennek leánya viszont XV. Lajos felesége lett. XV. Lajos leszármazottai révén Babou mester ősapja az Estéknek — Ferenc Ferdinánd ágának —. azonkívül a szász királynak, a spanyol és a volt portugál királynak. Ellenben a mi famíliánkban hagyomány már Szent István óta. hogy semmiféle rangot nem szabad elfogadni. Borbély sose volt a családunkban.

(Ennek az ősi magyar gőgnek adott hangott az elmúlt ősszel Szemere Béla budapesti orvos, aki belekeveredett az Ulaán-pucsba. amely a kormányt akarta eltenni, esetleg láb alól is.

— Igaz-e, hogy ön miniszterelnök akart lenni? — kérdezték tőle kihallgatásakor a rendőrségen.

— Nevetséges — válaszolta Szemere —, én legföljebb király lehetek Magyarországon. mert a Muba-nemzetségbő! származom és csak szavazási véletlenen múlt, hogy Árpádék kerültek uralomra. Az ő águk kihalt, a miénk nem.)

A hajdani urak olyan állást kaptak a vármegyén, ami megfelelt a képzettségüknek. A többség nem is akart mást. csak valami biztos keveset, amit aztán napidiiakkal egészített ki valamivel többre. így legalább nem csináltak kárt sem, legfeljebb az árvaszéknél. A régi tréfás nóta ugyanis azt mondta:

Azért van az árvakassza.

Hcg.v a gentry, elsikkassza.

Néha valóban is sikkasztottak, leginíbb azonban csak könnyelműek voltak ; felületesek, segítettek tékozclni a skoruáknak. Nehezen ment a rendcsiílás. nagy érdekeket kellett megsérül. nyugalmakat megbolygatni a kva- Ikációs törvénnyel. — felállították hát katasztert, hogy ugvmondjuk. ioglytoncssági közintézményét a vérmezei asvlumnak.

Ez már agrár-foglalkozás volt, meglelő az ország gazdasági rendszerének annvira vérré vált. hogy mikor az •száguton találkozott két ur. mindketn megállították a négyesüket rövid skurálásra.

— Szervusz — mondta végül az egyik —. mennem kell.

— Viszontlátásra! — felelte a másik.

— Igen. a kataszternél — mosolygott D. báró és nem telt egy esztendőbe. ott voltak mind a ketten.

Azért a vármegyei szolgálat volt mégis a szebbik, az elegánsabb s farsangi nagy bálaV-n olyan tökéletes gentlemenek forgatták meg a grófkisasszonyokat. akik a következő nap délelőttién nem tudták kifizetni a korhelyleves árát.

Az árvaszéki számadások a világ legkülönösebb Írásművei közé tartoztak s amiket itt elmondok, az n°m kizárólag Torontálra vonatkozik. Egységes volt a hangulat, a felfogás a rendszer az egész országban. Néhány torontáli példáról — sőt példányról — később lesz szó. (Itt esett meg. hogy valahol egy hétig hirdették előre, csaknem stopal-dobbal, trombitával, hogy »m''"'~'ő« pénztárvizsgálat lesz. Tudta az érdekelt is. mégsem hozta rendbe a kaszszát.)

A nagyapám, meg az apám annak ideién annyi mindent elköltötték, hogy rám a hét szilvafának már az árnyékából sem jutott. Egyetlen örökségem, hogy ösztönszerüleg irtóztam mindig a kártyától. Ellenben az anyám (a szabadságharc után és Aradban) már anró gyerekkorában árvaságra jutott. gyámok kezébe, akik feltűnő módon — tették. Édesapjának agaraitól nem tudott elszakadni s a ló atyafiak megértették ezt a ragaszkodást.

— Cicke. Fecske, gyertek a Tónikával. szegényke úgyis olyan na "man árva.

Félév múlva azt mondta a másiiik bácsi:

— A vér nem válik vízzé, nekem is vérem ez a gyerek. Ezentúl én gondoskodom róla.

Sokat forgolódott hivatalos helyeken, jogokat emlegetett és kötelességeket. — hát ő lett az ui gyám.

Igen tiszteletrem^'tó matrónák szemében gyűlt fel sok fölös köny, ami mindig ui kirendeltséggel járt és komoiy hivatali férfiak, akik várták az alkotmányt. majd meg is érték azt. nemzeti eibusulások és lelkendező föllendülések ideién egyforma méltánylással helyeseltek a rokoni szeretetnek. Azt mondták, nincs ennél szebb, főleg ha árvákról van a szó.

Minden bácsi és minden néni szerette a Tónikát, a maga jóságából részt akart neki juttatni. És ne higyjétek hogy ez csak olyan fellebbanó láng volt. oh. már hogy lett volna! Elszánt, erős akaratok küzdöttek egymással néha napokig, sőt ügyvédet is fogadtak Tónikáért, a Cickéért. meg a Fecskéért. De az igazságmik győznie kellett.

Mikor aztán a gyámok benyújtották az árvaszéknek számadásaikat, pontosan kimutattak minden kiadott garast. Ki emlékezik már azokra? Érdekesnek csak a két agár tétele mondható, mert ezeknél falánkabb állatok még nem futottak élő nyúl után. Mikor nagyon nagy idők elteltével szó esett róluk odahaza s én apró gyermek, csak elhullatott szótörmelékekből igyekeztem összeadni az értelmét annak, amit nem értettem meg. — szememben a Cicke meg a Fecske jelentették a kényeskedő teihetetlenséget. A karcsú állatok talán még a Irinái fecskefészket is megkívánták ebédre, barackot februárban, harmatos, friss, szökő márciusban s nyilván külön kastélyban laktak, prágai sonkát tízóraiztak. olvasztott arannyal öblögették. — legalább is annyit írtak rovásukra a gyámi számadások.

Mikor aztán később, idegenben járván az anyámmal, elkerültünk egyikmásik néhai gyám asztalához, halkan figyelmeztetett:

— Nézd meg ezt az abroszt, olyan anyag, hogy ezer év alatt sem pusztul el. Az anyámé volt. ő szőtte.

Bálba készülő dámák remekmlivü nyakékét. diadémját sokszor megbámultam.

— Ez is az anyámé volt. Ott a monogramja az evőeszközökben. Nagyapád betűi abban a damaskusi pengében.^.

BilNkomok. agarászostorok, puskák...

Istenem, hová vigyem én az egyetlen gyerekemet, kislányomat, mi mindent mutathatnék meg neki elfojtott, csukló hangon:

— A miénk volt..»

De ilyen volt az árvaszék s mikor megint lírát vegyitek a halálosan komoly dolgokba, talán ezzel tudom legalkalmasabban jellemezni a kort.

Ambrus Zoltán mondja valahol, hogy az árvaszéki törvény legelső paragrafusát úgy kellett volna megszerkeszteni, hogy tilos az árvaszéki elnöknek bárkivel is tegeződni. Mert ebből következik minden, a barátkozásokból fehér abrosz, piros abrosz mellett, aztán a konnexiókból, az atyafiságos szívességekből. Hol van a régi szellemtől az ui. amely elveszi a kis árvát az apától és odaítéli a gazdag, gyermektelen rokonnak. mert a gyermek érdeke ezt kivánja. e mellett minden más eltörpül, az apa pedig egy sok körülménnyel magyarázható gyönge pillanatában lemondott az apai jog gyakorlásától.

A torontáli árvaszék »kezelési« botrányai közül, amelyeknek — mint az előbbi fejezetben említettem — nagy hagyatékok estek áldozatul, van néhány díszpéldány.

Radulov Szima gyerekei például elhagyottabbak voltak sok másnál. Mikor a gyámjai cipőt vettek nekik, a cipő, akármilyen drágaság ideién se került többe négy forintnál. Megvételére azonban be kellett rándulnia Kikindára az egyik gyámuk. aki a helybelivel együtt előbb konferenciát tartott. Legalkalmasabb hely ilyesmire a vendéglő, az neutrális terület. Aztán a boltba sem lehet akárhogy elmenni, fiakkert kell fogadni. az megvárja az embert, esetleg vár később is. a vendéglő előtt, hajnalig. Szerencse, ha száz forintba került a költség, ami a cipővásárlással iárt. I

Ebből az időből maradt fenn egy párbeszéd, amit a gyámok ejtettek útközben.

— Mit gondolsz, kérdezte elmélázva az egyik gyám. a falusi jegyző, a menyországban van-e Szima barátunk vagy a pokolban?

— Föltétlenül a pokolban van. nem lehet odafenn.

— Jó ember volt az. miért bántod?

— Én nem bántom, de úgy képzelem el. hogy a menyországból föltétlenül látnia kellene, hogyan bánunk a pénzével s akármennyire lélek, mégis csak a felünkhöz vágna egy csillagot.

Ezek után igen elkomorodtak. magukba is mélyedtek s elballagtak a vendéglőbe. mérsékelt kiadási tételt szerkesztendő a gyámi számadásokba. Ha igaz. megjelent ott később az árvagyám is. esetleges szakszerű felvilágosítások szolgáltatása tárgyában. Olyan, de olyan rossz kedvük lett. a bizonytalanság, hogy néhai szegény ló Radulov Szima túlvilág! tartózkodási helye merre van. annyira a lelkűkre nehezedett, hogy kizárólag bus hallgatónótákat huzattak egész érlel.

A Aföíe/uczn-hagyaték története egészen fantasztikus. A dúsgazdag déltorontáli birtokosnak több földje volt mint Radulovnak. ez két fiára és ew leányára várt. A nevelési költségeket mindig ki kell adni s általában az volt a baj. hogy gondolkozás, tűnődés nélkül annyit adott ki mindig az árvaszék. amennyit kértek. A fiuk már felnőttek, szerették a ió életet, aminek izére nem csupán nagykorúságában jut el az ember. Akárhányan be is feleztek mindent huszonnégy éves korukban. Ki tud arra várni? A Malenicák sem tették meg, de nem is volt semmijök, mire élni kezdtek volna. Hová lett. kinek jutott belőle? — talán megvannak még az erre vonatkozó iratok a becskereki törvényszéken. Mert kártérítési pör lett belőle, hosszú herce-hurca közigazgatási utón is. az elúszott holdacskák csak nem kerültek vissza. Kin lehetett volna behajtani bármi megítélt követelést? Az árvaszéki emberek szegények voltak. Égyébként is a régi időben. — s ez megint nem Torontálra vonatkozik, hanem általánosságban van mondva. — az emberek nem azért sikkasztott; k. hogy vagvent gyűjtsenek. Az feltűnő lett volna, ha van is rá példa, hogy akadtak. akik megúszták a feltűnés »szvaki csoda za tri dana« ideiét. A sikkasztok megkívánták a maguk mindennapi !;is savanyuvizes borocskáját, olykor a muzsikaszót. — szóval: elélték az idegen valutát.

Az ittebei Kiss-hagyaték is elúszott. A vagyon egyik része volt a negyvennyolcas vértanú vagyonának, amely több részre oszlott. Kiss Ernőnek két leánya maradt, az r~yik Dániel János

I