Bácsmegyei Napló, 1924. március (25. évfolyam, 60-90. szám)
1924-03-30 / 89. szám
12. oldal, BACSMEGYEI NAPLÓ 1924 március 50. módja. Már pedig elintézés és elintézés közt óriási a különbség. Belekötött Kaffka mindenbe s bűnül rótta fel a régi árvaszéki ügykezelést is, ami pedig rég megszűnt. (Ez a kérdés annyira érdekes, hogy legközelebb külön fölemlitést kiiván.) De tény, hogy ebben az időben már megszűntek az azelőtt napirenden volt kezelési botrányok, amelyeknek nagy hagyatékok estek áldozatul és uj összeállításában rendezte az árvaszék az árva-tariaiékalapot, amely azelőtt értéket alig képviselt. Említésre alig érdemes apróságok mellett elismerte a vármegye is, hogy két dologban igaza volt Kaffkának. Az egyik az ügyészségi ügy és pénzkezelés, amely állandó kifogás tárgya volt. A torontáli ügyészség Augias istállója volt mindig s egyik előző közleményemben magam is adtam érdekes példáját. Hogyan képviselte a hivatalba szolgálattételre beosztott, jogerősen elitéit és büntetését töltő, rab, vidéki ingatlan árverésén a vármegyét, illetve a tiszti ügyészséget. Az akkori alispán — nyilvánosságra kerülvén a dolog — megelégedett annyival, hogy az illetőt kitiltotta a hivatalból s erről antedatált aktát szerkesztettek. A többi maradt a régiben, folytatódott a slendriánság, ami sokszor rosszabb a visszaélésnél is. A másik ügy az alibunári főszolgabírói s erről egy kezemben levő vármegyei hivatalos Írás ezt mondja: — »Az alibunári főszolgabírónak magát a vizsgáló miniszteri tanácsost is majdnem félrevezető ügyessége az inkvizitórius eljáráson hajótörést szenvedvén, tényleg oly visszaélést tár fel, melyet alig lehet eléggé kárhoztatni, de tény az is, hogy bármely szigorú vizsgálat a visszaélést felderíteni képes nem lett volna.« Kaffka itt jobban kutakodott (mint általában mindazon járásokban, amelyek érdekelve voltak az ozorai választókerületben), de semmi különöset nem talált olyan szabálytalanságokon, apróságokon kívül, amikért az ország valamennyi közigazgatási tisztviselőjét föl lehet függeszteni, föltéve, hogy erre utazik a vizsgálat. Minden alispán és minden polgármester igazat ad nekem, hogy igy van. Pótadóhátraléka és egyéb hátralékos követelése minden községnek van, a fedanyag átvételekor pedig utazási költség jár a főszolgabírónak, mert az utipénztárt terhelő ezen funkció nem esik a főbíró hivatalos hatáskörébe, hanem inkább alkalmi kiküldetésnek tekinthető. A' vizsgálat egyébként anonim és részben közismert örökös vádaskodás tájékoztatásán indulva el, csak a felszínen kereste a látszólagos piszkot és azt összehalászván, meggondolatlanul kiszínezett képet terjesztett a miniszter elé, de nem kutatta, vájjon piszok-e az, amit talált, vagy csak annak látszik, tulajdonképpen az a rendes por, amelyet megterem minden gépezet. Itt is elvonult már Alibunárról, mikor egy névtelen levélre visszatért — Az útalap pénzét keresem. A főbíró átadta a mintegy 7000 forinttól szóló takaréktári betétkönyvet, Kaffka pedig elment a bankba. — Ezt a pénzt akarom kivenni. A megijedt, hirtelen gondolkozni elfelejtő igazgató erre bevallotta, hogy a betét csak fiktiv, a könyvet ő szívességből adta a főbírónak. Ezzel az ügyetlenséggel leplezte le az egyetlen komoly visszaélést. A miniszter annyi fegyelmi megindítását követelte leiratában, hogy ennek lefolytatására egy egész vármegyére való külön hivatalt kellett volna szervezni. Nem is lehetett minden kívánságát teljesíteni. Közbejött a tisztuittás, a bűnbakok kimaradtak, Rónay .Jenő eltávozott a megye éléről s az uj éra meghozta lassankirrt a megenybülést. Csak a csintalan gyerekeiket ijesztgették megyebeliek a Kaffka-mumussal. De lényegében nemcsak meggondolatlanul könnyelmű, hanem felületes és sértő is volt a vármegye meghurcoltatása, a vármegyéé amely az maradt azután is, ami előzőleg volt. öreg riporter. TAMÁS ISTVÁN: Vers Ki sorompót tárt fiatal kedvemnek süket szemek és vak fülek fekete zsoldjában hol csak isten kegyelme ül a tornyokon, ki pallót adott a lábaim alá ha nagy volt a mélység és szive lámpásával az arcomba nézett, hogy lásson, hogy lássanak, s kik eicsufoli éveik sövénye mögül ' uszítottak rám; rossz matuzsálemekkel százszor bírókra ment, legszebb tavaszi örömöm kínálom fel most néki kedveskedésül köszöntő és virág helyett hogy megőrzött legénymagamnak: veszett farkasok közt féltő juhászom volt ö, iüzemnek csősze, bánatom rendőre, békém katonája, néha harangozom és mindig az apám. Dosztojevszkij nász útja j Anna Grigorjevna Dosziojevszkaja asz- E szoiy feljegyzései — Hogyan ismerke-1 detí meg a nagy irá feleségével ? ! Anna Grigorjevna Dosztojevszkaja, Doszíojevszky felesége, férje életéről nagyon érdekes adatokat gyűjtött össze és azokat most Moszkvában a nyilvánosság számára kiadja. Anna Grigorjevna visszaemlékezései, amelyek az 1848-tól 1917-ig terjedő időre vonatkoznak, eddig csak részletekben jelentek meg különféle lapokban, most azonban napvilágot Ilátott többek között az a naplója is, 5 amelyet 1867-ben külföldi nászutjuk j alatt vezetett. Anna Grigorjevna annakidején gyorsirásos és titkosirásois feljegyzéseket készített, amelye-I ket, mint előszavában megemlíti, csak harminc év múlva irt át hétköznapi Írással. I Berlinben és Drezdában Ez a napló a Dosztojevszky-pár . hathónapos külföldi tartózkodását I tárgyalj a. Hihetetlen pontosságai rajzolja meg Anna Grigorjevna benyomásait a felkeresett városok lát- | nivalóitól egészen a bevásárolt tár- j gya káráig. 1867 tavaszán hagyták f jel Pétervárt és utaztak Berlinbe, j j három lietet töltöttek Drezdában és j j másfél hónapot Baden Badenberi. A j feljegyzésekből nyilvánosságra kejrült, hogy a »Bűn és bünhődés« réjvén már közismert iró hogyan isjmerkedett meg a húszéves leánnyal, J akibe azután beleszeretett. Mint j Jgyorisirónő lépett szolgálatába és j néhány hónappal később a felesége J lett. Házaséletük első évében sok keserű pillanatuk volt, egészen természetes, hogy a nyugtalan és türelmetlen ember nem tudott a fiatal lánynak nyugodt és csendes boldogságot szerezni. Boldog boldogtalanság — Május huszonnegyedikén Drezdában nagyon jókedvű voltam — Írja Anna Grigorjevna naplójában —. úgy ugráltam, mint egy gyermek, énekeltem és táncoltam. Fedja nem tudta, hogy mi történt velem. Nagyon boldog voltam. Este együtt ültünk és arra kért, hogy szerelmünk történetét meséljem el még- j egyszer. Sokáig meséltem, elmond- j tam, hogy milyen benyomást tett * reám, amikor először láttam és általában milyen volt a dolgok folyása, Végighallgatott és igy szólt: »Amikor feleségül vettelek, nagyon szerettelek, de nagyon kevéssé ismertelek. Ma azonban sokkal többre becsüllek, mert tudom, hogy milyen egyszerű vagy«. Fedja nagyon gyöngéd volt hozzám. — Ha meggondoljuk, hogy az emberi karakter milyen gyorsan változik — írja Dosztojevszkaja aszszony néhány nappal később —, eleinte nagyon indulatos volt, később azonban megszelídült. Régebben folyton kiáltozott a háznéppel, úgy | hogy azt hittem, ha az együttélés! folyamán nem változik meg, a vele | való élet rettenetesen kinos lesz. Most azonban minden máskép van, dacára annak, hogy anyagi viszonyaink nem a legkedvezőbbek. Ma azt mondta Fedja, amikor búcsút vettünk, hogy én boldoggá és egyúttal boldogtalanná tettem. Boldogtalanná azért, mert ha most egyedül lenne, nehéz anyagi helyzetét jobban el tudná viselni. Félt engem. Fáj neki, hogy én kénytelen vagyok a kényelmetlenségeket és a nélkülözést elszenvedni. Harminc tallér Anyagi gondok kínozták állandóan a Dosztojevszky-családot, azonban Anna Grigorjevna hősiesen viselte azokat. Csak ritkán irt naplójában szerény és mégis teljesíthetetlen vágyairól. — Egyszer valamelyik éjszaka arra gondoltam, mi kellene nekem ahhoz, hogy nagyon boldog legyek, természetesén nem lelki, hanem anyagi dolgokra gondolva. Nyolc tallér egy ruhára anyámnak, egy vállkendő anyámnak szintén nyolc tallérért, Vaujának valamit négy tallérért és ezeket az ajándékokat elküldeném Pétervárra. Szeretnék i azután egy tányért, amely nekem . annyira megtetszett és amelynek két i tallér az ára, azután néhány vésést í és fényképet a drezdai galéria ké- j peiről. Mindez tehát kikerülne har- í mine tallérból és engem nagyon bol- ; doggá tenne. Dosztojevszky nagv betegsége j volt Anna Grigorjevna állandó gond- | ja. Ez a gond már nászutjukon is j jelentkezett, a naplóban találunk fel-1 jegyzéseket azokról a rohamokról, | amelyek meglehetős gyakran bekö- [ vetkeztek. — Öt óra után tíz perccel hirte- f len felkiáltott Fedja — írja a nap- j lójában —, felugrottam és hozzá-? futottam. Nem kiabált már, de bor- | zalmasan csuklott. Kezei és lábai 1 megmerevedtek, azután elkezdett i horkolni, amint ezt még soha nem [ tette, utána felnyitotta szemeit, né- \ hány percig különösen és félelme- ? tesen bámult maga elé. én térdre | borultam és kértem az istent, hosrv § ilyen roham ne kinezza többé, j Ahányszor utolérte a roham, mindig S nagyon boldogtalan voltam. Két- j ségbe estem, sirtam és imádkoz- j tam,- ——— mtSESESEBBBSSSSsaaaBBmB —— s P. Gergely Boriska: VÁLLALOM Vinni a fáklyát éji sötétben, Processzust járók szent menetében. Vállalom! Járatlan utakon merve menni, eltévedt utasok vezetője lenni. Vállalom! Szent énekkel mindenki torkán, nem lélni ott, hol dúl az orkán Vállalom! Ha kevés a hangotok, segítenék; Világítanék és énekelnék. Vállalom! Utakat törni . . . szépszerével, — de nem vérrel, sohasem vérrel! — i Vállalom! >. I Amsterdamban gyémántot köszörül Amsterdam, március. Köze! harminc éve annak, hogy az akkori tízesztendős tiszaeszlári Scharf Móric az Istóciáktól, Verhovayktól felizgatott fanatikusan babonás falusi nép és a feketelelkü antiszemita izgatok vérvádperében koronatanúkén szerepelt, Scharf Móric akkor rávallott a saját édesapjára. Azt vallotta, hogy a kis tízesztendős Solymosi Eszter nyakát az ő édesapja késsel elvágta, mert husvétkor keresztény vérre volt szüksége a pászkához. A rettenetes vérvád természetesen buta és rosszakaratú rágalomnak bizonyult és a kis Sólymost Esztert megtalálták a Tisza hullámsirjában. A kis Scharf Móric világgá bujdosott, nem volt seholsem pihenése, rémlátomások gyötörték és később annak hire terjedt el, hogy a tiszaeszlári per hamis koronatanúja megtébolyodott és már nem lehet emberszámba venni. Most. husz-néhány évvel utóbb. Scharf Móric ismét hirt adott magáról. 4: t Mint külföldet járó magyar újságíró találtam meg és kerestem fel Amsterdamban, ahol Scharf Móric, mint gyémántköszörüs él. Gyermekkora legizgalmasabb, feledhetetlen drámájának főszereplője. saját édesatyjának és fajának legsúlyosabb vádlója, akit ponnylovakkal és ajándékokkal kábítottak el azok, akiknek szükségük volt erre a vádra, — az amsterdamí Ascher-telepen lakik, ahol becsületes, szorgalmas munkájával keresi kenyerét. Már régóta él Amsterdamban és akik ismerik, azt mondták: csendes, szomorú, emberkerülő és jótékony ember. Gyémántköszörüs lett és az Ascher-telep üzemvezetője. Heti fizetése meghaladja a száz hollandi forintot, sokan keresik, rendszerint külföldiek és főleg igen sok újságíró. Scharf Móric fél tőlük, már sok keserűséget okoztak neki. mindig fel- Icbbentik a múltat, amit pedig szeretne örökre elfelejteni. Szemben állok vele. Vézna, félénk. csodálkozó és erősen barnaarcú ember Scharf Móric. Amikor magyarul szólítom meg. elképzelhetetlen szenvedésektől tanúskodó arca összerezzen, rángatózik és esdeklő. üldözött zsidó-'Szemeiből könyörgő pillantások, cikáznak. — Kérem, én tudtam magyarul.* de elfelejtettem... — hebegi és máris német beszédre csap át. Ahogy a régmúlt- időknek ez a szomorú kísérlete felindultan áll előttem — megrázó látvány. Nincs az a lelketlenség. amely ez előtt az ember előtt a tiszaeszlári rémséget szóba tudná hozni. Nem tudok kérdezni, nem tudok beszélni vele. nem engedi a fleíkiismeretem, hogy felbolygassam a múltat. 1 És mikor sietve búcsút mondok és lemondok jövetelem tulajdonképpeni céljáról, mintha a fájdalmas, homályos fényű, réveíeg. félénk és tétovázó szemek uj fényt kapnának: Scharf Móricnak a dereka is kiegyenesedik és hála sugárzik a szeméből felém. Régi amsterdamiak mondják, hogy Scharf Móric mintegy 25 év előtt került ki Hollandiába, nem sokkal utóbb, hogy édesatyja, akit a fia juttatott a közbecsülésből börtönbe — belészuggerált akasztófát jelentő vallomásával. Az öreg Scharfot csak Eötvös Károly mentette meg a börtönből, de már csak a tébolyda számára . . Az .árván maradt kis Scharf Móricot, akinek otthon pokol volt az élete, egy távoli rokona Hollandiában magához vette, ott neveltette és szorgalmas, becsületes munkássá képezte ki A kis Móric otthagyta a régi környezetét, de magával vitte egész életre kiható, kinos. nyomasztó emlékeit és, i.)
