Bácsmegyei Napló, 1924. március (25. évfolyam, 60-90. szám)

1924-03-06 / 65. szám

2. oldal.

BACSMEGYEI NAPLÓ

1924 március 6.

zésbe lépett. (Eí»y hang : Alexándrov Tódorral!) Pártja pedig, amint ez a nyilatkozat bizonyítja, vezérének utján halad. Remélem, hogy ezt az akciót senki sem helyesli, aki szereti az egyesült hazát. (Taps a n:d kálispérton, élénk tiltakozás a klerikálisok részéről.)

Nincsics külügyminiszter beszédének befejezésével ujuit erővel tör ki a vihar. Maga Pastes miniszterelnök is belekeveredik a minden oldalról folyó vitákba és hosszasan polemizál Koroseccel, azonban a nagy lárma miatt senkinek szavat nem lehet érteni. Az elnök a nagy zajban fölfüggeszti ez ülést.

Szünet után Siepanovics radiká" lis kijelenti, hogy meg van elégedve a külügyminiszter válaszd' val. Fiume elvesztése — mondja — fájdalmas áldozat volt, amit meg kellett hozni.

Agatonovics (demokrata): Hiszen Nincsics azt áltiiotta, hogy a fiumei egyezmény megkötése nagy külpoli Okai siker volt!

Siepanovics: Radios azt állítja, hogy Macedóniát a nagyhatalmak segítségével kaptuk meg . . .

Kujundzsics (demokrata): Hát a

tizennégy macedóniai képviselő közül nincs itt egy se, hogy maga beszél j Macedóniáról ?

Siepanovics ezután nagyszerb szellemben folytatja beszédét és történelmi adatokkal igazolja, hogy a szerbek voltak azok, akik az állami egységet a legnagyobb áldozatok árán létrehozták. Radies ne Beogradban, hanem Zagrebben saját hivei közt keresse az árulókat — mondja Stepanovies. — Ha a Fiúméról való lémondást Radios bűnténynek tekinti, akkor ezt a bűntényt ne a Pasics-kormány, hanem a hervát köztársasági parasztpárt esztelen politikájúnak terhére Írja. Infámis rágalomnak nevezi Rádiósnak Macedóniára vonatkozó állításait Macedóniában nincsenek kisebb-Szerkésztől üzen-szék

Irta: Baedeker

A »Pesti Mirlap«-ot egy időben sokan azért szerették olvasni, mert majdnem minden számában volt egy-két szerkesztői üzenet, amelyekben az akkori szerkesztő (Kenedi Géza) valamely társadalmi vagy erkölcsi kérdésről nyilatkozott. Az ilyen témákkal szívesen foglalatoskodó Kenedi ebben a rovatban helyezte el amaz apróbb fejtegetéseit, amelyek hosszabb cikkekké, kétszázsoros tárcákká nem voltak kibővíthetők, s a t. c. közönség örömmel fogadta ez apró adagokban fölszolgált tanításokat, amelyek tanulmányokká kiszélesítve untatták és pedagógiailag feltálalva boszaiiíották volna. E régi zsurnaliszta jól ismerte a közönséget, amely nem azért olvas újságot, hogy tanuljon belőle, ha nem hegy szórakozzon vele, értesüljön a világeseményekről s politikai véleményt vegyen tőle kölcsön. A moralizáló hajlamú szerkesztő igen okosan úgy adta be az olvasóknak az erkölcsi tanácsait, mint ha azek felelet volna nak a közönség köréből beérkezett kérdésekre. s tagadhatatlanul elérte vele a célját, mert az ily módon szervírozott hors él’oeuvre jól Ízlett a nyájas olvasónak s az okulására is szolgáit.

Az újabb magyar hirlapirásban minden bizonnyal Kenedi volt a legné^sze riibb s a legkedveltebb üzenő. Az uiság és a publikum közti intim viszonynak azonban, amióta a lapok olyan rövid terjedelemre szorítják, immár vége, — ma nincs hely bennük szerkesztői üzenetek számára, s még oly kicsi tie ügyes adagolásban se lehet most a közönségnek beadni a morált, amely cgyébaránt ma már »nincs is napirenden«. hogy egy hires f'nancbárónak a még híresebb szállóigéiét használjam.

ségek, mert ha volnának, akkor azok épugy képviselve lennének a parlamentben, mint a németek vagy a törökök. Beszédét azzal a megállapítással fejezi be, hogy Macedónia mindig szerb volt és az is marad.

Siepanovics beszédét állandóan a legélesebb közbeszólásokkal szaiktotta félbe az ellenzék. Közben Bakics, a parlament alelnöke odakiáltja Korosecnek, hogy a klerikálisok is aláírták a Skutari átadáséiról szóló egyezményt, a mi ellen Korosec és Hohnyec hevesen tiltakoznak.

A nagy zaj csillapultával Kojics kereskedelmi miniszter válaszol Grigozono demokrata képviselőnek az olaszokkal folyó ke-1

reskcdelmi - tárgyalások ügyében hozzá intézet kérdésre. Kijelenti hogy nem igaz az az állítás, mintha Dalmácia nem volna képviselve a tárgyalásokon. Grigozono hangsúlyozza válaszában, hogy a szakértők között csak egy dalinát van. holott a kereskedelmi szerződés elsősorban Dalmácia érdekeit érinti. Követeli ezért hogy nagyobb számban delegáljanak dalmáí szakértőket a tárgyalásokra.

Ezután áttértek a költségvetési vita folytatására. Markovics Rero demokrata és Móskovljevics föfdmivespárti felszólalása után az elnök 12 óra 20 perckor berekeszti az ülést. A legközelebbi ülést holnap délelőttre tűzték ki-Vegyes színtársulat szervezésére kért engedélyt

egy szabóikat válklkoz

A szerb'Kiagyar szisitársulat egyidőben több helyen játszana

A vajdasági magyar színház ügye újabb fordulat előtt áll. A magyar kisebbségnek jogös igénye a magyar színházra annyira benne él a Vajdaság köztudatában, hogy az utóbbi időben mind többen foglalkoznak reális üzleti számítás alapján is azzal a tevvel, bogy a magyar színházat feltámasszák.

Amikor Heltai Hugó színigazgató legutóbbi magyar szinjátszási engedélyt kért a Vajdaság részére Beogradban, akkor tudvalevőleg az volt a közoktatásügyi minisztérium fő ellenvetése. hogy csak jugoszláv állampolgárnak hajlandók magyar színházra koncessziót adni.. Ezután egy szuboticai szerb vállalkozó próbáit engedélyt szerezni. A közoktatásügyi minisztériumban annak a véleménynek adtak kifejezést, hogy vegyes társulat szervezésének engedélyezése nem ütköznék akadályokba. erre azonban a vállalkozó nem mutatkozott hajlandónak.

Most végre jelentkezett egy uj vállalkozó, aki mind a két feltételnek eleget tud tenni. Egy ismert szuboticai kereskedő, aki régebben színházi ember volt. szerdán Beogradba utazott és a közoktatásügyi

minisztériumban szerb-magyar társulat szervezésére és vegyes előadások tartására kért engedélyt. A szuboticai vállalkozó magyar nemzetiségű jugoszláv állampolgár, tehát ilyen szempontból is megfelel a feltételeknek, a vegyes társulat szervezésével pedig egyformán kívánja terjeszteni a Vajdaságban a szláv és a magyar kultúrát.

Ugyanez a vállalkozó már régebben ajánlatot tett Szubotica város tanácsának, hogy felépitteti a városi színházat, ha azt a város tíz évre bérbe adja neki. Miután azonban a tanács erre nem volt hajlandó, a vállalkozó most egyelőre, csak a színházteremben rendezné a szinő-szezont. Ajánlata szerint elsőrendi szerb és magyar színtársulatot szervezné, és. az így felgyülemlő tetemes költség-többletet azzal gondolja be, hozhat ónak, hogy egyidőben két-három vajdasági városban is működne a színtársulat. Amíg ugyanis például Szubotilcán a magyar drámai együt tes szerepelne, addig Szomborban a magyar operett-ensemöle és Becs kereken a szerb társulat látszana, úgy. hogy állandóan foglalkoztatva lenne az egész nagy társulat és ezaki egy részvénytársaság közgyűlésén azt felelte egy interpellációra, amely a morál nevében vonta őt szóra, hogy »a morál nincs napirenden«. Lehet, hogy ha az újságok ismét a régi bőséges tartalommal jelenhetnek maid meg, a morál meignt napirendre kerül, s a K. kedves rovata is uiból megnyílik egyikmásik lapban.

Ez üzeneteknek voltak a magyar zsurnalisztikában előzőik, de azok nem tanítottak. — inkább csipkedtek. Pákh Albert volt az. ez a pompás humoru iró, aki a régi Vasárnapi Uiság-ban honosította meg őket. Jaj volt annak a fűzfapoétának. aki közölhetetlen verset küldött hozzá! Az elmés szerkesztő nemcsak azzal büntette a boldogtalant, hogy ki nem adta a rigmusait, de ráadásul olyat »üzent« a szerzőjüknek, hogy annak örökre elmehetett a kedve a rimfaragásiól. amivel egvébaránt Pákh Albert nem kis szolgálatot tett az irodalomnak. A hivatlan prózairókra keyésbbé haragudott, nem tartotta őket anynyira közveszedelmeseknck mint a tehetségtelen verselőket. de azért nekik is olyan csípős válaszokat üzent, hogy mindenki nevetett raituk. csak az nem, akinek az üzenet szólott.

Egy effajta kéziratra egyszer ezt az üzenetet küldte:

— Jó, de nem a mi lapunkba való. Tanulmányozza egy ideig a Vasárnapi Újságot. s iparkodjon annak a szellemében Írni. ‘

A jó ember komolyan vette a tanácsot s »bizonyos idő« múlva uiból küldött manuskviptumot. amelyre a következő választ kapta:

— Ez már a mi lapunkba való, de — nem ió.

Ez az ur aztán békét hagyott s többé nem alkalmatlankodott neki.

Persze sem sikerült mindenkit lefegyverezni. Volt egy iavithatatlan és elrettenthetcilcn verselőie. aki folyton küldte és hozta a költeményeit, amelyek mind rosszak voltak, s a lelkes poéta egyszer igy szólt a türelmes szerkesztőhöz:

— Már pedig én addig nem szándékozok meghalni, amig a Vasárnapi Uiság nem közöl tőlem verset:

Mosolyogva felelte Pákh:

— Szóval: örökké akar élni?

— Még nagyobb bravúrral űzte ezt a sportot és még több attikai sóval fűszerezte az üzeneteit Ágai Adolf, aki az újságjaiban: a Borszem Jankóban s a Magyarország és a Nagyvilágban pompás tréfálkozással intette le a hivatlan dalnokokat, a tehetségtelen novellistákat s a többi kínálkozó, de nem kívánatos munkatársakat.

A szuboticai gimnáziumba járt az újságok fiatal éveiben egy Schindelmann nevű igen szorgalmas diák. akire még emlékezhetnek — ha élnek —. akik 1871-ben érettségiztek vele. Nem- volt tehetségtelen fiú és szeretett írni. Persze a közleményei még nem voltak elég jók ahhoz, hogy megüthessék egy igényes és magasabb színvonalú hetilap mértékét. A verseit rendesen a »Magyarország« és a »Nagyviläg«-nak küldte, ahonnan Ágai egyszer azt üzente neki:

— Sch. Ágoston. Szabadka. Azt hiszi, .szívesebben fogadjuk a dolgozatait, s hogy azok nyernek, értékben vagy jobban közelitik meg a közölhetőség mértékét. ha Schindelmann, Schinderhnrtnes és hasonlóan ooétikus hangzású álnevek alatt küldi be nekünk? Nem közölhetők ugyan, de nem is olyan rosszak, hogy a szerzőiüknek ilyen rettenetes álnevek mögé kellene bújni.

Odafönt a szerkesztőségben azt hitték. hogy derék barátunk a becsületes

által a nagy költségek megtérülhetnének.

Az eddigi feltételeknek teljésen megfelelő ajánlat elfogadása elöl ezúttal aligha térhet ki a kormány, hacsak nem akarja még a szláv kultúra kárára is a magyar színjátszást enynyi ovi hallgatás után továbbra is némaságra kényszeritteni. Alig tételezhető fel. hogy a kormánynak ilyen intenciói lehetnének, akkor, amikor Romániában es Csehszlovákiában már évek óta minden fennakadás nélkül működnek tisztára magyar színtársulatok. Hogy a kormány nehezen térhet ki az ajánlat elfogadása elől, azt bizonyítja az az előkelő szláv helyről kapott információnk is. amely a következőképpen hangzik:

— A vajdasági szláv közvélemény. amely elfogulatlanul tud Ítélni a kisebbségek logos törekvései ügyében, teljesen loyalisnak és elfogadhatónak fogja találni ezt a legújabb ajánlatot és nem hinnők, hogy ilyenformán további akadálya lehetne a magyar színház megnyitásának. A vajdasági szlávok nagy többsége — akik már azelőtt is testvéri egyetértésben éltek az itteni ma, gyarsággal és ma sincs ok, hogy ellene forduljon — többször hangsúlyozta már, hogy nett} találja helyesneknek, hogy a magyarság még most is nélkülözni legyen kénytelen színházat. Viszont érthető volt, hogy a kormány ismeretlen magyarországi színigazgatóknak nem volt hajlandó koncessziót adni. Annak azonban aligha lehet akadálya, hogy egy jugoszláv állampolgár vegyes társulat szervezésére kapjon engedélyt, mert hiszen ez a még zsenge vajdasági szerb színészetnek és általában a szláv kultúrának is ugyanolyan érdeke, mint a magyarnak. Olyan kevés megfelelő szerb színházunk van és ezek is annyi nehézséggel küzdenek, hogy a komoly vajdasági szláv közönség látná a legnagyobb örömmel, ha a magyar színház engedélyezése ellenében fellendülne a vajdasági szláv színjátszás is.

A szláv közhangulat ilyen megnyilvánulása után nagy érdeklődéssel várja a közvélemény, hogy a kormány milyen álláspontra helyezkedik a szuboticai vállalkozó uj ajánlatával szemben. Remélik azonban. hogy a kormány végre enged eddigi merev elutasító álláspontjából

— bár tagadhatatlanul nem éppen nagyon költői hangzású — nevét nőm. de guerre-nak használta.

Ebben az esetben az üzenet humora szándékolatlan volt. és igazán jóízűen csak mi nevettünk raita. t: '

Guszti VIII. oszt. tanuló és társai, akik akkor még igazán nem tudtuk. ,b-"-v magyar költő igazán nem lehet az ember ezen a néven: Schindelmann.... Más esetekben az Agai vicce nem volt tudatlan.

A szerkesztők mindég két dologtól irtóztak a legjobban: attól hogy sokan a papirosnak mind a két oldalára imák. és a — porzótól. Ez utóbbit senki se perhorreszkálta annyira mint Ágak aki pedig Porzó néven irta évtizedekig a pompás tárcaleveleit, amelyeknek egy része még ma se avult el. Egy úriembernek. aki földbirtokosnak irta alá magát a levélben, amelyhez valami tréfát mellékelt a Bcrszem Jankó részére, s azt porzóval hintette be. a következő üzenetet küldte:

— Akkor is elhittük volna, hogy Uraságod földbirtokos, ha birtokának egy részét nem küldi be nekünk porzó formásában. Küldeményét egyébiránt nem használhatjuk.

Egy másik vidéki urnák pedig a következőket üzente:

— Igen szép figyelem öntől, hogy a papirosnak csak az egyik felére irt. De erre vonatkozó figyelmeztetésünk csupán azoknak szólt, akiknek az Írásai közölhetők, hogy a nyomdában ne okozzanak nehézséget a szedőknek. Ön bátran írhat a papirosnak mind a két oldalára.

Nem volna minden érdekesség nélkül való. a hírlap-könyvtárban kijegyezni e régi újságok hasonló üzeneteit. Kedves emlékeztető volna ez a régi ió világra, régi ió írókra és a régi jó közönségre.