Bácsmegyei Napló, 1924. március (25. évfolyam, 60-90. szám)

1924-03-27 / 86. szám

2. oldal, BACSMEGYEI NAPLÓ 1924 március 27, dr. Mdcsek alelnökök és a szer­dán Beogradba érkezett Krnyevics főtitkár vettek részt. Több mint félórás tanácskozás után, amelynek folyamán a hely­zetet minden oldalról megvitatták, a német párt elhatározta, hogy Pasicsnak tagadó választ ad a kormánytámogatásra vonatkozó ajánlatára. Déli tizenkét órakor dr. Krafft pártelnök felkereste Pasicsot és közölte vele a klub határozatát, amely szerint a Német Párt nem hajlandó Pasicsot a kormányalakí­tásban támogatni. Nemzetiségi minisztérium felállítását ígéri az ellenzéki blokk A német párttal folytatott tár­gyalások rendkívül jellemzőek az egész helyzetre. A radikálisok a tárgyalások folyamán megígérték valamennyi nemze­tiségi sérelem orvoslását és hir szerint messzemenő engedé­kenységet tanúsítottak. Ezen a tanácskozáson Markovi­­cson kívül több radikális képvi­selő, igy Jovanovics Vasza is részt vett és igyekezett befolyást gya­korolni a német képviselőkre. — Délután Jtmjics vallásügyi minisz­ter Teubel képviselőt igyekezett a német párt határozatának meg­­másitására rábírni. Az ellenzék részéről is rendkí­vüli előzékenység nyilvánult meg a németekkel szemben. Hir szerint az ellenzéki blokk külön nem­zetiségi minisztérium felállítá­sát is kilátásba helyezte ős a ki­sebbségi jogok legteljesebb tisz­német párt ezzel szemben azt a garanciát követelte, hogy a Ra­­dics-párt is vegyen részt a kor­mányban és osztozzék a felelős­ségben. amelyet a többi ellen­zéki párt a kisebbségekkel szem­ben vállalt. Erre azonban a németek nem kap­hattak pozitív ígéretet, mert az el­lenzéki blokk még maga sem egyezett meg arra nézve, hogy a Radics-párt részt vesz-e a kor­mányban. Nagyobb a valószínűsége annak, hogy a Radics-párt nem vesz részt az uj kormányban — ha an­nak megalakítására az ellenzék kap megbízást — és az a terv, hogy a kormányba olyan horvút közéleti férfiakat vonnának be, akik nem aktiv politikusok, de Radicsék megbíznak bennük. A német-párt tehát fenntartotta a szabad kéz politikáját és igy az ellenzéki blokkal folytatott tárgya­lásai inkább informativ jellegűek. teieíbeníartását ígérte meg. A A dzsemjei is a Pasics-Piiblcsevics koalíció ellen fordult Pasics dezignált miniszterelnököt nagyon kellemetlenül érintette a német párt visszautasító határozata, annál inkább, mert ugyanekkor már hírül hozták, hogy hasonló vissza­utasítás érte a dzsemjei részéről is. Ugyanis a dzsemjet egész délelőtt rendkívül éles vitát folytatott a kor­mány-támogatás kérdéséről és az értekezleten az az irány jutott túlsúlyra, a mely szerint lehetetlen az együtt­működés olyan kormánnyal, a melyet Pribicsevics és hívei tá­mogatnak. Különösen V ukoszavljevics Sreten személye a legnagyobb szálka a dzsemjet szemében, aki a dzsemjet A PasicswPribicsevics koalíciós kormány megalakulására vonatkozó radikálispárti kombinációk ellenére az ellenzéki pártok körében megle­hetősen bizakodó a hangulat. Az el­lenzék reményeit támogatja Davido­­vies Ljubának a királyi audienciáról tett jelentése, amelyet a blokk párt­vezéreinek szerda délelőtti tanács­kozásán terjesztett elő. Davidovics ugyanis kedden este 10 órától majd­nem éjfélig a királynál volt kihallga­táson. Az audienciának igen érdekes előzményei vannak. Az ellenzéki pártok vezetői ugyanis azzal vádol­ták Jovanovics Ljuba házelnököt, hogy a királyt hamisan informálta a parlamenti erőviszonyokról és nem tanácsolta az uralkodónak, hogy hallgassa meg az ellenzéki pártvezé­reket is. Jovanovics Ljuba, aki nagy súlyt helyez a parlamentáris forma­ságok betartására, emiatt magához kérette Korosecet, akinek elmondot­ta, hogy milyen formában referált a királynak és hogy az uralkodó haj­landó meghallgatni Davidovrcsot, Korosecet és Spahot. Az ellenzéki blokk vezetői erre elhatározták, hogy mindhármuk nevében Davidovics fogja a királyt informálni és az ellen­zék szempontjából ismertetni az ■uralkodóval a politikai helyzetet, így kérüft a sor Davidovics Ljuba audienciájára, amelynek az ellenzék véleménye szerint döntő befolyása legutóbbi interpellációja alkalmával durva szavakkal támadta a pártot. Hir szerint a Pasics—Pribicsevics­­kormány támogatása ellen tizen, mig mellette csak négyen szavaztak a dzsemjet képviselők közül. A határozat ellenére a radikálisok még mindig bíznak abban, hogy a dzsemjet jobb belátásra jut és mégis támogatni fogja Pasicsot. Ha ezt a ■lehetőséget számbavesszük. akkor száznegyven lenne az összes szava­zatok száma, amelyekkel a Pasics— Pribicsevics-kormány rendelkeznék, ami egyelőre — a Radics-párti man­dátumok igazolásáig — többséget jelentene és biztosítaná a költségve­tés megszavazását. Davidovics audienciája lesz a válság megoldására. Ennek a kihallgatásnak az adja a legnagyobb fontosságot, hogy Davidovics közölte a királlyal a föderalista biokk pártjának azt az elhatározását, hogy egy Pa­­sics-Pribicsevics kormány meg­alakulása esetén, elhagyják a parlamentet. Ellenzéki körökből nyert informá ció szerint erre vonatkozóan jegyző­könyvi megállapodás van a kleriká­lis, muzulmán és a R,adics-párt kö­zött, amit e három párt Beograd­­ban tartózkodó képviselői mind alá­írtak. A tervek szerint a föderalista blokk passzivitásba vonulása ezen­túl nem jelentené a beogradi parla­menti események csendes szemlé­lését, hanem mind a hárem párt a legélesebb agitációt indítaná meg nemcsak az országban, hanem a kül­földön is. sőt arról is beszélnek, hogy nemzetközi forum elé is vinnék a S. H. S. királyság belső ügyeit. Hogy mennyi igaz ezekből a ter­vekből, azt ma még nehéz ellenőriz­ni ds nincs kizárva, hogy csak fe­nyegetésképpen röpítették ki ezt a hirt aiz ellenzéki blokk tagjai a vál­ság legkritikusabb óráiban. Davidovics Ljuba az ellenzéki blokk vezetőivel tartott tanácskozás alkalmával hir szerint azt is közöl­te, hogyf a Királyi audiencia folya­mán azt az impressziót nyerte, hogy, a király választási kormány megalakítására senkinek sem hajlandó megbízást adni, hanem ragaszkodik ahhoz, hogy ez a parlament intézze el a legsürgő­sebb törvényhozási feladatokat. Ez a körülmény az ellenzék köré­ben megerősíti a reményt, hogy Pri­­bicsevics ezek után nem fog belép­ni a Pasics-kormányba, mert köztu­domás szerint Pribicsevics csak olyan kormányba hajlandó részt venni, amely előre felhatalmazást nyer, hogy a parlament feloszlatása után az uj választásokat is irányítsa. A szerdai napon az uralkodó nem fogadott senkit sem audiencián, egyedül Pasics volt déli 1 órakor az udvarnál, ahonnan félórái tartózko­dás után lakására távozott. A Radics-párt elnökségéi Beogradba helyezték át A Radics-párti képviselők legna­gyobb része már Beogradban van, hogy a válság idején jelenlétükkel is demonstrálják az ellenzéki blokk számbeli erejét. A Radics-párt elnök­ségét egyébként teljesen áthelyezték Beogradba, ahova megérkezett Kru­­jevics Juraj dr., a párt főtitkára is, aki résztvesz az ellenzék pártközi tanácskozásaiban. A Radics-pártnak az a t§rve, hogy az ellenzéki blokk /többségét a parlamentben minden­képpen biztosítja és ezért az eddig be nem nyújtott' mandátumokat is egymásután terjesztik be igazolás végett. Szerdán két újabb megbízó­levelet adtak át a parlament elnök­ségének, amivel a benyújtott Rddics­­párti mandátumok száma hatvanra emelkedett. A válságot a költségvetési javas­lat megszavazásának sürgősségére való tekintettel gyorsan kell megol­dani és úgy a radikálisok, mint az ellenzéki blokk’ biztosra veszi, hogy, a döntés csütörtök délig meg­történik. Természetesen mindkét ellenséges pártcsoport saját sikerében bizako­dik. Szerdán még az esti órákban is biztosan számítanak arra, hogy csü­törtökön délelőtt, legkésőbb délben Pasics benyújtja a királynak az uj kormány listáját. Az ellenzéki blokk ezzel szemben bizonyosra veszi, hogy Pas'cs csütörtökön délelőtt, legkésőbb azonban délben vissza­adja az uralkodónak a kormányala­kításra nyert mandátumot. Minisztertanács A lemondott kormány tagjai Pa­sics elnöklete mellett szerdán dél­után 5 órától fél nyolcig miniszter­­tanácsot tartottak, amelyen a helyj zetről tanácskoztak. A miniszterta­nács után a kormány tagjai megle­hetősen rezerváltan viselkedtek ä sajtó képviselőivel szemben, azon­ban szemmelláthatóan bizakodó han­gulatban voltak és csütörtökre jósol­ták az uj kormány megalakulását. A Német Párt ellenzéki magatar­tása nagy felháborodást keltett a radikálispárt körében és már hal­latszanak olyan hangok, hogy tr né­metek drágán fogják megfizetni ezt a mostam viselkedésüket. Hir sze­rint a Pasics-Pribicsevics-kormány retorzióképpen választási államtit­kárságot akar szervezni a Vajda­ságban, amely gondoskodni fog ar­ról, hogy minél kevesebben kerülje­nek be a radikálispárt számára meg­bízhatatlanná vált németek közül a parlamentbe. Megalakultak a sulhoticai római katholikus hitközségek Megkezdődött a jugoszláviai kathoíikusok egyházi szervezkedése Az államváltozással az egyes fe­lekezetek korábbi számarányában bekövetkezett eltolódás, mint isme­retes. kisebbségi vallássá tette a római katolikus felekezetet úgy, hogy a római katolikus egyházak­nak a magyar uralom alatt külön­leges speciális közjogi helyzete megszűnt. Ez a körülmény alapvető változásokat idézett elő a vajda­sági római katolikus egyházak ad­minisztrációs berendezésében és szükségessé tette a katolikus hit­községek megalakítását. A hitköz­ségek szervezése és megalakulása Szuboticán most történt meg. Szu­­boticán és környékén tizenöt hit­község alakult, amelyek a plébániák­tól függetlenül intézik a hitközségek adminisztratív ügyeit. A hitközsé­gek elnökeinek megválasztása is megtörtént már és az uj adminisz­tratív szervezetek megkezdték mű­ködésűket. Tegnap tartották meg a hitközsé­gek elnökei első gyűlésüket Szubo­ticán, Budanovics Lajos apostoli ad­minisztrátor elnöklete alatt. A gyű­lésen az apostoli adminisztrátor is­mertette a jugoszláviai római kato­likus egyházak nehéz helyzetét. Is­mertették a gyűlésen a szuboticai hitközségi tagok számáról szóló ki­mutatást. Eszerint a római katolikus hitközségi tagok (21 éven felüli fér­fiak és nők) száma a hitközségek­ben a következőképpen álakult: Hitközség Szent-Teréz plébánia Kápolna Szent György-.plébánia Bajai szőlők v 1297 2491 Kisboszna 596 1417, Szent-Rókus plébánia 2205 4695 Alexandrovo 434 1029 Szent-Mihály plébánia 1976 3858 Palics 1070 2378 Vojnich-Kápolna , > 1311 2648 Tavankut 1373 3256 Izidas 808 2004 Verusics 516 1189 Zsednik 1039 1441 Gyurgyin 483 1210 Az adatokat a városi hatóságok Családok Hitk. szama t. sz. 3298 6562 1333 2695 2463 4668 bocsátották az apostpli adminisz­­traturának rendelkezésére, amelyéri a város a hitközségeknek 24.000 di­nár munkadijat számított fel. Ez; adatok alapján állítják össze a hit­községek első tankönyveit és ezek képezik a hitközségi adókivetés alapját is. A hitközségek megalakí­tásával ugyanis most először vetnek ki római katolikus hitközségi adót. Az adó kiszámítása a régi állami egyenes adó alapján történik. Az adókulcs megállapítása végett az apostoli adminisztrátor április 7-iké­­re uj gyűlésre hívta össze a hitköz­ségi elnököket. Budanovics apostoli adminisztrá­tor fáradhatatlan energiával vesz részt a hitközségek munkájának megindításában, egyben gondos elő­relátással őrködik azon, hogy az egyházriwk és a hitközségeknek a, különállását megőrizze és doku­mentálja. Ennek az előrelátásnak a, következménye az apostoli admi­nisztrátornak az az intézkedése is, hogy a hitközségek hivatalos helyi­ségeit ne helyezzék el a plébániák épületeiben, Választási államtitkárságot terveznek a Német Párt letörésére

Next

/
Oldalképek
Tartalom