Bácsmegyei Napló, 1924. március (25. évfolyam, 60-90. szám)

1924-03-20 / 79. szám

A. oldat. pezókét mondott^ Ruszev; — Az emigránsok nagy részének már régebben amnesztiát adtunk, azonban a jugoszláv kormány mm engedi őket hazatérni, mert szüksé­ge van rájuk. Most valamennyinek amnesztiát fogunk adni. a vezetők kivételével. A Jugoszláviával való jóviszony helyreállítása kizárólag a beogradi kormánytól függ. Beogradi jelentés szerint a bolgár belügyminiszter vádoló nyilatkozata kinos feltűnést keltett nemcsak a kormány körében, hanem az egész politikai közvéleményben. Ruszev nyilatkozatában, amelynek semmi alapja nincs, a Cankov-kormány ed­digi kétszinü játékának újabb meg­nyilatkozását látják és azt egy lánc­szemnek tekintik abban a rágalom­hadjáratban, amelyet Bulgária az S. H. S. királysággal szemben foly­tat. hogy igy a balkáni béke meg­zavarásáért önmagáról elháríthassa a felelősséget. 1 ' ' ................................. A bánsági svábok kivándorlási botránya Viharos közgyűlés a bánsági svábok bécsi egyesületében Becsből jelentik: A bánsági svá­bok bécsi egyesülete a napokban vH haros gyűlést rendezett a Tischler-’ féle vendéglő helyiségében. A gyű­lésen a felszólalók nagyarányú bán-' sági kivándorlási botrányt lepleztek le. amelyért a bánsági sváb vezére-: két teszik felelőssé. Mintegy két hét előtt — a felszó-• lalók szerint — 250 bánsági sváb ér-: kezett Bécsbe. A transzport több* tagja jelentkezett a svábok bécsi) egyesületének vezetőinél, akiknek \ elmesélték, hogy Brazíliába mennek' plantage-munkára. Egy' kivándor- \ láss társasággal szerződést kötöttek,) amely szerint ez díjtalanul szállítja i ki Őket Braziliába. ennek ellenében azonban kötelesek egy évig díjtala­nul. csupán a természetbeni ellátá­sért plantage-munkát végezni. A szerződés aláírása után ezek a bán-1 sági svábok ingatlanaikat és ingósá­gaikat pénzzé téve útnak indultak. A hajóstársasáz azonban ekkor már nem törődött velük, s szerződés el­lenére nem látta el őket a legszüksé­gesebbekkel, úgy. hogy az asszo­nyok és gyermekek már Bécsbe sú­lyosan betegen érkeztek meg. E pa­naszok alapján a Bécsben élő svá­bok vezetői azonnal megvizsgálták a tránszportot és megái lapították, hogy az utasoknak nincs megfelelő ruházatuk és élelmezésük. A Bécsi svábok egyesülete tagjai körében gyűjtést rögtönzött, ruhákat, élelmi­szereket és gyógyszereket vásárolt a transzport tagjainak. A bécsi sváb egyesület vezetői minden áron le akarták beszélni bánsági testvéreiket, hogy tovább utazzanak és vázolták előttük azo­kat a nélkülözéseket, amelyek reá­juk Braziliában várnak. Elmondot­ták nekik, hogy rabszolgamunkára szállítják ki őket. a nagy fáradal­mak, a silány élelmezés és a szo­katlan kiima folytán az európai ni an tage-munkások fele már az év letelté előtt meghal. A transzport tagjai megrökönyödve hallgatták a tényállásnak megfelelő felvilágosítá­sokat és azt válaszolták, hogy úgy a közvetítő, mint a hajózási ügynök­ség minden jót Ígérve csábították őket, mire ők eladták mindenüket, úgy, hogy immár nem térhetnek haza. A szerződés aláírása előtt egyébként bejelentették szándékukat a temesvári sváb népközösség tit­kárságának is. Ottan Schiller, a Schwäbische Volksgemeinschaft tit­kára hallgatta meg őket és egyetlen szóval sem említette előttük a reájuk várakozó veszélyeket. Mikor látták, hogy a sváb népközösség titkársá­gának nincs kifogása a terv ellen, aláírták a szerződést, v Ez a tényállás volt az előzménye i 'b&SM&YÜWt gyűlésének. Az érte­ßACSMEGVEI NA&Q 1924. március 20. kezleten szenvedélyes szónoklatok' hangzottak el a bánsági svábok ve­zérei. főként Möller szenátor és Muth Gáspár ellen. A bécsi svábok szerint ezeknek kötelessége lenne a Volksgemeinschaft utján a. bánsági svábokat visszatartani a kivándor­lástól. Ehelyett azonban a vezérek nem törődnek a néppel. A jelen eset­ben az áldozatok még idejében a Volksgemeinschaf thoz fordultak, azonban ottan igen különös módon kezelték őket Ilyen és hasonló vá­dak elhangzása után a bécsi svábok elhatározták, hogy ezt az esetet részletesen ismertették levélileg bánsági családtagjaival, rokonaikkal és ismerőseikkel, akiket tájékoztatni fognak a kivándorlás veszélyeiről és egyúttal felhívják őket, hogy in­dítsanak akciót a sváb vezetők fe­lelősségre vonása érdekében. Radicsháromhétenbelűl visszatér Zagrebba A Morvái Köztársasági Parasztpárt sem akar tovább haladni az erőszak utján Bécsből jelentik: Radies István a legutóbbi politikai eseményekkel kapcsolatban egy bécsi újságíró előtt újból nyilatkozott további ter­veiről és pártjának az ellenzéki blok­kal kapcsolatos további taktikájáról. — A Radics-párt parlamenti frak­ciójának az ellenzéki blokkal kötött megállapodását — mondotta Radics — amelyet Predavec elém terjesz­tett. teljes egészében jóváhagytam. A vezető motívum, amelyen a jegy­zőkönyv alapul, a következőképpen hangzik: A szerbek és horvátok kö­zötti viszony szabályozása, erőszak nélkül, kizárólag n megértés utján. Legalább 62 mandátumot kell a Radics-pártnak igazoltatnia, hogy az ellenzéki blokk abszolút többsé­gét biztosíthassuk arra az esetre is, ha Pribicsevics átpártol Pasicshoz. Davidovics kielégítő garanciákat adott, hogy Posies kabinetjét egy demokratikus kormány fogja felvál­tani, kötelezte magát arra, hogy minden erőszakot kerülni fog. letöri a korrupciót és ni választásokat rendel el Arra vonatkozóan még ez­után történik megállapodás, hogy Pasicsot még a költségvetési vita során, vagy csak a budget megsza­vazása után buktassuk-e meg. Én részemről taktikai hibának tartóin, ha a vártok megszavazzák azt a költségvetést, amely ellen eddig tel­jes joggal tárgyi okokból harcoltak. A politikai helyzet fejlődésére döntő jelentőségű az a közeledés, amely n szerb földmivespárt és a horvát parasztpárt közt megtörtént. Elérkezett az az idő, amikor siker­rel biztató küzdelmet lehet indítani Radies nyilatkozata parlamentáris alapon n militarizmus és centralizmus ellen, n pacifizmus és föderalizmus érdekében. Arról van szó, hogy belpolitikai értelein- j ben felszabaduljanak a szerbek egy] negyvenesztendős reakció alól. A ‘ következő választási küzdelemben szerb agitátorok Horvátországban és horvát agitátorok Szerbiában ugyanazokért a célokért fognak harcolni. Nem azért megyünk Beo­­gradba, hogy politikai sakkhuzáso kát tegyünk, hanem azért, mert eb érkezett az a nagyjelentőségű pszt hológiai pillanat, amely lehetővé te­szi a belső viszonyoknak szabac demokratikus alapon való konszoli­dálását. Ettől eltekintve, külpolitikai tekin­tetben is lehetetlenné kell tenni Pa­­sicsot, aki állandóan veszélyezteti a békét. Politikája állandóan sok gyuj­­tóanyagot halmoz fel Bulgáriával és Albániával szemben. Véleményen szerint nincs komoly macedón ve­szedelem. A macedón mozgalon legjelentékenyebb vezetői az uj vá' lasztásokat követelik. Külpolitikául megköveteli az Angliához való ko­moly csatlakozást és Oroszország azonnali elismerését. Nem akarunk Davidovics kormá­nyában tárcát vállalni, de reméljük hogv annak támogatásával olyat atmoszférát teremthetünk, amely fe leslegessé teszi az állam fokozottabl védelméről szóló törvényt. Végül kijelentette Radics, hogj néhány nap múlva rövid időre ujbó Londonba kell mennie és onnan két­­három héten belül vissza akar térti Za-grebba. 1 i :! ikkör abban »ne legyen valami.« Holott ezeknek a tudósoknak tanuságtétele ilyen kérdésekben nem szabadna, hogy számításba jöjjön, mert éppen az kva­lifikálja őket kiváló elmeorvosokká, rogy gondolkozásukul hosszú évek gya­korlatával sikerült hozzáidomitaniuk a rétég elmék megnyilatkozásaihoz, amit Chesterton némileg drasztikusan úgy fejez kiy hogy a bolond-doktor bizonyos tokig mindig bolond-doktor is. A kez­dődő paraliz'isnek és a reklám szeme­tének szerencsés összetalálkozása az első lépés ahhoz, hogy az okkultista tu« dós megszülessék. A legbonyolultabb lelki berendezésű figura hármójuk közül kétségtelenül László László; ritka érdekfeszfeő pszi­­irológivii probléma. Schrenck-Notzing megkísérli analizálását tanulmányában, de nehéz lenne határozatlanabb és ön« magának alaposabban ellentmondó jel« lemrajzot festeni valakiről, mint amimö­­vel a lelki tünemények szabadalmazott kutatója Lászlóról szolgál. Schrenck« Notzing elfogadja, hogy László végcélja kezdettől lógva az okkultisták leleplez zése volt, de ugyanakkor azt állitja, hogy »ennek a bűnösnek alapokai biz­tosan nem ideális, hanem teljességgel reális természetűek.« A két föltevés kő« zött nyilvánvaló az ellentmondás, de —■ ha mindenáron fel akarjuk ezt oldani — össze lehet a kettőt úgy, ahogy’ egyez« tetni, mégpedig olyanformán, hogy Lászlónak szélhámoskodásaival pénz­szerzés volt ugyan a célja, azonban úgy tervezte, hogy ha már eleget keresett tőlük, le fogja majd leplezni a spiritisz« tákat. Ezt . az erőszakolt hipotézist azonban Schrenck-Notzing azon nyom« ban megdönti következő megállapí­tásával: »László annakidején visszat,ta« sitotta a felajánlott pénzt, ö istent, a £ emberiséget és a tudományt akarta stol« gálni.« Ha ez igaz, akkor miért »bűnös« László és mi van »reális természetű« alapokaival? Ezekre a kérdésekre hiá­ba várunk választ Schrenck-Notzingtól, aki, mintha csak szándékában meg akarná zavarni olvasóját, tiz sorral odébb már ezeket írja: »László a pato« logikus csaló típusa, aki mindenáron meg akar gazdagodni,« Schrenck-Not­­zing nem ad feleletet arra a kérdésre seni, hogy szokásuk-e általában a meg­gazdagodás patologikus vágyától űzött csalóknak visszautasítani a nekik fel­ajánlott pénzt? Felelet helyett — talán mert a patologikus vonások hangsulyo«, zásával kívánja elfogadhatóvá tenni az önzetlen csaló paradoxonját — a ma­gyar törvényszéki elmeorvosok szakér­tői véleményét ismerteti Lászlóról és a következő lelki térképet rajzolja róla: »Nehéz pszihopata, bizonyos morális1 apáthiával, önző, becsvágyó, állandóan, pénzzavarban van, megbízhatatlan, ha­zug, könnyen enged rossz befolyások­nak.« Mielőtt azonban az ellentmondá­sok tengerében fuldokló olvasó megra­gadhatná azt a mentőövet, amit László beszámithatatlanságának megállapításá­val nyújtanak feléje, Schrenck-Notzing visszarugja egyetlen mondattal a hullá­mok közé: »László szimuláns és lehet, hogy a törvényszéki orvos által megál­lapított Dämmerzustand-okat is csak betanulta.« Kíséreljük meg ezekufán megállapíta­ni, hogy micsoda tulajdonképpen László? Szimuláns? Mindenesetre. Tévedtek volna az elmeszakértők, amikor nehéz pszihopatának minősítették? Talán kü­lönösen hangzik, de: nem tévedtek. László egy éven belül kétszer követett el öngyilkossági kísérletet; mindig má­sok társaságában; kétségtelenül exaltáft ember. Szélhámos? Feltétlenül. Aki úgy magyarosítja meg a vezetéknevét, hogy egyforma legyen keresztnevével és így a dupla név azonnal föltünést keltsen, az nem is lehet más, mint szélhámos. Reális, anyagi természetű alapokai vol­tak Lászlónak, amikor médiumnak ajánl­kozott? Egyáltalán nem. Tordai Vilmos­nak számos nyilatkozata igazolja, hogy erőszakkal kellett egyszer rátukmální egy übercihert; azon kívül csak egjr jegygyűrűt fogadott el, amire viszorif, mint utóbb kiderült, csalásainál volt szüksége; Flesch Antal, aki leleplezte^ i botrány után is megállaajfotta, hogy A libazsiros médium Irta: Diószeghy Tibor III. László László, Schrenck-Notzing, vagy Tordai Vilmos, bármelyik az okkultista­botrány három főszereplője közül hőse lehetne egy nagy analitikus regénynek, s mindenesetre érdemesebb velük fog­lalkozni, mint kutatásaik eredményével. Amiknek létezéséről ők meg szeretné­nek bizonyosodni, azok alapjában véve szimpla és unalmas szellemek, mig a spiritiszta kutatók és csalók érdekes és komplikált jellemek. A csalókban min­dig van valami a kutatóból, a kutatók­ban pedig a csalóból. László például nem közönséges szélhámos, mert, legalább is addig, amíg tudata végieg felül nem kerekedett miszticizmusra hajlamos lelki beállítottságán, époly meggyőződéses hívője voit az okkultizmusnak, mint akár Schrenck-Notzing és Tordai: a két kutatót viszont olyan szoros szálak fű­zik az okkultizmushoz, hogy, ha nem is tudatos szélhámosok, de bizonyos vi­szonylatban kétségtelen haszonélvezői a médiumok visszaéléseinek. Tcrdai, a kopasz, sovány, öreg posta­tisztviselő, aki kopott fekete zsakettjé­ben évtizedek óta rémitgeti a budapesti szerkesztőségeket az élet titkát nép­szerűsítő cikkeivel, ebben a lázas tevé­kenységben éli ki magát: kinevetik a háta mögött és komikus alakká vált a polgári életben, ezzel szemben azonban talált egy kört magának, a spiritisztá­két, ahol valaki, ahol tisztelik, ahol te­kintélynek örvend és kárpótlást nyer minden sérelemért, minden mellőzteté­­sért, minden csalódásért, ami hivatalá­ban, családi életében, a múltban és je­lenben érte és érú Még csak rossz né­ven sem lehet venni tőle érthető és ter­mészetes hiszékenységét, azt, hogy en­nek a hiszékenységnek pozitív, alkotó része van a csodák létrejöttében és hogy a népszerűség fejében, amit az ok­kultizmus révén élvez, népszerűsíti az okkultizmust. Súlyosabb elbírálás alá esik Schrenck- Notzing, a metapszihikusok kirakat-tu­dósa, az Okkultist a disz- go j, aki a maga tudományos presztízsével — amely tu­lajdonképpeni munkakörén belül soha­sem segítette volna hozzá mai világhi­­rességéhez — szintén pontosan ugyan­annyi szolgálatot tesz az okkultizmus­nak, mint az okkultizmus neki. A báró­professzor az igazi belső kvalifikációt nélkülöző tudósok közé tartozik és Heb­­bélt juttatja eszünkbe, aki az újabb kor egyik legnagyobb hibájának azt rótta fel, hogy mostanában minden buta tök­­filkó tudóssá képezheti magát. A schrenck-notzimgi tudomány valóban ká­ros és ártalmas, mert az emberiség nagyrésze, amely még mindig nem gyó­gyult ki a bálványimádásból, vakon hasravágódik a szaktudósi kinyilatkoz­tatás előtt és elképzelhetetlennek tartja, hogy ha olyan kiválóságok, mint Lom­­broso, Hudson és Schrenck-Notzing hisznek immateriáüS-léni'ek létezésében.

Next

/
Oldalképek
Tartalom