Bácsmegyei Napló, 1924. február (25. évfolyam, 31-59. szám)

1924-02-06 / 36. szám

'Z. oldal BACSMEGYEI NAPLÓ 1924 február 6. Hivatalos álhir nagyszabású magyarországi amnesztiáról Peidl Gyula megérkezett Londonba A Magyar Távirati Iroda londoni jelentés alapján hírül adta, hogy Peidl Gyula szociáldemokrata nem­zetgyűlési képviselő megérkezett ez angol fővárosba. Peidl utazá­sával kapcsolatban jelentette a Magyar Távirati Iroda azt is, hogy a magyar kormányzó politikai bűn­cselekményekkel vádolt 93 egyénnek — közlük 22 emigránsnak — meg­kegyelmezett. A budapesti lapokból mególla jpitható, hogy a kormányzónak e külföldre letáviratozott közleményben említett kegyelmi ténykedése nem új­keletű. A hivatalos távirati iroda ebben a hírben csupán rekapitu­lálta, hogy a közelmúltban történt egyéni amnesztiákban hány kom­munista vádlott részesült. A rész­letesösszefoglalásból kiderül, hogy 38 kommunista bűncselekmények miatt elitéit foglyot helyeztek sza­badlábra, 33 olyan baranyai műn kasnak kegyelmezett meg, akik ellen államellenes bűncselekmény cimén eljárás folyt és végül meg­szüntették az eljárást 22 olyan kommunista emigráns ellen, aki időközben hazatért Magyaror­szágba. ' Ezeknek a múltban történt meg­­kegyelmezéseknek összefoglalását Peidl és Garami londoni utazása tette — ellenzéki képviselők vé­leménye szerint — aktuálissá, a mennyiben igy akarnak hangula tot kelteni külföldön a magyar kormány mellett. Farkas István szociáldemokrata képviselő kije­lentette, hogy ez a hangulatkeltés nem fog sikerülni, mert Peidl és Garami joggal mutathatnak rá Londonban arra, hogy a nagv garral hirdetett uj amnesztia nem történt meg és sem a politikai vo­natkozású cikkeik miatt elitéit polgári újságírók, sem az emigrá­ció polgári és mérsékelt szociál­demokrata politikusai, sem a bűn­cselekmény hiánya miatt csupán internálásra Ítélt egyén nem ka­pott amnesztiát. Az összefoglalás csak arra a néhány emberre vo­natkozik, akiknek a Héjjasoknak adott amnesztiával egyidejűleg azért kegyelmeztek meg, hogy r csupa jobboldali bűntettes része­süljön közkegyelemben, hanem néhány kommunista is. Ellentétek a kormány és a szuhoticai radikálisok közt A kormány a bunyevácokkal való megegyezésért Pártértekeziet Kojics miniszter részvéteiével Kojics kereskedelemügyi minisz­ter suboticai tartózkodása alatt ta­nácskozást folytatott a suboticai ra­dikális pártszervezettel is. Erről a tanácskozásról ezideig nem szivár­gott ki semmi hir. A »Bácsmegyei Napló« munkatársának beavatott forrásból származó értesülése sze­rint a suboticai radikálisok felhasz­nálták az alkalmat, hogy ezen a ta­nácskozáson több függő kérdést tisztázzanak. A tárgyaláson elsősorban a subo­ticai közigazgatási válság szerepelt. A suboticai radikálisok beszámoltak a kormány jelenlevő tagjának azok­ról a nehézségekről, amelyekkel a foüspá-ni és polgármesteri állás be­töltése jár, Kojics kereskedelmi mi­niszter. pedig közölte a .párttal, hogy a belügyminisztérium és általában a kormány a legnagyobb csodálko­zással látja, hogy a számbajöhetö jelöltek közül senki sem akarja vál­lalni a suboticai közigazgatás veze­tését és érdeklődött aziránt is, hogy vannak-e ennek lokális okai. A megbeszélés e tekintetben — infor­mációnk szerint — nem járt sok eredménnyel,- mert a tanácskozáson kiderült, hogy a suboticai radikális­­párt az esetben, ha az az egy-két jelölt, akikről eddig szó volt, nem vállalja a közigazgatás vezetését, nem tud a maga soraiból a feltéte­leknek megfelelő jelöltet ajánlani a kormánynak. Ezzel a kérdéssel kapcsolatban ismét felvetődött az értekezleten az a megoldási mód is, hogy a buuye­­vác-sokáepárt egy exponensével .töltsék be a suboticai föiispáni állást E tekintetben azonban — mint a ta­nácskozáson kiderült — ellentétek vannak a kormány és a suboticai ra­­dikálspdrt felfogása között. A kor­mánynak ugyanis az az álláspontja, hogy meg kell egyezni a bunyevác­­sokácpárttal. hogy ezáltal is ellen­súlyozhassa a kormány az ellen­zéki blokk próbálkozásait. Ennek a célnak az érdekében a kormány na­gyon szívélyesen látná a suboticai iőispáni székben a bunyevác-sokác­­párt egyik exponensét. A suboticai radikális pártszervezet ezzel ellen­tétben nem akar beleegyezni bunye­­vác főispán kinevezésébe, mert le­hetetlennek tartja azoknak, á felté­teleknek a teljesítését, amelyekhez a bunyevácok ragaszkodnak. így a bunyevácokkal szemben kö­vetendő magatartás tekintetében még mindig ellentétek állnak fenn a kormány és a suboticai radikálisok között. Ezek az ellentétek Janjics miniszternek suboticai látogatása al­kalmával nyilvánultak, meg és most a közigazgatási válság megoldására vonatkozó tárgyalások folyamán új­ból kiújultak. Ezek az ellentétek és általában a válság megoldásának a nehézségei . késleltetik Pletikoszics András dr. főispánnak topolai, köz­jegyzővé való kinevezését, ami az igazságügyminisztériumban már ré­gen el van intézve, azonban a kine­vezést csak akkor akarják publikál­ni, ha már létrejött a megállapodás a válság megoldásának a módjára nézve. Ezeken a kérdéseken kivül szó volt még az értekezleten több aktuá­lis politikai kérdésről, igy a tarto­mányi választások előkészítéséről. Szóba került az a kívánság is. hogy a radikálispártnak keresni kellene a közeledést a Magyar Párttal. Az informatív jellegű megbeszélésen azonban érdemleges döntésre neír került a sor.^ Rendezik a remáis-magyar adósságokai Egymil Járd békekoronát kap vissza Románia Bukarestből jelentik : A magyar­­román tárgyalásokról a „Dimi­­neata" úgy értesül, hogy a jelen­­légi megbeszélések sorén eddig a román állampolgároknak Magyar­­országon lévő vagyonáról és köt* vényeiről volt szó, amelyeket a trianoni békeszerződés szerint tu­lajdonosainak vissza kell kapniok. A magyar bizottság elismerte en­nek az álláspontnak törvényessé­gét és a vonatkozó megállapodást alá is irták. Ezek a Romániának visszaadandó értékek egymilliárd bé­kebeli magyar koronát tesznek ki. Az erdélyi igazságügyi intéz­mények, kulturális szervek, köz­ségek és kórházak vagyonának visszaadásáról is tárgyalnak és megbeszélés tárgya az állampol­gárságra oplálás ügye is, ami még szintén függő kérdés. Minden remény megvan ahhöz, hogy a magyarn-omán tárgyald* sok eredményre vezetnek és a megállapodásokat még februárban alá is írják. Virtus Irta: llly János A kapu előtt az öreg akác máz hul­latta pöttömnyi sárga leveleit. A bá­gyadtan aranyló őszi napsugár odatü­­zött a korhadt, vén padra, amelyik va­sárnap délután a gazdáját várta. Az asszony, meg egy cseléd kitámogatía a beteg embert a ház elé. Egy mély, ne­héz lélegzetre megállott. Hosszút, ■ szo­morút szippantod a jószagu levegőből, azután tovább támogatatta. magát 4 pádhoz. Fájdalmas nyögéssel leeresz­kedett, a botját belegyömöszölte a friss, nedves földbe, amelyen még meg­­érzett a délelőtti eső fülledt, párás szaga. — Múlik már a nyár! — buggyant ki nehéz sóhajjal a száján a szó. — Múlik, bizony! — felelt vissza az assony és a tekintete egy röpke villa­násra elsimult az ember arcán. Hogy megöregedett, hogy összetört ez a szépszál férfi, aki valamikor büszke, dörömbölő, szilaj egészségével egy egész falu legényét kiverte volna a kocsmából. A virtus, az az átkozott, nyugtalanító, asszonynak tetszeni akaró virtus, az ölte meg ebben az embeiben az életet. Ott ültek szomorúan, szótlanul a pá­don. így ültek itt minden vasárnap dél­után. A litániára sietök eikoszöngettek előttük egy csöndes dicsértessékct. Nézték a .sok fürgén aprózó, egészsé­ges embert. Nézték a szivükbe zárt halk keserűséggel. Sohasem fog már foiöu tűk kisütni a boldogság napja. Soha. sem___ Már két éve beteg az ember. Áz az átkozott virtus,' az borította ra­juk ezt a kietlen sötét éjszakát, ame­lyikből már nincs több hajnalodás. Az utolsó harangcscndttősnél kihalt az ucca. Odabenn a templomban föl­zengett az Istent dicsérő ének. A töm­jén nehéz illata kiröppent a beteghez. Mohón tapadt rá a szippantása. A sze­mébe könnyek futottak. Még a templo­mig se tud elmenni. Roncs lett, nyomo­rék, asszonykezek támogatására szo­ruló vén ember, ö, az egykori hetyke legény. Hej, ha akkor, abban a pillanat­ban, mikor vérbeborult szemmel fogad­­kezott a legényeknek éppen itt a házuk előtt, a bedült öreg kutnál, hogy ő bi­zony fölemeli akár egy kézzel is azt a kútra dűlt nagy követ, ha akkor csak egy. pillanatra is belecsöppent volna egy szikrányi józanság a fejébe, hogy: Ne tedd___ ne tedd, megjárod!.... De nem - látott akkor ö semmit, csak azt, hogy itt áll egy csomó máié legény, aki mind az ö feleségét nézi éhes, kitágult szemmel, ezeknek meg kellett mutatni, hogy ki a legény a csárdában, ki érde­melte meg a szép Majoros Zsófikét, ő-e, vagy ez a sok titkon epekedő, kacsint­gató!___ Végez ő ezekkel hamar! Meg­álljatok csak! Egyszerre csak kiröppent hatalmas, nyugtalan- melléből a kiáltás: — No fiuk! Nézzük már meg, mi van ebben az elátkozott • kutban? Boszor­kány van-e benne, vagy csak csöndes moha, amelyik senkinek se árt! — Igen ám, ha föl lehetne emelni azt a fene nagy követ a tetejűül! — Hásze’ leemelem én, ha csak az kell! Elképedt hallgatás volt erre a válasz. fi még egy pillantással odafutott az asszonya arcára. Annak a tekintete megrémült szótlanságában is biztató, simogató volt. Soha liven szépnek nem látta a feleségét. A bekecsét lehajitota. Egy -szempillantás alatt 6tt termett a kőnél. Fogcsikorgató ordítással vetette rá magát a szörnyű súlyra. Már éppeu vissza akarta fordítani, amikor hirtelen meghökkent villámlás cikázott el az ar­cán; egy mély, nehéz sóhajjal a mellé­hez kapott és ott terült el- a földön, Így történt minden. És most itt ül a ház előtt összetörtén, betegen. A csön­des, Utániás őszi vasárnap délután vi­gasztalón simogatja a szivét. Vagy ta­lán nem is vigasztalja, csak ő remény­kedik még valami eljövendő, megbo­csátó nagy csodában,. Már jönnek is ki a templomból. A le­gények, lányok ott állnak meg éppen a háza előtt. Mindig ott tereferélik ki ma­gukat, annál a bedült kutnál; Ráülnek a nagy kőre, amelyik egyszer az ő kezé­ből hullott vissza ernyedten, bosszúál­lón. Most is itt beszélgetnek. Csupa pi­­rosarcu, nevető lány. És.... , no hát igen, csupa derék, erős legény. Ott van köztük Gomba Jóska is. De az nem be­szél egy lánnyal se. Az csak egy asz­­szonyt néz, titkon, epekedőn. Éppen az ő feleségét. A szép Majoros Zsófit. Kel­lett volna már neki akkor, amikor ö vitte táncba, meg utána nemsokára pap elé is. De különb legény volt ő akkor Gomba Jóskánál! Akkor! De most?.... A szivére keserű fájdalom tepert rá fojtogatom Most! — A legény megáll az asszony előtt. Az emberrel fog kezet, de a szeme azért az asszonyra süt izzón, parázslón. Látja ő ezt a néma, éhes játékét. A feje szo­morúan lccsügged a mellére. A botjával messzire dobja a friss, puha sarat. Né­hány sárga akáclevelet elkerget a lába alól , Haragszik most erre a hízelgő, hozzásimuló, őszre. Gomba Jóska elvegyül a többi legény közé. Most már ő is ott hahcűráz, ne­vetgél á játékosokkal. Az egyik emel­getni kezdi a kút kövét. A többi vihog­va kacarász, Ugyan jná, eredj te jncifinci! _ Gomba Jóska ott áll némán, összeha­rapott szájjal a kút mellett. A tekintete tálálkozik az asszonyéval. Annak a sze­mében riadt, égő könyörgés,. Soha még ilyen szép, bársonyos tüzü könyörgést asszonyszemben nem látott Gomba Jós­ka. A szivén hirtelen átvHlámlik a vir­tus vad ördöge! Nem, nem tud már jó­zanul megállani az előtt az asszony­­pillantás előtt. Melegen, könyörgően néz rá, tehát szereti őt, Gomba Jós­kát.... a szép Majoros Zsófi!.... Odaugrik a kőhöz. A beteg ember föltápászkodik a pád­ról. A szeme kitágulva, éhesen tapad erre a nagy nekifogadkozásra. Gomba Jóska! Éppen ő! Aki Zsófinak tetszik!.., Hiszen, ha megtenné! Nyomorékká vál­na ő is, azonnyomban! Nyomorék, erőt­len férfircnccsá, mint ő!___ Többé nem féltené tőle az asszonyt! Nem kellene! Éppen olyan botra támaszkodó, asz­­szonykarral támogatott ember lenne, mint ő!.... Hát csak előre, hadd emel­je föl a bolond azt a követ!.... A templom tornyában megszólal a lé­lekharang. Mintha az Isten szólna !e hozzájuk annak a halottnak szóló utol­só búcsúval. Az ember mellére ráliök­­ken a jóság, a megbocsátás. Ijedten hördül föl belőle a szó: — Te!___ Ostoba!___ Hozzá ne nyúlj ahhoz a kőhöz, mert .... menten széttöröm a koponyádat----- te.... te... A szava sírásba csuklik. Hörgő zo­kogás rázza a mellét. — Te----- te szép, egészséges, bol­dog legény! Gomba Jóska elereszti a követ. A feje lekókad a mellére. Nem mer az asz­­szony szemébe nézni többé. Csöndesen, szótlanul elindul a bágyadt őszi napsü­tésben. Hallja, ahogy maga mögött el­fúlt, nyögő reszketéssel a beteg ujrf leereszkedik a padra,.

Next

/
Oldalképek
Tartalom