Bácsmegyei Napló, 1924. február (25. évfolyam, 31-59. szám)
1924-02-21 / 51. szám
1924 február 21. BACSMEGYEI NAPLÓ 3. oldal A dokkmunkás-sztrájk megrendítette a munkáskormány helyzetét Emelkednek az árak Angliában Londonból jelentik : A dokkmunkások sztrájkja, amelybe belekapcsolód ak a skót kikötők is, egyre nagyobb zavarokat támaszt. Annak ellenére, hogy a kormány mindent megtesz, hogy az élelmiszer-szállítást biztosítsa, a nagyobb városokban — igy Manchesterben, Glasgovban, Liverpoolban, Londonban — az élelmiszerellátás veszedelembe forog. A közszükségleti cikkek árai eddig harminc százalékkal emelkedtek, egyes kikötővárosokban pedig ö.ven százalékkal ment fel a kenyér és a liszt ára. Az általános drágulás miat: az izgalom egyre növekszik. A kormány, amely kedden újabb tárgyalásra hívta össze a sztrájkoló munkásokat és munkaadókat, mindent elkövet, hogy a sztrájkot megszüntesse annál is inkább, mert a konzervatív sajtó az elégedetlenséget igyekszik kihasználni a kormány ellen. Politikai körökben az a vélemény, hogy ha a dokkmunkások sztrájkját rövidesen nem sikerül leszerelni, a Macdonald kormány helyzete megrendül, miután számolni lehet azzal, hogy a liberálisok jobbszárnya megvonja ' tőle további támogatását. (Szikratávirat.) A dokkmunkások sztrájkja szerdán súlyos helyzetet teremtett. A sztrájkolókhoz csatlakoztak u tehet autósok és a vasúti műhelymunkának, A kormány, hír szerint elhatározta, hogy a sztrájk továbbterjedése esetén ostromállapotot fog hirdetni. vallottak, hogy a katonai fegyvereket a csendőrségtől kapták kölcsön a gyakorlatozásokra. Ezért a hadbíróság eljárást;indíta fegyverkölcsönzésekért nemcsak Purger tiszt-Anglia meg akarja szintéin! Németország katonai ellenőrzését Londonból jelentik: Az uj kormány komolyan foglalkozik azzal a tervvel, hogy a szövetségközi katonai ellenőrző bizottságokat és első sorban a németországiakat fokozatosan meg kell szüntetni. A Daily Telegraph értesülése szerint két részletben volna a legtanácsosabb a bizottságok leszerelése, még pedig úgy. hogy először a még fennálló nagy katonai ellenőrző bizottságot Kellene szükebbköriivé korlátozni, de megmaradna az a tel-* adata, hogy figyelemmel kísérje Németország katonai leszerelésének beiejezésél. különös tekintette! egyes fegyvernemekre, így a tüzérségre, a légi haderőre és a mérges gázok gyártására nézve. Ha ez a kisebb bizottság, amelynek költségeit a szövetségesek tartoznak viselni, elvégezte munkáját, akkor lehetségessé válik Németországnak a_ Népszövetségbe való egyidejű belépésével a német leszerelés ellenőrzését és a Rajna-tartományok mentesité sét a Nészövetség egyes bizottsü gaira átruházni. Óriási vihar a magyar nemzetgyűlés szerdai üléséé Az ellenzék nem akarta meghallgatni a miniszterelnököt (Nagy zaj a Hás Meghalt a csongrádi bombamerénylet egyik súlyos sebesült je Csendőrök kölcsönöztek fegyvereket az Alföldi Brigádnak Budapestről jelentik: Néhány nappal ezelőtt a Rókus-kórházban amputálták a szerencsétlen Farkas Balázs csongrádi cigányprimási, a csongrádi bombamerénylet egyik áldozatát. Amikor a csongrádi bálterembe az ablakon keresztül bedobták a kézigránátot, a felrobbanó bomba szilánkjai megsebesítették a bálban muzsikáló cigányprímást is, azonkívül a, robbanás következtében a padlóból szilánkok vágódtak fel, amelyek borzalmas sebeket ejtettek a szerencsétlen cigányprímás hasfalán Is. Farkas Balázst egy ideig Csongrádon ápolták, de amikor állapota mind súlyosabbra fordult, Budapestre . vitték t? Rókus-kórházba, ahol először egyik lábát amputálták, hogy életét megmenthessék. Tegnapelőtt már úgy!átszőtt, hogy sikerült az amputálás, tegnap azonban sebláz lépeit fel. Farkas elvesztette eszméletét és mía éjszaka meghalt. A csongrádi bombamerénylet nyomozás kiderítette, hogy az Alföldi Brigád szervezete, amely Csongródon hetven. Szentesen pedig száz megtévesztett emberből állott, az elmúlt év augusztusában fegyvereket szerzett és ezekkel gyakorlatoz íatta csapatait, hogy pnr.it jelre teljesen ki legyenek képezve ó.s až • államcsínyt végrehajthassák-és bevonulhassanak a fővárosba. A kihallgatásnál elővették Purgev József csendőrtiszthelyetíest, mivel a brigád tagjai mind úgy Budapestről jelentik: A nemzetgyűlés szerdai ülésén harmadik olvasásban ‘elfogadták a földbirtoknovellát. A mentelmi ügyek tárgyalása Során Zstívay Tibor előadó a sajtó utján elkövetett rágalmazással vádolt Saly Endre ügyét ismertette. — Az inkriminált cikk — mondotta — a Népszavában jelent tneg, szerzője közben Amerikába költözött. az akkori felelős szerkesztő elhalálozott ... (Nagy zaj.) Felkiáltások a szocialistáknál: Meggyilkolták! Zstívay Tibor: . .-. és igy a kiadó felelős. Indítványozza, hogy a mentelmi bizottság javaslata értelmében függesszék fel Saly mentelmi jogát. Rupert Rezső: Saly Endre úgy került ebbe a dologba, mint Pilátus a Credóba. A cikk szerzője nem Saly, a. lan felelős szerkesztője Somogyi Béta volt, akit időközben meggyilkoltak, Salynak a legtávolabbról sem volt köze a cikkhez és így a fokozatos felelősség elve alapján is csak akkor lehet felelősségre vonni, ha az előző felelős nem volna megbüntethető. Pikier Emil: Meggyilkolták a felelős szerkesztőt! Rupert Rezső: Az igazság, méltányosság és a pártok közötti jó viszony biztosítása egyaránt azt követek, hogy Saly mentelmi jogát ne függesszék föl. A többség hozzájárult Saly men-' telmi jogának felfüggesztéséhez. Hebeit Ede: A kihágást üldözik, de a gyilkosok szabadon járnak. Ezután Rupert Rezső mentelmi jogát Zstívay Tibor előadó javaslata értelmében vita nélkül felfüggesztik. Zstívay előadó ezután dr. Rácz János mentelmi ügyét ismerteti és indítványozza. hogy miután csak kihágásról van szó . . Propper Sándor: Kormánypárti képviselőről van szó! Zstívay Tibor: ... indítvány ózza, hogy Rácz János mentelmi jogát ne függesszék föl. A nemzetgyűlés Rácz János mentelmi jogát nem függeszti föl. Ezután következik Propper Sándor mentelmi ügye sajtó utján elkövetett izgatás vétsége miatt. Rupert Rezső: Ellenzéki lapnak még ártatlan humoros cikket sem szabad Írnia. Olyan pártosság ez. amely valósággal rendszerré vált már. Az egyik oldalon állandóan rombolásra: véres inzultusokra, sőt gyilkosságra uszító cikkek jelennek meg, anélkül, hogy azok üldöztetnének. a másik oldalon pedig ártatlan humoros cikkeket sem szabad közölni. Nehéz időket élünk. Isten már érezhetik, mindkét oldalán.) Horváth Zoltán: Bethlen le fog mondani! Kállay már lemondott! Szilágyi Lajos: Propper az első szótól az utolsóig igazat irt abban a cikben, amelyet az ügyészség inkriminál. Én ennek a cikknek minden kijelentését osztom es aláirotti. Propper az inkriminált cikkben többek között (Felkiáltások a szociáldemokrata pátion: Halljuk! Halljuk!) azt írja: »egyetlenegy társadalmi osztály sem szenved agy, mint a munkásság a kurzustól, k Ez igaz, még az ellenforradalom vezérei sem tagadhatják, hogy annakidején arra szervezkedtek az ellenforradalomban, hogy a szocialistákat letörjék. Nagy Ernő: A kormánypárton ül a legtöbb kommunista, nem itt! Szilágyi Lajos: Én, is állítom azt, amit Propper, hogy az ellenforradalom külső segítséggel. diadalmaskodott és mindazok, akik ennek ellenkezőjét állítják, valótlanságot mondanak. Engem mélyreható ellentétek választanak el a szociáldemokratáktól, de nem értem, miért tagadják le, hogy az ellenforradalom a szociáldemokraták ellen szervezkedett. Én is gyűlölettel gondolok a diktatúra utáni évek állapotaira. Ezt nemzetgyűlési felszólalásomban ki is fejeztem, hogy egy társaság telepedett az ország nyakára. Rakovszky István: Úgy van! Szilágyi Lajos: És erre a társaságra gyűlölettel és elkeseredéssel gondolok mindég és gondolok ma is. hzó van a cikkben a választófogró! is. Mindaddig amig a többségi párt az általános titkos választójogra vonatkozó Ígéretét nem teljesiti és a választójogot törvénybe nem iktatja. előttem is úgy ál! ma. mint aki a ieggaládabbul kitért Ígéretének teljesítése elől. (Tap$ a szociáldemokratáknál.) A többség úgy határoz, hogy Propper Sándor mentelmi jogát fölfüggeszti. Ezután Rakovszky István szólalt föl. Indítványozta, hogy a legközelebbi ülés napirendjének első pontjaként tárgyalja le a nemzetgyűlés az általános poi.tikui helyzetet. Utána kifejtette, hogy a kormány sziik ségrendetetei alkotmányellenesek. A nemzetgyűlés hangulata forró és izgatott volt, amikor fölállt Bethlen miniszterelnök,, hogy válaszoljon az ellenzéki szónokoknak. A szociáldemokraták a padokat verték, a liberálisok az egységespárt padsorai elé vonultak és úgy kiáltozták Bethlen felé: Nem hallgatjuk meg! Mondjon sújtó kezét odaát a kormánypárton í le! Kidobták a kanapét! Bethlen, aki sápadtan és mereven nézte az ellenzéki vihart, percekig nem tudott szóhoz jutni. A nagy zajban, miközben az ellenzék tovább verte a padokat, kijelentette, hogy a gazdasági krízist nem lehet politikai okokra visszavezette. Az ellenzéken erre ujult erővel kitört a vihar: — Mondjon le! Tönkretette az országot — kiáltották a miniszterelnök (elé. Az elnök sehogysem tudta lecsillapítani a zajongőkat. Az ellenzéki képviselők, akik közül többeket rendreutasiíott. zsebkendőket lobogtattak feléje, jelezvén, hogy a rendreutasitássai nem törődnek. A szocialisták fütyültek és kórusban kiáltozták: mondjon te, nem hallgat juh meg . . . Közel öt percig tartott a pokoli zenebona. Bethlen a zai e'üttével hozzákezdett beszédéhez. Kijelentette. hogy ű karmán ■: nem teljesítené kötelességét, ha most az ország éléről eltávozna. Közben a szociáldemokraták összegyülekeztek és ki akartak vonulni az ülés fői, de a polgári ellenzék vezetői ' -ssras rábeszélésére. mégis ben tr,saradnak. A párt nevében Farkas István szólásra emelkedett, hogy válaszoljon Bethlen miniszterelnöknek. Az egységes párt nagy lármát csapott és azt kiáltozta. bogy? nem hallgatja meg. Az elnök erre az ülést felfüggesztette. Nagy Vince a parlamentben A magyar nemzetgyűlés szerdai ülésén háronmegyedegv óra tájban megjelent a Házban Nagy Vince, a debreceni III. választókerület újonnan megválasztott képviselője, akit a liberális képviselők lelkes örömmé! fogtadtak. Gozbomgon bonyolítják ís a kocsiközlekedést Navísaduái Novisad váron reedklvüü küzgyíHése Noviszadról jelentik: Nóviszad, város kiszélesített tanácsa szerdán délután Szlepcsevi.es Milán főispán elnöklete mellett rendkívüli közgyűlést tartott, amelyen a piüótaliid őszszeomlásának ügyével1 és a közlekedés helyreállításának kérdésével foglalkoztak. Szlepcsevics főispán ismertette a tárgysorozatot, majd Stefánovics Zsarkó dr. polgármester rámutatott a kérdés sürgősségére, mert fontos érdeke Nóviszad városának Is,, hogy a Vajdaság és a Szerémség közt a híd összeomlása folytán megszakadt közlekedés miméi előbb helyreálljon. Kérelmére a hadsereg-főparancsnokság a hadügyminisztériumtól engedélyt kért arra. hogy a vasúti hídon keresztül engedjék meg a kocsiközlekedést. vagy pedig a katonaság pontonhidat létesíthessen. Mindaddig, amíg ebben az ügyben nem történik döntés, a város a róvparancsnöksággal együtt gözkomp-járatot fog létesíteni és az erre vonatkozói árlejtést már csütörtökön délelőtt megtartják. Az árlejtésnél csak a helyi vállalkozók jöhetnek tekintetbe, mert a palártoü komp a jégzajlás miatt nem tud feljönni Noyiszadra, a heogradi vállalkozó pedig nein‘ tartja elég magasnak a megállapított díjszabásokat. Ha az árlejtés sikerül, már pénteken megindul a gőzkomp-közelkedés. NihoUcs Brankó dr. közjegyző rámutat arra. hogv milyen káros a város kereskedelmére a Szerémségtől való elszigeteltség, amely az élelmiszerekben máris drágulást idézett elő Noviszadon. Azt javasolja. hogy terjesszenek a kormány elé memorandumot, hogy a kormány vegye e! az állandó híd építéséi a mostani vállalkozótól, aki késedelmesen teljesíti a munkát és až építést megbízható szakemberekre bízzák. a ihid szerelési munkálataira pedig külön pályázatot írjanak ki. I javasolja, hogy Mileties Szlávkó helyettes ellen, hanem mindazon csendőrök ellen is, akik tudtak £ 1 csendőrségi fegyverek kiszolgáltatásáról és akik támogatták az Alföldi Brigád működését.