Bácsmegyei Napló, 1923. december (24. évfolyam, 328-352. szám)

1923-12-08 / 334. szám

1923 december 8,

BÁCSMEGYEI NAPLÓ

9. oldal.

Táncosnők és inóus

bölcsek

Pi jáuai tánc lélektanához Irta: Háőai Pál

Pesti dalcsamokok ormán mint izzó iséret világit bele az estébe: Jáva. Plakátokon az exotikus táncok mámorát hirdeti azoknak, akik macsicsfcól, fox blues-ból és egyéb keleti ritmusokból immár kiábrándultaié. Mit és mennyit mérnek odabent a varieték forró deszkáin a távol iiadiai Óceán szigetvilágának vad erotikájából a kreol, mulatt és néger nők, az alkalmasint az erkölcsr.endészeíi szabályok szerint váltakozik egy-egy fővárosban, de »bizonyos, hogy Jáva divatban van Európa és Amerika minden nagyvárosában s nemcsak azokon a dobogókon, melyeken tánc. zene és a pajkos múzsa papjai döngenek. Jáva immár kuliurfogaiornmá vált, hogy helyesebben egy mély és megragadó korszellem-változás kifejezőjévé, mely felett nem lehet egy váiivonitással továbbhaladni.

Gyermekkorunk érdeklődésében legfeljebb égy fűszeres illat' magasságáig emelkedett ennek a tea- és gyombor-aromákat rejtő szigetvilágnak a neve-. Akik többet iuutais róla, azt is tudták, hogy a kojiandindiai gyarmat a gyilkos sárgaláz nak és a rövidéletii, drágán fizetett katonai és orvosi szoltoknak is egyik centruma. S ebből a messze tengerek vizén átsóhajtó gazdag és lázas sziget-világból mintegy huszonöt évvei ezelőtt két pompás művészi felfedezés jutott Európának. Az egyik: a batik-technika, ez a finom és akkor exotikus diszitőeljárás, mely a viasz-fedésnek és a festékfoltok véletleneinek felhasználásával adott a selymeknek tarka és buja dekorációt. A másik művészeti szenzáció, mély ezzel keruibeití! egyidőben merült fel az anyaországban: 11 oil an diáb an, Jan Tooropniak a festészete volt. Az az álmodozó, vizionárius, nagy művészet, amelynek mély szimbolizmusában szinte ott szendergett az ázsiai álom, a színfoltjai belső naiv elrendeződésében pedig tagadhatatlanul volt valami a ha tikmezők lángoló nyugtalanságából.

Mind a kettőt — mámorokon, lázáhnűikon és gyarmati őserőkön át — Jáva ajándékozta a világnak, mely addig csak gyömbértől roskadozó hajókkal és néger lift-boyokkal árasztotta el ezt a mi fénytől szikrázó világrészünket, huszonöt éve ennek és ez idő óta alig beszéltetett magáról Jáva. A bntik-diszitő eljárás Idssé ütsz él ivé vált azóta. Töo•rop festészete kissé elfakult az emlékekben. A néger fiuk mind regényírókká, boxírajttokokká és tenoristákká finomultak Európa színpadain.

■ S Jáva talán csak a holland katonaorvosok itthonmaradt árváit érde.kelte . . .

Látszólag. A felületről nézve. Ám

a V'1,;-- szive sohasem szűnik meg dobogni s ebben az utolsó huszonöt évben talán hangosabbon is zakatolt, mint valaha. Európa csendesen, olykor véresen zökkent a föld lassú járásában és ma irrár egykor legfényesebb elméi is egy sötét világrész felé fordulnak: Ázsia felé. Eb-1 ben az utolsó huszonöt évben országok, hírességek, embennilliók, nagy tudományos igazságok sülyedtek el a mi ódon földrészünkön s egy uj üstökös fénye jelent meg Európa evén: Ázsia szive. Ázsia az őskuíturáknak és ősi primitiv, néptörzseknek nagy gyű j tócsa tornái a •ide vetette át egyrészt művészi formáinak évezredes nagy gyötrelmeit, másrészt filozófiai és vallási gondolatainak évezredes mély megnyugvását.

Alive} kezdődött a dolog? Talán a .világháború első nagy emberroncsolasával. melyen a legnagyobb léket

az európai önérzete kapta. Az a soká megtárnadbatatlannak hitt nyugati civilizáció, amelynek lassú süllyedéséről Spingler mondta ki először vészes jóslatát. Gyászolva, kétkedéssel és lemondással állt az ön|hitt kultúra ravatala mellett a világ.

Akkor kezdett az ázsiai szellem újra beszivárogni Európába. Hamburgiban egy nagy néprajzi múzeum nyílt meg, tele négerek, afrikaiak, indiánnépek primitív munkáival, torz fafaragásokkal, vigyorgó álarcokkal, félmajom emberformákkal, tollkoronás nagyemlőjü malájt nőkkel.

S Európa művészete, szobrászai, esztétái, diszitői és népléiekkutatói úgy zarándokolnak ehez a nagy kincseskamrához, mint egykor Göthe és a kiaszicízmus kora a kiásott antik világhoz és görög-római szobrokhoz. Alig több ideje ennek tíz évnél és nézd meg a mai könyvesboltok kirakatait: tele vannak a néger kisplasztika gyűjteményes munkáival, ázsiai népek primitív költészetének együgyű dalaival, nagy és ragyogó angol díszmunkákkal, melyek ezer Buddhatempiomot tárnak eléd. messze maharadzsák álomvilágából és telve vannak Dhammo erkölcstanát fejtegető tudós könyvekkel. Könyvekkel, melyek talán egy uj etika alapjait rakják le az emberiség egyeteme számára.

Mindezt azok a toteniisztfkuš fafigurák és cserépalakok hozták létre? A kubista szobrászat, az expresszionista festészet számára ez alakok nagy. átszellemült egyszerűsége lehetett tanító példa. Térérzésük, az arcokon megfagyott őst életösztön, melyben félelem, istenhit és némi érzékenység sajátos leple- * álmodozásában.

zetlenséggef tárul fel e más kultúrákon nevelődött európai szem számára, még soká idegenül fog hatni. De mikor Ázsia szelleme szublimáltam filozófiája ^ elmés gondolkozók és mély költők szaván suhant át hozzánk, mint aminők Keyserling gróf útleírásai és a mindeneknél nagyobb Rabindranath Tagore poéniái, akkor, ha szabad ezt a kifejezést itt használni, demokratizálódott ez az uj korhangulat, a közösség gondolatvilágának egy halk tényezőjévé vált, mely immár mindeneknek elméje ablakain ott kopogtat.

— Mert — s ez a lényeges ennek az utolsó huszonöt évnek lassú megfordulásában — nemcsak az emberi civilizáció önérzete kapott léket, hanem egy örökéletünek hitt viágnézet is: a materializmus. E teozofusok, költők. müvészetmagyarázók és egyéb papok egy univerzális világszellem felé igyekeznek fordítani a tekintetet, melyben az egész csak egy csöppnyi akarat, az élet csak egy ritmus-hullám, a föld egy fenomén csupán s mindennek csak a kozmossa) való vonatkozása érdekes. Az emberiség tehát, mely ma Ázsia felé fordul, nemcsak lázas vergődések után való pihenésre vágyik, mint a múlt század elején Napoleon háborúi után. Magának a létnek nagy, transccndentális erőit kutatja. az intellektus kínzásaitól akar elemenékülni a hit és megnyugvás tavaihoz.

... Mik ezek a piciny, festett ajkú javai nők, a szendergő Budha-isten t kicsiny fecskéi a nagyvárosok életörömének egén? fiaik kis villanások, apró színes gömböcskék egy álmokban merült világrész mágikus

iBolyoiigás a régi Toroltál dzsungelében

4. Ä rabrtumka variációiból

A régi időben a rabok arra valók voltak, togy a vármegyét szolgálják, ők söpörték az udvari, vágták a szűz dohányt, meg a fát, az aszszonyiiép a vármegyék «agymosását végezte. Láttam olyan példái is, hogy házat építettek. Ez a két rabmunka azonban, amelyekről az alábbiakban lesz szó, kiválik a sok másfajta sorából. Neveket nem említek, ne hozzunk zavarba esetleges ártatlan utódokat, — egyébként is maga a történtet az érdekes.

A bírósági fogházat Becskereken általában csak Munkácsnak hívták. Érdekes volna ráérő embernek utánajárnia, hogy tonnán származóit . ez. az elnevezés. Märt gyerek nem fogtam fel a kérdés jelentőségét. azóta pedig távol estein a régi pátriától. A hatalmas épület, amely magasabb a. város sok más házánál, a megyeház tövében terjedt el, fronttal a Zápoiya-utcáría. Innen vitték a rabokat a megye szolgálatába.

Történt egyszer régen, hogy ült benne több év erejéig egy kereskedőember is, intelligens férfi, aki a kettőskönyvvitel körül követett el valami félreértésre okot szolgáltató cselekményt s amikor a tiszti ügyészség olcsó irodai munkaerői keresett, öt vezényelték ki. Reggel nyolckor a börtönőr feíkisérte a hivatalba, átadta valamelyik Írnoknak. Bélben érte ment, vitte ebédelni, Még szieztázhatott- is háromig, amikor folytatódott hatig a hivatalos élet.

(Mikszáth Kálmán írja valahol, hogy nincs kecsesebb valami az ebédutáni alvásnál. Az éjszakai álmot ugyanis az Isten adja, de a délutánit az ember a vármegyétől lopja el.)

A kereskedelmi . férfiú, aki még hálás is volt, amiért foglalkozáshoz juttatták, pompásan bevált. Eszes, gyorskezü, törvénytudó volt. már kezdtek rábizni korpolyab feladato-Eoszereplője előkelő állami hivata.nok volt, aki fiatalon tűnt fel fényes jogászi tehetségével s képzettségének megfelelő állásba került, ahol gyorsan haladt előre. Kitűnő átíelüntőképéssége, nagy munkabifás'a, amelynek segítségé ve! j ülsz* a Küzdötte le a legfáradíságosabb feladatokat, arról győztek meg mindenkit, hogy itt egy rüka karriér bontogatja szárnyait.

Ennek az embernek a felesége némileg különcködő természet volt, élt a társadalomnak s rajongott a színészeiért. Mikor a vidéki társulat bajba jutott, vagy kevés vole a I közönsége s Thália bordélyának kerekeit ki kellett vontatni a sárból, rendszerint megjelent vendégszereplésre Blaha Lujza.

De a fogadtatása szép volt. A nagy művésznő talán még emlékszik rá, hol várta az állomáson lovasbandérium. Az ő fogata négycsíogai volt, bakján a szóban forgó állarahivaíalnólí felesége paraszüaenyccsfkének öltözve, kezében hatalmas lobogóval. És a többi kocsi is virággal borítva, a lovak felpántlikázva, a szálló előtt tust húzó cigánybanda.

Jött azonban egyszer egy sablonos hiyatalvizsgáiat is s az állam^ kasszából hiányzott vagy ötezer forint. A hivatalfő bámult a legjobban, majd . összeroskadt, képtelen volt felvilágosítással szolgálni.

Kénytelen-kelletlen letartóztatták szegényt, megindult a bünvizsgáiat. De egyszer megjelent nála a felesége és bevallotta, hogy éjszaka éltesén fee a Weríheim-kassza kulcsait, a pénzt ő szedte ki.

Az ügy tárgyalására a szegedi törvényszéket delegálták, a jobb sorsra érdemes szegény ember nem akarta kompromittálni gyermekei ■anyját, csak lehajtotta a fejét s azt mondta:

— Megtévedtem, nőjenek el.

Négy évi iqgyházat kapott, a

Gsiilagböríönben ülte le szomorú idejét. Épp olyan halkan, mint amilyen az élete volt. Nem volt vele soha egy pillanatig sem baj, irodai munkára alkalmazták, megadva neki azt a legnagyobb jótéteményt, hogy valami foglalkozása lőhetett s el tudta terelni gondolatait a munka felé.

A királyi ügyészség vezetője, a közvetlenségéről hires, népszerű Sch„ volt abban az időben. Nála is történt hivatalvizsgálat néhanapján, meri el ént az igazságügyminisztérium egy osztálytanácsosa s föltekintett mindent. Hogyan dolgoznak az urak, van-e restancia, a nivó, a tudás helyén találta tik-e?

Kát annyira helyén találtatott minden, hogy szinte íölöttes hatóságtól szokatlanul el volt ragadtatva.

— Nagyszerű, pompás! Hiszen itt fel .'yanpak dolgozva már. a tegnap beérkezett ügyek is.

Self, táti ravaszul hunyorgott a tanácsos felé.

— Van ám annak, aki meg ném issza.

— Kitűnő tisztviselői kara, kétségtelenül.

— Mát az is — felelte rá csöpp fanyarsággal Sch. táti, majd felragyogott a szeme.

Most már egészen közel húzódott1 a vizsgálódó férfiúhoz:

— Van itt nálunk a Csillagban egy megtévedt, szegény ember, X. Páratlan jogász. Azzal csináltattam a vádiratokat.

—j Rabbal? — hült el a vér a tanácsosban.

— Azzal hát. Mi van abban? Méltózíatik látni, milyen tökéletes munkát kapok tőle?!

... A következő napon már megvonta a miniszter Sch. tátitól az ügyészi megbízást. Azt hiszem, sürgö nyíl eg vonta meg, annyiba sürgős volt.

öreg riporter.

kát is. nem csupán másolásokat. Néhány hónap múlva Pedig olyan karáért ért, mint kevesen.

Az üegészségnek sok dolga volt a vármegyében, gyakoriak a kiszállások, ellenben a megye területe meglehetősen nagy, a személyzet kevés ilyenkor az az eljárás, hogy megvárják, amíg egyes tájakon összegyűl az anyag, egyfolytában intézik el az egészet. Ma ebben a községben, holnap a másikban, — úgyis a gyors közigazgatás rovására megy a dolog s az ügyek tulsokáig alusznak.

Hát az történt, hölgy egyszer kiküldték az ügyészség képviseletében a kereskedelmi férfiút, a rabot. Árverezni kellett valamit, aminthogy j akkortájt feltűnő sok ingatlan került dobszó alá. Nehéz és kínos ügy ez még ma is, sok részlete nem való a nyilvánosság elé, kiskorúak tartozása volt bennük a fŐmotivum. De mivel a kiküldetés pompásan sikerült s a rab különös értelmet árult el, a legközelebbi alkalommal megint ő kapott megbízatást s attól kezdve rendszeressé vált a szereplése.

E sorok Írója annak idején a Csávolszky-féle Egyetértés hasábjain igen részletesen feltárta az ügy részletest s megdöbbentő adatokat produkált az »Árverési ting«-ről. Megi is volt az eredménye. Az alispán nyilatkozott a helyi lapban, hogy ő is tudomást szerzett a dologról s a rab kereskedőt kitiltotta a vármegyeház áró!.

Más nem történt. Az eladott ingatlanok nem kerültek többé vissza kiskorú tulajdonosaikhoz, ellenben sokan tudták, hogy a rab kereskedő nevén a vármegye különféle telekkönyveiben számtalan hold fekete íöldecske és ház van följ egyezve. Akkor szerezte a licifációkon.

Nem sokkal rosszabb a másik rab r történet sem, amelynek azonbai -"csak a megindulása torontáli.