Bácsmegyei Napló, 1923. december (24. évfolyam, 328-352. szám)

1923-12-25 / 348. szám

1923 december 25. . 1 I fez időben legfelje-bb csak a matróz­­feapkát utálta, kizárólag esztétikai 'okokból. Uj ruhának már akkor sem ■Örült túlságosan, de csak azért nem, •mert arra jobban kellett vigyázni, nem volt szabad hancurozni benne. 'Altkor azonban még csakugyan vi­gyázott az uj ruhára és nem igyeke­zett szántszándékkal összepiszkítani, elszakítani, szétrongyoini. Ez csak ‘‘később jött. Egon Liebstöckl — igy hívták a ‘földbirtokost — nagyion korán meg­tanult olvasni, csak úgy, magától. Wem volt öt éves még, amikor már ?rí is. kisbetűkkel. Nyolc éves korá­ban, ahogy levizsgázott a harmadik elemiből, apja behívta pipaszagu irodájába és kezébe nyomott egy vastag pénztárkönyvet: — Ebből mindennap le fogsz má­solni öt oldalt, majd én megmuta­tom, hogyan. Ha készen leszel vele I lés nem lesz benne hiba, akkor meg : tagom fizetni a munkádat. •\ A nyári szünidő végén ötven koro­nát kapott kezéhez Egon. Húsz fillér ! 5s nagy pénz volt akkor egy nyolc­éves gyermeknek, fiát még ötven ko­rona. Egon azonban tudta, hogy mit ivesz rajta magának: már rég kisze­melte az egyik tengerhajózási tár­saság Opern-ring! kirakatába kitett j oceánjáró-modellt — egyébként ma Kis ott díszeleg még, nem eladó — ezt a hajót akarta megszerezni az : (ötven koronából. Vasárnap reggel fadta oda neki apja a pénzt, úgy, (hogy nem mehetett el rögtön bevá­­jsároíni, mert zárva voltak az iizle­­! tek. este pedig bekövetkezett a ka­­í tasztrófa, édesanyja könyörtelenül elkobozta az ötven koronát: — Nem szabad ennyi pénzt ha­­szontalanságokra kidobni, — ma­gyarázta Egonnak — azért a tied ! marad, neked veszünk belőle ruhát... Ez a hajószerencsétlenség rettene­­; késén lesújtotta Egont. Erezte, hogy I »megint becsapták, úgy, amint a ka­rácsonyi ezüst-órával szokták, amit [minden évben ott talált a kriszt­­! kindli-ajándékok között, hogy pár i <nap múlva eltűnjön s csak a követ- I kező karácsonyra hozza el újból a f 'Jézuska. A földbirtokos, aki harminc j 'ey előtt szó nélkül odaadta az ötven ; koronát és soha nem interpellált az ; öra-svindli miatt most sírva gyónta ; füleimbe a Sankt-Veit-strasse és : Beethoveii-gasse sarkán, hogy eze- I kért a dolgokért még mindig nem t tudott édesanyjának megbocsátani. '■ — Nézze csak, — fordította ki va-i lamennyi meilényzsebét — most I sincs nálam óra, sohase hordok, utá­­] íom. Amikor katona voltam, meg­próbálkoztam vele, de vagy rögtön összetörtem, -vagy csakugyan el­hagytam valahol ... Pedig Egon édesanyjának* igaza Volt abban, hogy már a gyerekkor­­. ban meg kell tanulni a pénzt meg­becsülni. Éppencsak ráment erre egy kicsit Egon Liebstöckl fiatal élete. 'Azt a ruhát, amit az ötven koroná­ból már másnap vettek neki, gyii­­' folté: kétszer volt rajta, amikor bele­akadt nadrágja a lépcső karfájá­nak kiálló cirádáiba és végigszakadt Vigyázatlanságáért szidást kapott Egon és megfenyegették, hogy vár­hat, amíg uj ruhát kap. Egon Lieb­stöckl nem szokott feleselni édes­­; 'anyjával, de most azt felelte, hogy (neki nem is keli uj ruha. Ettől kezd- Ve hét esztendeig nem tudták elcsal­­. hi szabóhoz, vagy ruhaüzletbe, ügy vittek neki néha kész ruhát haza, fezeket Egon gyorsított eljárással fiyütte el. Húgai szégyelték barátnőik előtt, hogy ilyen bátyjuk van, nem vitték el látogatóba sehová, lassan felidegenedett családjától és nemcsak hogy nem tűrt meg magán jó ruha­darabot, de másokat is, mindenkit ‘lenézett, aki rendesen öltözött. Az iskolában a szegénysorsi} fiukhoz vonzódott, sőt kikereste a legron­­gvosabb csibészeket és azokkal ba­rátkozott. Anyja egészen züllöttnek 'tartotta, annál is inkább, mert a kü-26. oldal. BAC uic1 NAPLÓ Kováts Antal: Karib Beköszöntött a karácsony. Gyertyaláng lobog a fákon, A karácsonyfákon. Fényözanben úszik itt lenn Szent karácsonyeste minden. I Száll az angyal, száll a fákon, Szárnya lebben minden ágon, S az örömet hinti Szertc-széjjel itt a földön, Hogy miniden zugot betöltsön. Pici lányom a padlóra Telepszik le, s mókus módra Egy diót ropogtat. Nem törődik gyertyafénnyel, \ Ö azt úgy sem éri még fel. ! Nézem, nézem: a kis morzsa Csonthéjából mint bogozza A pompás diót ki. Szive repdes, arca lángra Lobban, amidőn kiválta. A nagyobbik könyvet forgat, Megszédül a betiisor-hüd, Oly gyorsan forgatja. Gömbölyű kis kezecskéje Angyalt varázsol elembe. jj “ ---•- . «■ ■ ionos helyzet, amelybe került, szülei l szerint ferde nézeteket érleit ki Egonban, feneketlen gyűlöletét te­­jkintélyeknek és tradícióknak, inin- i dennek, amit a jó ruha az ő szemé­ben szimbolizált. Örült annak, ha valakit megbotránkoztathatott és ha fezért cinikusnak nevezték. Csak az s bántotta, ha a használat előtt kitisz­tított és fényesre smirglizett rokon­ijukat odatolták elébe, hogy azokról 'vegyen példát. Ilyenkor ölni tudott Volna. Egyszer aztán ilyen alkalom­mal egy fehérszakállu egyetemi ta­nár ismerősük nagyon leintette Egon nagyanyját, kijelentette, hogy na­­fgyon örülne, ha az ő fia olyan len­ne, mint Egon, többet olvasna és nem töltene annyi időt a tükör előtt. V — Majd költ magára — mondta Egonra mutatva — ha szerelmes desz, csak tudjatok elég pénzt adni vakkor neki . . . i Ez a közbelépés megjavította Egon ; pozícióját» békében hagyták. Meg I aztán szerelmes lett . . . * § Ártatlan és furcsa-mély gyerek­­! szerelem volt ez ... a földbirtokos ■ rekedtre-köszörülődött, italos hang­ija ellágyult és muzsikás lett, amikor ' szégyenlősen mesélni kezdte. Zene­­: elméleti órákra járt és ezeken talál- 1 kozott hetenkint egyszer Magda kls- I asszonnyal, aki fél évvel volt fiata­­f iabb nála, tizennégy múlt. Szerelmi I vallomás nem fordult elő ket­tőjük között, soha egy szó célzást 'kein tettek ilyesmire. A fiú véletle­nül jött rá arra, hogy Szeretik. Egy­ezer észrevette, hogy a leány az . órán szándékosan letöri ceruzája he­gyéi, csak azért, hogy odaadhassa neki meghegyezni. Egy másik meg­figyelése aztán biztossá tette benne, 'hogy nem téved. A kislány az össz­hangzattanból feladott házi dolgoza­tokat nővérével Íratta meg. az óra előtt pedig odaadta Egonnak a hangjegy-füzetet hogy nézze át a leckét és korrigálja ki. Első esetben a fiú rögtön visszaadta a kottákat, mert nem volt hiba a hármashang­­’zatok kötésében, erre Magda a kö­vetkező alkalommal hibákat javított bele a feladatba, mielőtt Egonnal ; megnézette, csakhogy tovább tart­­'■ son a korrigálás és jogcímük legyen , tovább is beszélgetni, t Egon nagyon boldog volt, amikor rájött erre a kis ravaszságra és et­től kezdve bátrabban, fesztelenebből inert beszélni a lánnyal. Rendesen elsőknek érkeztek az órára, ilyenkor soká voltak egyedül; egy alkalom­mal Magda célzott rá. hogy jó len­ne, ha Egon orvosi tanulmányikat myeste Itt az angyal! — mind a ketten Rám merednek önfeledten — Cseng a csmgetyüje! A két nagyobb, anyjuk, én is. Felkiáltunk: itt a méz is! Kint dühöng az ég viharja, A fagyos havat kavarja, S vágja szerlc-széjjcl. Hangjában az elnyomottak, S az üldözöttek zokognak. Árva könye, jeges könye Sápadt arcáról pörög le; Didereg a teste. Rongy ruhája a hidegben Félre csúszik, félre lebben. Soknak nincsen szalmaszála:, t Kolduskenyér vár reája. Vár-e rá ma este?! Csak a magas ég mar ászt ja . . . Szálljon rá minden malasztja. Bethleliemi félszer, jászol, Most kit ringat, most kit ápol? Van, ki most leszállóit? Szállj le Jézus, szállj, te látocl, S váltsd meg újra a világot!. : Végezne, mert az ő apja is orvos. ■ Amikor a földbirtokos ide ért dl­­beszélésében. sírni kezdett: / — Ezért tettem le nyolc év múlva 'az orvosi vizsgát, mert ő kérte egy­szer. Tanultam és kollokváltam és Vigyáztam, pedig tudtam, soha meg Se próbálok gyógyítani! Félévig tartott ez a szerelem. Egon egyizben, amikor felsegítette a télikabátot Magdára, megsimogatta hosszú, barna copfját, ez volt a leg­nagyobb vakmerőség, amit életében felkövetett. Általában bátrabb és ön­érzetesebb lett, sok más változást is tapasztalt ni,agán, így szégyelni kezdte elhanyagolt külsejét is. Á húsvéti ünnepek előtt megkérte 'édesanyját, hogy uj ruhát csináltas­sanak neki. Otthon sejtették, hogy ’miről van szó, de nem csúfolták ki /érte, — pedjg ettől nagyon tartott — és az ünnepekre készen is lett az fej ruha. Kedden ért véget a húsvéti vaká­ció és csütörtökön délután ötkor iz­gatottan sietett Egon a zeneelméleti órára. Az uj ruha először volt rajta és nem is érezte benne rosszul ma­gát. A lépcsőn szembejött vele Veitfo színész fia. aki rögtön észrevette a Változást Egonon: — Nahát, — üvöltött — uj ruha Van rajtad, ltol loptad? ! Nagyon tréfás fiú volt. Egon ne­­j vetett rajta és megkérdezte, hogy imi újság? j — Semmi, — felelte a Veith-gye­­' Vek és még mindig az uj ruhát nézte it— ja igaz, meghalt az egyik növen­dék. ' Egon elsápadt, nem merte egye­nesen megkérdezni, hogy ki halt meg. hanem igy próbálkozott: i — Az a vörös fiú, ugy-e, aki a ■Réti kisasszonynál tanult hegedűt? \ — Mért éppen az? — csodálko­zott a másik — egy lány halt meg. ; Miért gondoltad, hogy az a fim? 1 — Mert olyan rosszul nézett ki, j— felelte Egon összezavarodva. ’ A vörös fin volt a legkövérebb az intézet százötven növendéke közül és Egon már érezte, tudta, látta, hogy Magija, a halott. Visszafordult /a lépcsőházból és késő estig mász­kált az utcán. A temetésre nem ment 1 el, ideglázban feküdt otthon és ettől ; kezdve három évig nem állt szóba senkivel. A gimnáziumból is ki kel­jeit venni, mert a tanárokkal sem volt hajlandó beszélni, egyszerűen nem felelt a kérdéseikre. Magánúton tette le később vizsgáit. Uj ruháját el kellett dugni előle, mert nevető­görcsöt kapott, ha meglátta. A teme­tés után pár héttel különben meg­verte az említett Veith színész fiát, aki azzal hencegett iskoiatársai előtt, hogy a halott leány egyszer régen csókol ózott vele. Felejteni sohasem tudott, de az­ért sok-sok év múlva enyhülni kez­dett az a beteges idioszinkrázia,, 'amit akkor érzett, amikor még-nem­­viseltes ruhadarabot látott; ahogy’ később egyre tudatosabbá vált benne betegsége oka, azzal együtt javult állapota is. Már úgy volt, hogy tel­jesen ki fog gyógyulni, a háborúban azonban bekövetkezett a visszaesés, 1 A legelőkelőbb ulánus-ezredhez ‘vonult be Egon hadiönkéntesnek, 'Nem volt örömkatona, őszinte un­dort érzett az általános lövöldözés­sel szemben, unintelligens és azon-, kívül egészségtelen intézménynek ta­lálta a lövészárkot meg a pergőtü­zet. Nem nagyon értette, hogy fel­nőtt emberek hogyan szórakozhat­nak ilyesmivel és meglehetősen le­­'nézte az egészet. Kelletlenül kato­náskodott, ez meglátszott egész vi­selkedésén, külsején is. Az unifor­­mis már a harmadik napon másként felit rajta, mint stramm önkéntes-tár­sain, blúzáról mindig hiányzott pár i gomb, sapkája nem volt fórsriftos és (*félév után úgy beleette magát a pi­­íszok, hogy késsel se lehetett kiva­­í'karni belőle. Egon nem sokat törő­dött azzal, hogy minduntalan be­lcsukták és hogy a tisztek, akik a többi önkéntessel komáztak, velő i szóba sem álltak, inkább örült ennek, ! Nem volt annyira a szemük előtt, ['jobban lóghatott, határozottan elő­li'nyelt élvezte ennek az állapotnak, /Amikor erre rájött, még jobban el- i hagyta magát, soha csizmáját ki /nem pucoltatta, sőt egyszer az a zseniális ötlete támadt, hogy a Ma­­riahilferstrassén a Delka-cipőkeres­­!'kedésben, huszonhat korona ötven 'fillérért fatalpu munkásbakancsot 'vásárolt magának és ebben járt be a 'kaszárnyába. Még a galíciai hadki­egészítő parancsnoksághoz tartozó •gyalogezredek évkönyvei sem tud­nak arról, hogy egyéves önkéntes fatalpu bakkancsot öltött volna vala­ha a lábára. A bécsi ulánus-gigerlik j őrjöngtek, amikor Egon keresztül- I csattogott a laktanya gránitkockás • udvarán, befogták fülüket és a 'szenteket emlegették. Egymás után mentek a harctérre a menetszáza­dok, de Egont egy századparancs­nok sem akarta vállalni, már úgy /látszott, hogy végleg pártában ma­­; rád. amikor egy őrmester megszán­ta és — hiába kapálózott ellene — jbeosztotta a marsba, indulás előtt ja sorakozónál századparancsnok j megpillantotta Egont és ráorditott: I: — Mit akar maga itt? Mi a fené­dnek hozták magát ide? Nekem ön­­l'kéntesek kellenek és nem hollandi [menyecskét! — bömbölte Liebstöckl /felé és elkezdte fütyölni a fa- I cipős táncot az ismert operettből. ! — Kérem, hazamehetek. — felelte Egon sértődötten, a maga közvetlen [modorában. I A kapitánynak annyira tetszett a /vicc. amit a fatalpu bakkancsró! csi­li hált, hogy a nagyobb hatás kedvéért [csakugyan visszahagyta Egont a i'Pótszázadnál. A következő két hét­iben. amíg a nyugati hadszíntérre ('utaztak, legalább öfszázszor elme- I sélte, hogy milyen jót mondott bizo­­jjnyos Liebstöckl nevű önkéntesnek, l'A harmadik héten a porosz utászok, I akiknek szomszédságában feküdt a I század, ügyetlenül hajtottak végre l egy gáztámadást és Egon a veszte- i ség-listábó! néhány hónap múlva [meggyőződhetett arról, hogy száza­dából egyetlen ember sem ébredt ' föl azon az éjszakán. A századosnak, ' akit ágyára könyökölve találtak meg, tréfás grimasz ült arcán, biztosan a hollandi menyecskéről adta le éppen a viccet, amikor a szél visszahöm­­pölygette a gázt a völgybe,.,j

Next

/
Oldalképek
Tartalom