Bácsmegyei Napló, 1923. december (24. évfolyam, 328-352. szám)
1923-12-25 / 348. szám
14. cídal. BACSMEGYE1 NAPLÓ Hóktól megtört, megviselt, ráncos, barázdált arcu, szegény asszony söpörte a tudja Isten hányadrendü szegényes mozit. Pósa özvegye előtt álltam! Látta arcomon a megdöbbenést. Szó nélkül nézett rám, ele megtört, szelíd szeméből hullott hullott a könny. S ezek a fénylő könnyek minden szónál jobban beszéltek. Bementünk a »szobájába«. Papirossal beragasztott ablak, csuromvizes faiak szegik a kis odút. A rozoga tetőn át becsöpög az eső. — Ugy-e, csodálkozik rajtam — kezdte szelíd, »bánatos hangon. — Valaki mást gondolt. Megőrölt a szomorúság, a gond, a betevő falatért való küzködés ... A Pósa bácsi Lidikéje meghalt Pósa bácsival együtt. Elcsuklott a hangja s reszkető kezével testes kötetet vett elő. Pósa bácsi »Lidiké« című verseskötete volt. a feleségéhez Írott gyönyörű versek. Fellapozta a vége felé s olvasta: Mi lesz belőled egyedül, Sors keze, ha rád nehezül?, Gondok kopár kietlenén, Csillagtalan vak éjjelen?, Rózsás arcod fehér havát, Bus homlokod fénysugarát Megiajja tán ínség, nyomor, Mindent letép, szaggat, sodor! A nagyasszony felsóhajíott. Megsejtette az áldott szive s beteljesedett . . . Beteljesedett! A könnyek elfojtották szavát. Nehéz borulat alkonya szakadt rám is. Töprengésemből a nagyasszony síró szava vert ki: — Elfelejtették — zokogta —, mert lássa, ha nem így volna, talán miatta rám is gondolnának ... Ö miatta, Pósa bácsi miatt, hiszen mindenki ismerte őt és hogy szerették, hogy ünnepelték! Kicsit elgondolkozott, aztán igy folytatta: — De hiszen kaptam én is, ezt a mozgót s talán nem is tudják, milyen ajándék volt ez. Itt van a határszélen, látja. Hat mozgóval kell versenyeznem s az enyém a legnyomorultabb és az enyémet elkerülik. Gyűlölik, mert úgy érzik, hogy én vagyok a hibás abban, hogy erőszakkal elorzatt mozit kaptam. Plakátjaimat letépik, a szülök megtiltják gyermekeiknek, hogy ide betegyék a lábukat. Várja meg az előadást, meglátja, hányán lesznek. Eddig csali ráfizettem, mindent eladtam már. ami a szegény jó uramtól maradt, eladtam még a diszmagyar öltönyét is, amiben a nemzeti ünnepeken gyönyörű hazafias verseit szavalta. Eladtam a könyveit, a kapott ajándéktárgyait . . . mindent, mindent, nekem már nem maradt más emlék tőle, mint a drága lelke, szive, okuláréj a és a kopott, üres pénztárcája . . . Most már a lányomét költőm, a szegény lányomét, az segít, hogy Id tudjam- fizetni a mozgó bérét, a drága filmet. Megszakad a szivem, ha arra gondolok, hogy a lányom szegénységét terhelem ... És mégse zárhatom bie a mozgómat, mert altkor ez is elvesz, így még remélek, remélem, hogy talán egy másikért elcserélhetem. — Nem bírom. nem. ibirom ezt a kálváriát . . . Éjszaka éjfélkor megyek haza innen, mert itt, lássa, nem alhatok. Hányszor kell utszélre, sáros árokba húzódnom ezen a kietlen helyen, a részeg emberektől, hogy le ne szúrjanak. Elbúcsúztam és mig a nehéz sárral küzdve tovább haladtam, lángolva világított előttem a nyomorult bódé felírása: Pósa-mozgő. És láttam a megtört lelkű aszszonyt, a könnybeborult szemeket, az elhervadt arcot, mely egykor Pósa bácsi szelíd lelkének múzsája volt,. a BeográdI magyarok Emlékezés a beográdi magyar egyesületre Az amerikai méretű fejlődésnek 1 !indult Beograd utcáin ma szintéi gyakrabban hallani magyar szót,f mint akárhány vajdasági városban. Megbízható statisztika a főváros népességéről, különösen annak nem. zetiség szerint való eloszlásáról nem áll ugyan rendelkezésre, de megbízható rendőri becslések szerint az állandóan Beogradban élő magyarok száma ma megközelíti már a tizenötezres számot. A napszámos, munkásoktól kezdve a háza cselédeken, ipari szakmunkásokon, kereskedelmi alkalmazottakon, ön-Iálló iparosokon és kereskedőkön mindenféle szellemi foglalkozású egyéneken keresztül a nagyvárosi hoehstaplerig a magyarság minden ága képviselve már ebben, a modern Babilonnak induló városban, amely a legjobb utón halad abban az irányban, hogy az SHS királyságnak legnagyobb magyar városává is kifejlődjön. A magyar népességnek a fővárosba özönlése egészen természetes folyamat és cseppet sem tűnik fel csodálatosnak az előtt, aki csak kicsit is ismeri a modem, nagyvárosok fejlődésének történetét. Beograd esetében még speciálisan hozzájárul az általánosan is’-m-t okokhoz az a körülmény, bogy ennek a városnak hagyományosan szabad légkörében nem sulyosodik a magyarságra az a politikai és gazdasági nyomás sem, amely a Vajdaságban még mindig és talán még nagyon sokáig éreztetni fogja romboló hatását a nemzetiségi elfogultság miatt. De még a ma itt élő tizenötezernyi magyar ember között is nagyon kevesen vannak olyanok, akik tudnák hogy a magyarságnak hagyományai is vannak már Beogradban. \ hogy már a háború előtt is, ha nem? is nagyszámú, de intenzív magyar $ életet élő magyar kolóniája volt az | akkori kicsiny Szerbia fővárosának. \ Ma már közel húsz esztendeje ain-S nak, hogy a magyar sajtót bejártai az a iiir, hogy Beogradban magyar» egyesület alakult. Ez a magyar egyesület volt az első (és eddig utolsó) kísérlet, hogy a Beogradban élő magyarokat közös szervezetbe tömöritse. Körülbelül 60—80-ra tehető összesen azoknak a magyaroknak a száma, akik a huszadik század elején állandóan Beogradban éltek. Legnagyobb részük kereskedő és iparos volt, néhány orvos, főleg j fogorvosok, tisztviselők és kisebb számban, alig 30—20 kétkezi munkás. A beOigradi magyarok egyesületbe szervezésének gondolata az akkori beogradi osztrák-magyar követ, báró ZikaiMi Móric feleségétől, Zichy Ilma grófnőtől, indult ki, áld egyébként nővére a liires félkarú zongoraművésznek, Zichy Gézának. A grófnő lelkes agitációjának eredménye képen alakult meg í907-ben a magyar egylet, melynek első elnöke Kobelransch Ferenc, a MÁV beogradi _ képviselője volt. alelnökei Pantelics József és Striberni Kálmán, titkára Hesslem Jakab volt. Ez az első elnökség azonban alig két hónapig vezette az ügyeket, amikor utolérte az egyesületet az első válság. Ma szinte nevetségesen hangzik: az elnökség megbukott azon a kérdésen, hogy önálló klubhelyiséget béreljenek-e, vagy pedig I valamely vendéglőben ülésezzenek. Uj elnökséget választattak, amely azután az egyesület feloszlásáig vezette az ügyeket. Az uj elnök Ophémer Miksa lett, aki akkor a Pesti Magyar Kereskedelmi Bánit szerbiai affiliációjénait, az Andre jesics et Comp. bankháznak volt az vazgatója. Ügyvezető alelnök lles síéin Jakab lett; titkár pedig Sterner Zsigmond, aM még ma is egy nagy szállítócég ibeogradi telepének az igazgatója. Körülbelül hatvan rendes tagja volt az egyesületnek és tizenkét rendkívüli tagja, akik a magyarokkal :'m>atizá!ó szerb intelligencia soraiból kerültek ki. Egyesületi helyiségül eleinte a ma is fennálló Takovo vendéglő, később, mikor a Moszkvaszáiloda felépült, a kávéház egyik különszobája lett Az egyesület nem tűzött ki magának politikai célokat, nyilvános manifesztációban azonban mindig hangsúlyozta, hogy a szerb-magyar testvériség ápolását legfőbb kötelességének tartja. Gyakran rendeztek kulturális ö1 ’""ételeket, műsoros estélyeket, felolvasásokat, koncerteket, amelyeket az egyesület tagjain kívül számosán látogattak a szerb közönségből is. Az egyesület működése iránt nagy érdeklődést mutatott a beogradi sajtó is és érdekes megemlíteni, hogy többször rendeztek a szerb ujságiró-dgyesülettel közösen estélyeket, amelyeken magyarországi művészeik működtek közre. Megállapítható, hogy az egyesület kicsiny, de lelkes gárdája valóban jó munkát végzett 'a szerb-ma•• közeledés érdekében és még ma is sokan vannak beogradi közéleti férfiak, akiknek magyarbarátsága még ennek az egyesületnek a működésétől datálódik. Ezt a nngyjövőjü mozgalmat azután tönkretette a vaskalapos _ osztrák-magyar diplomácia. Zikann követ utóda hamarosan Forgách Jáim- gróf lett, akinek beogradi működése a Monarchia történetében is fatális korszakot jelent. Forgáchnak nem tetszett az, hogy a hivatalos bécsi politika ellenére néhány lelkes ember meglepő sikerrel dolgozik a magyar—szerb barátság megteremtésén és ezért közbelépett. Az egyesület ülésére állandóan elküldötte a követség spiciijeit és többizben személyesen is figyelmeztette az egyesület vezetőit, hogy hagyjanak fel a szerbekkel való barátkozássai, ami szerinte politizálás, már pedig az egyesületnek nem szabad politizálnia. Mikor azután látta, hogy ilyen utón nem boldogul, akkor pressziót gyakorolt az egyesületre olymódon, hogy a MÁV-trsztviselőket és vámhivatainokokat, akik az ewesület legagilisabb tagjai voltak, elhelyeztette Beogradiból. Forgács gróf okvetetlenkedéselnek idején történt, hogy az egyesület a szerb újságíró-egylettel közösem koncertet rendezett, amelyen a Füredi-testvérek, híres debreceni muzsikusok szerepeltek. A koncert utáni banketten a magyar egyesület egyik alelnöke tartotta az első beszédet. A szónok hangsúlyozta, hogy az egyesületnek nem szabad politizálnia, de szerinte arra nincs is szükség, mert a szerb és a magyar a muzsikában is találkozik és nagyon jól megérti egymást. Erre a beszédre az újságíró-egylet nevében annak akkori elnöke, Nusics Braniszláv, a kiváló szerb iró, válaszolt. Ez a beszéd sokaiig emlékezetes maradt a beogradi magyarok között. Nusics ugyanazzal kezdte beszédét, hogy őt nem kötik Olyan szempontok, mint a magyar egyesület elnökét, ő politizálhat is, ha akar, de azért egyetért az előtte szólóval abban, hogy a szerb és »a magyar a zenén keresztül is megérti egymást. A magyar nagyon muzsikális nemzet, de nincsenek instrumentumai. A szerb nem annyira muzsikális, de viszont vannak instrumentumai, éppen most is megint rendeltek néhány szépen szóló szerszámot — Schneider-Creuzotnál. lia majd a szerb kölcsön adja ezeket a szerszámokat j a magyarnak — folytatta —, min-j denkt meg fogja látni, milyen kán-* 1923 december 25. kánt fognak Bécsben lejteni erre d muzsikára. A magyar egyesület közbenjárása-' ra hívta meg 1908-ban a beogradi újságíró-egyesület a budapesti újságírókat is egyizben látogatásra, amely látogatás azután nagyjelentőségű politikai demonstrációvá vált a szerb—magyar politikai közeledés érdekében. Ezt a nevezetes, közel száztagú kirándulást, Rákosi Jenő, a budapesti Újságíró Egyesület elnöke vezette, és részt vettek benne a magyar főváros leghíresebb hírlapírói mellett neves politikusok is, főleg a függetlenségi és 48-as pártból. így többek között itt volt az aranyszáju Hock János és az akkor még függetlenségi Lengyel Zoltán és Szmrecsányi Károly is. A magyar újságírókat rendkívüli szeretettel fogadta Beograd. A fogadtatásukra és a tiszteletükre rendezett számos banketten és koncertem részt vettek mindig a kormány és a város képviselői is. A koncerten a beogradi filharmonikus zenekart Márkus Dezső, a hires budapesti operai karmester dirigálta, fe-. iesége, Szoyer Ilonka, pedig énekelt. A műsor utolsó pántjaként pedig a beogradi énekkarok szövetsége a leghíresebb szerb zenész, a háború alatt elhunyt Mokraniac vezetése alatt magyarul elénekelte a magyar, szózatot. A banketten úgy a szerb, mini á magva r szónokok Szerbia és Magyarország közeledésének ^szükségességét hangoztatták és erősen támadták Bécset, amely ennek a természetes közeledésnek útját állja. Különösen mély hatást váltottak ki Hock János beszédei, amelyekre még ma is nagy szeretettel emlékeznek vissza a szerb politikusok. Még alig beszéltem olyan régebbi politikussal vagy újságíróval, áld meg ne kérdezte volna tőlem, ismerem-e azt a János papot, aki 15 évvel ezelőtt itt volt náluk. Nusics Braniszláv ez alkalommal is mondott egy magyarbarát beszédet, amely annyira felielkesitette a hórihorgas Szmrecsányi Károlyt, hogy Nusicsot a vállára vette és úgy vitte ki a színházból. Szmreesá\ nyi ugyan később egyik legfőbb há- I borús uszító lett és különösen a dél- I szlávok ellen tüzelt mindig, talán éppen. azért, mert néhányszor a parlamentben is tréfálkoztak vele, hogy a Nusics megnyergelte. Forgách János követ intrikái azonban, mint már emlitettem, megölték az egyesületet amely azóta sem tudott halottaiból feltámadni. Működéséről egy 1908-ban megjelent évkönyv, az első és az utolsó egyúttal, számolt be nyomtatásban is. Nemsokára rá megkezdődött az anneksziós bonyodalom, majd jöttek a Balkán háborúk. Az ezek miatt támadt feszült légkörben azután nem is lehetett többé az egyesület feltámasztására gondolni, A régi beogradi magyarok magánéletére egyébként nem voltak ezek a külpolitikai bonyodalmak semmiféle kihatással, továbbra is nyugodtan folytathatták Beogradban szorgalmas munkájukat. A szerbekkel végig, egészen a háború kitöréséig, a legjobb egyetértésiben éltek és sok barátot és tisztelőt szereztek a magyar népnek, A régi beogradi magyar famíliák közül még ma is sokan itt élnek IIT>'''-''■radban, főleg a kereskedők és iparosok. Ma azonban már eltűnnek a több mint tízezerre felszaporodott beogradi magyarság hagy. tömegében. A magyar kultúrához azonban hűek maradtak még azok is, akik már a háború előtt a szerb állam kötelékébe léptek át. A magyar könyv és magyar újság legjobb vélj vői Beogradban még ma is a régi I beogradi magyarok soraiból rekru- 5 tálódnak. i Beograd, 1923 december hó. 1 -K,. — B. j.
