Bácsmegyei Napló, 1923. december (24. évfolyam, 328-352. szám)

1923-12-16 / 341. szám

10. oldal

BACSMEGYEI NAPLÓ

1923 decrir.ber 16.

Ha engem mindenképpen meg kellett akadályozni a kormány átvételében és 1 az én politikám érvényesítésében a nemzetiségekkel szemben is, kivel akarták akkor megcsinálni a megegyezést? Talán Wekerlével. aki kijelentette hivatalos kommünikében, hogy nincs délszláv kérdés, az nem aktuális!? Tiszával, aki most jött Sarajevóból, ahoi lovaglópálcáva! dresszin>zta a délszláv politikusokat és aki a legutóbb; választásokon is tüzzel-vassal irtotta ki a nemzetiségi képviselőket? Ha a nemzetiségek azt tudták volna meg rólam, hogy Tisza Istvánnal akár csak beszélek is, menten elvesztettem volna a bizalmukat. Andrássyval talán, aki a dualista princípiumból még ekkor is épp olyan kevéssé akart engedni, mint a magyarság sziipremáciájából? Apponyival. aki iskolarendclete óta vörös posztó volt a románok szemében? Bethlen Istvánnal, akt a nemzetiségi kérdésben egyesitette magában* Tisza. Apponyi és Andrássy előítéleteit!? Vagy talán Vázsonyival. aki most egy követ fújt Tiszával meg Andrássyval és választójogi tárgyalások alatt teljesen behódolt a nemzetiség-ellenes. legbornirtabb hazaffyaskodó politikának és engedte, ? hogy egy magát demokratikusnak; nevező reformot a magyarul Írni- és olvasnitudáshoz kössenek olyan or- • szágban. ahol a lakosság fele nem- jj magyarajku volt!? Vagy Hadikkal,' aki_£gy későbbi kabinetben egész programomat kisajátította, csak éppen a nemzeiségí kérdésben elfoglalt álláspontomat nem? És 'ha lett volna a nemzeti kérdésben nem-kompromittált politikus! Ide már nem volt elég nem-kompromittált politikus, ide olyan emberek kellettek, akiben a nemzetiségek tetteik miatt bízni tudtak!

Mindezt meggondolva és soha szem elől nem tévesztve, hogy a nemzetiségekkel való megegyezés nélkül sem békét nem köthetünk, sem állami létünket nem biztosíthatjuk, — csoda-e, ha elleneztem minden olyan megoldást, amely nem gyökeres rendszerváltozást jelentett, — és nem támogathattam sem ilyen kormányt, amely nem az én vezetésem alatt olyan koalícióból alakul, amelyben képviselve vannak: a Károlyi-párt. a radikális párt. a szociáldemokrata párt és nemzetiségek is, amelyben a döntő szó ezeké és csak mellettük foglalhatnak helyet az úgynevezett történelmi osztályok nem-kompromittált képviselői akik a haladás szellemében és tempójában velük egyetértenek.

Tehát nem személyes hiúság vagy ambíció vezetett akkor, amikor pártommal együtt kitartottam a magam kormányelnöksége és Jászi minisztersége mellett, hanem a helyzet parancsolta ezt igy. Hogy az események az én politikámat igazolták, hogy ennek folytán az egész ország az én miniszterelnökségemet^ követelte. arról most nem is beszélek. Ellenben le akarok szögezni valamit azokkal szemben, akik ezt a kitartásomat szememre vetik. A nemzetiségi vezérekkel folytatott tárgyalásaim bizonyítják a legjobban^ azt, hogy milyen óriási mulasztás és bűn terheli azokat, akik inkább hagytak mindent rothadni és pusztulni, semhogy tűrjék a Xaro’yi-k-'-rí’";.- ;v megalakulását. Föltéve de meg nem engedve, hogy a nemzetiségek az autonómiák idejekorán való megadása után is el akartak volna szakadni Magyarországtól, a nemzetiségi autonómia kísérletét mégis meg kel- ; let volna csinálni, mert semmit sem veszthettünk és mindent megnyerhettünk volna. yele. Akinek ég a háza, az biztos tüzhalá! elöl a bizonytalan ugrásba menekülhet. Akármi történt volna azonban, nagyon valószínű. liogv a nemzetiségi autonómiákon fölépült föderációs Magyar-'

P. Gergely Boriska:

RABIGÁBAN

Apró láncosok szegények én mind veletek sírok (hiszen én is kínnal csörgetem)

Sebzett kezemmel jelétek nyúlok és jajotokat mint szétszórt virágszirmot lágyan összeszedegetem.

Mekkora csokor — istenem — és hányféle hangja van!

(és hányféle jajja van.)

Szivemre fektetem, fülemmel föléhajlok és lassan belérnfájulnak mind e kínok titokban elsírt könnyei.

Rabláncra fűzött álmokat siratok jajait hallgatom:

(Börlön az arany kalitka is)

A házam a váram, a váram a házam, aminek rabja vagyok a vágyam, a lázam, a karom, a szájam . . rabok ... rabok .. i keserű a rabkenyér, ha hófehér is.

Ne, ne, mindez hiába. Fájvirágok csokra már drótok úgyis kripta vár.

Béklyózott nagy öklök átkával van teli most a tér, négy fal között zörgő láncunk jaja — jajt — mit ér?

ország kihúzta volna az irredentizmus méregfogát.

Aki ismerte a magyar nemzetiségi viszonyokat, az tudja, hogy nálunk a nemzetiségi irredentizmusnak milyen erőssége volt az. hogy a nemzetiségi középosztály fiai el voltak zárva az állami és törvényihatósági előkelő hivataloktól. Nemzetiségi miniszter vagy államtitkár épp olyan kevés volt, mint nemzetiségi főispán vagy valamirevaló magasabb köztisztviselő. Azaz volt, csak előbb renegáttá kellett lennie. Még szolgabiró is csak egy-két renegát lehetett! Ha mi most megnyitottuk volna előttük a közpályát, a politikai, a kulturális, a gazdasági pályákat, ha az ő embereik helyet foglalnak a kormányban, a magasabb állami hivatalokban, aíz autonómiák élén, a megyékben ésatöbbi: az igy érvényesült emberek emberi motivumokbó! alighanem ragaszkodtak volna az elért eredményekhez, beértek volna azokkal, az pedig bizonyos, hogy az elért állásokat sokan közülük nem szívesen cserélték volna föl _ a bizonytalansággal. Gazdasági érdekük pedig mindenképpen továbbra is Magyarország felé húzta volna a nemzetiségeket. A hegy- és vízrendszeren változtatni nem lehetett, a vasút- és úthálózaton is alig, az Alföldnek és a hegyvidéknek egymást kiegészítő csereforgalma is amelleett szólt, hogy együtt maradjunk és mellette szólt bizonyos mértékben az emberi természet konzervatizmusa, amely nem szívesen változtat a megszokott állapoton, unrig nem muszáj, mellette szólt a történelmi hagyomány, a rokoni és egyéb kötelékek, amelyeket máról-holnapra elfelejteni, elszakítani nem olyan könnyű. S a nép és vezetői által fölállított maximális követelések teljesítve lettek volna. Tegyük föl a legrosszabható- Nyugat-Szlovákiát talán elvesztettük volna; Kelet-Szlovákiát, amelynek Prágával nem volt érzelmi kötelessége, nem vesztettük volna el. De természetesen, ajánlatainkat nem a guillotine alatt kellett volna megtennünk, mint Andrássy, aki október 26-án, különbéke-kérelmében, kifejezetten elismeri mindazt, amit W'rlson Ausztria-Magyarország népeinek jogáról, jelesen a cseh-szlovákokra és jugoszjávokra nézve, kijelentett.

Ha győz az én politikám, és nem október 31-én. amikor már a forradalom kitört, hanem jóval előbb, idejekorán megalakul a Károlyi-kormány, amelyben a nemzetiségek képviselői akkor helyet foglaltak volna. — egy ilyen kormány alkalmas lett volna a különbéke megkötésére, mert elfogadta volna Wilson

14 pontját, szakított volna a németekkel, az ántánt felé orientálódott volna és elrendelte volna a népszavazást. E föltevésnek elvi és tárgyi alapja volt az a tény, hogy én és pártom nem kompromitáltuk magunkat sem a háború, sem a német szövetség, sem a nemzetiségi kérdés tekintetében. Ántánt- és béke-barátok voltunk, ezt mindenki tudta rólunk a külföldön is. az országban is. Soha senkivel nem akartam elhitetni azt az ostobaságot, ezt ellenségeim fogták rám, hogy én az ántánt-államférfiakka] olyan viszonyban vagyok, hegy az én szép szemem kedvéért mindent megadnak Magyarországnak. [gaz. hogy több ántánt-beli politikussal, tárgyaltam a háború előtt és francia-barát és orosz-barát politikámmal sikerült künn szimpátiát szereznem törekvéseim és talán személyem számára is. De sohasem voltam olyan naiv, hogy elihigyjem és ennélfogva olyan lelkiismeretlen, hogy elhitetni akarjam, hogy ilyen nagy dolgokban más dönthetne, mint az érdek és a tárgyi meggondolás. Hogy jogom volt hinni és hirdetni, hogy az ántánt szívesebben vesz egy ántánt-barát, mint egy vele ellenséges alakulást, ezt talán nem fogják vitatni. Nem magamért, hanem el veimért és hirdetett politikámért vártam a megértést.

Állítom tehát a történtek után is, hogy az idejekorán megalakult Károlyi-kormány külső és beJsa politikájánál. ántánt-barátságánál és í nemzetiségekkel való viszonyán« fogva minden létező magyar kor mány közül a legalkalmasabb let volna a különbéke megkötésére. Egy ilyen Károlyi-kormányt az ántánt, amelyben a konzervatívabb katonák és politikusok a győzelem folytán olyan erősek voltak, valóban sokkal jobb bánásmódban részesített volna, mint az összeomlás után alakult forradalmibb színezetűt. Hogy az ántántnak egy reakciós és konzervatív kormány ekkor sem kellett, azt hi vatalos jegyzékekből, nyilatkozatokból és a németekkel szemben követett magatartásukból is tudjuk.

Ha nincs összeomlás és egy ilyen Károlyi-kormány áll —• nem üres kézzel és nem nemzetiségi födözet nélkül — az ántánt hatalmai előtt, akkor két eshetőséggel lehetett volna számolni: békét kötnek velünk wilsoni alapon vagy — versaillesi alapon. A wilsoni békét idejekorán való kiugrásunk és nemzetiségi politikánk föltétlenül elősegítette volna. A wilsoni békét alapjába véve a monarchia Durchhalten!-politikája, a németek mellett az utolsó percig való kitartásunk buktatta meg, mert az Összeomlás folytán olyan nagy volt az ántant katonai győzelme, hogy a wilsoni békét hirdető politikusok szava már nem tudott érvényesülni a diadalittas tábornokokkal szemben. Ha érvényesülhették volna a vviisoni béke-elvek, azok az edvek. amelyeknek hangoztatásáért én a reakció szemében hazaáruló vártam, akkor

— ezt ma már mindenki elismerheti

— Magyarországra a népszavazás elvét alkalmazzák és mérhetetlenül jobban járunk, mint a trianoni tekével. A wilsoni aontok alapelveket jelentettek; ha ezek érvényesülnek a békekötésnél, valóban lényegileg ledöntöttek volna minden olyan előző megállapodásokat, amikhez Amerika nern járult hozzá és amely megállapodások ellenkeztek a 14 pont betűivel vagy szellemével. Ledöntötték volna nemcsak a londoni szerződést, hanem az 1916 augusztus 18-iki bukarestit is. amelyről mi akkor még nem tudtunk. Azért is Wilson mellé kellejt volna állanunk, mert csak igy remélhettük, hogy a szlávoknak, románoknak. olaszoknak a háború alatti kényszerhelyzetben tett túlzott Ígéreteket nem fogják betartani, tudni, mert újabb és hatalmi szó jő közbe: Wilson elnöiknek, azaz hogy Amerikának akarata. Az ántánt,

f akarva-nemakarva. kénytelen lett volna iüuzóriusnak tenni az előző, a 14 ponttal alapjában ellenkező megállapodásait. Egészen biztos, hogy amint Ausztria a wilsoni békével járó népszavazással nem vesztette volna el Déltirol németek-lakta részeit, — népszavazás esetén a legrosszabb esetben mi is csak azokat a megyéket veszítjük el, ahol a többség nem-magyar volt, de még a vegyes területekből is sok maradt volna velünk a népszavazás esetén, ha megvan a megegyezés a nemzetisé■ sekkel az _ autonómiák alapján. Ez a perspektíva állt előttünk, ha a maisunk politikájával is hozzájárulunk falihoz, hogy a béke wilsoni legyen.

De vegyük a másik esetet, ’ Nem volt összeomlás, nem volt forradalom sem, nem tartottunk föl a wilsoni elveket elfogadva, a Károlyi-kor•mány, a nemzetiségekkel megegyezve, sőt velük egy minisztériumban megalakult és mindennek ellenére se ma wilsoni pontok alapján köt velünk békét az ántánt. Tegyük föl ezt és vegyük hozzá még azt a föltevést is, hogy volt ugyan paktum a nemzetiségekkel, de vérszemet kapva, ezt később ők maguk fölborították. Helyzetünk ez esettben biztosan nem lett volna valami rózsás, de olyan szomorú sem. mint ma. Ekkor, honorálva a németekkel való szakítást, honorálva az ántánt felé való tájékozódásunkat, legalább olyan békét kaphattunk volna, mint Bulgária. Nem szabad elfelejteni azt sem, hogy ebben az eseben elmarad a Vittorio Venetto, a vereség és az abból következő frontfölbontás. Ha előzetes paktumokat (a londonit, a bukarestit) részben be is tartottak volna, semmiesetre sem teijesitették volna Ígéreteiket maximális mértékben. Nyugat-Magyarőrszágot semsiesetre sem vesztettük volna el. ez komolyan még csak szóba sem kerülhetett volna. A keleti-szlovák megyék egy részét megtarthattunk volna. Szimnagyar területek elvételére sem gondoltak akkor még sem a csehek, sem a délszlávok és a románok is megelégedtek volna az igaziromán vidékek elszakitásával. De ezek a meggondolások egészen bizonyosan túlzottan pesszimisztikusak, mert a végső összeomlás előtt minden okunk meglehetett arra, hogy bízzunk a hatalmas Egyesült- Államokban, amelyek akkor keresztül tudták volna vinni akaratukat. Mégegyszer mondom: az akkor, idejében, megalakuló kormánynak lett volna módja elrendelni a népszavazást és az a, népszavazás tiszta lett volna. A nem-magyar nemzeteknek Pesten, a kabinetben ülő vezérei vezették volna, Bizonyos, hogy azon