Bácsmegyei Napló, 1923. december (24. évfolyam, 328-352. szám)
1923-12-15 / 340. szám
4. oiaai. BALbMEGYEl NAPLÓ 1923 december 15, Községi pőtválasztások Osijeken Az osijehi horvát parasztpárt és a zajednica különválása Osij ékről jelentik: A hónap végén megtartandó képviselő testületi pótválasztásokra, amelyeken 20 mandátum sorsa dől el, a pártok erősen készülődnek. A legélénkebb agitáció t a horvát köztársasági parasztpárt fejti ki, amely eddig is több propaganda-gyűlést tartott. Mellette a horvát zajeđnica vezet erős választási mozgalmat, amely minthogy a paraszípárttól mélyreható ellentétek miatt elszakadt, önálló listával megy a választási küzdelembe. A párt múlt héten megtartott gyűlésén a város jelenlegi polgármestere dr. ttengi is mondott beszédet, amelyben feltűnő élesen támadta a radikális pártot és a kormányt, amely — szerinte — non alkalmas ország vezetésére. A munkáspártok — a szociáldemokraták és kommunisták — szintén erősen készülődnek a választásokra. A nagyobb esélyük a kommunistáknak van, akik' a karácsonyi ünnepek alatt szándékoznak véglegesen elkészülni a küzdelemre. A helybeli kereskedők és iparosok, a kik külön listával vesznek részt a választásokon, vasárnap erősem látogatott gyűlést tartottak, amelyen a választások alkalmával tanúsítandó magatartásukat beszélték meg. A választási agitációs gyűlések ezideig meglehetősen simán folytak le, csupán legutóbb — vasárnap — történt kisebb incidens a kommunisták és az orjunások között. A külváros egyik vendéglőjében rögtönzött gyűlést tartott néhány kommunista munkás, akiknek beszédét a jelenlevő orjunások közbekiáltásokkal megzavarták. A gyűlés végén, a két csoport között annyira elmérgesedett a vita, hogy botokkal és boxerekkel estek egymásnak. A verekedésnek a rendőrség közibelépése vetett véget, amely a verekedőket előállította a rendőrségre. Sok a hamis százdináros Kitűnő hamisítványok vannak forgalomban Beteg a pénz ... A legnagyobb baja. hogy a gyengélkedő bankó elbuvik, sehol nem lehet megtalálni. Ezenkívül egyéb bajai is vannak, többek közt az is, hogy a kisszámú banki»'—- közt meglehetősen sok hamis is van. Legújabban a barna alapnyomatú újfajta százdinárosokat hamisítják. A forgalomban lévő hamis százdinárosok annyira tökéletesek, hogy a Narodna Bankához is került egy-két darab. Mióta a kék alapnyomatú régi százdinárosokról kiderült, hogy sok köztük a hamis s azok a boldogok, akik még a mai pénzszük időben egy egész százdinároshoz jutnak, jól megnézik, hogy nem hamis bankót Jtapnak-e, az élelmes pénzhamisító banda, amely sikerrel versenyez a zürichi tőzsdével a jugoszláv valuta értékének leszorításában, az újfajta, barna alapzatu százdinárosok készítésével foglalkozik. A pénzhamisítók kitűnően lehetnek felszerelve, mert a hamisítvány alig tér el valamiben az igazi százdinárostól. A papírja ugyan érdesebb, de ezt csak kiváló szakember veszi észre, a bankjegynek azon az oldalán. ahol a francia szöveg van, az alapnyomat kissé durvább, mint a valódin, de ezt is csak ritka emberfia konstatálhatja, mert legalább is két darab százdináros kell az összehasonlítás céljaira s kinek van ma ennyi pénze ... Az egyetlen szembetűnő különbség a bankjegy számozásában van. A jó százdinárosnak azon az oldalán, ahol a szláv nyelvű szöveg van, felöl a jobb s alul a balsarokban van a bankjegy száma. A jó százdinároson a számok előtt a széria jelzésére szolgáló betű van. A hamisítványon a betű hiányzik, csak szám van. A Narodna Banka értesítette fiókjait, hogv hamis százdinárosok vannak forgalomban s vigyázatra intette őket. a közönséget azonban eddig elfelejtették figyelmeztetni arra, hogy legyen elővigyázatos, aki százdinárosokat kap. Népszövetségi kölcsönt kér Németország Franciaország- as osztrák ellenőrzési feltételek mellett haj landó hozzájárulni a kölcsönhöz Páréból jelentik: A francia kormánynál és párisi politikai körökben nagy feltűnést keltett Marx kancellár csütörtöki nyilatkozata, amelyben kijelentette, hogy Németország is kölcsönt szerelne felvenni a Népszövetségtől. A kancellár kívánságával szemben — megbízható értesülés szerint — Párásban nem helyezkednek a viszszaptasitäs álláspontjára. Az a vélemény alakult ki illetékes körökben, hogy ha Németország megbarátkoznék azokkal a feltételekkel, amelyek mellett Ausztria a kölcsönt megkapta, Franciaországnak nincs kifogása a kölcsön folyósítása ellen. A német munkanélküliek a proletárdiktatúra kikiáltását sürgetik Berlinből jelentik: Seeckt tábornok betiltotta a munkanélküliek és a leszállított munkaidővel dolgozó munkások december 16-ára Berlinbe összehívott kongresszusát. A betiltás alapjául az előkészítő bizottság részéről osztogatott röpcédulák szolgáltak, melyekben a proletárdiktatúra kikiáltását sürgetik és fegyveres ellenállásra lázitanak. __ | • • Amerika is részt vesz a német jóvátételt kérdés rendezésében ’ Londonból jelentik: Tegnap érkezett meg Londonba a hivatalos megerősítés arról, hogy a ivasltíngtoni ■ kormány kedvezően döntött az amerikai szakértőknek a jóvátételt bizottság által kiküldendő albizottságokban való . részvételéről. A jóvátétel! bizottságnak legközelebbi dolga most már a szakértői albizottságok mielőbbi egy behívása, ami elő- i reláthatólag még karácsony előtt fog I megtörténni. Az egyik szakértői albizottság azután meg fogja vizsgálni azokat a l módozatokat, amelyek a német költl ségvetés egyensúlyának helyreálliftására és a német márka stabilizációjára alkalmasak, a második albizottság pedig meg fogja állapítani ■azt a vagyonmennyiséget. amelyet i Németországból külföldre vittek. I Az amerikai sajtó megelégedéssel i tárgyalja a washingtoni kormány s határozatát. A Ex-Iex előtt áll Magyarország szociáldemokraták nem járulnak hozzá az indemnitás gyors letárgyalásákoz Budapestről jelentik: Kormánypárti oldalról mozgalom indult meg az indemnitási javaslat gyors íetárgyalásának biztosítására. Azzal érvelnek a mozgalom kezdeményezői, hogy az indemnitási törvényjavaslatba kizárólag a legszükségesebb pénzügyi rendelkezések vannak felvéve és az ország érdekében állana, ha a törvényjavaslat gyors letárígyalásával elkerülnék az ex-lexet ;A mozgalom kezdeményezői érint- i kezesbe léptek a szocialista képviselőkkel, akiket felkértek arra, hogy Vass József helyettes miniszterelnök előtt fejtsék ki álláspontjukat. A szociáldemokratapárt részéről Peyer Károly és Farkas István keresték fel Vass Józsefet a parlament épületében és kijelentették előtte, (hogy a szociáldemokratapárt hajh {landó hosszabb vita nélkül keresztül 'engedni az indemnitási javaslatot, ha a kormány teljesiti kivánságai. kát. A kívánságok nem hjak s azokat a parlamentben a szociáldemokrata képviselők minden egyes alkalommal kifejtették. Három konkrét követelést állítottak a helyettes miniszterelnök elé: az internálótábor feloszlatását, általános politikai am: nesztiát és az emigráció likvidálását. )j Vass József kérte a képviselőket, 'hogy az ország érdekében az indemnitás tárgyalása előtt ne forszírozzák követeléseiket, hanem tegyék lehetővé, hogy az ex-lex elkerülhető legyen. Peyer Károly válaszolt a helyettes miniszterelnök előterjesztésére. I Kijelentette a szociáldemokratapárt Inevében, hogy követeléseikhez feltétlen ragaszkodnak. Amennyiben a I kormány azokat nem hajlandó honorálni, teljes erővel felveszik a harcot az indemnitás ellen és a kormányra hárítják a felelősséget a bekövetkező ex-lexért. Hangsúlyozta azt is, hogy a törvényhatósági választól javaslatok ellen is súlyos kifogásaik vannak, amelyeket a javasiatok beterjesztése után részle{ teznek. I A nemzetgyűlés pénzügyi bizottsága pénteken tárgyalta az indemnitást. A pénzügyi bizottság elfogadta az rndemnitást Vanczák János bejelentette, hogy Ja szociáldemokratapárt bizalmatlan \a kormány iránt és azért a javaslatot nem fogadhatja el. A kormány ? még most sem tette meg a kezdeményező lépéseket a közszabadság ; visszaállítására. Az internálások és a rendőri jelentkezési kényszer még ma is izgatja a munkásságot. A háború után már valamennyi országban amnesztiát adtak, likvidálták 1 azokat az ítéleteket, amelyeket annak idején gyűlölettel teli atmoszfé: rában hoztak és lehetővé tették, hogy a külföldre menekültek vissza- I térhessenek. Végül bejelentette, hogy >pártja a kormány ténykedései fölött a nemzetgyűlésen beható vitát fog . provokálni. A szociáldemokratapárt szónokai : csatlakoztak Vanczák fejtegetéseihez. Peyer Károly felszólalásában ismertette azokat az okokat, amelyek : miatt bizalmatlan a kormány iránt. ■A maga részéről szükségesnek látja, hogy a kormány a pénzügyi bizottí ságot a kölcsöntárgyalásokról tájéjkoztassa. Megnyugtató • kijelentést fkér arról a hírről, mely szerint a lajkásépitési akció állítólag meghiúsul. Szóvátettc a tisztviselők természetbeni ellátását. Ez nagy terheket ró Uz államra, tehát rendezni kell. Ab- I ból az összegből, amelyet a természetbeni ellátás adminisztrációjára fordítanak, a tisztviselők fizetését megelégedésükre lehetne rendezni. Sürgeti a természetbeni ellátás meg- I szüntetését. Várnai Dániel kijelentette, hogy 5 politikai okokból nincs a kormány Iiránt bizalommal. Az amnesztia kér-1 dósét Magyarországon is sürgősen f meg kell oldani. Farkas Tibor csak három hónapra kívánta a felhatalmazást megadni. A pénzügyi bizottság a szocialisták szavazatai ellenében elfogadta az indemnitást. A parlament indemnitási vitája legközelebb megkezdődik és azon a szocialista képviselők teljes számban részt fognak venni. Mi van a »politikai jegyzőkönyvében Hire kerekedett annak, hogy a [külföldi kölcsön pénzügyi megáila- i podásai mellett politikai jegyzőkönyv is készül. Minthogy a politikai jelző alkalmas nyugtalanító félreértések okozására, illetékes helyen í szükségesnek tartják a következők : megállapítását: j A hitelezők érdeke természetsze- i rüen bizonyos politikai garanciákat fis megkíván, amelyek azonban anyj nyira nem vonatkoznak az ország ; belső ügyeire, hogy ugyanannyira í Magyarország számára, mint Ma- I gyarország részéről igényeltetnek. ' így abban a jegyzőkönyvben foglal! tátik elsősorban a kisantant kötelező ! nyilatkozata a magyar állam fiiggetilenségének a biztosításáról, másrészt pedig Magyarország kötelező »nyilatkozata a nemzetközi szerződéijsekriek a maga részéről való kötelező respektálásáról. Ezek eminenter 5 politikai tartalmú pontok s a politi■■ kai jegyzőkönyv felvétele esetén 5 ilyen szellemben értendő. Ezzel a hivatalos felvilágosítással szemben erősen tartja magát az a hír, hogy a külföldi kölcsönnek belpolitikai természetű garanciái is vannak. Vámhivatali borzalmak Betegséget okoz a vámvizsgálat A vámvizsgálat sehol sem tartozik a túlságos gyönyörűség közé. í Ezzel mintegy megfizet az utas {azért a vakmerő elhatározásáért, I hogy külföldre merészkedik. A béke- I kötés óta megszaporodott a vámtia- I tárok és a vámvizsgálatok száma. Meg kell állapítani, hogy ha ideígesiti. kellemetlenül molesztálja is l az utast, hogy néhány órai utazás : után le kell a vonatról szállnia, hogy feltúrják a csomagját, átkutatják málháit, a vámvizsgálatok módja ellen nagy általánosságban nem igen lelhet panaszt emelni. Különösen a subotieai elsőosztályu fővárahivatal■nál végzik erélyesen, de minden elismerést megérdemlő előzékenységgel a vámvizsgálatot. A vámhivatal I alkalmazottai tisztában vannak az! zal, hogy a vámvizsgálatnak a csem- I pészés megakadályozása s nem az (ártatlan utasok molesztálása a célja. A tisztviselők gyakorlatát és hozzáértését dicséri, hogy a rendes utasoknak nincs a vizsgálatnál semmi j kellemetlenségük, de azok, akik árut, jjvagv értéket akarnak átcsempészni, fa legtöbb esetben rajta vesztenek. ) Ezt az előzékenységet és tapintatosságot. amely a subotieai vám- i vizsgálatot jellemzi, nem igen lehet [a röszkei kirendeltségnél tapasz, talní. A röszkei vámkirendeltségnél különösen az utóbbi időben a vámvizsgálatnak egy olyan módja folyik, aminőt sehol sem lehet tapasztalni. Uriasszonyokat, akár gyanús az utánzásuk. akár nem. szinte kivétel nél-Ikül levetkőztetik s olyan szigorú motozásnak vetik alá, amit minden más vámhivatal csak a legkivételeísebb esetben s csak akkor alkalmaz, ha gyanús az utas. Ha a vizsgálat e jj perverz módjának csak az volna a I következménye, hogy a röszkei * vizsgáló cellából sírva» megszégye-