Bácsmegyei Napló, 1923. november (24. évfolyam, 298-327. szám)
1923-11-07 / 304. szám
XXIV. évfolyam Subotica, SZERDA, 1923 november 7. 334, szán! iliegjcleuik Kiinden reggel, ünnep után és hétfőn délben FEI.EFON SZÁM: Kíadtóhivatai 8-58, Szerkesztőség 5-19 Előfizetési ár negyedévre 135 dinár SZER&ESZ1ĆSEG: Kralja Álexanrtra-ulica 4 tf.áta alatt Kiaddhivatali Kralja Alexendra-alira t (Lalbach-palata) Egyenlőtlen egyenlőség (Szegény Decsy József, sirbaiianyatlott drága barátunk, még meg sem száradt fölötted a föld s máris másodszor idézzük szemünk elé életedet, sorsodat, halálodat figyelmeztetésül és fájdalmas példázatul. A jó, a becsülettel harcos férfi nemcsak életében hasznos, de halála utón is. Megtermékenyítette a földet s megtermékenyíti emléke a lelkeket. Életében cselekedetével és szavával, halálában emlékezetével s az élete felejthetetlen tanulságaival tanít.) Az impérium változás óta eltelt időnek ötödik esztendejében, amikor a beogradi sajtó s a jugoszláv politika minőén felelősséggel tartozó s közhatalommal rendelkező tényezője — bizonyos sajnálkozással — napról-nepra azt állapítják meg, hogy milyen páratlan nagylelkűséggel adott az uj hatalom polgári jogegyenlőséget a kisebbségeknek, a tcpolai magyar pártszervezet elnöke útlevelet kért a zombori alispáni hivataltól. Magyarországba kellett utaznia, hogy meglátogassa rég nem látott, öreg édes anyját s hogy orvosoltassa magát valamelyik speciálisán berendezett budapesti gyógyintézetben. A topolai magyar pártszervezet elnöke eleget tett minden állampolgári kötelességének, adóját megfizette, erkölcsi bizonyítványt kapott, katonai hatóságok utazása ellen észrevételt nem tettek, nyugodtan remélhette tehát, hogy az állampolgári jogegyenlőség alapján ő is megkapja az útlevelét. Várt hetekig, várt hónapokig, hiába. Még ezt sem érte el, hogy kérvényét — ha kedvezőtlenül is, de elintézzék. A betegsége súlyosodon, a köz érzése romlott, a türelmetlensége fokozódott — de nem utazhatott Magyarországba. Végre megérkezik az elintézés, elutasították a kérvényét indokolás nélkül. Felebbezést adott be a jogtalan és méltánytalan elutasítás ellen s újra várni kezdett. Végre, mikor már nagyon megunta a várási, utánanézett, mi is van ügyével. Kiderült, hogy hiába várta e kedvező döntést, mert a felebbezése valahol elkallódott. Arra már nem futotta sem ideggel, sem türelemmel, sem egészséggel, hogy újra kezdje ezt az istentelen színjátékot élőiről. Lefeküdt, meghalt itt, mert nem engedték meg neki, hogy meggyógyulhasson máshol, elment abba az országba, ahová nem kell sem útlevél, sem vizűm. Tudnánk sok hasonló esetet fölsorolni. Az unásig tudnánk fölsorolni azokat az eseteket, hogy azok, akik résztvesznek, vagy résztvettek a magyar pártszerve* zetek munkájában, nem kapnak útlevelet. Sck olyan esetet tudunk, hogy ez a kivételes elbánás nemcsak a politizáld férfiakra terjed ki, hanem azok családtagjaira is. A Fckföidtői kezdve a Behringszorosig mindenhova utazhatnak, csak Magyarországra nem. Mi az oka ennek az alaptalan aggodalomnak, ennek a mesterséges egyenlőtlenségnek, ennek a megalázó bánásmódnak ? Mi lehet az oka annak, hogy ez alkotmány szerint teljes jogú állampolgárok, akik ellen sem rendészeti, sem katonai, sem politikai szempontból nem tudnak kifogást emelni, megvannak bénitvn mozgási szabadságukban, nem intézhetik e! esetleg legfontosabb vagyoni ügyeiket, nem látogathatják meg rég nem látott hozzátartozóikat, nem gyógyíthatják magukat olyan specifikus módon, amire itt nincs alkalom? A jobbágyok középkon röghöz kötöttsé gének mintájára megvalósul most a nemzetiségek helyhezkötöttsége ? Az alkotmány, a békeszerződés s a védelmi szerződés biztosítja a kisebbségeknek a szervezkedés szabadsagát. A Magyar Párt érdekében folyó szervezkedés nem lehet ál.amellenes, mert másként nem engednék meg a gyűléseket a politika’ hatóságok és üldözné a szervezőket az állam büntető hatplma. Csak azt nem értjük, milyen politikai belátás, milyen koncepció, milyen államigazgatási saison nyilatkozik meg abban, hogy egyfelől a politikai hatóságok megengedik a szervezkedést, sőt kötelességük gondoskodni a szervezkedés szabadságának védelméről, másfelől ugyanezek a politikai hatóságok azzal mucerálják a szervezőket, hogy nem adnak nekik útlevelet. Szegény Decsy József élete is ráment erre a macerálásra s ki tudná felsorolni hogy az alapnélküli sanda gyanú s a tyukszemrelépés politikája mennyi komoly és helyrehozhatatlan érdeket sértett mar meg. Ha van jogegyenlőség, legyünk valóban egyformák a jogban. Ha nincs, vallják be kertelés nélkül. De a jogegyenlőség ne legyen kirakati disz, amivel elkápráztatják a bámulókat, de ha valaki betévedt a boltba, rögtön nem tartják raktáron. A telekkönyv egységesítése Felemelik a tiszti létszámot — Ellenzéki képviselők a tisztek politizálása ellen A beogradi politikai élet ma is meglehetős eseményszegény volt. A parlament bizottságai közül csupán a bírósági törvényt tárgyaló és a költségvetési bizottság tartott ülést. Különös fontosságú a bírósági törvényt tárgyaló bizottság munkája. A mai ülésen a 6—16-ik §-okat tárgyalták le, amelyek nagy része a telekkönyvi bíráskodásról intézkedik. Minthogy Ószerbiában ismeretlen a bíróságok által vezetett telekkönyv intézménye, a szerbiai jogász-képviselők nagyon nehezen egyeztek bele, hogy a telekkönyvek vezetése a bíróságokra bízassák és a vajdasági képviselőknek valóságos jogi dissertéciókaí kellett tartaniok. A javaslat 8-ik szakaszát, amely a járásbíróságok vezetőinek kinevezéséről szól, azzal a módosítással fogadták el, hogy a vezető járásbirót az igazsagügyminiszter nevezi ki az illetékes legfőbb bíróság javaslata alapján, amely két birót köteles kandidálni. Nem fogadta el a bizottság azt a javaslatot, hogy az állami, községi és városi tulajdonban lévő birtokok telekkönyvét elkülönítve, a törvényszéken vezessék. Ahoz azonban hozzájárult a bizottság, hogy a vasutak és ez állami kezelésben lévő csatornák ingatlanaira vonatkozó teiekkönyveket Beogradban vezessék elkülönítve. Erre a célra Beogradban központi telekkönyvi hivatalt állítanak fel, A hadügyi költségvetés A pénzügyi bizottságnak a hadügyi költségvetés ietárgyalésára kiküldött albizottsága a hadügyminisztériumban kedden délután tartotta meg ülését. Kumanudi és Setyerov azt kívánták, hogy a bizottság tételenkint tárgyalja a költségvetést, mert egyedül az első szakasz ezernyolcszázmiUiő dinár kiadásra kér felhatalmazást. A javaslatot elutasították és megkezdték a törvényjavaslat szaknszonkinti tárgyalását. Kwnanud'1 kifogásolja, hegy a költségvetési javaslat szerint 6538 tiszt van, holott eddig 5680 tiszt volt s ennek a számnaK is a redukció következtében ötezer alá kellett volna sülyedni. A hadügyminiszter kijelenti, hogy a tízszázalékos redukciót keresztül vitték, de a iiszfilétszdm emelésére szükség van. Setyerov a 800 milliós felszerelési hitel felhasználásáról kér fölvilágositást. Kifogásolja, hogy a tisztek politikába ártják magukat. Eseteket sorol fel arra, hogy a tisztek mennyire politizálnak. Megemlíti, hogy Zajecsárban Filipovics ezredes egyik politikai pártnak az elnöke. Pusenyák klerikális képviselő a katonatisztek nyugdíjazását teszi szóvá. Tiltakozik a tiszti létszám fölemelése ellen. Elmondja, hogy a tisztek Szlovéniában aktiv részt vesznek a politikai pártok működésében. Kumanudi szerint ugyanez a helyzet Dél-Szerbíában is. Spahó hosszabb beszédben kritizálja a költségvetést s azt kívánja, hogy azt az uj véderötörvény alapján dolgozzák át. Fölemlíti, hogy a legutóbbi nyugdíjazásoknál sok hervát és szlovén tisztet s a kevés számú muzulmán tisztek közül a fiatalabbakat nyugdíjazták s a nyugdíjazás után akarják fölemelni ismét a tisztek létszámát. Felpanaszolja, hogy a katonai kincstár nem fizet pontosan a katonai szállítóknak, különösen Boszniában és Hercegovinában meg nem felelő bérek mellett tart elfoglalva ingatlanokat. Andrics és Grgin radiális képviselők csatlakoznak Spahó javaslatéhoz. a katonai épületek bérének fölemelése tárgyában. A hadügyminiszter válaszában kijelenti, hogy hajlandó a bérösszegek fölemelésére nagyobb hitelt kérni. Az uj véderötörvénybe azért állították be a régi tiszt! fizetéseket, mert a pénzügyminiszter az uj tisztviselői javadalmazásokat sem vette még figyelembe. Elismeri, hogy a katonai kincstár tartozásait késedelmesen fizetik ki, ennek azonban az az oka, hogy a pénzügyminisztérium a hadügyminisztériumnak későn bocsátja rendelkezésére a megszavazott hiteleket. A bizottság ezután elfogadta a hadügyi költségvetés első fejezetét. Szerdán a íengereszeti költségvetés tárgyalására kerül a sor. Az építésügyi minisztérium budgetje A pénzügyi bizottság harmadik szekciója folytatta ez építésügyi minisztérium költségvetésének tárgyalását. A klerikális-párt kíván" ságára a szlovéniai útépítésre az eredeti összegnél két millió dinárral többet javasol a bizottság. Ugyancsak a klerikálisok követelésének megfelelően a ljubljanai anatómiai intézet költségvetését is három millió dinárral felemelték. Horvátország budgatjénél a klerikálisok, különösen Kukovec, kifogásolták, hogy kevés gondot fordítanak a horvátországi utak rendbentaríásdra. A költségvetés horvátországi részét változatlanul elfogadták; a Vajdaság költségvetése csak annyiban módosult, hogy az utkaparók számát 60 helyett 135-ben állapították meg. Véget ért a klerikális-párt országos kongresszusa Ljubljanából jelentik: A klerikális-párt kétnapos ljubljanai kon-