Bácsmegyei Napló, 1923. november (24. évfolyam, 298-327. szám)
1923-11-06 / 303. szám
6. oldal BACSMEGYEÍ NAPLÓ 1623 november & Közgazdaság © a sa Ä cukorgyárak Racionalizálása Felkértek bennünket a következők közlésére: Setyerov Szlávkó demokrata képviselő nemrégiben beszédet mondott, amelyben a vajdasági1 cukorgyárak tevékenységéről, nyereségéről és a nacionaUzálásak tiörüli visszaélésekről valótlan adatok egész tömegét állította. Setyerov állítása szerint a cukorgyárak rendkívül nagy haszonra dolgoznak. Hangoztatta, hogy a 'gyárak a répa métermázsáját 25 dinárért váltják meg. Ezzel szemben az igazság az, hogy 35 dinár a megváltási ár, amihez a szállítási költség járul s az a kamatveszteség, ami az által áll elő, hogy a gyárak a répára előleget adnak s a pénzüket az egész gyártási idő alatt nem használhatják. A költségekkel együtt a répa a cukorgyáraknak 60 dinárjában van. A cukor kilogrammját 5 dinár adó is terheli s igy Setyerov képviselő számadatai a gyárak horribilis nyereségéről fantasztikumnál nem egyebek. A gyárnak kimutathatólag 16.50 dinárjába van a cukor kilója s e között és a cukor nagykereskedői ára közt alig 2 dinár a differencia. nem pedig 8 dinár, amhit azt Setyerov állította. Éppúgy nem áll meg az, hogy a gyárak az igazgatósági tagoknak óriási tantiemet fizetnek. A tandemek a tiszta haszon tiz százalékát nem haladják meg, amiből valamennyi igazgatósági tag arányosan részesedik. A nacionalizálás elleni észrevételekre az érdekelt gyáraknak az a válaszuk. hogy cukorgyári részvényeket tőzsdén mindenki vehet s igy semmi akadáJya sincs annak, hogy még több részvény jusson S. ti. S. állampolgárok birtokába. I i «"■ ■■ ■ ~ SPOR £ m Budapesti futbaíSeredmények. A budapesti bajnokság vasárnapi fordulóján a vezető M. T. K. három pontelőnyt szerzett, a közvetlen mögötte álló U. T. E. és F. T. C. ellen, amelyek vasárnap eldöntetlenül végeztek ellenfélteikkel. M. T. K.—U. T. S. E. 3:0 (2:0.) A M. T. K.-ban játszott Orth. Jenny és Winkler is. A bajnokcsapat mindkét félidőben nagy fölényben volt. Az első gólt Opata rúgta az első félidő 14-ik percében. Oorth—Molnár— Winkler ossz játékából, az utóbbi a 18-ik percben kettőre szaporította a gólok számát A második félidőben az M. T. K. kapujához szegezte ellenfelét. A 28-ik percben Winkler beállítja az eredményt. Törekvés—U. T. E. 1:1 (1:0.) A fiatal játékosokból álló Törekvés nagy lelkesedéssel és — szerencsével játszott az újpestiek ellen, akiknek halfsora gyöngén funkcionált. A Törekvés gólját Fritz szerezte meg tizenegyesből. Az U. T. E. csak a mérkőzés utolsó percében tudott kiegyenlíteni Jeszmás révén, aki fordulásból csodaszép gólt lőtt. Vasas—F. T. C. 2:2 (1:0.) A mérkőzés nagyrészében a vasasok voltak frontban, akiknek csatársora pompás stílusban játszott. A vezető gólt a vasasok szerezték meg Szentmiklóssy révén. A második félidőben sorozatos vasas-támadás után Takács kitört a két hátvéd között és szép gólt lőtt. Az F. T. C. a gól után erősen belefeküdt a játékba és Eisenholier révén tizenegyesből, majd Pataki lövésével kiegyenlített. A mérkőzést a 40-ik percben félbeszakították, mert a vasasok jogos tizenegyesét nem adta meg a biró. K. A. C.—Ili. kér. 1:1 (1:1.) Egyenlő ellenfeleit küzdelme, amely nívós és változatos volt. A K. A. C. gólját Fatter, a III. kerületét Horváth lőtte. Zugló—V. A. C. 3:0 (1:0.) A Zugló [váratlanul szép, lendületes játékkal • győzött a formájában erősen vissza' ment V. A. C. fölött. A gólokat Sefcsik, Dobó és Vacek lőtte. o. T. C.—33 F. C. 1:0 (1:0.) A 33-asok szebben, a B. T. C. Helkesebsben játszott. A mérkőzés nagyrészéjben a 33-asok voltak fölényben, csa< táraik azonban csődöt mondottak. A 5 gólt Horváth III. lőtte az első félidő ' elején. N. S. C.—K. A. O. E. 4:0 (í:0.) II. oszt. M. A. C«—Postás 1:1 (1:0.) II. oszt B. E. A. C.—M. A. F. C. 2:1 (2:0.) II. oszt. Anglia—Belgium 2:2 (1:1.) Az Antwerpenben lefolyt mérkőzésen az ; angolok csodálatos technikával brili! Oroztak. A győzelmet csupán azért jnem tudták megszerezni, mert a bel‘ ga kapus minden lehetőt védett. A I belgáknál a fedezetsor volt a leg; jobb. Németország legvőzfe Norvégiát. I Á Párisból hazatérő norvég vátogaf tott csapat Hamburgban mérkőzött a németekkel. A huszezerjiéző előtt lefolyt izgalmas mérkőzést 1:0 arányban a német válogatott csapat nyerte meg Hardes góljával. Magyarországba optáH nricsaíádok gyűjteményeiből eladás céljából megszerzett eredeti olajfestmények és műtárgyak a legolcsóbb árban beszerezhetők. Ajánlatos, hogy a vásárlóközönség tájékozás céljából kérjen tőlem árajánlatot és igy sakkal ritkább esetben fog kevésbbé értékes dolgokért pénzt kiadni. Meggyőződést szerezhet Balog Lina cég állandó képzőművészeti tárlatán. 8414 Volt hadifogig ok ff} eljelent a legszebb orosz dal, amelg lépten nyomon kisért benneteket nagy Oroszországban. Címe : B AJKÁL (Szibériai emlék) Vegyétek és terjesszétek! MOZI NAPTÁR TŐZSDE © Beograd, november 5. Zártai: Párls 504—500, London 386.75—386.25, Müano 3.8750—3.87, Genf 15.42%—15.40, Newyork 86.75—86.50, Prága 2.53%—253, Bécs 0.12275—0.12225, Bukarest 43— 41.50, Szófia 80—78, Budapest 0.48—0.46. Zagreb, november 5. Zárlat: London 388—386, Bécs 0.1225—0.Í275, Budapest 0.47—0.45, Genf 15.47—15.12, Szófia 80, Milano 3.88—3.86, Newyork 86.75—86, Paris 5.05-5, Prága 2.55—2.57. Zürich, november 5. Zártai: Newyork 563, London 25.05, Páris 32.40, Milano 25.11, Prága 16.45, Budapest 0.0305, Beograd 6.SS, Szófia 5.15, Bécs 0.0079 egynegyed. Budapest, november 5. A devizaközpont hivatalos árfolyamai: Beograd-Dlnár 225—240, Berlin—Márka 0.5, London 87800—92200, Angol fent 88300— 92700, Páris 1145—1215, Frank 1110— 1216. Budapesti értéktőzsde. A mai tőzsdenapot általános ellanyhulás jellemezte. Az üzletmenet vontatott volt. Az elötőzsdétől kezdve árukínálat dominált. Zárlat után folytatódott a lanyhaság. Az utótőzsdén az üzlet csak vezető papírokban fejlődött ki. A fedezetlen papírok executiv eladása ma már nem volt olyan nagymérvű. A hetipénz 2 egynyolcad— 2 egynegyed százalék. Zárlati árfolya|mok ezer koronákban: Magyar Hitel í 587, Osztrák Hitel 104, Salgó 480, Rima 182, Délivasuí 83, Államvasut 305, Kohó 635, Atlantika 49, Ganz-Danubius 4950, I Kőszén 2050, Papír 43, Szlavónia 65, Földhitelbank 260, Viktória malom 300, Kereskedelmi Kitel 20, Pesti Magyar jjKeresk. Bank 995, Beocsini 980, Urikáj nyi 1330, Lipták 32, Schlick S8, Brassói í50S, Zaboíai 122, Baróti 55Vt, Magyar ; cukor 2625, Klotild 87, Temesi szesz 75, ;Hungária Műtrágya 186, Olasz Bank 33, •Angol-Magyar Bank 111, Leszámítoló 75%, Magyar-Cseh Bank 19, Nova 114%, Moravetz kiadás Mindenütt kapható ! 7344 A Müpáríolők Köre folyó hó 6-án este 7 órakor a kör helyiségében értekezletet tart, melyre a tagok ez utón meghivatnak. í Kellemes meglepetést fog- szerezni a temesvár—lipcsei Móra* vetx-cég az idén a zongorát vagy hegedűt játszó közönségnek. Október 15-én megjelenik az első mimt» Pisi«! lila olyan szenzációs külső kiállításban és belső tartalommal, amilyet eddi* a legnagyobb vílágeég’ek adtak vevőiknek. 80 oldalon 34 kiválogatott müvet tartalma* ez a pompás album, mely a legdivatosabb táncok, népszerű dalok, legszebb magyar nóták, keavelt operák, kiválogatott kétes négykezes darabok gyűjteménye lesz és minden zongorára odakerül. Az albumba felvett müvek egyenként véve 380 dinárba kerülnek. Karácsonyi albumot addig ne vegyen, mig a MorsvetzalbuKOt nem látta! Október 15-én a Moravetz-album is minden könyvkereskedésben kapható lesz. 7434 November 8—11-ig i laeskám (Jacki Csogan) Bosna-fllm. November 8—11-ig Üysnak a férfiak A szezon legnagyobb vigjátéka. (Harry Liedtke) Bosna-fílm. November 22—25-ig ív-agy Péter cár (Emil Jannings, Dagny Serveas.) Bosna-fílm. November 15—-18-ig fíagy kacagó őst Egy egész estét betölt. (Charlie Chaplin vígjáték.) Balkán-film. November 19—21-ig Mámoros éjszakák (Lil Dagover.) Balkán-film. November 22-től december 5-ig Cirltt's Gd.e Polo (Edie Polo) a szezon legnagyobb amerikai kalandor képe. Amerikan-fibn. Szent György FInld valóságos áldás a házban minden megbetegedésnél. Fogfájásnál egy csöpp egy kockacukorra, a fájdalmat azonnal megszünteti;: gyomorgörcsöknél egy kávéskanállá! csodálatos hatású. Küldjön be levélben ajánlva 20 dinárt és bérmentve kap egy próbaüveget. Egy házban sem szabad hiányozni. Készíti a Zeta rt. Sombor. MORÄVETZ „ ZENEM ÜK ERESKEDÉS TIMISOARA (ROMÁNIA) Főváros* nívója raaknrlet. Bármilyen zeneművet gyorsan és a legolcsóbban Lap meg tőlünk. Teg yen prábnmegrendelést. — Jegyzékek Ingyen. 647H Foto-szalon. Vie. Subotica (Nádor-kávéház fölött) készít fényképeket a legmodernebb és Iegmüvészibb kivitelben. Szövött függönyök (roletták) ablakokhoz minden szélességben és hosszúságban Krausz Edénél Novisad. Roth Olga kometikai intézetében, Kr. Aleksandrova ulica 4. szám alatt, félemeleten. modern szépségápolás, arcbőrhámlasztás, alkalmatlan hajszálak, pattanások, szemölcsök, szeplök, májioltok végleges edtávoíitása. Kaphatók sajátkészitményü. kiváló hatása kenőcsök, pouderek, gyógyszappanok, arcfehérítő- és szeplőkenőcsök sd>. Dr. Faragó Géza hazaérkezett és rendeléseit újból megkezdte. Fiizökiilönlcgessézelt hölgyek figyelmébe ajánlja DimiírilevUs Juliska tüzőterme. Subotica. Skotus Viator ulica 10. Gyomorhnrntcál, májfcetegeknél ée epeköveknél a Ferenc lóieei keserüviz használata gyakran rendkívül )ó szolgán latot tesz.(10). r""fi«$K§í«sS '• k H;fl -if-v . töt vJ & *. m /// • -'-V..’., f ff ■ rqTHrlfflT ■''ííAís-.-, Kronbergern !•■> háromnegyed. U . t&iiíöasL- ibisiastte&iliäaÄÄSjdfe&Ä' ...............HB Ätera • * ___»>.»-*<. ;'.v. jíüa.,' iiáÜZjÉA ital Sdh-riiíatTSíjtóSliSS vagon teteieitben valamint hasábban és aprítva, házhoz száiiitva, logjutánycsabäan beszerezhetfi ©Í^t9886^® Vujković J. és Társa cégnél, éukSóeva ul. 41. Telefon 869.