Bácsmegyei Napló, 1923. november (24. évfolyam, 298-327. szám)

1923-11-04 / 301. szám

1923 november 4.

RACSäSEGYEI NARŠ&

9, öfttal.

tették azt. cadi oil 'tanultak. Csakhogy Ők mm mehetnek oda ugyanaz nap méiegsiszer vissza! 1st a guanó-rendszer nem bizonyai jónak s a gyorsfelejtés e kozmetikuma az általános művelődést bizony, nem mozdítja elő. 4<,

A nevelésnek cg fik alaptörvénye, hogy titrtitsak meg a gyermeket elviselni az unalmat, — hegy tudjon panasz nélkül unatkozni. Mert az élei, amely rá vúr. valószínűiét nem lesz nagyon mulatságos, és semmi esetre se lesz éppen tarsangszerű. í hogy annak komolyságára és egy■ hanguságdra, esetleg szomorúságán és gyötrő unalmára kellő modem le

Egy kritikus alkimábd!

Irta: Baedeker

PEDAGÓGIA

Á szülőknek 'és különösen az anyáknak, az a legmelegebb óhajtásuk. hogy a fiaik és a leányaik mentül tovább maradjanak gyermekek, — nekik pedig az az érdekük. Hogy minél előbb szűnjenek meg azok lenni, S közérdekből is kívánatos, hogy mentül etőbo legyenek emberek, s különösen a fink minél korábban legyenek férfiak.

Senki olyan jól és senki olyan rosszul nem tud nevelni gyermekeket. mint a szerető anya.

Könnyebben lehet észrevenni valakin, hogy jó nevelést kapott-e vagy rosszat, mint azt, hogy becsületes ember-e vagy nem,

' A szülő önmagát bünteti, ha a gyermekét bünteti. S ezt a büntetést a legtöbbször meg is érdemli, Nem a gyermek, hanem a szülő.

*

Az olyan tanítótól, akit szeretünk, még azt is megtanuljuk, amit az nem tud; az pedig, akit nem szeretünk, arra se képéé megtanítani, amit tud.

. *

A tanítónak, és különösen a nevelőnek, nemcsak az elméleti és gyakorlati icr.tárgyakból kellene oklevelet szerezni, de vizsgát kellene tenni a kedély- és jellemfanból is.

Nagyon jó véleménnyel vagyok a \'tanítókról. Tagadhatatim, hogy leghasznosabb tagjai a polgári társadalomnak, telkes munkásai a közművelődésnek, s feladatukat becsületesen és lelkiismeretesen teljesítik. Csak égy kicsit többet tudnának!.

*•

A fiuleiak többet árt, ha leányos nevelést kapnak, mint a leányoknak, ha fiukhoz illő nevelésben részesülnek. Sőt az »uj nő« szinte megkívánja, hogy a fiziológiai szempontok figyelembe vételével lehetőleg férfias taníttatást és nevelést kapjon. Ellenben ez uj korszakban azok a fiuk, akiket húfinoman és gyöngéden neveinek, okvetetleniil rosszul járnak s a nagyobb erőt követelő küzdelmekben minden bizonnyal elbuknak,

*

az lehet igazán jó tanító, aki egyszersmind jó <nevelő is.

: > ■ Ük

Hogy milyen nehéz tudomány a neveléstan, azt csak a pedagógusok tudják. Az apák és az anyák, akiknek fogalmuk sincs róla, könnyűnek tartják.

*

A legkiválóbb pedagógus csak kevéssel ért jobban a gyermekneveléshez, mint az. akinek fogalma sincs a pedagógiáról.

*

Amerikában — persze hogy Amerikában! — egy borbély valami igen kitűnő borotváló-szappant falóit föl. Guanó-nedvből készítette, amelynek \ tudvalevőleg szőrnövesztö a hatása, j Ezzel a találmányával azt érte el a\ derék művész, hogy kliensének a \ szakálla, alig borotválkoztak azokl meg. megint gyorsan kinőtt, s a jó í emberek kénytelenek voltak már | néhány óra múlva őt újból fölkeresni s magukat ismételve megborotváltatni, ami a leleményes föltaláló üzletét rövid idő alatt észrevehetően íöllenditette.

Ez a talán nem h egészen hiteles történet jut eszembe mindig, valahányszor bizonyos tmitók és tanárok működését figyelem meg. E jeles szakemberek ugyanis valami olyan uj metódust alkalmaznak, amelynek folytán, alig érnek a gye-1 re kék haza az iskolából, már elfelej-5

gyen előkészítve, mentis korábban kell megszoknia dz unalmát. Ha korán hozzászokik, felnőtt korában mm fog irtózni és kevesebbet fog szenvedni tőle. S tálén egyáltalában nem fog unatkozni.

*■

A tanító szeretete többet ér, mint a tmiíó tudása, s a tanuló tisztelete többet, mint a szorgalma.

•

Ha a tanító és a laniivarty szeretik egymást, a jó taneredmény biztos; ha csak az egyik érez rokonszenvei a másik iránt, az eredmény kétes; ha nem szeretik egymást, altkor az eredmény: nulla.

Á koronás emigráns

Kari von Werkrr.ann könyve Habsburg Károlyról

A pranginsi kastélyt hatalmas vadaskert vesz; körül, amelyben óraszámra eHwiyonghatott lakója; a herteastejai villa terrasza csodaszép hegyi tóra könyököl ki Ć3 lépcsőjének legated fajánál kötött ki a motorcsónak, amivel vendégei megközelíthették a közeli svájci városkát; a fnxicbali nyaraló örök-napsütéses, tél-tropikus vidéken, magas hegy tetejéről bámul le a mindig: azúrkék tengerre; és a koronás emigráns valami megmagyarázhatatlan nosztalgiával elvágyódott innen is és mindenünnen vissza a budai .királyi palota poloskák és kényelmetlen ripszbutorai közé, ahol pedig é’etének alig néhány napját töltötte csak koronázásakor és — mint a palota gondnokától tudom — nagyon kellemetlenül éreste magát, mert nem tudott a bogarak miatt aludik. Nem honvágy gyötörte a száműzetésben, Íriszen «ok leiki és érzelmi közössége a magyarsággal nem volt és nem is lehetett a rendes osztrák főhercegi nevelésben részesült uralkodónak, csak az örök emigránsra eratali tás sodorta abba a lelkiállapotba, amely közös minden idők legkülönbözőbb sorsú politikai számüzötteiben, legyenek körülményeik, terveik és céljaik mások és inások s akár merőben ellentétesek. Az a memoárkötet, amelyet Werkrnajin Károly százados, néhai Habsburg Károly személyi titkára, most magyar nyelven is kiadott »A madeirái halott« címen — és amely természetesen, emigráns-könyvek kényszerű szokása szerint, külföldön, a müncheni Verlag für Küftnrpoßfik kiadásában jelent meg — érdekes bizonyítéka annak, mennyire nincs különbség éppen a legfontosabb dolgokban, az otthoni események megítélésében, emigráns és emigráns között, éljen bár királyi udvartartás közepette Helvéciái kastélyban, vagy bécsi nyomor-barakkban, faggyu-izü corned fcmf-en tengődve vegetáljon, akár vedig ' moszkvai szovjetházszállcdákbati feszítsen bőrkabát-uniformisban, divatos kézigránát-csutkákkal nadrágsziji-arzenáliában. Magyarországon Habsburg Károly helytartói csinálták száműzetése Ideje alatt is az ő és uralkodó-osztálya legsajátosabb politikáját s mégis ennek az uralkodó-osztálynak Legpregnánsabb reprezentánsa, maga az uralkodó, semmi közösséget nem tudott érezni — mert távol voit — otthoni híveinek módszereivel, felfogásával, szereplésével s ezek megítélésében sokkal közelebb állt a legbak)i dalibb forradalmárhoz, akitői pedig óz és főid, világnézeti különbségek szakadékba és a gyűlölködés egész tengere választotta el, mint legbizalmasabb magyarországi híveihez. Több köze volt Gábor Andorhoz, aki szinte tébolyodoít dühhel és elkeseredéssel bélyegezte meg a felelőtlen elemele munkáját, mint gróí Andrássy Gyulához, aki tóle telhető les leplezgetni igyekezett az atrocitásokat; és Íródeákja, nézeteinek

és véleményeinek kétségtelenül hűséges tobnácsoüója, Werkmann százados, set rím-ívet sem ir szordinösabb hangon a j élénkül magyarországi kormányzatról, mmt, mondjuk a Béni Magyar, Újság. Sőt. . .

Dante és Erdély

Aa emigránsnak sohase elég nagy a világ ahhoz, hogysem belenyugodhatna: van egy kis zug valahol, állóvá nem térhet többé vissza. Ez a gondolat annyira elviselhetetlen, hogy akit gyötör, az még az ördöggel is szövetkeznék ellenfelei leigázására. és nem Dm te volt az utolsó politikai száműzött, aki külföldi hatalmak megszállásától várta sorsa — és hazája sorsa,— jobbrafordulását. A hazaárulás vádja könnyen kész az dien, aki külországok fegyveres segítségével akar saját hona belpolitikájába avatkozni és könnyen rásütik ilyesmiért az emigránsra a bélyeget, hogy szövetkezett az ellenséggel^ az az ember azonban, aki meggyőződéséért, szent vagy annak vélt eszméért küzdve mmekent elhagyóit, hazát, tűzhelyet, családot, aki veszni hagyta állását, kenyerét, vagy vagyonát és inkább váadorbotot vett kezébe, az az ember nem tekint ellenségének mást, csak az otthoni azúr pútort és nem csupán saját ellenségét látja benne, hanem minden bizonnyal hazája, országa, népe legnagyobb átkát is, akinél rosszabb a külotszági szövetséges sem Lehet, csak jobb; és mindenki barátja, aki a bitorló ellen segíti. A koronás emigráns sem. rettent vissza attól, hogy a hazaárulás vádját emelik ellene: nagystílű külföldi sajtópropagandát folytatott az októberi kormányok, a magyarországi szovjet és a Horthy-rezsim diszkreditálására egyformán, s mint Werkirrann is megemlékezik róla, elárasztotta emlékirataivá} az összes európai és amerikai államfőket. Arról, hogy már a bolsevizmus idejét megelőzőm is a külföldi hatalmasságok leirvveres beavatkozását sürgette a német-osztrák és magyar demokratikus köztársaságok letörésére, természetesen bölcsen és mélyen hallgat a detrcmizált császár-király személyi titkárának könyve; erről a tényről csak Wilson legutóbb publikált emlékirataiból szerzett a világ tudomást. Viszont azt már fölöslegesnek tartja eltitkolni Werkmann, hogy uralkodója hasonló intézkedéseket igyekezett kierőszakolni a magyarországi szovjetköz társaság ellen is, améiy — és ez érintette legkellemetlenebbül a pranginsi házidiplomáciát — eredményesen, vagy iegalább is látszólag eredményesen vívott integritás-háborút a csehszlovákok és románok ellen. Afelől. hogy a hazafiasság szabadalmazott képviselői nem mondanak majd terhelő verdiktet az uralkodó fölött, imiért háborut-vivó országa harcoló íllenségeinek megerősítésén dolgo- I zott 1919 márciusa és augusztust kö- ; Jött, bizonyos lehetett a titkár-tőr- 1

«

fctwri.ia.wutwir w m ■■■*■ —

ténetírő, hiszen gróf Andrássy Gyulától kezdve, aki egy politikai, iamjlmáriyában maga dicsekszik el azzal a tettével, hogy a kemmiin alatt fegyveres beavatkozást sürgető memorandumot' intézett az ántánüioz, az I arisztokrácia csaknem minden kül* politikai összeköttetésekkel rendel* Skező tag]a buzgó tevékenységet fej- I tett ki ebben az irányban. Ellenben éppen ezek a tizeuhárompróbás patrióták lepődnek majd meg légióiban azon, amit Werkmann könyvéből kell megtudni ok. hogy Habsburg Károly — akinek hívei Magyarországon mindig az integritás jel- i szavának hangoztatásával csináltak propagandát a legitimizmus gondolatának — hajlandó volt Erdélyről végleg lemondani Románia javára, ha Románia viszonzásul segíti a restaurációt Horthy ellen.

Lojális portré Károlyról

Werkmann báró nem pszichológus, nem kenyere a lélekanalizis és nem-nagyon érti. mi vitte rá kétszer is a császár-királyt arra. hogy mindenét, életét is kockára tegye trónja visszaszerzéséért Meglehetősen tisztán látja azt, hogy Habsburg Károly nem volt a hatalom gyakorlására született, nagykalíberü és tetterős egyéniség volt. hanem megmaradt mindvégig annak a csöndes, jóindulatú, keveset okosodó huszárfőhadnagyának, akinek nevelték. Az a lojális Portré, amit fest róla, nem is túlságosan retusált 9 ha egyes hibákat szépitget is, emberfölöttivé és félistenné nem igyekszik tenni a madeirái halottat.

»Károly főherceget — iria róla — nem nevelték uralkodónak. Sajnos,' az akkori idők stílusának megfelelően »főhercegnek« nevették. Ezért nem a főhercegi anya. kinek nem egyedüli gyermeke volt. hanem a főhercegi gyám (Ferenc Ferdinand) és az évek szelleme felelős. Károly főherceg nem részesült jó iarúiásbtm. Mint magántanuló végzett a wieni Schotten-gimnázhimban, majd a prágai egyetemen jog- és államtudományi előadásokat hallgatott néhány szemeszteren át. JeUenfeő, hogy a; császár ifjúkori tanulmányai alatt nem talált örömet egy bizonyos fegyelemben és sohasem jött meg a kedve, hogy egyik vagy másik tárgyban különösebben kiképeztesse magát. Ha pedig az anyát fölmentik Károly főherceg hiányos kiképeztetése miatt, úgy neki ezt még inkább meg kel! bocsátani. Neki, aki nem látott más célt maga előtt, mint hogy jó lovastiszt legyen. Kétségtelenül az is lett. A századparancsnoknak szeretnie kell az embereket és a lovakat. lelkiismeretesnek kell lennie, minden részletre ki kell terjednie és gyakorlati érzékre van szüksége. Mindez meg volt Károly főhercegben. Katonai tudományi előadásokkal akartak belőle hadvezért nevelni. E célból kiváló tanárokat adtak melléje, de — ezek nem taníthattak és gyakorolhattak szabadon. A főhercegnek. midőn 1916 tavaszán egy hadtest élére állították, nem volt más segédeszköze, csak az intelligenciája. A király — nyíltan megmondva — nem értett az »élethez«. ' Az életet legegyszerűbb formájában, értékes isteni ajándéknak tekintette. Nem is ‘adóit megbecsülni egy művészi érlékekkel berendezett otthoni sem. Az ínyencség liegen volt előtte. Gyakran mulattatott engem. — aki hasonlíthatatlanul egyszerűbb környezetben nőttem fel, — amint a császár egy vasúti étkezőkocsi közepes ebédjét, vagy egy falusi kocsma vacsoráját pompásnak találta s egyszer rósz, máskor meg a legkitűnőbb cigarettát ugyanabba a kategóriába sorozta. A materiális élvezetek irán:i érzék e teljes hiányának tulajdoíitható, hogy Károly császár sohasem lehetett iszákos ember. Házassága után maga és vendége; részére ős borpincét rendeztetek be. Egy-