Bácsmegyei Napló, 1923. november (24. évfolyam, 298-327. szám)
1923-11-29 / 326. szám
I 6. oldal. — A cselédleány bűne. A szubot'cai rendőrség szerdán délelőtt letartóztatta Ivraha Mariska baj.r.ol’.i születésű cselédleányt, aki a Majsai-ut 31. szám alatt lakó munkaadójának lakásán megölte hat hónapos magzatát és elásta egy gödörbe. A cselédleányt beszállították a közkórházba. A nyomozás megindult ellene. — Vasa Prihoda budapesti sikere. A világhírű cseh hegedűművész, Vasa Prihoda, aki Szuboticán december 4-én tartja hangversenyét, kedden hangversenyezett Budapesten. A budapesti lapok az elragadtatás hangján imák a hangversenyről. A pesti „Az Újság“ következőket írja: Már első hangversenyén szivébe zárta közönségünk ezt a istenáldotta tehetségű hegedűst s méltán. A fölényes technika nagy zenei intelligenciával, mély érzéssel és lüktető temperamentummal párosul játékában. Egyénisége ugyan még nem forrt ki teljesen, de így is annyi rokonszenves tulajdonságot találunk benne, hogy e őadása mindvégig leköti a figyelmünket és gyönyörködtet is. Szép, hatásos műsort játszott végig igen élvezetesen. Egész estén át melegen ünnepelték. — Eljegyzés. Kovács Étiké urleár.yt. Subotica. eljegyezte Kovács Ferenc. Subotica. (Minden külön értesít is helyett.) — A novisadi szocialisták gyűlése. A noviszadi szociáldemokrata párt gyűlése határozatot fogadott el, amelyben tiltakozik a szociálpolitikai minisztérium tervezett megszüntetése ellen. Azt kérik, hogy a minisztérium hatáskörét bővítsék ki. Rámutatnak, hogy a munkás-Roth Olga kozmetikai intézetében Kr. Aleksandra ulica 4. szám ^latt, félemeleten, modern • szépségápolás, aro börhámlasztás, alkalmatlan hajszálak, pattanások, szemölcsök, szeplők, májfoltok végleges eltávolítása. Kaphatók sajátkészitményü, kiyáló hatású kenőcsök, púderok, gyógyszappanok, arc- í fehérítő- és szeplökenöcsök stb. Vidékre p megrendeléseket postán utánvéttel küldök. Legszebb karácsonyi ajándék egy művészi fotográfia Reményi fotószalonjából, Rudiiévá 4. Gyomoihurntnál, májbeíegeknél és epefcgveknél a Ferenc József keserüviz használata gyakran rendkívül jó szolgálatot tesz.(10). Tündér! fényben fognak pompázni december hó 6-án a Bárány-szálló őszszes termei, ahol a Band kulturszakosztálya kabaréval egybekötött Mikulásestélyét rendezi. BÁCSMEGYEI NAPLÓ ! 1923 november 29. TŐZSDE © s» Novisadi terménytőzsde. Nov 28. Az irányzat továbbra is tartott. Mt forgalom szűk keretek között mozgott és mindössze 56 vagon áru kelt el. Búza bánáti, Senta paritás 317.50. Tengeri ó, 227.50, március—április teljes kasszával 202.50—205, negyed kasszával 230. Liszt 0-ás 505, 4-es 400. Beograd, nov. 28. Zárlat. Bécs 0.12.48—0.12.45, Budapest 0.47—0.4C, Bukarest 46—44, Genf 15.75—15.40, London biztosítási törvénynek s általában a mun-; 386.25—286, Milánó 3.83, Newyork kásvédelmi töryényeknek több intézke- 88.10—88, Páris 4.76—4.75, Prága 2.17.25 dése még nincs végrehajtva. Memoran-1217, Szaloniki 143. Zagreb, november 28. Zárlat. Bécs 0.12.55—0.12.24, Bukarest 45—47, Genf 15.71, London 386.50—385, Prága 2.57— 2.56, Páris 4.78—4.72, Szófia 50. Zürich, november 28. Zárlat. Nework 575, London 24.98, Páris 30.70, Milánó 24.70, Prága 16.65, Budapest 0.03.02.50, Beograd 6.50, Bukarest 2.75, Szófia 4.50, Bécs 0008 háromnegyed. dumban követelik ezeknek a törvényeknek teljes végrehajtását. Noviszad várostól pedig azt kérik, hogy a város szegényei részére ingyen háztelket adjon. — Hangversenyek. Noviszadról jelentik : Noviszadon december hó 2-án, vasárnap tartja hangversenyét Vasa Prihoda hegedűművész, december 8-ikán pedig Ziemc Miklós, a bécsi opera énekművésze rendezi dalestélyét. A Kurír első aukciójára csak december 6-ig lehet műtárgyakat beküldeni, mert a kiállítás 8-án megnyílik. Viuek Te levélbeni felvilágosítással szolga; a Kurír iiiükereskedés Suboticán. Ha jól akar étkezni, ol ne mulassza felkeresni a Kuluncsics-féle vendéglőt a csirkepiacon, ahol a legjobb, legizletesebb és legolcsóbb házikosztot kaphatja. Abonenseket elfogad. A régi ötvösművészet remekel, csodás antik ékszerek, arany- és ezüstnemüek kerülnek eladásra a Kurír aukcióján. A vajdaság festők alakuló közgyűlése. A vajdasági festőművészek csütörtök este hat órakor a Bárányszálló kistermében tartják alakuló közgyűlésüket. A vezetőség kéri az érdekelteket pontos megjelenésre. — Staribecsei betörőket fogtak Noviszadon. Noviszadi jelentés szerint az ottani vasúti rendőrség kedden es]e letartóztatta Zsiga Musztafa boszniai fiatalembert és Juszti Róza staribecsei leányt, akik Star i becse jen több betörést követtek el. Vidékről, különösen Novisadról. Somborból. Topoláról és Stari-Becejről küldtek be sok értékes műtárgyat a Ki-fii aukcióiára. Bútorok minden stílusban, csakis szolid kivitelben, Krausz Ede Novisad. — Veszett kutya garázdálkodott Becsekerekn. Becskerékről jelentik: Kedden délután veszett kutya rohant keresztül a város uccáin és négy embert megmart. A sérülteket beszállították a novisadi Pasteur intézetbe. Vannak szeplői, és pattanásai ? mitesszerei, ránc"&i Akarja, hogy szép arca legyen ? Kezei vagy arca érzékenyek a hideg és az idővel szemben ? Akarja, hogy a bőre fehér, tiszta és egészséges legyan ? m.....isi LiatTBiiiyiHiíiji Panaszkodik hajhullás, fejkorpa és oszžles miatt c feli!htiüiu iiuni Akar siirii, szép és simulékony hajat ? Ul» EMaiáesi Síké Akar szép lenni és az is maradni ? Akarja, hogy mindenütt szívesen lássák ? Akarja, hogy örüljön, ha a tükörbe néz ? Kísérelje meg a Feiler-féle valódi Elsa-készitményeket és nemsokára Ön is azt mondja, amit annyi más: 8504 Ez az igazi! MOZI NAPTÁR |— Kérjen minden üzletben csak valódi Elsa-készitményt Feller gyógyszerésztől. Ha közvetlenül rendel, akkor csomagolással és szállítási költséggel együtt elöleges fizetés vagy utánvét mellett: 2 nagy porcellántégely Eisabcrvédőkenőcs 25 D 2 nagy porcellántégely Elsahajnövesztő kenőcs 25 D 4 nagy darab Eísa-liliomtejszappan 35 D Ezekhez az árakhoz most még 5% pótlék szároittatik. — A megrendelőleveleket igy kell címezni: FELLER V. JENŐ gyógyszerész STUBICA DONJA, Centrale 185. szám. (Hrvatska.) ! November 22-től december 5-ig Cirk' s Ed e Polo (Edic Polo) a szezon legnagyobb amerikai kalandor képe. Ameri- j kan-film. November 26—28-ig Othelo (Schakespeare örökbecsű tragédiája) (LenkefyIca, Lya de Putti, Emil Jannings). Balkán film. December 6—9 ig Hunná menybemenetele (G-rhard Haupimann regénye) Balkán film. December C—12-ig A hét árva (Griffith filmremeke Lillian és Dorothy Gish) Balkán film. December 13—16-ig Twist Olivér (Jackie Coogan) Bosna film. December 25—26 ig Bohémek (iViurger regénye Maria Jakobini) Balkán film. December 25—26-ig A Bölcs Náthán (Carl de Vogt és Muzsnyai Béci) Balkén film. December 27—30-ig Trón és szerelem (Loth Ha, Fenyő Emil) Balkán iilm. 1924 jan. 3—6-ig ifj Medardus (Várkonyí M:há|v, Eeszierházy « Ágnes hercegnő) Bosna film. Karácsonyi albumot addig ne ver yen míg a M0RAVETZ ALBUM tartalmát nem látta 8602 MINDENÜTT KAPHATÓ.- " .-id -!k'í ; oCv-ktf'iw Kn-'J-X •#» m lLí>‘ é&b „ *4 fk&i MAG Fa n j <d^xtmACíiy% Szerkesztették: DETTRE JÁNOS er. RADÓ IMRE \ Tartalma: Az 1924* évre szóló rom. kath., £Ür. kel., v református és izraelita naptár, Ambrus Balázs, As?.!ányi Dezső, Borsodi Lajos, Császár Géza, Csuka : Zoltán, Dettre j incs, Diószeghy.Tibor, Farkas Geiza, « Fenyves Ferenc, Grábcr László dr., György Mátyás, j Haraszti Sándor, Havas Károly, juhász Ferenc, Lán? Árpád, Lányi Ernő (dal énekhsngra, zongorakísérettel), László Ferenc, Milkó Izidor. Fái! Tamás, i Fadó Imre, Somfai Ján.vo, Ft.orn Lázár, Szabó János, fzántő Róbeit, Szenteled Kornél, rlam;ís István, j Vidor Imre novellája, verse, cikke versi ordítása. = Az ízlésesen kíá'Iiloifc r agya’aku vaskos kötetnek (2! 2 o dal) iíi ß w 0 ciinar í Dszlá tc&Fen fémen Ica papíron 150 készei sz'mosott emntőr-'éld 'r-y ia Lér-xHí, mely ktkvyváiusi foigale-múa ueva kerül. Az arnatőrpéldáay ára 100 dinár. « Megrendelhető a szerkesztőknél a Bácsin egyel Napló szerkesztőségében Suboticán. I aü&ái % d ú * bejárta a hir, hogy Bőcibcn hivatalo■ *an bemutatott minden Idők legszebb legnagyobb remekműve 3 Amerika, Ang'ia, Franciaország film- I piacának IcgtekintélyeseJ-'b k-'p i:eiöit Hihíly a ráratlr.n rs:n:t is magvar szépségű fi tr.je : Várkonyí Mils »ly, E szterházy Agnes her» f ergnő é s Hegyassy Mari főszei epében ható a LIFKÁBAN 3-ától kezdve. I Iát i tamiai; 1 «J» 8S5 ~~— m Foltmentes fehér tükröket fekete és kék árnyalat nélkül, garancia m llett készít csakis „VITRUM" NOVISAD Futoški put 84-a. — Üvegcsiszolás. Képviselet Snbo’icán: NAGY MIHÁLY üvegkereskedése 2ST látóképességeS 0-ŠS s és sebességet! in*8 TA/rwTft rokona abö tás. . i.,vi:ágii ' ■' < -««iá ÜL,\ f'Ä1 .mtllPP’ sk-- :;•>,,SX 'j } : / I]n|!jl(| j j IjU'1 . 'SRAM lip*'11 milil OSR NITRA vagon tételekben valamini hasábban és aprítva, házhoz szállítva, leg]utányosaibban beszerezhető ©S32£)S8<5í3*D Vujković és lársa cégnéí, «lukiéivá ui. 41. Telefon ®69.