Bácsmegyei Napló, 1923. november (24. évfolyam, 298-327. szám)

1923-11-25 / 322. szám

1923 november 25.

BACSMEGYEI NAPLÓ

11. oldal

memoir közül Hötzendorfi Conrad könyve viszi el mégis a pálmát. Ami ebben a könyvben van, az több Ludenđcrff önigazoló frázisainál, több mindennél: maga a háború, masa a dögvész, a véres panoráma, ahogy fönt megrendezték generálisok és katolikus küliigyérek. £s hogy rendezték meg, micsoda nagy eleganciával!?

Majdnem úgy, ahogy egy udvari bált holtak össze a Burgiban — csak egy kicsit több emberrel játszatták le a komédiái, amelynek végén, amire nem számítottak, a monarchia került az asztal alá. Részegen és halotton . . .

Irodalmi Áz erdélyi magyar íróké olíffipiász a dicsőség, hogy találtak egy okos, célravezető tervet, amelynek segítségével a kisebbségi magyarság kultúráját meg lehet menteni, sőt ki lehet fejleszteni. Az irodalmi oíimpiász terve, amely nem is romantikus és nem is teoretikus, hanem szükséglethez, realitásokhoz alkalmazkodó, már megvalósult Erdélyben. Nagyvárad írói ellátogattak Kolozsvárra, ahova Marosvásárhely irói is elérkeztek és mint az ottani magyar lapok írják, nagy sikerrel rendezték meg az olimpiai estéket, amelyek különösen erkölcsi eredményt hoztak az erdélyi magyar irodalom számára. Anyagi sikerről — ez talán, természetes — már kevésbé lehet beszélni, de ez nem is volt túlságosan fontos az erdélyi magyar Íróknak, akik vannak annyira telkesek és íazpurlart miívészetrajorigók, hogy a pénz csak annyiban érdekli őket, amennyiben az előrejutáshoz föltétlenül szükséges. Ida annyi idealizmus és az irodalompáríolásra annyi szeretet volna az erdélyi magyar mágnásokban és egyéb, gazdagokban is, mint bennük — nem is kellene tán, oiimpiászok rendezésére gondolni —, irta az egyik lelkes érdéiyi lap —- és igaza van.

Mennyi akadályt lehetne elhárítani

ha a gazdagok magyarsága nem merülne ki a vagyonszerzés és vagyonmentés integritásának védelmében . . .

____________ (x.)

wqzfi *pmbbihiii i mh hí h mwmmmasammmDá

Arany garas

Irta: Babits Mihály

A királyok kártyáztak, papok kibiceltek.

Ez egy mesebeli kastélyban történt, oly időben, mikor nagy kincs volt az arany, annál hitványabb semmiség a garas.

Pedig a királyok garasban játszottak, mert a papság veszedelmes kibic; szent idők voltak ezek, s a királyok féltek a szent ajkak dorgálásától.

De ilyen kicsibe, garasba játszani: ártatlan szórakozás s a legzordabb remete sem kárhoztathatja.

Mind vadonatúj rézgaras volt, kerek, és fényes, csillogott és gurult.

A kastély meredek hegyen állt, sima, fehér ut szaladt a völgybe, a kapu előtt csatlósok henyéltek, a tárt ablakok lenéztek a messze tájékra. A királyi arcok kihevültek, az erek dagadtak a korona alatt, amely vörös vágást rajzolt a kopasz homlokra. (Akkor még, abban a mesebeli korban, koronástul ültek a királyok a kártyaasztal elé) Garasokról volt szó, de a szemek izgalma nem lehetett nagyobb, ha csupa ritkaveretü • aranyok hevernek az asztal posztóján.

Bor csurrant aranyos kancsóból s az apród éppen akkor tárta szét az ajtót, s hívta estebédre a felségeket, mikor a vita veszedelmessé kezdett fajulni egy rossz ütés körül, országok békéjét fenyegetve.

Lakájok addig rendbehozíák a dúlt asztalokat és a zöld posztót is, csücsjBolyongás a régi Toroidal dzsungeg éhen

2. írók, hírlap írók

Az első irodalmi tekintély, akinek

tiszteletére megtanított a közvélemény, Lanka Gusztáv volt. Kortársa és barátja Petőfinek, Jókainak, javíthatatlan vén bohém. Irodalmi jelentősége ifjú korában is csak anynyi. hogy a gazdasági életből vett novella témáival tartotta fenn a kontaktust az irodalom és a közönség közt Jókai hatalmas egyénisége mindenkit agyon nyomott, az első iró, aki a hatása alól ki tudott szabadulni. Mikszáth Kálmán volt, ő is a nyolcvanas éveimen.

Lauka, az abszolutizmus komban valami hivatalt vállalt, Szabó Endre jegyzi fel róla, hogy besúgó vol't, ám sosem lehetett komolyan venni. Legnagyobb szenzációja például az volt. hogy a szabólegények összesküvést szőnek a Bach-uralom ellen. Később a belügyminisztériumban kapott állást amit arra használt fel, hogy pillanatnyi pénzzavarában tőkésítse. Egy karácsony idején végkielégítést kért, meg is kapta. Januárban azonban ő lesz mégis a iegbuzgóbb tisztviselő.

— Fölmentettük, Lauka ur, figyelmeztették, nem kell már bejárnia.

— Meggondoltam a dolgot, feleN te, itt maradok.

Hát elnézték ezt a stiklrjét. Mikor azonban az év végén újabb végkielégítéssel kísérletezett Tisza Kálmán megharagudott rá és kineveztette Torontóiba allevéltárnoknak. A szerviánoktól1 hatosokért összevásárolt pipákat, gyűrűket (mint történelmi ereklyéket) ezentúl Becskereken sózta a hivő és nem hivő tisztelőire. Deák Ferenc soha nem használt annyi szivarszipkát, mint amennyit Lauka egy héten eladott reá való hivatkozással.

Szaihmdry Kálmán kincstárt ügyésznél ebédelt egyszer, a feketekávénál csibukra gyújtott a társaság. Oszladozásnái Guszti bácsi még Hüstölt. azt mondja hát:- Most van a legjobb ize. kiszisában megbújva, észrevétlen — valamelyik könnyelmű felség ott feledte — királyi sütemények morzsáival a királyi por és szemét feli egével karöpült a magas ablakon s egyenesen a kapu előtt henyélő csatlósok lábaihoz esett a csengő kavicsra,

— Nini, egy arany — kiáltott a kapus, mert az uj garas csakugyan úgy fénylett mint az arany, s nyúltak volna is rögtön utána, csakhogy a garas nem állt meg, hanem guruit a lejtős utón s kezdett utazni lefelé a hegyről levezető szép, sima, meredek ösvényen.

Hopp! talpra szökött ám az egyik csatlós s kergette a garast. Erre talpraszökött a második is. És a harmadik és a negyedik. Hajsza volt ez, szinte izgalmas versenyfutás. Mindenki a képzelt aranyért lihegett, mert regény legények voltak a csatlósok, a garas pedig gúnyosan gurult előttük, meg-megzökkenve, fölbukdácsolva néha egy kavicson, de újra és újra élére pottyanva és meg sem állva a cukorsiivegforma hegy lábáig. Már-már attól lehetett tartani, hogy keresztülfut az országúton s belegurul a folyóba, mely a hegy lábánál kanyargót!: mikor az egyik csatlós hirtelen megkapta.

A folyó nevetett, a hegyek nevettek.

— Hisz ez nem arany, csak egy rongyos garas! hogy a Szent Péter kakasa rúgná föl — káromkodott a csatlós, s fáradtan leereszkedett a halászcsárda lócájára, amely ott állt a folyó partján, az országút mellett.

A halászcsárdában egy vándorénekes kein markolva, kirázták a nyílt ablako-j mulattatta a kompra várakozó népet; kon. Történt pedig, hogy egy vadonat- fiatal, éhes verscsináló, de a kalapjába uj varas. a felgyilrt terítő. egyik hajlá- alig hullt valami.

vom útközben, majd visszakapod holnap.

Az ám, másnapra már átalakult a csibuk Kossuth-erekiyévé s éppen Szathmáryval akarta mesvétetnL

Azért mindenki szerette és tisztelte a vén cigányt, aki bo'hémstikli.'eit valóságos bájjal tudta végrehajtani. De képes volt egy forintot is e!1 ozsonnálni délelőtt a Rősa Ignác füszerkeresked.ésáben. Ez volt a legszebb cscmegésbolt, a forint pedig hatalmas ur. Szerényebb ember elélt belőle három napig. A monstrum alakú, i'oüeg pocaku, Rősa Náci szeretett bolcselkedni s ha finom pisztrángot tálalt Guszti bácsi elé, az öreg megpiszkálta a hiúságát.

— Nácikám. kár a gondolataidért, hogy elkallódnak.

— Hát mit csináljak velük?

— írd le, majd elhelyezzük a Képes Családi Lapokban.

Ettől kezdve Rósa Ignácz ?s iró lett. Aki kiváncsi a gondolataira, megtalálhatja azokat a régi évfolyamokban.

Ide irta Lanka is a java regényeit, ártatlan, elnagyolt dolgokat, a honoráriumot többnyire néhány száz példány különienyomatban kapta meg. De firm volt annyi példány, mint amenyit el tudott helyezni.

Élénken emlékszem rá, lehetett már 80 éves, amikor eldicsekedett vele, mennyi pénzt szerzett életében írással.. 80,000 forintot, — körülbelül 60 esztendő alatt.

»Koszorús költőnk« volt a címe jubileumokon, amiket sűrűn ült, különféle ürügyekkel, de mindig pénzzavarban. Amit irt. azt betemette az idők futóhomokja, a legértékesebb holmijának is nyoma veszett. Volt ugyanis egy nagy bádogtokja.olyan,! amilyenben a mérnökök tartják a; térképeket. Ebben sok érdekes le-! vél. régi irodalmi dokumentum, sok! kezevonása Szendrey Júliának. Én láttam még a nagy költő özvegyé-; nek leveleit, (jóllehet mutogatni azo-Ikat indiszkréció volt.) Lankát valamikor kíméletlen sajtótámadás érte, amiért ezekből részleteket közölt, s azonban hogy a halála után hová * lett az egész anyag, azt sose tudtam |meg. hasztalan kutattam utána. Taián él még valamerre a Kati. öreg ; tót gazdas-:zoRya. akit élete alkonyán hitvesévé tett, az tud róla, ha felfogta a levelek becsét.

... A tulajdonképpeni újságírás I Becskereken akkor kezdődött, amiíkor ár. Brdijér Lajos átvette Lankától az addig hetilap -Torontál« szerkesztését és napilapot csinált (belőle. Ez volt az újság fénykora. Masa Brájjier etnrópai műveltségű, száz oldalú ifjú, a munkatársai pedig ragyogó talentumok: Jurkovics Aladár. Torzos Tivadar és Gáspár Imre. Róluk külön keil megemlékeznem a tegközdebbi alkalommal; életük, működésük egész regény, köze van hozzá az irodakmitörténetnek, amelynek szívesen szolgálok néhány adattal. Más úgysem törődik már velük.

Seossa Dezső már arrivé fővárosi iró volt, mikor Toron tálba került tanfelügyelőnek. Mindig volt regénye a lapban, de második közlésben is.

Alföldi Ede hamar letette a tollat, pedig Írónak készült, tehetségről tanúskodó, kerek novellákat irt pesti lapokban. Biró lett, később a becskereki törvényszék elnöke. Ebből az állásából a háború kitörésekor bukott — tábiabirónak Budapestre, mert nem volt hajlandó Delíimarics kormanybiztcs szája ize szerint polittó zálni a nemzetiségi kérdésbe«.

Sokat ígérő poétatehetség volt Tószögi Andor, akkoriban törvényszé/ki joggyakoniok. Egészen eltűnt, |—- állítólag a korai jó mód ártott, meg neki. Emlékeimben úgy él, mini' akit legjobban irigyeltem és csodál- j tam. A nap akármelyik órájában j mentem végig az utcán, mindig sé! táít: A kis diák aztán igy képzelte I el a költőket, die nem is éppen a jógii gyakornokokat, g

f Morvay Győző tanár ur »Napf királynő« elmen adott ki egy fantasztikus verses történetet. Persze,

■ nem értettem meg, ifjú voltam hozzá. De nemértették tapasztaltabbak

í&i&urmimrtfmKn

— Az én nótáin húzd hé — rikoltott

rá a csatlós, ujja közt messziről mutatva a garast.

— A szegény verscsináló szemei megcsillantak.

— Egy arany, egy valóságos arany! — S a szegény verscsináló egy leányra gondolt, akinek vásárfiát visz belőle: függőt a fűiébe, láncot a nyaltába. Óh, egy arany nagy kincs! Azt hitte, a világot megveheti rajta.

Soha még a szegény verscsináló nem énekelt olyan ihlettel, mint aznap. Akkora elragadtatásba jött a saját énekén, hogy a garast még akkor is aranynak nézte, mikor már a kalapjában hevert s megcsillantotta a szép hárfásleány felé. De a hárfásieánynak jó szeme volt, asszonyi dühvei kapta el a garast s azonmód átiiajitctta a sövényen.

A fényes pénz megint künt hevert az országúton.

Arra ment egy kóbor diák, akinek fényes tervei voltak, de a zsebe üres: ő is mohón nyuit a garas után, ö is megcsalódott, mikor látta, hogy csak garas s rögtön odaadta egy koldusnak, ki az útfélen ült. A koldus elitta a korcsmában; a korcsmáros a kisfiát ajándékozta meg vele (mivelhogy olyan szép frissen csillogott), a kisfiú eigombozta a többi gyerekek közt A pajtása, aki elnyerte, sokáig tartogatta, mint egy kincset; azt hitte, ilyen szép aranyos garason legalább egy boltra való cukrot lehet kapni; a végén alig kapott félfogára valót.

A garas gurult tovább, de senkise sejtette, hogy a garasnak titka van. Pedig ez a király ablakából kihullott

I garas nem olyan volt ám, mint más

garasok! De erről majd később beszéljünk.

A garas egy apához került, akinek egyetlen gyermeke feküdt nagybetegen. A háznái aiíg volt pénz több ennél a garasnál s az orvosság drága. A szegény ember keserves szemekkel nézte a csillogó garast.

Hejh, ha arany volnál!

A beteg meghalt és az árván maradt apa, akinek senkije nem volt a vHágon, öngyilkos lett a sírján. Az arany a sírásóhoz jutott, aki megtalálta. Aztán tovább gurult. Egy fiataLembor zsebében is volt, aki min dériét elvesztette kár-; tyán s éppen egy arany hiányzott volna még, hogy a kártyaadósságát kifizesse. Ez is öngyilkos lett.

A garas gurult tovább s vele gurult a titka, amit ha tudtak volna, sok minden másképp történt volna.

Hogyan derült ki a garas titka? arról két mese van. Az egyik valóságos érzelmes történet és ez igy szól: Sít egykor két fiatal szerelmes, akik nem lehettek egymáséi, mert szegények vol- 1 tak; és a fiút elvitték katonának, mivei nem tudta megfizetni az egy arany ■ váltságdíjat. Könnyek között búcsúzott a legény és mivel nem voft semmi mássa, a iényes garast adta emlékül ai i menyasszonyának. A leány sokáig nézett utána — amig csak látta lobogni pántlikás kalapját — azután elment Izsák bácsihoz, aki mindenféle csecse: becseket áruit és apróságokkal mesterkedett és szomorúan azt mondta neki;

I — Fúrja át ezt a garast, Izsák baji esi, hogy zsinórra fűzve mindig a nya* karúban hordozzam, mert ez az egyet-