Bácsmegyei Napló, 1923. november (24. évfolyam, 298-327. szám)
1923-11-18 / 315. szám
1923 november 18. BACSMEGYEI NAPLÓ 5. oldal, A hadüzenet hazárdorjei Hotzendorfi Conrad szenzációs önvallomásai Bombát találtak a miniszterelnöki palotában A portás egyik rokona megoraéa céljából hagyta ott a gránátot Beogradból jelentik: Pénteken este a minisztertanács tartama alatt nagy izgalom keletkezett a miniszterelnökségi pa!otában. A portás lakásában, mely a kapabejáratnál, közvetlen a minisztertanács ülésterme alatt van, három bombát találtak. A bombák fölfedezése után a rendőrség azonnal letartóztatta Markovics Drágát, a miniszterelnökségi palota portását, aki kihallgatása alkalmává azt mondotta, hogy a bombákat rokona, Szmiljanics Milán komita hagyta lakásán. Szmiljanics szabadságon volt Beogradban, ahonnan néhány napra vidékre utazott és erre az időre a portás őrizetére bízta a három kézibombát. Szmiljanicsot szombaton, amidőn Beogradba visszatért, szinlén előállították a rendőrségre. Vallomásában beismerte, hogy valóban övéi a bombák, amelyek katonai fölszereléséhez tartoznak. Nem akart merényletet elkövetni, hanem csak visszatéréséig hagyta megőrzés végett a bombákat a portás lakásában. A rendőrség nyomozása igazolta a letartóztatottak vallomásait, mire mindkettőjüket szabadon bocsátották. A portást azonban gondatlansága miatt azonnal elbocsátották állásából és rnég a szombati napon családjával együtt kilakoltatták a miniszterelnökségi palotából. A rébusz-nyugía Sikkasztásért letartóztatott ügynök Milosevics Lukács szuboticai gazdálkodó feljelentést tett szombaton a rendőrségen Sárcsevics Gusztáv szuboticai ügynök ellen, akit már régebben megbízott azzal, hogy részére juhokat vásároljon kilogramonként hét dinárért élő súlyban. A megbízással egyidejűleg átadott Sárcscvicsnek százezer dinárt is, amiről nyugtát kapott. Minthogy Sárcsevics heteken keresztül nem tett eleget a megbízásnak, Milosevics a késedelmes szállítót csalásért jelentette fel. A szuboticai rendőrség megindította a nyomozást és előállította Stárcsevicset, akit azután kérdőre vontak, hogy miért nem száilitotta a juhokat, illetőleg miért nem adta vissza a pénzt, ha nem tudta a megbízatást teljes iteni ? Sárcsevics nyugodtan végig hallgatta rendőrkapitány és a feljelentő kérdéseit, azután válaszul benyúlt kabátja belső zsebébe, ahonnan előkotorászott egy nagy bőrerszényt, a bőrerszényből pedig kivett valami Írást és azt a világ legártatlanabb képével átnyújtotta a rendőrtisztviselőnek a következő szavak k iséretében: — Itt van a nyugta arról, hogy a pénzt visszaadtam. A cédula, amit a rendőrkapitány, gyanús szemeket vetve a feljelentőre, átvett és ami a pénz állítólagos visszafizetését igazolja, megérdemelné azt, hogy a bűnügyi múzeumban külön üveg szekrénybe zárva mutogassák. Elsősorban a nyugtaként szereplő féliv papirosra két darab lebélyegzett ötven párás levélbélyeg van ráragasztva a törvény által előirt okmúnybélyeg helyett. A bélyeg alatt az ó-egyiptomi irásudók hjerogliefjeit is megszégyenitő ákombákomok húzódnak teljesen olvashatatlan és értelmetlen krix-kraxok, amilyenek a betűvetés fejlődés történetének legrégibb fejezeteire emlékeztetnek. A rendőrkapitány forgatta az írást, próbálta felülről lefelé, hátulról visszafelé olvasni a sorokat, de sehogyan sem lehetett belőle kicsikarni értelmet. Végül megvizsgálják írásszakértők is, akik azután kijelentették, hogy ez az Írásmód eddig még ismeretlen. Sárcsevics pedig állt rendületlenül, meg se moccanva s talán csak a bajusza alatt mosolygott, hogy milyen jó fejtörőt adott az uraknak. De nem sokáig mosolyoghatott, mert közben a rendőrség arra az álláspontra helyezkedett, hogy a nyugta hamis és ezért Sárcsevicset letartóztatták. Giessl báró: A mostani I í.'*; idő fényesen alkalmas a ‘sfi.j háborúra. Én: Na.... fényesnek II -: jt! éppen nem nagyon fényes. ffi'j i A lényeges azonban az, ■ftlh hogy ne engedj ün-k, !*a már ! ['V egyszer felállítottuk a követeléseket. Ez a párbeszéd 1914 július hó 8-án folyt !e az osztrák-magyar monarchia beogradi követe és Conrad vezérkari főnök között. Hogy ez a párbeszéd valóban megtörtént, arról Conrad volt vezérkari főnök emlékiratai kezeskednek. Az emlékiratok legutolsó folytatása arról is beszámol, hogy Conrad szavának állt, noha nem volt »fényes alkalom a háborúra«, a követelésekből nem engedtek, nehogy megmentsék valahogy a békét, Berchtold Lipót gróf külügyminiszter felvetette azt a kérdést, mi lesz. ha Szerbia a mozgósítás után mégis engedni találna? — Mindegy, — válaszolta Conrad — ebben az esetben is bemasirozunk. — S ha Szerbia semmiféle ellenállást nem tanúsít? — Nem baj, akkor is megszállva tartjuk Szerbiát és nem vonulunk ki onnan, míg a hadiköltségeket nem fizeti meg. Conrad vezérkari főnök minden körülmények között háborút akart. Annak ellenére, hogy — az alkalom nem nagyon fényes volt. Sőt: őszinteségi rohamában még ennél is tovább ment s idézi azt a mondását, amelyet báró Chlumeczky jelenlété-1. Az egész történet olyan, mint egy finom Krudy-novella. LeheHetszerü tónusokkal kellene pasztehbe foglalni és aranycirádás keretben elhelyezni a történet romantikáját, amilyent eddig csak a regények és legendák produkáltak, a melynek az életben való megismétlődése hihetetlen volna, — ha kézzel fogható dokumentum, elsárgult fénykép nem igazolná, hogy az eset valóban megtörtént. EzernyolcszázhatvanHét október. A Temesvár—Pest közötti vasúton kisebb társaság utazik egy fülkében, akik régi idők joviális szokása szerint, — hamar megbarátkoznak a hosszú és lassú utazás alatt. A társaság tagjai mind intelligens emberek, egy jurátus, a pozsonyi országgyűlés egy követe, még két ur, akiknek nevét már elmosta az idő feledése és egy huszonhárom éves fiatalember, a Saint Cyr-i francia császári utolsó évfolyamos növendéke. Ez utóbbi Temesváron szállt fel a vonatra és Parisba megy, hogy ott katonai tanulmányait folytassa. Szegednél a társaság még egy taggal szaporodik: egy fiatal asszony száll fel a vonatra, Oláh János pozsonyi vasúti hivatalnok felesége, aki rokonlátogatóban volt Szegeden és férjéhez utazik vissza Pozsonyba. Az utasokat felvidítja, az utazást kellemesebbé teszi a csinos, fiatal asszony jelenléte, aki hamarosan központja lesz a társaságnak. A fiatal, haJkszavu katonanövendék is részt vesz a társalgásban és gavallért figyelemmel foglalkozik a fiatal asszonnyal. Alikor a vonat, döcögő őse száguldó vasparipáinknak, — Vecsés állomásra érkezik, sajnálatos incidens támad: a párisi katonanövendék, nyilván a hosszú és fárasztó utazás miatt, — rosszul lesz. A társaság segítségére siet, gondozza, az ápolásban azonban, örök asszonyi hivatás, ben tett. ! 1 í"' — A háború 1908—1909-ben — mondotta Chlumenczkynek — nyitott kártyákkal való játék lett volna. 1912—1913-ban (a Balkán-háború alatt) olyan játék lett volna, amelynek esélyei vannak, most azonban tisztára va banque-játék . . . Berchtold külügyminiszternek külön levelet irt a vezérkari főnök és ebben a levélben a külügyminiszter lelkére kötötte, hogy a diplomáciai akciót ne huzza el túlságosan: — Kerülnünk kell mindent, — irta — ami az ellenséget alarmirozhatná. ügy járjunk el minden tekintetben. mintha békés szándéfmnk volnának. Ha azonban elhatároztuk magunkat a demarsra, akkor egyetlenegy ugrással rövid lejáratú ulti\mátummal lépjünk ki s ennek nyo- Imán a mozgósítási parancs rögtön I kiadatuló. i A második közös miniszteri tanáfcson Tisza István ismét Erdély miatt aggodalmaskodott, de Conrad megnyugtatta. A magyar miniszterelnök ezutárí azt kérte a közös minisztertanácstól, mondják ki határozatilag, hogy Szerbiától területet nem hódítanak. Berchtold külügyminiszter nem akart ehhez hozzájárulni. Végül abban állapodtak meg, hogy csak határkiigazitás cimén vesznek el Szerbiától területet. De még ezt a határozatot sem tekintették szentirásnak. Mikor a minisztertanács véget ért, a hadügyminiszter igy szólt Conradhoz: — No majd meglátjuk. A balkáni háborít előtt szitáén folyton status (/nőről beszéltek, de a háború után senki sem törődött vele. a fiatal pozsonyi uriasszony fejt ki legnagyobb buzgóságot. Vizes borogatás, a nők elmaradhatatlan otkólónos flaconja — és a meleg, szeretetreméltó női gondosság hamar megteszi hatását. Pestnél a fiatalember már teljesen felüdül és Pozsonyig most már zavartalanul folytatják tovább az utat. Az incidens után még melegebbé válik a barátság és a fiatalember, lovagi kötetess égérzetből és hálából, még nagyobb figyelmességet tanusit az uriasszonnyal szemben, akivel az egynapos utón most már teljesen együvé tartozónak vélik magukat. A vonat délután négy órakor Pozsonyba érkezik, ahol az asszony ki fog szállni. A végállomás előtt a fiatalember újból meleg szavakkal köszöni meg az asszony gondosságát és negedelmet kér, hogy emlékül fényképét átnyújthassa. A bucsuzásnál a következőket mondja: — Azt hiszem asszonyom, hogy én még leszek Szerbia királya. Ha a sors valaha úgy hozná magával, hogy szüksége lesz valamire és én szívességét viszonozhatom azzal, hogy segítségére lehetek, forduljon bizalommal hozzám. Ha Karagyorgyevics Péter lesz Szerbia uralkodója, itiinden szerb meg fogja önnek mondani, hol találhat rám. Ezután a fiatalember ráírta nevét a fénykép hátlapjára: Petar Karagyorgyevics. Karagyorgyevics Péter, a Saint Cys-i katonai akadémia növendéke, tovább folytatta útját Parisba. Oláh Jánosné Pozsonyban leszállt a vonatról, a fényképet pedig eltette emlékei közé, a családi fotográfia-albumba. 2. Évek és évtizedek múltak azóta. Oláh Jánosné albumjában őrizte régi utrtársának arcképét és visszaemlékezett a fiatalember szavaira akkor, amikor meghallotta, — sok" esztendők múltán, — hogy valóban Szerbia királya let| Karagyorgyevics Péter. Az ígéretnek azonban nem tulajdonított nagyobb fon* tosságot, — mert mit is akarhatott veina egy magyar vasúti tisztviselő fele-, sége Szerbia királyától? Az emlékezetes találkozás után néhány évvel Oláh János mint vasúti állomásfönök családjával együtt Apatinba került. Oláh Jánosné talán el is feledte útját, el is feledte az arck&et, a mindennapos gondok és a családi otthon munkája eltörli az emlékezetből a régmúlt reményeit. Két leányát nevelte, akik közül az egyik dr. Beczássy Gyula bajai orvosnak, a másik dr. Simon Ákos szegedi táblabirónak lett a felesége. 1912-ben súlyos családi szerencsétlenség érte a családot: Oláh János állói másíönököt halálra gázolta a vonat. Az özvegy igény keresetére a bíróság havi 300 koronát, — igen nagy összeget abban az időben, — ítélt meg az asszonynak nyugdíjként, amit a Magyar Államvasút pontosan folyósított is mindaddig, inig Apatin Magyarországhoz tartozott. Az impérium átvétele után a jugoszláv államvasutak is folytatták a nyugdíj fizetését, egészen a múlt év szeptember réig havi 360 dinárt folyósítottak özvegy Ólaiménak. 1922. szeptember l-étől kezdve azonban, — a vitás állampolgár-i ság miatt beszüntették ennek az öszr szegnek a folyósítását úgy, hogy Oláhné ezt a csekélyke jövedelmét is, a melyből az utolsó években már csak tengődött, — elvesztette. 3. ' v ’ özvegy Oláh Jánosné nyolcvannégy éves apatini öregasszony minden módot megpróbált arra, hogy elvesztett nyugdiját, amely őt jogosan megilleti, újból megkaphassa. Instanciázott, kilincselt, — de csak az akták szaporodtak, pénzhez azonban nem juthat. A súlyos helyzetben eszébe jutott özvegy Oláh Jánosnénak ötvenhat év előtti utitársa, Karagyorgyevics Péter ígérete: — Ha szüksége, lesz valamire, forduljon hozzám. A hivatalokban, — néha, — említette is az instanciális fórumok urai előtt, hogy Péter király megígérte, hogy segít rajta. Hitetlenül mosolyogtak mindezen a hivatalokban úgy, hogy a fényképről nem is mert említést teád. A sok eredménytelen utánjárás után özvegy Oláh Jánosné azoknak a tanácsára, akik még hittek a félévszázad előtti emlék valódiságában, a nyolcvan négyéves öregasszony elbeszéáésá>en, ■—* előkereste a régi fényképet és elhatározta, hogy azzal fogja igazolni Sándor, király előtt atyjának ígéretét és megr kéri az uralkodót, hogy Péter király, Karagyorgyevics. Péter, helyett segítse igaz ügyében, ^ v v 4. Néhány nappal ezelőtt özvegy Oláh Jánosné Apatinból elhozta Szuboticára dr. Rafailovics Milos ügyvédhez a fényképet és megkérte az ügyvédet, hogy a régi dokumentum alapján eszközöljön ki számára audienciát Sándor ki-, rdlynál. Rafailovics dr. meg is tette már a szükséges lépéseket a királyi kihallgatás elérése végett. Az arcképről a királyi udvarnagyi hivatal számára nagyítást készíttetett, — az eredetit pedig az özvegy nevében fel fogja ajánlani Sándor királynak. Az arckép, mely 1866-ban készült Párisban, mint 22 éves, simaarcu ifjút ábrázolja Péter királyt. A király, — akkor Karagyorgyevics Péter herceg, — mint a párisi Saint Cyr-i császári katonai akadémia növendéke van lefényképezve, az akadémia uniformisában, asztal mellett, álló helyzetben. Az uniformis bő, oldalt zsinóros, sötét pantalló, világosabb, hosszú blúz, fején előlhátul hegyes, aranypaszomános francia sapka. A kép hátlapján, ceruza vak cirill betűkkel az ajándékozó aláírása: Petar Karagyorgyevics, alatta a fényképész neve: DISDÉRE PHOTOORAPHE S. M. L’EMPEREUR A legendás fénykép Karagyorgyevics Péter ígérete — melyet Sándor király vélt be Regényes történet, mely ötvenhat évvel ezelőtt kezdődött — Péter király ifjúkori arcképe egy apatini uriasszony ereklyéi között
