Bácsmegyei Napló, 1923. október (24. évfolyam, 267-297. szám)
1923-10-07 / 273. szám
1923 október 7. BACSMEGYE1 NAPLÖ 11. oldal. Kádár Imre: Változatok magyar népdal fölött Száz zsidó egy sorba, tesie-lelke csorba, bélyeges bus csorda, isten elsodorta, löld szemében szálka, sivatag tüzében paloták Msében nyugtát nem találja, trónon, tornyon, porbat“ istent kérdi, hol van. Köntösén tolt sárga, nyakán hurkolt spárga, mégis, fuldokolva száz zsidó egy sorba. Mennek a templomba száz zsidó egyforma száz zsidó százíorma, egy íiuistennek felmegy a keresztre, más isten szent Hát feszíti keresztre. Száz zsidó százíorma, száz zsidó egyforma, mennek a templomba, felépítik reggel, este döntik romba, éjjel megtagadva, < holtukig siratva romja felett állván. Elől megy a Náthán, * isten választottja. 1 kezében öröké Dávid király botja, mellyel büszke őse oroszlánra rontott, kutyáktól ragad el rágott rengyot, csontot. Száz zsidó egy sorba, rossz-magán tiporva, egy meggebed éhen, más disznó kövéren, egy agyát lámpásnak Világért égeti, más világ lámpását dögökkel éteti, ki megvált, ki átkoz, ki nyives halált hoz befogadó házhoz. ' ■> Száz zsidó százforma, száz zsidó egyforma, mennek a templomba, elől megy a Náthán, batyu van a hátán, már maga se tudja, merre viszi útja. Hajlítok magamból én is vándorbotot, álló csillag indul, százegy bolygó forogelől megy a Náthán, százegyedik hátán batyuban a sátán, falán vízbe fojtja, talán láncát oldja, mernek a templomba. Az ál-mentesítés ; J ; vv r Nagykárolyba, ahol az Ecsedi-láp ái mentesitését tárgyalta meg a cseh illetőleg a román bizottsággal. Walter Emil a napokban érkezett vissza Budapestre és a cseh, valamint román bizottságokkal lefolytatott tárgyalásokról a kővetkezőket közölte a Bácsmegyei Napló budapesti tudósítójával: — A magyar bizottság négy tagja — Teljesnitzky János földművelésügyi miniszteri tanácsos, Walla Ferenc őrnagy, a honvédelmi minisztérium kiküldötte, Lindsboth György attasé-titkár és én — szeptember lQ'én kezdte meg munkáját és e hónap 2-án Nagykárolyban be is fejezte tárgyalásait. A tárgyalások kedvezően végződtek, amennyiben köztünk és Csehország, illetőleg Románia között az ezen a határvonalon levő ármentesitő társulatok ügyében jegyzőkönyvi megállapodás jött létre. A csehekkel végleges megegyezést kötöttünk, a románokkal azonban még nem tárgyaltuk le teljesen a kérdést, mert ezen a vonalon igen nagy anyagunk volt, mintegy 11 ármentesitő társulat működését kellett likvidálnunk. Éppen ezért a román bizottság tágjai, Opreanu Rudolf kolozsvári vizüjgyi igazgató és Arzonovics Gyula temesvári pénzügyigazgató rövidesen Budapestre jönnek, ahol a magyar bizottság többi tagjával, Fehér Emil pénzügyi államtitkár, Dietrich sorhajókapitány és Lupkovics törvényszéki bíróval a kérdést véglegesen letárgyalják. Valószínűleg még a románokkal való tárgyalásunk előtt megkezdjük munkánkat a jugoszláviai határvonalon. Mostani tervek szerint október 8-án indulunk, bejárjuk Kikindát, ahol a felsőtorontáü ármentesitő társulatot liquidáijuk, majd Temesvárra, Aradra és Felsőhegyre utazunk. Mindez azonban attól függ, hogy Jugoszlávia válaszát október 8-ig megkapjuk-e. Őszintén remélem, hogy e tárgyalásokat legkésőbb novemberben minden vonalon befejezzük és így az összes ármentesitő társulatok kérdése még ebben az esztendőben véglegesen elintéződik nBOBaunanannanE Csehországgal és Romániával megegyezett Magyarország A trianoni határvonal északon, keleten és délen kettévágta azoknak az ármentesitő társulatoknak területét, amelyek eddig a Tisza, Szamos, Maros, az Ecsedi-láp környékének vízügyeit intézték. Ezek az ármentesitő társulatok általánosságban 1920 decemberéig megmaradtak régi öszszcállitásukban, ebben az időtájban azonban legnagyobb részük feloszlott és az ármentesités ügye a legutóbbi időkig rendezetlenül maradt. Az érdekelt államok végre is elhatározták, hogy a nagyfontosságu kérdést végérvényesen letárgyalják, amiért is a magyar és a szomszédállamok kormányai az ősz elején helyszini tanulmányozásra szakértő bizottságokat küldtek ki. A magyar bizottság Walter Emil miniszteri tanácsos, a külügyminisztérium közlekedésügyi osztályának vezetője elnökletével leutazott Szatmárnémetibe, ahol a Tisza-Maros-közi és ze ríf? IV. MILICA JANKOVICS Pozserovácon született, Beogradban végezte iskoláit, majd festőnek készül, Münchenben jár. jelenleg rajztanárnője a második beogradi női gimnáziumnak. Első könyve »Vallomások« (ispovesti) komoly sikert fakasztott, azóta újabb kilenc kötete jelent meg, melyek közűi kettő regény s a többi majdnem mind lírai írásainak gyűjteménye. Meleg, meghitt; egyszerű és nagyon rokonszenves írónő. Jóformán mindig énjéről ir. de minden keresettség és erőltetettség nélkül: mondanivalója őszinteségének frissessége által válik érdekessé, stílusa pedig tisztasága és közvetlensége által kellemessé. Majdnem minden írása a finom, őszinte, jóságos és megbocsájtó szláv női lélek tükre. Kissé busongó, de sohasem érzelgős, gyengéd, de nem bágyadt és fénytelen. Ez az Írása a hasonló cimü kötet (Cekanje), Jegmeghittebb pasztell e. Várás. (Régi feljegyzéseimből.)’ Tudod-e mi a várás? Fájdalom és remény, öröm, reszketés, kétség, megnyugvás; megpihenés a gyönyörben vagy a félő fájdalomban Várni annyi, mint megbékülni az élettel, élni a megnyugvásban, kétségek között vergődni, vágyakat éleszteni, vágyakat duzzasztani, vágyódni a szerencse után (ki tudja, mi a szerencse és a balszerencse?) sóhajtani valami után. amire vágyói, valaki után, akit szeretsz. Várás, várás! Nem könnyű az elviselést&d, de szánalomra méltó az. aki téged nem ismer. Tudod-e. kedves, mi a várás? Az embereket nézd! ök nem várakoznak talán semmire? Nyájas mosoly suhan át semmitmondó arcukon, ha hitvány dolgaikról tanakodnak, ha beszélgetésükbe engem is belevonnak. Én beleelegyedtem kedvetlenül, érzéketlenül, de fontoskodó beszédük elsiklik felettem, nem hagy nyomot lelkemben, mert nincs hely benne; mindent betölt a várás. Leveledet várom. A te leveledet. Megirtad-e? Ó, persze, hogy megírtad. Hiszem. Várom. Még nem érkezett meg a posta, de én már várom. Szomjasan, türelmetlenül, várom, ó, emberek, foglaljátok le figyelmemet fecsegéstekkel, rövidítsétek meg a várakozás perceit, mint ahogy az álom is megkurtitja az időt, kábítsatok el. hogy ne tudjam azt. hogy várok, mint elaltatott beteg, aki nem érez fájdalmakat. De nem, ez úgy sem volna lehetséges. Nem érdekel, amit beszélnek. Én is beszélek, de érzem, hogy szavaim üresek, értelmetlenek, Nem törődöm vele. Nem fontos most értelmesnek lenni, semmi más nem fontos, csak a várás: hoz-e a posta levelet, van-e ma számomra irás attól, akit szeretek? Az órát nézem és lépések zajára riadok fel. Még félóra. Ó, mily lassan múlnak a percek. Jaj. a várás fájóbb, mint annak bizonyossága, hogy semmit se fogok kapni. A várás zsibbaszt, szédít, megöl, mégis az élet sohasem zsibog annyira, sohasem éljük annyira az életet, mint mikor várunk. Ä nagy időnek egy pillanatra se hull remegés nélkül a múlt ölébe. Megirtad-e a levelet, kedvesem? Tudod-e mi az a várás? De hol késik a levélhordó? Jöhetne már. Valószínűleg feltartóztatták valahol, talán beszélget valakivel. Csak néhány perc még és itt lesz. Ez az ember ugylátszik nem tudja felfogni hivatását, nem tudja mit visz, különben nem késlekedne, ó, siess postás, siess! Én várok, egyre várok. Elmúlt már a levélhordás ideje. Én még várok. Ez a várás má/ hitetlen: karmol, vérez. túr, tépáz, tajtékzik, de én hi•zelgek neki és marasztalom: még csak kissé várj, talán mégis jön. Szeretném megállítani az időt, hogy feltartóztassam a várakozás őrületét, de elrohannak a percek, fürgén elszaladt már az utolsó, a leghiszékenyebb reménv és én érzem, hogy halványul, haldoklik bensőmben a várás s hogy lesz úrrá a halálos fájdalom, ö, édesebb így kínlódva élni, jobb ez a bizonytalanság, mint a kegyetlen valóság, jobb a várás. mint az üres céltalanság. Meghalt a várás. Kedvesem, miért nem írtál levelet? Holnap majd újra éled a várás. Te nem írhattál tegnap levelet. Csak nem ért valami baji? Jaj, nekem, talán csak nem! Ó. tudod-e mi a várás? Csak négy szót Írjál. Már írtál is? És újra jön a tegnapi kin, csupán nyugtalanabb a remegés, kínosabb a kétség, fájdalmasabb a remény. Várni. egyre várni... ó végre, itt a levélhordó. Felug, rom, megmerevedek az izgatottságból és várok csendesen, ö a nevemet ? olvassa és valami levelet vagy lapot ad nekem. Érzem, hogy elhalványodom, eszméletemet vesztem és szivemben az utolsó, kétségbeesett reménysugárral halkan, látszólag közönyössen kérdem: — Nincsen más semmi? — Semmi. Ez a szó gyilkol, eldobom a kéretlen. tolakodó levelet, csüggedten összetolok a fáradtságtól, a fájdalomtól és várom, hogy megfojtson a keserűség. Hát te nem tudod, kedves. hogy mi a várás? És a haláltól csupán egy kemény, parancsoló feljajüuiás tart vissza; — Várjál! — talán holnap... * Ismerek még egy varast, amely, édesebb, fájóbb, drágább és kegyetlenebb. Te itthon vagy, tegnap láttalak és azt ígérted, hogy ma eljössz hozzám. Ma. Milyen hosszú is a inai nap! Délelőtt sohasem jössz, de én minden reggel vidáman várom a délelőttöt. Te azonban nem jössz. Pedig az én vendégem leszel, az enyém. Leülsz majd a szobámban és beszélgetni fogsz velem, mosolyogni fogsz reám. 0, bár ne jönne akkor senki* más, még azok közül se. akik nekem kedvesek. Szeretném, ha szabadon hallgatnálak, ha őszintén remeghetnék komolyságod előtt, ha aggódhatnék halványságod miatt, hogy engem is döntsön a vér, ha a te orcád kipiroslik, hogy szabad sziwel dalolhassak mosolyodról, hogy merüljek szemed tengerén, hogy ringassam magam hangod zenéjében, amely elcsittitja a várás minden sóhaját és sajogását. Kívánom, hogy senkise jöjjön, hogy senkise akadályozza meg szerelmemet, hogy senki se tudja, hogy senki se lássa, mennyire szeretlek. Hogy felmelegitsem lelkemet pillantásod melegénél és könyörgésemre — ugye — biztosítanál arról, hogy most is úgy szeretsz, mint azelőtt.,-. Te jönni fogsz édes! Már jössz fs! Várás, várás, édes, kedves várás, á világon semmi sem kedvesebb nálad!... Csak te. kedves, csak te..,, Az ég beborult, mintha nem is tudná, hogy milyen örömmel várakozom. Sajnálom az eget. Az én lelkem ege derült: te jönni' fogsz! Esik. Még jobb: legalább nem jön senki más. alti feszélyezne abban, hogy minden tekintetemmel, minden figyelmemmel, szivein minden dobbanásával téged szerethesselek anélkül, hogy mások ízlésére és véleményére figyelemmel kellene lennem. Három óra. Jöhetnél már. Az eső erősödik. De ez nem akadályozhat szándékodban. Három és négy között bizonyára jönni fogsz. Szakad. Ó most már meg kell várnom. míg megáll. , ji Zuhog. Nem jössz. Az ablaknál állok. Az nem lehet, hogy estig igy ömöljön. Nem lehet, hogy te ne gyere. Gyengül már. Egy ernyő halad el ablakom alatt. Szivem dabog: te vagy... Jaj, még erősebben ver. de most már nem az örömtől: nem te vagyl^Két ismerősöm jön látogatóba. Az eső miatt tértek be. Hálásnak kellene lennem irántuk, de nem tudok. Szórakozottan társalgók velük. Dorgálom magam és minden erőmből igyekszem kedves lenni, ök egészségem iránt érdeklődnek, nem vagyok-e beteg, mert a szivem nem jó. Megnyugtatom őket, hogy nincs semmi bajom .csak fáradt és ideges vagyok. Most hosszas m;>gyanú:tintásba kezdenek, hogy az esős idő mennyire idegesít. Én hallgatva rábólintok. I Elmennek. Hálás vagyok, sőt alig .várom már. hogy egyedül hagyjanak, hogy egyedül téged várjalak. Pillanatra elcsendesedik a zápor. Ah, ragadd meg az alkalmat és gyere. Vájjon hol lehetsz most? Biztosan az ablaknál ülsz valahol és várod. mig eláll, hogy aztán megörvendeztess engem. Ismét kövér cseppekben esik az eső s te még nem vagy itt. Az ablaknál ülök. Lépések jönnek, ernyők haladnak el — összerezzenek. Csikorog a kapu, valaki cipőjét
