Bácsmegyei Napló, 1923. október (24. évfolyam, 267-297. szám)
1923-10-28 / 294. szám
1923 október 28. BACSMEGYEÍ NAPLÓ 9. oldal. Szépség és tehetség Irta: Saedekor A társaság befejezte a vacsoráját, s utánna sokan a férfiak közül a játékszobába vonaliak. Annyira jóllaktak, hogy ha néni akartak'elaludni, nem maradt számukra más módja az ébrenmaradásnak a kártyázás hatalmas ingerénél. Néhányan, akik a nőket jobban szerették a férfiaknál, sőt talán a zöldkirályná! is, ve;iük maradtak s mulattatni iparkodtak őket. Társalgás közben a női szépségről is volt szó, s valaki azt a nem egészen uj igazságot, de ott meglepetésszerűen hanzó megjegyzést tette, hogy a női szépség ritkám jár együtt kiváló szellemi tulajdonságokkal; hogy a Venus Kallipigosznak, ennek a képzelhető legbájosabb nőszobornak az arca nem tükröz vissza éppen szók ráteszi bölcsességet; hogy a szabályos és rajzhibátian arcvonások nyugodtsága mögül írom sokszor tör elő az esprit mozgékony ördöge; hogy az igazán szép’nőnek, a szoborszépnek meg a festő vásznára kívánkozó klasszikus tökéletességnek szabályszerűit le kell mondani arról, hogy a szellemével hódiísa meg a férfit, amire Az előbbi asszony: ’ — Mégis, alighanem hidegen hagyta volna a nevezett urakat s :•> többi Sand-hódolókat, ha nem let: volna szép arca. s ha nem mutogathatott volna formás lábakat. Sose hallottuk, hegy az angol regényírónők szépek, de azt se, hogy valami nagy rekordokat értek volna cl a hódítás terén. — Úgy van, — hagyta helyben az eiméleí védelmezője. — S azért mondtam, hogy ez a kitűnő hölgy ebben is kivétel volt. De egy kivétel nem rontja le a szabályt, sőt tiz se. Hiszen magam is beösmerern — egy második példával szolgálva—, hegy Baskirtcliefi Mária nemcsak tehetséges volt és szellemes, de szép is, s igy kétszeres vonzóerőt gyakorolt a férfiakra, akik közül pedig azt veszi észre, hogy butának tartják, mindig vigasztalást íamajdnem annyian érdeklődtek őiránta mint ahány iránt őmaga érdeklődött. Ám e kivételekkel szemben ott van a könyörtelen szabály az ő sok száz példájával, ami igen megnyugtatható lehet a nőkre, mindre. Mert, aki nem lát szépet, ha a tükrében néz, azzal vigasztalhatja magát, hogy egy kis észért nem muzáj neki épp á boltba menni, — ha ,'.i a tükrénél, amely kárpótlásul csis látványt nyújt neki. Most egy egészen fiatal leány szólalt meg: — De hátha az ilyen szegény teremtés, amikor meg kellett arról győződnie, hogy libának tartják, lilába fordul a tükréhez, inert az csúf képet mutat neki? Mi vigasztalhatja meg ezt a szerencsétlent? — Ne féltse öt, kérem, — felelte az előadó. — Az ilyen mindig szépnek tartja magát, s ezeknek a nőknek a tükre udvariasabb minden imádónál. S ennek az állításnak mintegy az igazolásául szolgált, hogy egy egészen rat nő, amikor a diszkusszió idáig haladt, fölkelt a helyéről, otthagyta a társaságot, s magában mély megbotránkozással morgóit: — Udvariatlan, durva népség! Csupa neveletlen fráter! Szerintük hát nekem örökre le kell mondanom arról, hogy okosnak tartsanak... Pedig a szépségemre esküszöm, “hogy nem vagyok buta! ronvea a netro egyébaránt nincsen rászorulva; hogy ha valakit a közvélemény nagy szépségnek kiált ki, azt ez ítéletbe foglaltan egyúttal kevésbbé talentumosuak is deklarálja; s hogy ha valakiről azt állítjuk, hogy klasszikus szép, egyben azzal is vádoljuk, hogy nem találta fői a puskaport, stb. stb. A fejtegetés különböző véleményeket, hozzá járulókat és ellenzőket, váltott ki a hallgatók leikéből. Valaki — egy férfi — igy szólt: — Vannak kivételek. Valószínűleg a feleségére gondolt, aki egyáltalában nem volt szép, s olyan írnia volt, mint ha csodaszép lett volna. — Persze, hogy vannak, — felelte az előadó. — Hiszen, amit áhított, az csak szabály és nem törvény. A törvények alól nincs kivétel, a szabályok alól pedig van. —Egy másik igy szólt: I1a igaznak fogadjuk is el e szabályt, nem következik belőle, hogy azok a derék néniberek, akikkel szemben nem voltait bőkezűek a gráciák, okvetlenül feltűnő okosak... Én hiszek valami szabályszerűségben, s azt gondolom, a Teremtő igazságos akart lenni s valami kiegyenlítő eljárást alkalmazott, amikor a nőt a férfi oldalbordájából vette. Akit különös szépséggel ruházott föl, azt szellemi javakkal kevésbbé bőségesen áldotta meg. Valószínűleg attól félt, mert ismerte a férfit, hogy ha a nő szép is meg okos is, nagyon is veszedelmes lesz rája nézve. Hiszen a szépsége maga is eléggé veszedelmes... — Lehet, hogy igy volt, — jegyezte meg egy asszony. — De akkor a Teremtő néhányszor tévedett. George Sand például nem közönséges tehetségű hölgy voit, s az arcképeiről Ítélve bizony elég csinos ahhoz, hogy necsak a géniuszával, de testi bájaival is hódítson férfit. — Igen, tévedhetett, — felelte az elmélet hirdetője, — mert tévedni emberi dolog. És mégis nagy kérdés, hogy Musset-t, Chopint és Lisztet "nem inkább a nagy regényíró kiváló okossága rendkívüli írói tehetsége bolonditotta-e el, semmint a szépsége, amely mégse volt fenomenális, sőt kisebb mint némely pénztároskisasszonyé, aki mindennap mosolygott Musset-re a kávéházban, mint akárhány muzsikáin; nevelőnőé, aki Chopin-nai próbált kacérkodni s mint számtalan zongorázó miss-é, akik bomlottak a zenekirályért?- Hiszen aránylag ez az érdekes asszony csúf volt, már tudniillik a ragyogó szelleméhez képest! A halott A vajdasági mozgóiény-j filmje képszinházak -A geiri'o-J man-apacs« címmel be- ; mutattak ezen a héten egy amerikai j vígjátékot, ami az amerikai mozik- ; ban még nem került eddig színre és j nem is fog színre kerülni soha. A jí film főszereplője. Wallace Hei.!, j mintegy fél évvel ezelőtt öngyilkos-j ságot követett ugyanis el, és néhány j tucat olyan mozidarab felvételei ma- ! radtak hátra utána, melyeket már eladtak ugyan a fiimkölcsönző-cégeknek — a nagy filmeket, mielőtt még elkészülnek, lekötik az amerikai ülmkölcsönzők — de amelyeket csak később akartak forgalomba hozni, j Erre azonban a főszereplő öngyii- j kössága miatt, nem kerülhetett sor: az amerikai iajzonség ugyanis anynyira szentimentális, hogy nem tűr meg halottat a képen. A nevesebb mozi-starokat Amerikában éppúgy személy szerint ismerik, mint nálunk a színpadon szereplő színészeket és az amerikai mozipublikum »műélvezetét« ennélfogva raidkviül zavarná, ha a vásznon ott látná ugrálni kedvencét, akinek temetéséről a lapokban már hasábos tudósításokat olvasott. A kész. de még be nem mutatott Reid filmeket épp ezért az amerikai gyár kénytelen volt horribilis veszteséggel az európai kontinensre eladni, ahol a mozüátogatók részben nem ismerik a főszereplőt és nem tudják róla, hogy már halott, részben pedig nem törődik ilyen csekélységekkel. Hiszen amikor az osztrák színpadok kedvence, a morünista Harrs? Walden felvágta ereit és meghalt, a következő héten a bécsi »Kirio«-k versenyeztek egymással a Harry Walden-filmek bemutatásában és a közönség tódult megnézni utoljára ezeket a képeket. Wallace Reicinek, »A gentleman-1 apacs« címszereplőjének élete és ha-1 lála sokban hasonlít épen Harry | Waldenéra. A szőke amerikai' film- \ színész versenyen kívül álló ked-1 vence volt a yaukee-közönségnok. Chaplint, Mary Pickiordot, Lilian i Gisht és egv-két nagystílű fűmre»- • dezőt leszámítva, neki volt a lógna- \ gyobb fizetése az egész filmbrancs-: ban. Néhány évvel ezelőtt valame- i lyik milliárdostól megvette Észak- 1 amerika egyik legszebb kastélyát, j amely arról nevezetes,, hogy benne '■ van elhelyezve az egyesült államok j legnagyobb magánszínháza. A nők \ valósággal üldözték szerelmükkel a kedves és' szimpatikus Reid-et, fia-; .tál volt. az élet minden öröméhez játszva férhetett hozzá és mégis — ; talán épen ezért — semmi sem érdé- f kelte: a morfiumban kereste és taglalta meg egyetlen gyönyörűségét. Szinte hónapok alatt tette tönkre idegeit végképen és vált faeszámithatatlanná annyira, hogy egy gyönge pillanatban azután revolvergolyót eresztett szivébe. A vászon mindig mosolyog és mindig boldog. Senki sem tud olyan szépen mosolyogni, mint ez a boldogtalan Reid tudott. Erkölcs és A bécsi sajtó éleshangu policáj kampányt folytat az osztrák hatóságok clien, Mert a mai kornak és a mai viszonyoknak meg nem felelő, elavult paragrafusok alapján intézik az erköícsrendészet kényes ügyeit és — a modernebb szellemű lapok szerint — meg nem engedhető módon avatkoznak bele a polgárok magánügyeibe. A hetek óta napirenden lévő botrányok kiinduló-pontja a bécsi rendőrségnek az a titokban-tartott intézkedése volt, hogy egy külföldi artistanőt. aki a Vindobona-perizióban lakott, kiutasított az országból azzal az indokolásai, hogy bizonyára erkölcstelen ^létmódot folytat, mert máskülönben havi nyolcszázezer koronás fizetéséből nem tudna öt-hat milliót költeni. Egyik újság előkaparta valahonnan ezt a végzést és szóvá tette az esetet azzal a gúnyos megjegyzéssel: szerencséje a németosztrák köztársaságnak, hogy osztrák honos, mert különben őt is ki kellene tiltani Ausztriából, tekintette! arra, hogy szintén többet költ havi pár száz müliárddal, mint amennyi a jövedelme. A lapot elkobozták, ami természetesen csak fokozta a botrányt, annál is inkább, mert mielőtt még ennek az ügynek hullámai elcsendesedtek volna, újabb hasonló természetű eset fordult elő. A bécsi törvényszék Schneüweiss nevű tanácselnöke — nonien est omen — olyan drákói ítéletet hozott egy erkölcstelenséggel vádolt fiatal lány pőrében; hogy ágon az egész osztrák közvélemény érthető módon fölháborodott. Á ázóbanforgó pörnek négy vádlottja volt: Schindler Róza varrónő és háforn áldozata, egy bárnő, egy hivatalnoknő és egy háztartásbeli leány, akiket azzal vádolt az ügyészség, hogy tiltott szerelmi viszonyt folytattak „z idős varrónővel. A bíróság nemcsak a varrónőt Ítélte el. mint felbujtót négy havi fogházra, hanem a három leányt is hat-hat hétre. A bécsi sajtó, amely megszokta engedni magának, hogy a bíróság ítéleteit kritizálja, szokatlan hevességgel támadja a bírót ítélete miatt, amelyet a lapok jusztiemordnak neveznek, azt vitatva, hogy midden embernek magánügye a szerelmi élete és ahoz sem a I rendőrség, sem a hatóságoknak j nincs semmi köze egészen addig* amíg abból egy másik személynek kára nem származik. A varrónő dí ítélését a bécsi újságok jogosnak I tartják, mert bebizonyosodott róla, 1 hogy például a vádlott hivatainoknőt [kényszeritette arra, hogy ilymódon j törlessze le ruhaszámla-tartozását. I Annái nagyobb igazságtalanságnak j bélyegzi a bécsi sajtó a hivatalnoknő jj elítélését. a fiatal, tizennyolc éves ■ lány egyes magasrangu, nyugdija- i zott katonatiszt gyermeke. Az Ősz! szeomjásig jómódban élt, azóta nyo- 1 morognak. Schindler Rózánál ruhát j varratott magának és nem tudta ké' sőbb kifizetni; hogy be ne poroljék, j képes volt inkább mindenre. Neriiré\ síben beleszeretett egy hivatalnok és »megkérte a kezét. A leány clpana- I szólta vőlegényének, hogy a varrónő i hogyan hatalmában tartja és a volc- i Kény, intelligens, belátó ember, nem ' szakított vele emiatt, hanem csak azt * követelte, hogv szakítson a varrónővel. A leány meg is tette ezt. ipire J Scliindler asszony zsarolni kezdte, és azzal fenyegetőzött, hogy ha a I lány nem keresi fel többé, akkor min. donkinek elmeséli a »szégyenét«/ A vőlegény tudomást szerzett erről az 1 üzenetről és levelet diktált menyasz■ szunyának Schindler asszonyhoz, ki; nck tudomására hozta, hogy a sza- I kitás végleges és felszólította, hogy j hagyjon fel minden fenyegetőzéssel. I Egyúttal- névtelen feljelentést tett a (varrónő ellen, hogy lakásán tüfptt üzelmeket folytat. ' , A rendőrség házkutatást tartott á varrónő lakásár a feljelentés alapján — és amire a feljelentő jipm számított — megtalállak ott a menyasszony szakiíó-levelét is, amely?bői kiderült, hogy régebben o is összeköttetésben- állt az asszonnyal. Ez a levél szolgált alapul a Uaial hivatalnokai) letartóztatására és elítélésére. A leány fdebhezést jelentett bé |az ítélet ellen, de a bíróság úgy! I döntött, hogy továbbra is fogva- 8 marad, illetőleg csak tízmillió koroína óvadék ellenében helyezhető 1 szabadlábra. A Stunde cimii estiiap, az az újság, amelyet az erkölcsrendészetet támadó cikkei miatt legutóbb elkoboztak, gyűjtést nđitott a tízmilliós kaució előteremtésére. Már az első iKipon négymillió gyűlt öszsze, a második napon pedig egy| névtelen .ur tízmillió koronát küldött! be azzal, hogy folytassák a gyűjtést és tegyék le az óvadékot a Í varrónő —■ és a policáj — másik két áldozata helyett is. Zenepióca Az utolsó évtizeda bíróság előtt ben erősen divatba jött a zenei hullarablásnak az a kendőzetlen fajtája, hogy ügyeskezü genesuszterek egész j operetteket talpalnak össze elhunyt, klasszikus zeneszerzők népszerű müveiből. Valami Bérié nevű zenevámpír találta föl a halott muzsikusok hagyatékának ilyenfajta értékelj sitését és nem is egy, hanem mind-Ij'árt két operettet szívott ki a joob sorsra érdemes Schubertból. Laittte bécsi zenetanár Csajkovszkyt becsiclenitetíe meg hasonló módon, az egyébként tehetséges Nádor Mihály pedig Offenbachot szipolyozta kí egy rossz operett erejéig. Chopin sem kerülte ei ezt a sorsot, Mozartra pedig most feni csápjait egy német zencpióca. I Amerikában már az orfeumi ‘táncszámokat. is klasszikusokból gyúrják át évek óta; a melódiát nem is változtatják meg az amerikai »zeneszerzők«, csak a ritmust gyömöszölik fox-trotí, one-step, vagy shimmytaktusokba. Beethoven gyászindulóját ropogós fox-trottrí szabták, de úgyszólván alig van a múltnak jobb zeneszerzője, akit ilyen módon ne népszerűsítettek volna. Divat leit Amerikában a klasszikusok hasonló modernizálása, — (Budapesten egy «
