Bácsmegyei Napló, 1923. október (24. évfolyam, 267-297. szám)

1923-10-23 / 289. szám

ó. o’caí. BACSMEGYEI NAPLÖ 1923 október 23. Bíagoie — Beszüntetett szolelálista párt­lapok. Beogfatíböl jelentik: A szo­­ciaüstapárt elhatározta a Versecen megjelenő »Arbeiter Müxe« cimii he­tilapnak, a Zsombolyán megjelenő Vorwärts-nek és a Novisaáon meg­jelenő »Szloboda« cimü pártlapoknak beszüntetését. A lapok előállítására fordított összeggel a beogradi köz­ponti szocialista sajtót támogatják. — Uj rendelet a fizetések kiutalásai a. Becskerekről jelentik: A becskereki ke­rületi pénzügyigazgatóság november hó 1.-től kezdődőleg a következő uj fizetés­­kiutalási sorrendet lépteti életbe. Műi­den hó első napján a belügyminisztéri­um, az állami pénzügy igazgatóság, az igazságügyi, a közoktatásügyi, az agrár­­reform és az építésügyi minisztériumok reszortjába tartozó tisztviselőknek fize­tését s a megyei költségvetés terhére folyósítandó fizetéseket utalják ki. Min­den hó 2-án a pénzügyi, egészségügyi, föídmivesügyi, vízügyi, kereskedelem­ügyi és iparügyi minisztériumok és a ,szociálpolitikai minisztérium hatásköré­be tartozó tisztviselők fizetését folyósít­ják. 3-—4—5-én az állami nyugdíjasok, 6-án a megyei nyugdíjasok, S-tól 15-ig pedig' mindazoknak követeléseit elégítik lei, akiknek bármely minisztériumoktól járandóságaik vannak. jogtudomány! vizsga, Zaklan a szuboticai jogi fakultáson ikeresen letette a jogtudományi vizsgát. — A bánáti kofák panaszai. E cí­men megírta már a Bácsmegyei Napló, hogy a bánáti kofák azzal a panasszal járultak a suboticai vasut­­igazgatóság elé. hogy a vasutas fele­ségek ingyen szállításra jogosító igazolványukkal Üzletszerűen árukat szállítanak és ezáltal a vasútnak s a hivatásos kofáknak súlyos károkat okoznak. A suboticai vasuíigazgató­­ságnál meghallgatásra talált a kofák panasza és azoktól a vasutas felesé­gektől. akikre rábizonyult, hogy visszaélnek kedvezményes jegyük­kel. elvették igazolványaikat. — Angol feministák a házassági eskü megváltoztatásáért. Az aneoi feministák már régóta követelik, hogy a nők számára az eddiginél szabadabb helyzetet teremtsenek a házasságban. Most, mint Londonból jelentik, az angol egyház nemzeti zsinatán is szóba került a feministák kívánsága. Maude Hoyden kisasz­­szony beszédet mondott a nők hely­zetéről s azt hangoztatta, hogy vál­toztatni ke!! a házasság egyházi szertartásán is a nők javára. A nő helyzete — mondotta — ma már nem az többé, ami akkor volt, amikor a házasság egyházi szertartását megállapították. Ma már jogokat szerzett a nő s ennek a házassági szertartásban is kifejezésre kell jut­nia. Az esketéscknél azelőtt a pap által a menyasszonyhoz intézett kér­dést: Akarsz-e tériednek engedel­meskedni és akarod-e tériedet szol­gálni? igy kell helyettesíteni: »Fo­god-e tériedet szeretni és iogod-e ót vigasztalni? E felszólalásra a fér­­iiszónokok ingerülten feleltek. Tilta­koztak az ellen, hogy 3. feminizmus eszméiét az egyházi szertartásokba is bevigyék. Az indítványokat azután elvetették. Dr. Stanoievié Lázár, az elme- és idöskórtan tanára, a beogradi tudomány­egyetemen fogad mindennap délután 2—4 óra közt idegbetegeket. Obilićev venae 19. szám alatt. Amerikai irodabútor, nagy raktár, Krausz Edénél, Novisad. Dr. Wohl József specialista szülész- és r.őcrvos hazaérkezett és rendeléseit foly­tatja délelőtt 8—10-ig, délután 2—4-ig. Wilsonova uiica 23. Mielőtt szükségletét trikóáruban és harisnyákban beszerzi, nézze meg Klein Jenő raktárát Novisad. Jevrejska uh 13. A »Tériké« bemutatója Szubofictm. Csütörtökön este, november hó 25-én Földes Imre háromfeivonásos vidéki történetét, a »Teriké«-t mutatja be a szuboticai színészek társasága. Ez a ki­tűnő életkép, —- komor és derűs éíet­­sorsok egybefonódása, bus és bájos tör­ténet — ezúttal először kerül színre \ Szuboíicán. A címszerepet, Tériké ked­ves, megindító figuráját Mariasevicsné- Schmiermnnd Bözsi alakítja, aki ezúttal mint naiva fog bemutatkozni ebben a fi­nom és hálás szerepben. A darab egyik főszemélye Balázs, a csupasziv élet­bölcs, a derűs plébános. Ezt a szerepet kitűnő vendég, Nyarai Rezső játsza. Nyarai Rezső vendégszereplése külön nyeresége a szuboticai közönségnek; vérbeli színész, a bölcs humor szólalta­­tója, aki a legjobb vidéki színpadokon elért szép sikerekre tekinthet vissza. A többi szereplők: Sz. Farkas Teri, Deutsch Janka, A. Bartók Ilona, Molnár Bözsike, Andor Imre, Szabó Márton, Mészáros István, ugyancsak hálás szerepek sze­mélyesítő!: Sulyok Dezső, a kedvenc ko­mikus János szolgát játsza. Az előadást, amelyre jegyek előre is válthatók, a ka­tolikus legényegylet színpadán tartják rneg S órai kezdettel. A lufiértö közönség fotográfusa Remé­nyi fotóművész, Rudiiévá uiica 4. Füzőkülönlezességeit hölgyek figyel­mébe ajánlja Dimitrijevits Juliska füző­­tenne. Subotíca. Skotus Viator uiica 10. (*j Hath Olga Uoziaeülíai intézeté­­fcen Kr. Aiexandrova-uiica 21. szätn alatt, az Angol-Magyar Bank palotá­jában, félemeleten, modern szépség­ápolás, arcbörhámlasztás, alkalmat­lan hajszálak, pattanások, szemöl­csök; szeplök, májfoltok végleges el­távolítása. Kaphatók saját készitmé- Cyü, kiváló hatású kenőcsök, púde­rek, gyógy szappanok, arcfehéritő és ezeplökenőcsök stb. 2Ö04 SPORT TŐZSDE © n & Npvlszadi terménytőzsde, október 22. Az irányzat lanyha, forgalom csekély. 69 vaggon áru kelt el. Ótengeri szeretni 267.50 dinár, defekt, bácskai 170 dinár, szárított májusi 240 dinár, december— januári negyed kasszával 220 dinár, márciuc—áprilisi (duplikál kassza) 257.50 5 dinár, fél kasszával 230 dinár, április­­március—áprilisi (dupükát kassza) 257.50 dinár. Liszt 0-ás 550 dinár. Bab szerémi 525 dinár, bácskai 535 dinár. Zab 220 di­nár. Korpa jutazsákban 130 dinár. Ma­lombükköny 157 dinár. MOZI MÄPTÄR © ® «7 A M. A. C. birkózóversenye. Bu­dapestről jelentik: A M. A. C. birkó­zóversenyének elömérkőzéseui eddig a következő eredmények vannak: Légsulyban győztek Tasnádi (Nyír­egyháza) és Magyar Armin (B. A. K.) Pehelysulyban: Bók (Kaposvár), Németh (M. T. E.), Sándorfi (M. T. K.). Polgár (B. A. K.). Toldi (Nyír­egyháza) győztek. Könny üsalyban: Keresztes (ffusos) és Matúra (Tö­rekvés) győztek. IQsközépsalybait: Szalai (M. T. E.), dr. Laczka (M. A. C.). Benő (F. T. C.) és Miskey (M. A. C.) győztek. Nagyközépsulyban győzött dr. Varga (M. A. C.) és Janó (M. A. C.) Külföldi fuíbaiíeredmények: Bécs. A vasárnapra kitűzött bajnoki mér­kőzéseket a választások miatt szom­baton tartották meg. Rapid—Hakoah 2:2, Admira—Simmering 1:1, Vien­na-—Slovan 4:0, Hertha—Wacker 2:1, W. F. C.-V/. A. T. 4:1. A baj- . nekságokban a Vienna vezet. Barát-j jságos mérkőzések: RudolJshügel— [ Floridsdorf 5:0. Amateure—Donau 10:1. Ostmark— Kriketier 0:0, W. A. C.—Schwechater Germania 0:0. Prága: SUtvia—D. F. C. 2:0 (1:0). | Vrsovice—Maiostranszky 7:0. Me­­tor Weinberge—Meteor Vlll. 2:2. Tfcplitz: Sparta—Teplitzer F. C. 2:2 (1:1). A Sparta igen durván ját­szott. Brünn: Makkabea—Moravska Sla­­via 3:2. Hamburg: H. S. V.—Holstein Kiel 3 :1. Nürnberg: S. F. C. Nürnberg- Bayern 3:0. Fürth: Spielvereinigung — F. V. Nürnberg 0:0. Beograd, okt. 22, Ur ai: Páris 487— 486, Milano 369—368, London 370.50— 370, Genf 14.70—14.65, Newyork 82— 81.50, Berlin 0.05—0.04, Prága 243.25— 242.75, Bees 0.1155—0.11525, Bukarest 40—39.25, Szófia 79—78, Budapest 0,50— 0.48, Amsterdam 32.20—31.80. Zagreb, okt. 22. Zárlat: Newyork 82.50jj —82, London 372—370, Páris 485—480, Milano 372.50—369, Prága 246—243, Bu- ! dapest 0.44—0.42, Genf 1485—1473.50, | Becs 0.1165—0.1150, Amsterdam 3260— 3200. Zürich, okt. 22. Zárlat: Newyork 560 (559.50), London 25.12*/= (25.22), Paris 32.92Vf (33.35), Milano 25.20 (25.2S), Prága 16.62Vf (16.64), Budapest 0.0306 (0.0306), Beograd 6.85 (6.84), Bukarest 2.60 (2.60), Szófia 5.35 (5.35), Vaisó 0.006 (0.005), BécS o.oo78 háromnegyed (o.oo78Vf.) Budapest, október 22. A devizaközpont hivatalos árfolyamai: Beograd — dinéi 238—252. Berlin — Márka 00005. Bukarest 97—110. Lei 98—111. Milánó 875—930. Lira 885—940. Newyork — Dollár 19.350— 20.450. Budapest. SrtéHörsde. A hétfői tőzsdén jelentős áremelkedések voltak. A spekulá- í ció inkább a valuta-papírokat vásárolta. Az árfolyamemelkedés nyitáskor husz-hu­­szonöt százalék volt, de ez zárlat felé tizszázalékra morzsolódott le. Tőzsdezárlat (ezer koronákban): Magyar Hitel 715, Osztrák hitel 130, Salgó 565, Rima 107, Államvasut 376, Kohó 776, Atlantika 67, Oanzdanubius 6475, Kőszén 2600, Papir 57, Nasici 2260, Szlavónia 85, Földhitel­­bank 310, Viktória 380, Kereskedelmi Hi-i tel 27, Pesti Magyar Keresk. Bank 1210, Beocsini 1175, Urikányi 1400, Láng 157, Lipták 37, Schlick 117, Brassói 605, Za­­bolai 150, Baróti 16, Cukoripar 3350, Klo­­tild 105, Temesi szesz 105, Hungária Mű­trágya 240, Olasz Bank 45, Angol-Magyar Bank 124, Leszámítoló 94, ■ Október 25—28-ig KIŠ Csibész (Jacki Coogan) I Mosinger-film. » Október 25—31-ig Pálinka (Zola Emil regénye) Bosna-íihn. November 1—7-ig üí a fjofriogság felé (Leg­jobb Griffith-íilm) Bosna-íikn. November 5 —7-ig PaíHn Sergius (Ohnet regény) Bosna-fiim. November 8—11-ig üyonais a férfiak A szezon legnagyobb vigjátéka. (Harry Liedke) Bosna-film. November 16—21-ig Lengye vár (Eschstruth Nat­­ba!ia regénye u'íáa, Loih ISa, Bojda Juci, Petrovié Srveliszíáv.) Orient-film, g I November 22—25-ig fésoy Pétííf cér (Emii lan- | nings, Dagny S.) Bosna-fiim. November 22-től december 5-ig Cirkus Eclie Foto (EdioPolo) a szezon legnagyobb ame­rikai kaiundorképe Amerikan-film.­Chaise-longue takaró, szőnyegek* függönyök és kézimunka ágyteritök. I Krausz Ede, Novisad. BÉLYEGGYŰJTŐK! Gy SjteiaénySket csalt úgy tudják tel­jessé tenni, fea a „BANATIA“ kör­­küldeBnáuyhe belépnek. Gaz­dag választék külföldi bé­lyegekben. Választék referenciák elle­nében. FEKETE SÁNDOR, ĐŽOMBOLJ. Kárjen k3rkü demdayre vonatkozólag: projj?! ektust. 7525 A „Minerva“ nyomda r. t. technikai személyzete mélyen megrendülve tudatja, hegy sze­retett és tisztelt gazdasági fő­nöke FRIEDMANN IGNÁC ur f, hó 22-én elhunyt. Elhunytéval jó barátunkat és I legjobb akarónkat veszítettük el t Subotíca, 1923. okt. 22. H Emlékét kegyelettel SrlasSI;! sbeotw ■HnraaBBt A Bácsmegyei Napló ki- |f| adóhivatalának tisztviselő- fe kara mély fájdalommal je­­lenti szeretett kartársuknak Friedmann Ignác urnák elhunyták Emlékét el nem múló szeretett T őrizzük. Volt hadifoglyok /// Me ícgjehnt a legszebb orozz dal, arnalg lépten nyomon ki­sért benneteket nagg Orosz­országban. Címe : BAJKÁL (Szibériai emlék) Vegyétek és terjesszétek 1 Moravetz kiadás Mindenütt kapható ! 7344 Kellemes gaeglepetést fog szerezni a temzsvár—lipcsei Kora­­vctz-cóg az idén a zongorát vagy hegedűt játszó közönségnek. Október 15-én meg­jelenik az első Hsrmí; PJlcsssii 8!Sm olyan szenzációs külső kiállításban és belső tartalommal, amilyet eddig a legnagyobb világcégek adtak vevőiknek. 80 oldalon 34 kiválogatott müvet tártaimat ez a pompás album, mely a legdivatosabb táncok, népszerű dalok, legszebb magyar nóták, kedvelt operák, kiválogatott két­es négykezes darabok gyűjteménye lesz és minden zongorára odakerül. Az album­ba felvett müvek egyenként véve 380 dinárba kerülnek. Karácsonyi albumot addig ne vegyen, míg a Moravetz­­albumot nem látta! Október 15-én a Moravetz-album is minden könyvkeres­kedésben kapható lesz. 7434 vagon téfeletoíjen valamint hasábban és aprítva, házhoz szállítva, tegjutá­­nyosebban beszerezhető SfsaSE&cSSsS Vujković «I» és Társa. cégnél, Jííiilíiéeifa uS. 41. Telefon 'mmmmmmmmmmmmšmmmmmmmmmrnem,

Next

/
Oldalképek
Tartalom