Bácsmegyei Napló, 1923. október (24. évfolyam, 267-297. szám)
1923-10-17 / 283. szám
Ara: egy és fél dinár XXIV. évfolyam Snboiica, SZERDA, 1923 október 17. 283. száei Megjelenik minden reggel, ünnep Etán és hétfőn délben TELELŐN SZÁM: Kiadóhivatal 6-58, Szerkesztőség 5-13 Előfizetési ár negyedévre 135 dinár SÜERKfiZIÓSÍCi Kralja Aloxandra-olica 4 szám alatt Kiadóhivatal: Kralja Alexándra-ulica 1 (Lelback-palota) t-Agrárreform a Vajdaság ellen Az a törvénytervezet, melyet a vajdasági radikális képviselők megbízásából a kormány hivatalos «grártörvényjavaslatával szemben a sombori kerület nagytekintélyű képviselője kidolgozott, sok tekintetben nyújt megszivlelésre érdemes tanulságot. Ez az első eset arra, hogy olyan törvényes szabályozással szemben, melyet az egesz országra nézve hatályossá akarnak tenni, a vajdasági radikális képviselők corporative foglalnak állást. Azt már megszoktuk, hogy a délszerbiai, a boszniai, a szlovén, a horvát képviselők csoportonként érvényesítik minden törvényalkotással és kormányzati intézkedéssel szemben területük népeinek külön érdekeit. A vajdasági képviselők mindmáig csak készülődtek erre az állásfoglalásra, amit pedig nemcsak az a belátás sürgetett, hogy csak azokkal e politikai* fegyverekkel lehet sikert elérni, amit az ellenfél használ — a dzsiu-dzsicuval szemben a görögrómai birkózás szabályai nem vezetnek célhoz — hanem a Vajdaság területének és népének gazdasági és kulturális különállósága. Mindig szó fért ezeknek a külön állásfoglalásoknak morális jogosultságához, csak ebben az esetben nem lehet azt kérdésessé sem tenni, mert a kidolgozott tervezet nem kér külön előnyöket, kivételes kedvezményeket a Vajdaság számára, mert nem a politikai támogatás megadását Ígéri, vagy annak megvonásával fenyegetőzik a külön álláspont honorálása, vagy megtagadása esetére, hanem az egész országnak s az egész ország termelésének s gazdasági kultúrája emelésének érdekében akarja jobbá, tökéletesebbé, igazságosabbá tenni a legnagyobb jelentőségű reformot. A vajdasági képviselők törvénytervezete bármilyen messzemarad is el attól a céltól, melyet a törvényalkotás tökéletessége tűz ki, jelentős lépést tesz meg a szociális és nemzeti követelmények igazságos, méltányos és becsületes betöltése felé. Ez a törvénytervezet megakarja dönteni azt a hivatalos fölfogást, mely a Vajdaságot nemcsak a gabonában, de a földben is passzív vidékek egyedüli kielégitési alapjává akarja tenni. A Vajdaság az országnak bármely más területével egyenrangú része, amit a Vajdaság termel, az az egész ország kincse, ha a Vajdaság ipara, kereskedelme, vagy agrikulturája elpusztul, az egész ország megsínyli a veszteséget. A passzív vidékeket a Vajdaság gabonája tartja el, a Vajdaság az ország igazi devizaközpontja, a vajdasági termelés eredménye védi meg az ország valutáját. A Vajdaság, mely ennyi értéket ad s ennyi szolgálatot tesz, nem lehet kielégítője minden feléje forduló étvágynak. A Vajdaság nem katonailag megszállott idegen terület, hanem az ország testének integráns, értékes része. Megszállott területet föl lehet használni a hazai szükségletek kielégítésére, de a Vajdaság nemcsak arra jó, hogy terheket hordozzon, szükségletet kielégítsen, éhséget csillapítson és érdemet jutalmazzon, hanem arra is, hogy élvezze jogait, kivételes gazdasági helyzetének előnyeit s ne olyan módon tegyen eleget annak a természetes kötelességnek, hogy fölöslegét átadja az országos szükségletnek, hogy belepusztuljon a mások segítésébe. Az az agrárreform, amit eddig végrehajtottak s ami eddig ideiglenes rendezésként okozott végleges károkat, nem tartotta tiszteletben ezeket a kétségbevonhatatlanul helyes szempontokat. Már pedig nincs olyan nagyjelentőségű nincs olyan messzekihotó, nincs olyan fundamentális fontosságú törvénykezési feladat, mint az agrárreform. Ha jól oldják meg, biztosítják vele az élet rendjét, a most élő s ezután következő generáció munkáját és kenyerét, biztosítják a kivitel állandóságát s ezzel a valuta stabilitását. Ha rosszul oldják meg, kevesebb lesz a kenyér, kevesebb a munkaalkalom, drágább az élet, rosszabb a pénz s annak a szociális nyugtalanságnak magvait vetik el, melyről soha nem lehet tudni, mikor és hol kel ki s mikor és hol készítik elő a talejt robbanásra és csuszamlásra. Az agrárreform végleges megoldásához ; csak az igazság, méltányosság, a nemzeti és szociális bvketeremiés követelményeinek tökéletes tiszteletben tartásával üthet hozzá fogni. Olcsó csalétek a német párt számára A koalíciós Luca-szék — Radicsoi nem utasítják ki Londonból A politikai élet szünetel, csak az intrikák, sugdosások s tervezgetések folynak rendületlenül. A közös ellenzéki blokk kezd valósággal Luca-székké lenni. Minden nap egy apró lépést halad előre s ugyanannyit visszafelé. Meg lehet állapítani, hogy a radikálisok eddig még elég közönyösen nézik a sürgés-forgást s a párt feltétlenül egységes, Protics barátai és titkos hívei nem tertják alkalmasnak az időt arra, hogy frontot csináljanak. Az ellenzéki blokk alakításának ügye mindössze annyiban jutott előre, hogy a demokrata-párt főbizottsági ülésén Davidovícs referált az eddigi tárgyalásairól s jelentését a párt egyhangúlag tudomásul vette s felhatalmazást adott a további tárgyalásokra. A demokraták egyhangú állásfoglalása némi csalódást hozott — a radikálisok számára, akik azt hitték, hogy lesznek az autonomista pártokkal való együttműködésnek ellenzői is a demokrata pártban. Davidovícs a földmivespárttal is folytatott már tárgyalásokat, ezek azonban eddig nem vezettek eredményre. Ha létrejön az ellenzéki pártok között a megegyezés, az ellenzék a parlementi elnökség betöltésénél közös lisztával szavaz. A demokraták elnökjelöltje Pecsics Dragutin, az első alelnökségre Hohnyecz klerikális, a másikra Lázics, a földmivespárt elnöke a jelöltjük s minthogy a politikában meglehetősen szórakoztató: előre inni a medve bőrére, a titkári állásokat is kiosztották már a mohamedánok és a többi ellenzéki pártok közt. Hallgatnak a németek A pártoknak ebben a versengésében magas kurzusa van a német-voksoknak. A német kép viselőknek jobbról-balról udvarolnak, csalogatják őket erre is, arra is, ígérnek nekik csemegéül: parlamenti titkárságot, valóságos és rendes tagsági helyet a pénzügyi bizottságban. Csak egy nem jut eszébe az egymással versengő pártoknak. Leinteni a vidéki hatalmasságokat : jegyzőket, szolgabirákat és csendőrkáplárokat, akik úgy szolgálják a hazát, hogy a németeket és a nemzeti kisebbségeket molesztálják, üldözik és elnyomják. Ha a nemzetiségi egyenjogúság igazi megvalósításáért küzdene valamely párt, akkor a német képviselők számára sokkal könynyebb volna az elhatározás. Mig igy azt kell latolgatniok, hogy a két rósz: a radikális és demokrata párt közül melyik kevésbé rósz n nemzetiségekkel szemben s ezt is nagyon nehéz eldönteniök. A radikális párt, hogy a dzsemjét és a németek szavazatát megnyerje, nem a német népnek adja meg a polgári jogok teljességét, hanem a német pártnak Ígér — tagsági helyet a pénzügyi bizottságban, amelyben a néme tek és a törökök eddig csak helyettesek voitak, akiknek barátsá' gos megegyezés alapján joguk volt jelen lenni az üléseken. A német párt képviselőinek nagy része vidéken van, ha a képviselők közül valamelyik el is megy Beogradba, mélységesen hallgat, semmiről sem nyilatkozik. A pért elnöke dr. Kraffl külföldön tartózkodik, csak október 19-ikén tér vissza, addig a német párt semmi irányban sem foglal aljast. Radikális ellentámadás A radikális párt valódi hangulatát nagyon nehéz megállapítani mert a képviselők legnagyobb része nem tartózkodik Beogradban és az ottlevő képviselők sem látogatnak el a pártklubba. Magánbeszélgetésekből azonban arra lehet következtetni, hogy a radikális párt részéről kísérletek is történtek arra, hogy különböző taktikai lépésekkel ellensúlyozzák az ellenzék terveit. Ezek közé tartozik első sorban Petes Dusán szociálpolitikai miniszter zagrebi tartózkodása is, aki Zagrebban érintkezésbe lépett több vezető horvát politikussal. — A tanácskozások eredményéről egyelőre csak nagyon szórványos hírek kerültek nyilvánosságra. A kormány londoni tiltakozása elősegíti Radics akcióját Radics londoni tartózkodása fölött a beogradi sajtó már régebben napirendre tért. Az egész kirándulást nevetséges . kudarcnak tüntetik fel. Annál nagyobb feltűnést kelt, hogy a beogradi politikai köröket újabban ismét komolyan foglalkoztatja Radics akciója. Radics legújabb levelei szerint — melyeket szorgalmasan küld párthiveinek Zagrebba — sikerült a horvát köztársasági parasztpárt vezérének magára terelni az angol politikai közvélemény figyelmét és ma már néhány függetlenebb irányú beogradi lap is megállapítja, hogy Radics elérte a maximumát annak, amit Londonban elérhetett. Radicsnak sikerült ugyanis a külföldet informálnia és személyével kapcsolatban a londoni lapok több Ízben foglalkoztak a horvátországi és jugoszláviai politikával. A beogradi kormánynak az a kísérlete, hogy Radicsot Angliából kiutasítsák, nem járt sikerrel sőt használt Radicsnak, mert ezzel kapcsolatban az angol kormány is foglalkozott RadiCs-csal. A brit kormány e tekintetben úgy határozott, hogy nem lát okot fennforogni Radics kiutasítására és ezért nem háborgatja londoni tartózkodásában. Erre vonatkozóan Radics is küldött értesítést pártja vezetőségének és 18-iki levelében a következőket írja: — Pasics azt kérte a londoni rendőrségtől és belügyminisztériumtól, hogy mint bűnöst adjanak ki. Ennek az akciónak az eredménye az volt, hogy már ed