Bácsmegyei Napló, 1923. június (24. évfolyam, 145-173. szám)

1923-06-10 / 154. szám

1923. június 10.

BACSMEOYEI NÄPLÖ

Az operától —

a tánciskoláig

Hegyi Aranka bátyja Baranyában muzsikái

Csonka Baranyának székhelyén. Dárdán, .találkoztam Hegyi János Cimbalmossal. Komolyan és meggyőzően beszélt az életerői. Védte az igazát és megmagyarázta a »lecsúszását«.

Hegyi Jánost baranyai barangolásaim közt. sokszor láttam uccákon, kis korcsmákban, vasúti fülkék mélyére behúzódva. , ,

A dárdai szolgabiró figyelmeztetett rá. Ő mondta el először, hogy Hegyi Arankának, az egykori budapesti Népszínház ünnepeit művésznőjének a bátyja.

A Milutinovics-féle szálló emeletén a táncteremben egy sarokban cimbalom mellett gubbasztva találtam rá Hegyi Jánosra. Egykedvűen nézte a falusi párokat, amikor mellé álltam nem lepődött meg a látogatáson.

A táncmester irt. Hegyi belevág a cimbalomba s gépiesen játsza el a százszor elismételt táncnótát.

.Szünet alatt szinte megretten, amikor az élete felől kérdezősködöm.

— Igen, az Aranka bátyja vagyok — mondja kintelenül. — Mi érdekelheti magát? Én is születtem élek. Hol mikor? Kinek lehet ez fontos. Jártam Bécsben. játszottam Berlinben, voltam Pesten az opera zenekaránál. Most itt vagyok Dárdán s muzsikálok napi ötven dinárért hattól-tizig.

Hosszantartó köhögésbe fog. Halálos birkózásban az asztmával. Később fölmelegszik, nógatás nélkül is beszélni kezd. A zsebei tartalmát kiteregeti a cimbalomra. Nyolc levelet. Itt vannak — mondja. — Egyik az Aranka utolsó levéie — hozzám. En úgy hiszem az utolsó. Engem nagyon szeretett, támogatott. Én éltem viszsza a jóságával. Ez az első életem. A többi levél a fiamé, aki most katona Kumanovó körül. Nagyszerű fiú. Kizárólag balatoni fürdőhelyeken szolgált- ki.

— Tulajdonképen csak éjszaka élek. Beteg is vagyok, fáradt, bánt

Túró

Irta: Kosáryné Rrz Lola

Felöltöztette őket. Felöltöztette mind a hármat, mert szépen sütött ä nap. Klárika az egyik oldalon fogta a szoknyáját, Gyuri a másikon és ő tolta a kiskocsit, amiben Lacika feküdt. Aztán elindultak a sétatérre.

Az asszony fáradt volt kicsit, de mosolygott mégis. Nézte a gyerekeket. Örült, hogy ugrálnak és sápadt .kis arcuk, kipirul.

— Nem kell semmi az egész életből. — gondolta magában, mint valami imádságot, olyan ájtatos szívvel és olyan őszinte lemondással. Nem kell, hogy több pénzem és jobb dolgom legyen. Semmi sem kell nekem. csak a gyerekek egészségesek maradjanak.

A kocsi négy kereke nyikorgóit halkan hozzá, csodálatos hangon nyikorgóit, mintha szordinós hegedű szólna valahol. És vígan ugráltak a gyerekek, leguggoltak és megint csak’ ugráltak. És áz asszony belemosoiygott miudentfclejíőn a tavasai napsugárba.

— Szép idő van! — mondta egy ibolyacsokrös gavallér a lánynak, akivel együtt ment. — Szép! — felelte a leány. Fehér cipő volt már rajta és nem hozott magával kapátok — Nagyon szép idő van, Elemér.

És mindenki, akivel csak találkozott az asszony,-jókedvű volt, mosolygós arcú és sietős léptű és mind azt mondta:

t— Szép idő van.

a köhögés. Mindenről lemondtam már. Az éjjel az enyém. Olyankor láthatalan zenekarokat dirigálok. Az operáról »lecsúsztam«. Ugye mások is. lecsúsznak?

— Végigjárjuk Baranya falvait s

végigmuzsikálom a tánciskolákat. Ezzel »kulturcélt« is szolgálok és a feleségemnek is küidhetek valamit.

A tánciskolának vége. Hegyi Jánost az egyik növendék meghívja másnap ebédre. Udvariasan köszöni meg. Elfogadja. A hangszerét gondosan takarja le. Kifelé megy. A íükör-Í3. oldat.

ré fényesedéit fekete kabátja belső zsebéből kikandikál a két cimbalomverő.

— Most megiszok egy pohár bort Holnap kezdhetjük élűiről a »favágást«.

Éjjel, amikor a szobámba fölmentem hangos beszédre lettem figyelmes.

Hegyi János vitatkozott a táncmesterrel. A fölött csatáztak, hogy a kettévágandó közös szivarból melyiknek jusson a szopókás rész.

m. a.

Messzi hegyek közül küldik forró üdvözletüket a Krusevácban nehéz szolgálatot teljesítő bácskai fiuk a kedves szülőknek, feleségeknek, testvéreknek ismerősöknek s főleg az ismerős kislányoknak. Kérik gondoljanak rájok és Írjanak, mert nagyon jól esik egy-egy nehéz gyakorlat után levelet olvasni, újságot hallani az otthonmaradt kedvesektől. Különösen azt üzenik, hogy tűrhető a helyzetük és ha a nehéz gyakorlatok nem volnának egész vígan élnének, node igy sem szomorúak, mert estefelé hangos a magyar nótától az erdős-hegyes táj. Az ének hangjai mellett haza száll a gondolat, az otthagyott falu, föld, a kedves táj emléke édesen markol szivükbe, aztán eltűnik a kép.

A fentebbi üzenetet a következők Írtak alá:

Topolai gyalogosok: Faragó Máté, Für N., Hajímann Károly, Hegyellai Lajos, Huber Imre, Hegedűs István, Cmyákovics István, Győré Péter, Cservenák Mihály, Győri Péter, Futó Károly, ■ Lőrincz József, Soltis Lajos, Sulyok Lajos, Szalma István, Szerencse István, Mészáros Mihály, Pelle András, Kovács Péter, Sinka István, Lórik Péter, Pásztor Mihály, Palásti Péter, Juhász István, Tipold Béla,

I Úri Mihály, Tajkman Péter.

Topolai géppuskások: Illés Ferenc, H-. lés István, VaSs Károly, Bacsa János, Vadászi János, Dudás János,- Varga János, Becskai Imre. Apró Mihály, Zzáki Antal, Tóth Ferencz,

Bajmokiak: Papacsek Lajos, Papp István, Gogolyák István.

Stari-Moravicaiak: Sinkó Antal, Tóth, József, Török Sándor, Tóth Mihály, Tóth

B BSE3I 8S&223S0ÍEESS

— Szép idő van, — mondta az asszony is a gyermekeinek. — Szép idő van és soká kint fogúnk maradni. Keresünk egy üres padot, leülünk és ti játszani fogtok.

Jókedvű volt ő is, mint a többiek.

S akkor jött arra egy Futár nevű fiatalember.

Uj sárga cipője volt, hegyesorru. Magasra tűrt szürke nadrágja, frissen vasalt. Svédkesztyü a kezén, gombolatlanul. Hajadonfőit jött, fehér virág volt a gomblyukában és majdnem nekiment Klárikának.

— Appardon! Kezeit csókolom!

Köszönt, meghajolt és továbbment. Eltűnt, illatos cigarettafüstöt hagyva maga után.

Az asszony egy pillanatra utánanézett, az arca még fehérebb lett hirtelen és a két szemébe köny szökött.

. — Csak*’ igy . . . appardon,, kezeit csókolom

Végignézett magán szégyenkezőn, szegényes, kopott fekete ruháján, ami pedig olyan lágyan és simogatott ölelte körül, mint soha semmi drága, uj holmi. Összehajolt a szövet engedelmesen a térdeinél és hozzásiinult a vállaihoz.

— Csak igy . . . appardon, kezeit csókolom . . .

üres pádhoz értek. Leült és meszszire nézett. Bohó dolgokra gondolt, de ezek a bohó dolgok nagyon fontosnak és életbevágónak tűntek most fel neki és égették a szivét.,

—<• Három csokrot küldött nekem és- negyvenhét levelezőlapot... Ha találkoztunk, mindig elkísért és azt mondta, mikor menyasszony let tépi,

fi

Ferenc, Nemes Lajos. Hides József. (Gyalogosok).

Sentaiak. Molnár Nándor, Vámos Gábor, Simon Antal, Lakatos Péter, Búza Vjlmos.

A határon szolgáló bácskai és bánáti magyar fiuktól újabban a következő levelek érkeztek:

A nis-i 16-lk ezredben szolgáló sentai és adai katonák közül a következők küldenek üdvözletei. Sentáról a következők küldenek üdvözletei:

König Salamon, Bálind Mihály Nemesük Sándor. Csépe Károly, Csőn* 1 * * * S; i Károly. Fontányi Menyhért Klimő Károly, Matykó-Doboka; Bálint. Vreckó Lajos. Ambuskó István,

Adóról:

Dudás András Qaál András, Kaszap István. Vince András, Bakes József, Bozsoki János. Kovács Ferenc. Janacsek István, Nagy-Sabotás, Ferenc, Horváth Sándor, Kocsis Ferenc, Apró Gábor. Suboticdról:

Kalkusz Sándor Pál.

A karlováci katonák jókívánságait Greschl József közvetíti.

A malihegyesi magyar katonafiuk a szarajevói laktanyából küldik üdvözletüket hozzátartozóiknak: Kovács Vilmos Imre. Sípos András. Gálik Lajos Sánüoi József. Szabó György. Kormos István, Csépe Antal. Zsadányi Pál Mészáros Béla. Hajas Ferenc, Burján Mihály. Vassas József, Maronka András, Zalmezki János. Lukács Mihály. Tóth István. Kocsis András. Nagy Mihály. Major Péter, Komáromi Gergely. Molnár Pál, Malkácsi József, Tóth György.

Sloven-Bisztricából (Stejerska). Mészáros István petrovoszelói kauun érzelmes versben sírja el hazavágyódását.

hogy sohasem fog megházasodni. Most pedig csak igy . . . appardon, kezeit csókolom ... És milyen elegáns , . „

Sóhajtott néhányat és elmerültem kedvetlenül nézett .maga elé. Észrevette most, hogy Klárikának a ruhája foszlott alul, Gyurikának a harisnyakötője rendetlen, ‘ Lacika pedig bent aludt a foltozott függönyü, rozoga kocsikában, minden szalagcsokor nélkül, egyszerű, kékcsikos pólyában . . .

— Gyerünk haza. gyerekek.

— Nem, nem!

— Egy-kettő, hazamegyünk.

— Miért? Miért?

— Anyukának sirni muszáj.

És Klárika meg Gyuri megfogták megint kétfelől a ruháját és elbigygyeszteít, görbe szájjal, de engedelmesen megindultak hazafelé. \z akác aranyszínű szirmokat hullajtott rájuk, sütött a nap és a geyerekek lassan felvidultak. De az asszony szomorú és rosszkedvű volt megint és nem tudott semmi másra gondolni, mint ami bántotta őt.

Egyszerre megállt. Egy orgonabokor mögött megpillantotta Futár urat megint. A lábait egymásra vetve ült ott, az orgonabokor felé fordulva és a támlára könyökölt.

összeharapia a száját. Rut dolog volt, de nem gondolkozott rajta. Befordult a kis útra hirtelen és nekitolta a nyikorgó kocsit a Futár messzire nyújtott sárgacipős lábá-! nak. Aztán szólt:

— Appardon . . . jónapot.

Az ifjú felriadt, hátrakapta a íe, Mostarból a következő katonák Jciilde.',

nek üdvözletei: Götz József Ó-Kikinda. Palinsxr Simon índia Paiásthv György Novivrbas, Rietz György Kuia. Farkas Antal. Knebi Pál Sombor. Rörich Jakab Tiszaszentmikiós Jónaz György (jrabovei (Szerém-megye). Nagy Imre Sombor.

A sarajevói bakák azt írják. • hogy azoknak is jó dolguk van, akik nem tudják az államnyelvet. Gyakorlatok után szünetben a kaszárnya minden részében felzendül a magyar nóta s a footbalban is olyan intensiven gyakorolják magukat, hogy nem sokára a legjobb sarajevói csapattal is felvehetik a versenyt.

Beogradból a következő magyar fiuk küldik üdvözletei:

Feketehegyek: Harangozó Sándor,

Dorkó János. Szarka Lajos, Szakács István, Leer György.

Bajmokiak; Lutz János, Müller Páter.

Kishegyesiek:; Szabó József • zenész, Szabó Sándor. Kisbiró Antal, Célni3 Sándor.

. Zentaiak: Döme Ferenc, Kelemen Gujás, jj Rebman Lajos, Menyhárd Vince.

‘ Törökkanizsaiak: Spcrtli György, Németh István.

Topolaiak: Szatmári Bálint, Galambos Boldizsár.

Tiszakálmánfalvaiak: Nesztarac István, Cser György,.

Palicsról: Némedi Mátyás, Vinkó Lajos.

Jazovóról: Madarász Flóris.

Pacsérról: Csányi Antal.

Vranjéban az első pesacski púkban subolicaiafc szolgálnak s amint írják, onnan száll most a legnagyobb sóhaj Suboticafelé. »Májusi virágillattal csábos levegőjű gyönyörű pünkösdöt« kívánnak a suboticaiaknak. Mielőtt aláírnánk neveinket, szemeink 'könnyekkel telnek meg, s szívünkben az az érzés van, hogy mindenütt ió, de legjobb otthon, — végződik a katonalevél. amelyet a következő szuboticaiak írtak alá: Burány István, Gálik Sándor. Martatica József, Kovács Strikó Tamás, Sárcsevica Márk, Bezzeg Menyhért, Rudies Jakab (Sándor külvárosi), Lukács István, Horváth Sándor (szabó), Göncöl Mátyás, Kovács Péter, Major Ádám, .Boros Péter, Jacek Lajos, Lincseyics Jakab, Gaál István, Garai' József, Faragó István* Kisdogyi Károly, Lőrincz'János, Forró Antal. Rudiik István, Müller József, Jettel Sándor, ,

jét, visszahúzta a lábát és az aszszony meglátta most, mit csinál: túrót evett papirosból, kenyérrel, az orgonabokor mögött ...

Csodálatos megkönnyebbülést érzett az asszony. Kacagni tudott volna. Egyszerre megbocsátott Futárnak és könnyű szívvel maga mellett érezte megint szegény fiút. Kedvesen és elfogulatlanul szólította meg:

— Jónapot, Futár. Hogy van? Látta már a gyerekeimet?

Bemutatta sorban mind a hármai: büszkén és ragyogó szemmel. Aztán meghívta Futárt.

— Jöjjön fel . . . Az uram is örülni fog.

Barátságban váltak el egymástól. Otthon az asszony tejet hozott a gyerekeknek, lehúzta az ablakfüggönyöket és megvetette a kis ágyakat. Sötét lett a szobában. És nemsokára aludt bent . szépen, engedelmesen mind a három. Kis puha testükkel ott feküdtek összekuporodva a paplan alatt, amiből már majdnem mind kiszedegették kis furó-kaparó injaikkal a vattát, — ott feküdtek, gyámoltalanul, várva az életét, várva a sorsukat mély és önfeledt szuszogással.

Az asszony nézte őket. Nem volt túlságosan okos asszony és nem tudta pontosan körülírni a leiki élményeit, de érezni tudott azért. Olt az.ágy szélén és megelégedetten azt gondolta megint, hogy neki nem kell semmi az életből, ćsak a gyerekek egészségesek maradj auak.

Most tudott már jó lenni mégím... Mert Futár is. csak tűjét evett . . ,

Katonák a grénicon '