Bácsmegyei Napló, 1923. június (24. évfolyam, 145-173. szám)

1923-06-10 / 154. szám

1923. június 10. BACSMEOYEI NÄPLÖ Az operától — a tánciskoláig Hegyi Aranka bátyja Baranyában muzsikái Csonka Baranyának székhelyén. Dárdán, .találkoztam Hegyi János Cimbalmossal. Komolyan és meggyő­zően beszélt az életerői. Védte az igazát és megmagyarázta a »lecsú­szását«. Hegyi Jánost baranyai barangolá­saim közt. sokszor láttam uccákon, kis korcsmákban, vasúti fülkék mé­lyére behúzódva. , , A dárdai szolgabiró figyelmezte­tett rá. Ő mondta el először, hogy Hegyi Arankának, az egykori buda­pesti Népszínház ünnepeit művésznő­jének a bátyja. A Milutinovics-féle szálló emeletén a táncteremben egy sarokban cimba­lom mellett gubbasztva találtam rá Hegyi Jánosra. Egykedvűen nézte a falusi párokat, amikor mellé álltam nem lepődött meg a látogatáson. A táncmester irt. Hegyi belevág a cimbalomba s gépiesen játsza el a százszor elismételt táncnótát. .Szünet alatt szinte megretten, ami­kor az élete felől kérdezősködöm. — Igen, az Aranka bátyja vagyok — mondja kintelenül. — Mi érdekel­heti magát? Én is születtem élek. Hol mikor? Kinek lehet ez fontos. Jártam Bécsben. játszottam Berlinben, vol­tam Pesten az opera zenekaránál. Most itt vagyok Dárdán s muzsiká­lok napi ötven dinárért hattól-tizig. Hosszantartó köhögésbe fog. Ha­lálos birkózásban az asztmával. Ké­sőbb fölmelegszik, nógatás nélkül is beszélni kezd. A zsebei tartalmát ki­teregeti a cimbalomra. Nyolc levelet. Itt vannak — mondja. — Egyik az Aranka utolsó levéie — hozzám. En úgy hiszem az utolsó. Engem nagyon szeretett, támogatott. Én éltem visz­­sza a jóságával. Ez az első életem. A többi levél a fiamé, aki most ka­tona Kumanovó körül. Nagyszerű fiú. Kizárólag balatoni fürdőhelye­ken szolgált- ki. — Tulajdonképen csak éjszaka élek. Beteg is vagyok, fáradt, bánt Túró Irta: Kosáryné Rrz Lola Felöltöztette őket. Felöltöztette mind a hármat, mert szépen sütött ä nap. Klárika az egyik oldalon fogta a szoknyáját, Gyuri a mási­kon és ő tolta a kiskocsit, amiben Lacika feküdt. Aztán elindultak a sétatérre. Az asszony fáradt volt kicsit, de mosolygott mégis. Nézte a gyere­keket. Örült, hogy ugrálnak és sá­padt .kis arcuk, kipirul. — Nem kell semmi az egész élet­ből. — gondolta magában, mint va­lami imádságot, olyan ájtatos szív­vel és olyan őszinte lemondással. Nem kell, hogy több pénzem és jobb dolgom legyen. Semmi sem kell ne­kem. csak a gyerekek egészségesek maradjanak. A kocsi négy kereke nyikorgóit halkan hozzá, csodálatos hangon nyikorgóit, mintha szordinós hege­dű szólna valahol. És vígan ugrál­tak a gyerekek, leguggoltak és me­gint csak’ ugráltak. És áz asszony belemosoiygott miudentfclejíőn a ta­vasai napsugárba. — Szép idő van! — mondta egy ibolyacsokrös gavallér a lánynak, akivel együtt ment. — Szép! — fe­lelte a leány. Fehér cipő volt már rajta és nem hozott magával kapá­tok — Nagyon szép idő van, Ele­mér. És mindenki, akivel csak találko­zott az asszony,-jókedvű volt, mo­solygós arcú és sietős léptű és mind azt mondta: t— Szép idő van. a köhögés. Mindenről lemondtam már. Az éjjel az enyém. Olyankor láthatalan zenekarokat dirigálok. Az operáról »lecsúsztam«. Ugye mások is. lecsúsznak? — Végigjárjuk Baranya falvait s végigmuzsikálom a tánciskolákat. Ezzel »kulturcélt« is szolgálok és a feleségemnek is küidhetek valamit. A tánciskolának vége. Hegyi Já­nost az egyik növendék meghívja másnap ebédre. Udvariasan köszöni meg. Elfogadja. A hangszerét gondo­san takarja le. Kifelé megy. A íükör-Í3. oldat. ré fényesedéit fekete kabátja belső zsebéből kikandikál a két cimbalom­­verő. — Most megiszok egy pohár bort Holnap kezdhetjük élűiről a »favá­gást«. Éjjel, amikor a szobámba föl­mentem hangos beszédre lettem fi­gyelmes. Hegyi János vitatkozott a tánc­­mesterrel. A fölött csatáztak, hogy a kettévágandó közös szivarból me­lyiknek jusson a szopókás rész. m. a. Messzi hegyek közül küldik forró üd­vözletüket a Krusevácban nehéz szolgála­tot teljesítő bácskai fiuk a kedves szü­lőknek, feleségeknek, testvéreknek isme­rősöknek s főleg az ismerős kislányoknak. Kérik gondoljanak rájok és Írjanak, mert nagyon jól esik egy-egy nehéz gyakorlat után levelet olvasni, újságot hallani az otthonmaradt kedvesektől. Különösen azt üzenik, hogy tűrhető a helyzetük és ha a nehéz gyakorlatok nem volnának egész vígan élnének, node igy sem szomorúak, mert estefelé hangos a magyar nótától az erdős-hegyes táj. Az ének hangjai mel­lett haza száll a gondolat, az otthagyott falu, föld, a kedves táj emléke édesen markol szivükbe, aztán eltűnik a kép. A fentebbi üzenetet a következők Írtak alá: Topolai gyalogosok: Faragó Máté, Für N., Hajímann Károly, Hegyellai Lajos, Huber Imre, Hegedűs István, Cmyákovics István, Győré Péter, Cservenák Mihály, Győri Péter, Futó Károly, ■ Lőrincz Jó­zsef, Soltis Lajos, Sulyok Lajos, Szalma István, Szerencse István, Mészáros Mi­hály, Pelle András, Kovács Péter, Sinka István, Lórik Péter, Pásztor Mihály, Pa­lásti Péter, Juhász István, Tipold Béla, I Úri Mihály, Tajkman Péter. Topolai géppuskások: Illés Ferenc, H-. lés István, VaSs Károly, Bacsa János, Va­dászi János, Dudás János,- Varga János, Becskai Imre. Apró Mihály, Zzáki Antal, Tóth Ferencz, Bajmokiak: Papacsek Lajos, Papp Ist­ván, Gogolyák István. Stari-Moravicaiak: Sinkó Antal, Tóth, József, Török Sándor, Tóth Mihály, Tóth B BSE3I 8S&223S0ÍEESS — Szép idő van, — mondta az asszony is a gyermekeinek. — Szép idő van és soká kint fogúnk marad­ni. Keresünk egy üres padot, le­ülünk és ti játszani fogtok. Jókedvű volt ő is, mint a többiek. S akkor jött arra egy Futár nevű fiatalember. Uj sárga cipője volt, hegyesorru. Magasra tűrt szürke nadrágja, fris­sen vasalt. Svédkesztyü a kezén, gombolatlanul. Hajadonfőit jött, fe­hér virág volt a gomblyukában és majdnem nekiment Klárikának. — Appardon! Kezeit csókolom! Köszönt, meghajolt és tovább­ment. Eltűnt, illatos cigarettafüstöt hagyva maga után. Az asszony egy pillanatra utána­nézett, az arca még fehérebb lett hirtelen és a két szemébe köny szökött. . — Csak*’ igy . . . appardon,, ke­zeit csókolom Végignézett magán szégyenkezőn, szegényes, kopott fekete ruháján, ami pedig olyan lágyan és simoga­tott ölelte körül, mint soha semmi drága, uj holmi. Összehajolt a szö­vet engedelmesen a térdeinél és hozzásiinult a vállaihoz. — Csak igy . . . appardon, kezeit csókolom . . . üres pádhoz értek. Leült és mesz­­szire nézett. Bohó dolgokra gon­dolt, de ezek a bohó dolgok nagyon fontosnak és életbevágónak tűntek most fel neki és égették a szivét., —<• Három csokrot küldött nekem és- negyvenhét levelezőlapot... Ha találkoztunk, mindig elkísért és azt mondta, mikor menyasszony let tépi, fi Ferenc, Nemes Lajos. Hides József. (Gya­logosok). Sentaiak. Molnár Nándor, Vámos Gá­bor, Simon Antal, Lakatos Péter, Búza Vjlmos. A határon szolgáló bácskai és bánáti magyar fiuktól újabban a következő le­velek érkeztek: A nis-i 16-lk ezredben szolgáló sentai és adai katonák közül a következők küldenek üdvözletei. Sentáról a követ­kezők küldenek üdvözletei: König Salamon, Bálind Mihály Nem­esük Sándor. Csépe Károly, Csőn* 1 * * * S; i Ká­roly. Fontányi Menyhért Klimő Károly, Matykó-Doboka; Bálint. Vreckó Lajos. Ambuskó István, Adóról: Dudás András Qaál András, Kaszap István. Vince András, Bakes József, Bozsoki János. Kovács Ferenc. Janacsek István, Nagy-Sabotás, Ferenc, Horváth Sándor, Kocsis Ferenc, Apró Gábor. Suboticdról: Kalkusz Sándor Pál. A karlováci katonák jókívánságait Greschl József közvetíti. A malihegyesi magyar katonafiuk a szarajevói laktanyából küldik üdvözletü­ket hozzátartozóiknak: Kovács Vilmos Imre. Sípos András. Gálik Lajos Sánüoi József. Szabó György. Kormos István, Csépe Antal. Zsadányi Pál Mészáros Béla. Hajas Ferenc, Burján Mihály. Vas­sas József, Maronka András, Zalmezki János. Lukács Mihály. Tóth István. Ko­csis András. Nagy Mihály. Major Péter, Komáromi Gergely. Molnár Pál, Mal­­kácsi József, Tóth György. Sloven-Bisztricából (Stejerska). Mé­száros István petrovoszelói kauun ér­zelmes versben sírja el hazavágyódá­sát. hogy sohasem fog megházasodni. Most pedig csak igy . . . appardon, kezeit csókolom ... És milyen ele­gáns , . „ Sóhajtott néhányat és elmerültem kedvetlenül nézett .maga elé. Észre­vette most, hogy Klárikának a ru­hája foszlott alul, Gyurikának a ha­­risnyakötője rendetlen, ‘ Lacika pe­dig bent aludt a foltozott függönyü, rozoga kocsikában, minden szalag­csokor nélkül, egyszerű, kékcsikos pólyában . . . — Gyerünk haza. gyerekek. — Nem, nem! — Egy-kettő, hazamegyünk. — Miért? Miért? — Anyukának sirni muszáj. És Klárika meg Gyuri megfogták megint kétfelől a ruháját és elbigy­­gyeszteít, görbe szájjal, de engedel­mesen megindultak hazafelé. \z akác aranyszínű szirmokat hullajtott rájuk, sütött a nap és a geyerekek lassan felvidultak. De az asszony szomorú és rosszkedvű volt megint és nem tudott semmi másra gondol­ni, mint ami bántotta őt. Egyszerre megállt. Egy orgona­bokor mögött megpillantotta Futár urat megint. A lábait egymásra vet­ve ült ott, az orgonabokor felé for­dulva és a támlára könyökölt. összeharapia a száját. Rut dolog volt, de nem gondolkozott rajta. Befordult a kis útra hirtelen és neki­tolta a nyikorgó kocsit a Futár messzire nyújtott sárgacipős lábá-! nak. Aztán szólt: — Appardon . . . jónapot. Az ifjú felriadt, hátrakapta a íe­, Mostarból a következő katonák Jciilde.', nek üdvözletei: Götz József Ó-Kikinda. Palinsxr Simon índia Paiásthv György Novivrbas, Rietz György Kuia. Farkas Antal. Knebi Pál Sombor. Rörich Jakab Tiszaszentmikiós Jónaz György (jra­­bovei (Szerém-megye). Nagy Imre Som­bor. A sarajevói bakák azt írják. • hogy azoknak is jó dolguk van, akik nem tud­ják az államnyelvet. Gyakorlatok után szünetben a kaszárnya minden részében felzendül a magyar nóta s a footbalban is olyan intensiven gyakorolják magukat, hogy nem sokára a legjobb sarajevói csa­pattal is felvehetik a versenyt. Beogradból a következő magyar fiuk küldik üdvözletei: Feketehegyek: Harangozó Sándor, Dorkó János. Szarka Lajos, Szakács Ist­ván, Leer György. Bajmokiak; Lutz János, Müller Páter. Kishegyesiek:; Szabó József • zenész, Szabó Sándor. Kisbiró Antal, Célni3 Sándor. . Zentaiak: Döme Ferenc, Kelemen Gujás, jj Rebman Lajos, Menyhárd Vince. ‘ Törökkanizsaiak: Spcrtli György, Németh István. Topolaiak: Szatmári Bálint, Galambos Boldizsár. Tiszakálmánfalvaiak: Nesztarac István, Cser György,. Palicsról: Némedi Mátyás, Vinkó Lajos. Jazovóról: Madarász Flóris. Pacsérról: Csányi Antal. Vranjéban az első pesacski púkban su­­bolicaiafc szolgálnak s amint írják, onnan száll most a legnagyobb sóhaj Suboticafelé. »Májusi virágillattal csábos levegőjű gyö­nyörű pünkösdöt« kívánnak a suboticai­­aknak. Mielőtt aláírnánk neveinket, sze­meink 'könnyekkel telnek meg, s szívünk­ben az az érzés van, hogy mindenütt ió, de legjobb otthon, — végződik a katona­levél. amelyet a következő szuboticaiak írtak alá: Burány István, Gálik Sándor. Martatica József, Kovács Strikó Tamás, Sárcsevica Márk, Bezzeg Menyhért, Ru­dies Jakab (Sándor külvárosi), Lukács István, Horváth Sándor (szabó), Göncöl Mátyás, Kovács Péter, Major Ádám, .Bo­ros Péter, Jacek Lajos, Lincseyics Jakab, Gaál István, Garai' József, Faragó István* Kisdogyi Károly, Lőrincz'János, Forró Antal. Rudiik István, Müller József, Jettel Sándor, , jét, visszahúzta a lábát és az asz­­szony meglátta most, mit csinál: túrót evett papirosból, kenyérrel, az orgonabokor mögött ... Csodálatos megkönnyebbülést ér­zett az asszony. Kacagni tudott volna. Egyszerre megbocsátott Fu­tárnak és könnyű szívvel maga mel­lett érezte megint szegény fiút. Ked­vesen és elfogulatlanul szólította meg: — Jónapot, Futár. Hogy van? Látta már a gyerekeimet? Bemutatta sorban mind a hármai: büszkén és ragyogó szemmel. Az­tán meghívta Futárt. — Jöjjön fel . . . Az uram is örül­ni fog. Barátságban váltak el egymástól. Otthon az asszony tejet hozott a gyerekeknek, lehúzta az ablakfüggö­­nyöket és megvetette a kis ágyakat. Sötét lett a szobában. És nemsokára aludt bent . szépen, engedelmesen mind a három. Kis puha testükkel ott feküdtek összekuporodva a pap­lan alatt, amiből már majdnem mind kiszedegették kis furó-kaparó in­jaikkal a vattát, — ott feküdtek, gyámoltalanul, várva az életét, vár­va a sorsukat mély és önfeledt szu­­szogással. Az asszony nézte őket. Nem volt túlságosan okos asszony és nem tudta pontosan körülírni a leiki él­ményeit, de érezni tudott azért. Olt az.ágy szélén és megelégedetten azt gondolta megint, hogy neki nem kell semmi az életből, ćsak a gyere­kek egészségesek maradj auak. Most tudott már jó lenni mégím... Mert Futár is. csak tűjét evett . . , Katonák a grénicon '

Next

/
Oldalképek
Tartalom