Bácsmegyei Napló, 1923. június (24. évfolyam, 145-173. szám)

1923-06-28 / 172. szám

4. oldal. BACSMEGYEI NAPLÓ 1923. junius 28. A sötét paraszt: Ez az. igen tisz- f telt közbeszóló, ezért nincs ló. ami­kor sakkot kel! adni az ellenséges királynak. Követeljük, hogy az ösz­­szes lovak maradjanak bent a tábla területén. Egy hang: A királykérdésről be­­széljen-A sötét paraszt: Ugyiátom. hogy nálunk az egész játék a királsdíérdés körül forog. Kapcsoljuk ki a. király­kérdést, térjünk; át a köztársaságra 5 és merem állitani. hogy egyszers- ■ mindenkorra meg fognak szűnni a fojtogató matthelyzetek. Követeljük f továbbá, hogy ne hozzanak be nu>ne-; rus c!a\isust a gyalogokra, hogy " csak minden ötvenedik gyalog le­hessen vezér. Mi mindnyájan vezé­rek akarunk lenni! A világos paraszt: Sztambulijszky ■ •s paraszt volt. mégis vezér lett be- ! lőle! jl Egy futó: Le is ütötték! A sötét paraszt: Ezek után előter­jesztem a határozati javaslatomat. 1. Követeljük a matt megszünteté­sét, minden parti ezután remivel-CIRKUSZ Sakk! — a konzervatív sakkjátéknak (Szín egy sakktábla a Lloyd klub­ban. záróra után. A figurák éppen gyűlést tartanak.) Egy sötét paraszt: Tulajdoképpen azért hívtam egybe önöket, hogy megbeszéljük, milyen lépéseket kell tennünk helyzetünk megjavítása ér­dekében. Egyben tudomásukra aka­rom hozni azt a hangot, amellyel a sajtó nagyrésze velünk foglalkozik. Egyik lap a napokban analizálta Ma- jj róczy egyik játszmáját és többek között a következőket irta: »A pa­rasztok felvonultatása egyáltalán nem jött számításba az értékes játsz­mában«. Nem is szólva arról, mé­lyen tiszteit barátaim, hogy bennün­ket úgy aposztrofálnak, mint akik egyáltalán nem jövünk számításba a játszmánál, főleg tiltakozom az ellen hogy bennünket, dolgozó kisgazdá­kat »parasztoknak« nevezzenek. Mi azért alakítottuk mar a kisgazda­­pártot, hogy jogainkat biztosítsuk és most azt látjuk, hogy sakkfigurák módjára ide-oda tologatnak bennün­ket. Egy világos paraszt: Kolléga ur tulsötétnek látja a helyzetet! A sötét paraszt: Beismerem, hogy én talán kissé sötét szemüvegen ke­resztül nézem az eseményeket, vi­szont önök. világosak, talán nem lát­ják elég világosan az intrikákat, a midőn minden szimpla cselnek beug­ranak. Mi jól meggondoljuk minden lépésünket és azt akarjuk, hogy lé­pési szabadságunkban ne legyünk" korlátozva. Miért léphetünk mi egy­szerre csak egy kockát akkor, ami­­időn a futárok diplomáciai útlevéllel, vizűm nélkül bebarangolják az egész táblát? A királygyalog: Lóugrásban is akarunk menni! A sötét paraszt: Ami a lovakat il­leti. arról őszintén fogok beszélni, j mert nyilt titok, hogy a legtöbb ló már a játék elején eltűnik a tábláról. A világos paraszt: Kicsempészik a lovakat az országból! végződjön. Remijjük. hogy ez igen méltányos elintézés. 2. Apiésztussé rendszernek vége. A legérintett báb a jövőben nem kö­teles indulni. Ezután mindenki akkor indul, amikor neki jóiesik és kiki odalép, ahová akar. Más pártba való belépés azonban szigorúan tilos. 3. A lovakat nem szabad a táblá­ról kivinni, csak kiviteli engedély­­lyel. 4. A »parasztokra« vonatkozó kor­látozás szűnjön meg, s ezutá’n min­denki lehet tetszése szerint vezér, bástya, vagy futár. Lóvátennj azon­ban nem hagyjuk magunkat. (Nagy éljenzés. Szónokot éppen számosán akarják üdvözölni, ami­kor bejön a pincér és az összes figu­rákat demokratikus összevisszaság­­bet,: bedobja a skatulyába.) A sötét paraszt: (egy bástya alá került, nagyot sóhajt). Megakadá­lyoz a mai kormáyzat minden tisz Stességes akciót. Ahogy megmond­tam az igazat, erőszakkal fel osz­latták a gyűlést. Stella. A magerlingi akták margómra A mayerlingi ásatások nem végződtekj a várt eredménnyel, csak kevés uj adat került felszínre néhai Rudolf trónörökös koporsójának harmincfolytatásos felnyi­tása alkalmával. Aki végigolvasta a ma­yerlingi tragédiáról közzétett aktákat, nem lett sokkal okosabb: tőlük és ma sem mondhat biztos ítéletet arról, mi történt a császári vadászkastélyban: kettős öngyilkoság. Szerelmi gyilkosság, vagy politikai merénylet? Az akták köz­lése előtt ugyanis ekezött a háromféle föltevés között oszlottak meg a vélemé­nyek és a most nyilvánosságra hozott különböző okiratok — noha csoportosí­tásuk úgy történt, hogy a kettős öngvil­­kosság verzióját tegyék elfogadhatóvá — nem tisztázták eléggé, hogy ez a hivata­los magyarázat csakugyan fedi a való­ságot. Mindenekelőtt meg kell állapitani, hogy a mayerlingi gyilkosságra vonat­kozó aktacsomónak csak nagyon kis tö­redéke került most nyilvánosságra: azok az okmányok, amelyek minden kétséget kizáró módon megvilágíthatnák a tragé­diának a kulisszák mögött lejátszódott Malvinka fehér szárnya Irta : Sz. Szigethy Vilmos Novák főhadnagynak váratlanul lejárt egy váltója. Bankkal még talán leheiett volna beszélni, ott prolongáltak, keserű fintorral udvariaskodták, de itt uzsorás forgott a családi becsület szőnyegén. — Mit csináljuk? — kérdezte az asz­­szony és vizkék szemével megilletődve nézett az urára. Az vonogatta a vállát és a plafonok díszeit szemlélte. Sápadt volt, kimerült, azért ebben a komor pillanatban nem érdekelte más. min hogy lehet-e a so­rozatos figurák színét maradék nélkül osztani? Először a hármas osztóval pró­bálkozott, majd áttért a négyre, de igy sem boldogult, mert a figurák száma tizenhét volt. — A szalmaszál! — mondta végül bágyadtan, mert közben rájött, hogy itt az ötös osztó sem diada'.maskodhatik. A szalmaszál az asszony nagybácsija volt, egy puffók kocsmáros erdélyben, akivel rossz viszonyban éltek. A barát­ság csak azután romlott el. mikor már a főhadnagyné asszony volt. Az öreg agglegény ugyanis túlzott rokoni sze­­retetet szokott mutatni az unokahugai iránt, nem csak a ritka találkozásokon ölelgette meg őket, de elvárta volna, hogy napközben is az ölébe üljenek. Hi­szen ártatlan szórakozás az egész, nem is ütődhet meg rajta más, mint az elfo­gult férj. Csomagoltak, szó nélkül hazamentek, attól kezdve tartották a haragot. A kocsmáros néha csufondáros üzeneteket küldött, a főhadnagy nyilt gorombasá­gokkal válaszolt. Az asszony most nem szólt többet, a fehérnemüs szekrényhez lépett és hol­mikat kezdett dobálni a kofferbe. Dél­után ötkor pedig megcsókolta az urát, frocsit hozatott, elutazott. r-s Csak két napig tartsd még, majd jeleneteit, még mindig hat lakat alatt vannak és alkalmasint maradnak is. A mayerlingi közlemények két forrásból táplálkoztak: a Vetsera-család feljegyzé­seiből és a császárhoz intézett beadvá­nyaiból ,azonkívül Larisch grófnő emlék­irataiból. Az utóbbi hitelesség szempont­jából teljesen értéktelen; minden sorá­ból ordít, hogy a grófnő emlékezőtehet­ségét a londoni kiadó előnyös ajánlata termékenyítette meg és hogy annak a jótollu rémregénygyárosnak, aki a köny­vet az egykori udvarhölgy tollbamondá­sa alapján papírra vetette, egyedül csak a szenzációhajhászás s legkevésbé sem a történeti igazság volt a fontos. Ez az oka annak, hogy Larisch-memoárok a dráma három lehetséges magyarázata közül egyiket sem ejtik el: a kettős ön­gyilkosság-magyarázat mellett izgalmas legendákat ad elő Rudolf vaskazettájá­­nak titkáról és a néhai trónörökös rej­télyes kijelentéseiről, hogy a császári ház tagjainak egyik csoportja politikai okokból életére tör. A harmadik verzió­nak, hogy Vetsera Mary gyilkolta meg a trónörököst, amikor megbizonyosodott I arról, hogy nem akarja őt feleségül ven- E ni, szintén tápot ad a grófnő emlékira­­í fainak az a megállapítása, hogy a Vet­­[sera-család tudott a szerelmi viszonyról és számított a — legalább is morganati- I kus — házasságra. , Az egyébként megbízhatatlan Larisch­­emlékiratoknak ez a része minden való­színűség szerint elfogadható, noha a Vet­sera-család dokumentumai egyébbel sin­csenek tele, mint tiltakozással ez ellen a vád ellen. Természetes, hogy Vetseráék védekező-irata, amely természeténél fog-i va — a császárhoz intézett beadvány volt — a legtöbb részletkérdésben telje­­jjsen hitelesnek tekinthető, éppen ezen a I ponton szépügeíni igyekszik a tényeket. Í KEs az is természetes, hogy Vetseráék memorandumai szintén kettős öngyilkos­ságról beszélnek mindvégig, hiszen ha valakinek érdekében állt, hogy elfogadja ;a hivatalos verziót, még akkor is, ha az \ nem felelne meg a valóságnak, akkor öle í voltak azok. Azt a feltevést, hogy Vet­­j sera Mary lőtte agyon a trónörököst, még ha igy is történt az eset, nem szí­vesen hangoztatta volna a császárhoz intézett beadványban a Vetsera-család, aminthogy nem adhatott volna a csá­szártól rehabilitációt váró anya annak a gyanúnak sem hangot, hogy politikai gyilkosságnak esett áldozatul a trónörö­kös, akit éppen a császár környezete gyűlölt halálosan. A kettős öngyilkosság mellett egyedül a hátrahagyott búcsúlevelek szólnak; a közlegények azonban kétségbenhagyták az olvasót afelől, hogy honnan származ­nak ezek a levelek, nem csupán mása-, latok-e és ha eredetiek nem hamisává nyok-e? Csaknem bizonyos azonban, hogy ha a levelek eredetiben lennének meg, az a bécsi lap, (Die Stunde) amely elsőnek közölte a mayerlingi tragédiát ismertető cikksorozatot, facsimilében ad­ta volna közzé; mert ez nem történt meg, búcsúleveleket egyáltalán nem lehet b'zonyitóerej üeknek elfogadni. Az aktarengetegben két kis adat figye­lemreméltó csupán. Az egyik: hogy a trónörökös és Vetsera Mary szorosabb viszonya mindössze tizenhárom napig tartott. A másik btatfisch fiakkeros val­lomása: hogy ezalatt a tizenhárom nap alatt is állandóan szállított a kéjenc ten mészetü trónörökös lakására éjszakánk kint nőket. Összevetve ezt a két körül­ményt, el lehet-e hinni, hogy a túlzásig csapodár Rudolf öngyilkos lett szerelmi I sürgönyözök, mondta bucsuzóban. A főhadnagy elhevert még egy sort a divánon, aztán lustán fölkelt és fü­­tyürészni kezdett. A napok óta tartó rossz kedve elmúlt, az öntudatlan lel­kek sajátságával már rendezve látott I mindent s egyszerre megint nagyon sze­rette az életet. Különös gonddal öltözött át. félüveg szagos vizet locsolt magára s kiment a sétatérre, ahol hangversenyt adott a vendégszereplő katonabanda. A nők ka­lapja alá mélyen odatartotta az arcát, a varrólányokat lemucusozta s tüzesen fixirozta Fixnier segédtelekkönyvveze­­tőt, akit polgári körökben a veszedel­mes nőhóditó hírével Hlettek. A kisvá­ros etet úgy mondta, hogy szekirozták. Este váratlanul betoppant a tiszti me­­názsiba, ahol nagy rivalgással fogadták. — Hollá. du alter Háus! — mondta a zászlóaljparancsnok őrnagy, tán szalma-I özvegy lettél! Az önkéntesből lett hadnagy, akit úgy . eresztettek át az érettségin, hogy be­­j; csületszóval lemondott á további tudo­­jniányos pályáról, rögtön magyarázni kezdett. — Tudniillik a középkorban meg volt a szalmaözvegységnek a külső jellege is.... Senki sem hallgatott rá, sokkal na­gyobb jelentősége volt annak, hogy No­vák itt vacsorái. — Elengedett az asszony? Játszott vele az ördög, nagy borivá­­sok gyönyörűségét érezte a torkában, rázta a fejét és evett. — Sokkal nagyobb dolog, mondta közben. Szinte óriási! Megvárták, mig elkészül, várták izga­­gatottan. akkor kiitták fenékig a spric­­cert. uiat hozattak. — Mondd már, mi van? — Elkergettem a feleségemet, bökte ki Novák és művészi elhallgatással föl­tekintett szórakozásának mindenütt való főhelyére, a plafonra. Hát ez nagy ágyú volt, kegyetlen csend támadt utána. — Ja. ja. mondta, elsőnek az őrnagy és a fogpiszkálóvaí lövészárkot vont a sótartóban. — Tisztában vagy az okokkal? — kérdezte az elsőosztályu kapitány. He­lyes adatok alapján vontad le eljárásod következményeit? Novákban tombolt a derültség, szinte fájt neki. hogy nem eresztheti szabadon a kacagását. De mikor eszébe jutott, milyen kolosszális tréfa lesz ez, a vo­násai megmerevedtek. — Hogyne, kapitány ur. kérlek aiá­­san, felelte összevont szemöldökkel, hogyne volnék tisztában. Rajtakaptam, hogy megcsalt, még pedig szégyenletes módon. El se találnátok, hogy kivel? Egy bolond légy fölébredt az álmá­ból. repülni kezdett, minden zizzenését meg lehetett hallani a csendben. Az urak mereven, kincsan ültek a helyükön, mintha oda lennének ragasztva. — Ugy-e, meg vagytok lepve! Az én szeüd Malvinkámról ki hitte volna? Hát megmondom, ki volt a csábitó, a___ a segédkönyvvezető volt, az a gacsos Fixmer. Hihetetlen, mi? Megtaláltam a levelezésüket is. Odakoccintotta poharát a szomszé­dos pohárhoz, nagyot ittak, még na­gyobbat hallgattak. A kapitány kenyérgalacsint gyúrt, minden mozdulatán látszott, hogy most formálja a mondanivalóját, a hüvelyk­ujja adja az alanyt, a mutató az áíiit­­mányt. — Semmi kétség? — kérdezte végül. — Semmi, ujjongott Novákban a hu­mor. — Hát tudod, folytatta a kapitány nagyon lassan, én inár-már azon a pon­ton Voltam, hogy figyelmeztetlek. Na­gyön kényes kérdés az ilyesmi, azon­ban valami köze van hozzá a tiszti be­csületnek is. Egy Fixmer végtére elfog­lalhat bizonyos állást a polgári társada­lomban, azonban egy kincstári hölgy­nek tudnia muszáj, hogy mit csinál. — Tessék? -- mondta kissé bambán Novák. Az agya szokatlan gyorsan kezdett működni. Tz aztán a hecc, ujjongott, felkapják . tréfámat és folytatják. — Tud..- ük, válogatta a szót a ka­pitány. a legnagyobb durvaság, hogy olyan emberrel barátkozzék a nő, még pedig a családi otthon szentélyében, akit a féri nem is ismer, — Ez a.: tu % t öményem is, toldotta meg az őrnagy Szintén a család kü­szöbén álltam, de a nagyságos asszony, mikor egyszer kínos helyzetben talál­tam s bátor voltam neki atyai tanácso­kat adni. sírva ígért javulást. , — Hehehe, megígérte, nevetett, de már erőszakosan, Novák. Nem szerette megtartani az ígéreteit. Igaz? — Amint azt a Tóth Zoli esete is bi­zonyítja, gyúrta tovább a kapitány a mondatot. — Kérlek alásan, Tóth Zoli? Ezt nem tudom, mi volt, Zoli tavaly agyonlőtte magát. — Azt csinálta a bolond amiatt az izé miatt. — de ugye. egész biztos a szakításod? Nincs reparálás? — Szó sem lehet róla, csapott az asz­talra Novák most már forróságtól el­öntve. — Zolival már. jó féléve tartott a ba­rátság, csodálom, hogy nem vetted ész­re. ott történt a szemed előtt, amikor felbukkant helyben az a francia sza­kálla tanár. Az a hite, hogy mindenkit hipnotizál. Hát szaladt utána minden cseléd, meg a tisztelt nőd.... pardon. Novák két tenyerébe fogta a fejét s csak bólintott. — Mondhatod, mondhatod! — Zolival találkát beszéltek meg a parkban. Aznap a tornaversenyen volt az egész város, gondolni sem lehetett, hogy valaki elveíődik a parkba. A sze­\

Next

/
Oldalképek
Tartalom