Bácsmegyei Napló, 1923. június (24. évfolyam, 145-173. szám)

1923-06-16 / 160. szám

6. oldal BACSMEGYEI NAPLÖ 1923. junius 16. — ismét holtpontra Jutott a lau­­sannei konferencia. Lausanneból je­lentik: Izmed pasa hirlapirók előtt kijelentette, hogy a békekonferencia holtpontra jutott és a helyzet rend­kívül komoly. A szövetségesek azt követelik, hogy a törökök ismerjék el a Muharram-féle rendeletet s an­nak alapján igyekezzenek meg­egyezni a török államadósság köt­vénytulajdonosainak megbizottaival. A törökök ellenben arra az állás­pontra helyezkednek, hogy a Muhar­­rarrf-rendelet megszűnt létezni még akkor is. ha nem sikerül a kötvény­­tulajdonosok képviselőivel egyes­­ségre jutni. — Károlyi vagyouelkobzási peré­ben szomeatra halasztották a tár­gyalás folytatását. Budapestről je­lentik: Péntek délelőtt 10 órára volt kitűzve az Ítélőtáblán Károlyt Mi­hály vagyonelkobzást pőrében a tár­gyalás folytatása. A tárgyalás meg­kezdése1 előtt azonban közhírré tet­ték. hogy miután Nagy Emil igaz­­ságügyminiszternél olyan igazság­ügyi ankét van, melyen a tárgyalást vezető Juhász Andor táblai elnök­nek is jelen kell lennie, ezért a tár­gyalás folytatását szombat délelőtt 30 órára halasztják. — Harminc évig perelt, mig végre elválhatott férjétől. A válóperek tör­ténetében rekordot teremtett egy Mec­­kerné nevű amerikai asszony, aki New­­yrkban harminc esztendővel ezelőtt adott be válókercsetet az ura ellen, de a bí­róság nem akarta kimondani a válást megfelelő ok hiánya miatt. Azóta újra meg újra megújította a válókeresetet s harminc esztendeig1 pereit, mig végre megszánta a bíróság és most eleget tett kérésének: kimondotta a válást és meg­engedte, hogy ismét leánynevét hasz­nálhassa. — Ingyen utasok halála egy ten­gerjáró hajón. Newyorkból jelentik: A Havannából amerikai kikötőbe érkezett „Sancta Terézia“ nevű gőzösön kilenc utas közül, akik a széntartályban rej­tőztek el, őt megfulladt. — Höllein képviselőt kiutasították Franciaországból. Párisból jelentik: A minisztertanács határozata értelmében a belügyminiszter elrendelte Höllein né­met kommunista képviselő kiutasítását. — Hamis dollárokkal árasztották el Lengyelországot. Varsóból jelentik, hogy ott egy pénzhamisitó bandát lep­leztek le, amely nagy tömegben hozta forgalomba a hamis dollárokat. A hamis bankjegyekkel különösen a falvakat árasztották el. — Újra házasodhatnak Franciaor­szágban az elváltak. Párisi jelentés szerint a francia kamara elhatározta a házassági törvényszék olykép való mó­dosítását, hogy az elvált egyének ismét összeházasodhatnak első házaslársukkal. — Részeg detektív garázdálkodá­sa a vonaton. Több, Sentáról Subo­­íicára utazó utas szerdán délután felkereste a Bácsmegyei Napló szer­kesztőségét, ahol a következő pa­naszt adták elő: Szerdán délután a Sentáról Suboticára induló vonatra ittas állapotban felszállott Deszpotov Mafia sentai detektív és útközben igazoltatni kezdte az utasokat. Az igazoltatás alatt sok utast, többek között olyanokat is, akiknek rendes igazolványuk volt, leszállított a vo­natról. Minden megállóhelyen leszál­lított egy-két utast az önkényeskedő detektív és akik tiltakozni akartak eljárása ellen, azokra rátámadt és tekintet nélkül arra. hogy a kocsik­ban urinők is tartózkodtak, reprodu­kálhatatlan szavakkal gorombásko­­dott velük. A vonat személyzete köz­belépett az utasok érdekében, de eredménytelenül, mert Deszpotov őket is le akarta tartóztatni. Az uta­lok most felettes hatóságánál felje­lentették a garázdálkodó detektívet. — A Sándor Pál—Bénárd párbajt újra elhalasztották. Budapestről je­lentik: A Sándor Pál és Bcnárd Ágoston közötti kardpárbainak pén­teken kellett volna megtörténni. Te­kintettel azonban arra. hogy Benárd a Rassay Károllyal vívott párbajban j szenvedett sérüléséből még nem gyó­gyult meg. a segédek kölcsönös be­leegyezésével a Párbaj időpontját egy héttel elhalasztották. — A Bacsmeggei Napló va­sárnapi száma 28 oldal terjede­lemben jelenik mag érdekes tarlalommdL Ära 2 dinár. — Elmaradt a Radics-párt osijeki népgyüiése. A horvát parasztpárt ve­zetősége junius hó 24-ére Osijekre hir­detett népgyülcse elmarad, mert ugyan­ezen a napon a párt nagyobbszabásu pártgyülést tart Zagrebfean. — Mieses Novisadon. Novisadról [jelentik: Mrese világhírű sakkmester ;a legközelebbi napokban Novisadra érkezik. A novisadi sakkörben szi- i múltán előadást fog tartani. — Lj vadászati szaklap. Osiijekről jelentik: Oszijeken „Glas Lcvodzsije“ leimmel ui szlávnyelvű vadászati szajdap indult meg. A lapot Kispatics Kátoly tanár szerkeszti. — Felrobbant töltény. Oszijekrö! jelentik: Az oszijeki Romeísz-íéle róz­­árugyárban Hofer Sándor gyári munkás rézhulladék között egy használatlan töl­tényt talált, amelyből ceruza védőt akart csinálni. Munka közben a töltény fel­robbant és Hofernak a kezét összeron­csolta. Sérülésével beszállították az osi­jeki közkórházba. — Eltemették a gyilkos orosz her­ceg feleségét. Kikíndáról jelentik: Dadiani Torna két évre ítélt gyilkos herceg feleségét, aki a főtárgyaíás napján halt meg. szerdán temették el Kikindán. Az ügyészség Dadianit csak a beszereléshez engedte ki két fogházőr kíséretében. A temetésen a kikindai tisztek kivétel nélkül meg­jelentek. Az orosz kolónia mintegy harminc koszorút küldött. A herceg megjelenése leírhatatlan izgalmat keltett a közönség körében. — Süketnéma vádlott a bíróság előtt. Osijekről jelentik: Bogulovac Károly. 35 éves, gunjai születésű mechanikus azzal vádoltan állott az osijeki törvényszék előtt,, hogy a múlt évben Sarajevóban és Maribor­ban két trafikból 3200 dinár értékű bélyeget loptak el, s hogy 1920 má­jus 8-án Puškarić Milan pénzügyőr utazótáskáját a vinkovcei állomáson ellopta. A vádirat felolvasása után következett volna a vádlott kihallga­tása. aki azonban — süketnéma. Tol­mácsot hozattak, aki jelekkel ismer­tette vele a vádat. Bogutovac is je­lekkel közölte, hogy a vádat megér­tette és a bűncselekmények elköve­tését beismeri. A bíróság öt évi bör­tönre ítélte a süketnéma vádlottat. ■ Két szenzációs könyvujdonság: Új­helyi Nándor erotikus regénye. Mire a leányból asszony lesz 35 dinár. — Ro­máin Rolland: Viharvirág 48 dinár. — Megrendelhető Vig Zsigmond Sándor könyv- és zenemükereskedőnél, Subo­­ticán. Borgia Lukrétia, a szépséges Liane Haiddal a főszerepben, a jövő idény legnagyobb szenzációja lesz. Balkán­­film. . I — Bőr- és nemlbetegnek Somborban rendel dr. Koralek lakásán ÍWeidinger­­paloía I. emelet) délelőtt 8—10 és dél­után 2—4 között. Salvarsan.oltások vérbajosoknak. Baéka—Sand mérkőzésre, a nagy ér­deklődésre való tekintettel páholyjegyek elővételben kaphatók a Lőwy-trafikban, vároházá alatt. 1. M. Ovadia beográdi ügyvéd, telefon 15-38. Cika Ljubina-ulica 11, interveniál minden ügyben a hatóságoknál. Leve­lez: szerbül, magyarul és németül. (*) Roth Olga kozmetika] intézeté' Sen Kr. Alexandrova-ulica 21. szám alatt, az Angol-Magyar Bank palotá­jában, félemeleten, modern szépség­ápolás, arcbőrhámlasztás, alkalmat­lan hajszálak, pattanások, szemöl­csök, szeplök, májfoltók végleges el­távolítása. Kaphatók saját készítmé­ny ii, kiváló hatású kenőcsök, púde­rek, g^ógy szappanok, arc fehérítő és Ezeplökenőcsök stb. 2804 Dr. Strasser Géza nöorvos Röntgen­­laboratóriuma Sombor. Putnik Voivoda venae 8. fogad délelőtt 8—ig és délután 2—4-ig. Haas Károly utóda puskamüves S”­­botica, Pajo Kujundžiča-ulica. készít és javít mindennemű fegyvereket. Raktá­ron: Browning-pisztolyok és fegyverek. Lönorraktár. Dr. Vécse? Jenő orvos! rendelője ne. mi betegek részére rendel délelőtt 7—9. ig. délután 2_töl fél 4-ig és 5—7.ig. La­kás: Cyrill-metoda.tér 5. I. emelet. Voi­nich Piroska féle ház. Dr. Andrejevics Andra fogászati spe­cialista fogorvosi és technikai műtermét egyévi berlini és bécsi tanulmány után megnyitotta és minden fogászati mun­kát a legmodernebb kivitelben teljesít, Fogászati laboratóriumában a technikai munkákat fogorvosok részére i,s Alesch ur. a bécsi fogászati egyetemi klinika volt főnöke végzi. Rendel d. e. 9—12 és d. u. 2—5-ig Kralja Petra Park 7. számú házban az emeleten (volt ReiCbl-palota). Telefon 4—52. Közgazdaság • a • A karavukovói állatkiállitás, Sombor­ból jelentik: A bácsbodrog vármegyei gazdasági egyesület a karavukovói, od­­zsaci, filipovói. déronjai és bogoievói gazdakörök bevonásával junius hó 10-én Karavukovón szarvasmarha- és lókiálli­­tást rendezett, amelyen az egyesület Inhoff József igazgató és Hesz Márton egyesületi megbízott, a járást főszolga­bírói hivatalt Krsztics Vásza főszolga­bíró és a járási rendőrfelügyelő, a vár­megyei gazdasági felügyelőséget pedig Szlávy József járási gazdasági fel­ügyelő képviselte. A kiállítást Krsztics Vásza főszolgabiró nyitotta meg. Kuku­­la János vajszkai jószágigazgató elnök­lete alatt a bíráló bizottság tagjai voltak a főszolgabírón, járási gazdasági fel­ügyelőn és az egyesület képviselőin ki­­vül Kukula Andor Vajszka, Rausch Al­fréd földbirtokos Odžaci, Augustinov Iva községi bíró Vajszka és Knőbl Ja­kab karavukovói, Treuer Férenc odžaci, Ottt György déronjai, Hubert György prigrevica-szentiváni. Krevenka Tamás bresztováci, Leopold Menyhért filipovói, König József parabuéi gazdaköri elnö­kök a kiállítás alkalmával egyesületi okleveleket nyertek a következők: te­­nyészlehenek után Mandl Mihály odžaci ezüst, Aufricht Ferenc odžaci bronz, Szeifried György Karavukovó bronz, tenyészüszők után Butterwaldcr Péter ođžaci ezüst. Schmidt István Karavuko­vó ezüst, gróf Széchenyi Emilné arany, Érti István odžaci ezüst, Steiner András Karavukovó «ezüst, tenyészbika után gróf Széchenyi Emilné arany, csikóval elövezetett tenyészkancák után Knőbl Ádátn Karavukovó ezüst, Lovász Lajos Bogojevó bronz, Matajsz József Karavu­kovó bronz, hároméves kancacsikók után Hermann Fidél Karavukovó arany, Pcrtschy Ádám Filfpovó arany, Waller István odžaci bronz. Braun Jakab Dé­­ronja bronz, kétéves kancacsikók után Pahl György Deronja ezüst, Knőbl Ja­kab Karavukovó bronz, egy éves kanca­csikók után Csobrda János Pivnica ezüst, Matcisz István Karavukovó e;üst, Mateisz József, Karavukovó bronz, te­­nyészmének után Knőbl Jakab Karavu­kovó ezüst, Führ András Bogojevó bronz, gróf Széchenyi Emilné Vajszka arany, Wacker Márton odžaci ezüst ok­levéllel. TŐZSDE «so Novisadi terménytőzsde, junius Í5-én. Forgatom csekély, mindössze 35 v agg on áru kelt el. Búza bácskai 431—435 dinár, tengeri prompt 257,50—258,50 dinár, gömb tengeri 2G0 dinár, beográdi pari­tásban 270 dinár, liszt 0-ás 045 dinár, főzöliszt 597,50 dinár, kenyérliszt 425 dinár, árpa 285—287.51) dinár, zab 295— 300 dinár, korpa bácskai papirzsákban 125 dinár. Beograd, junius 15. Zárlat: Devizák: Paris 583. London 423, Milano 424, Genf 1644, Newyork 91,50, Berlin 0,086, Prága 274, Szaloniki 240, Bécs 0,12925, Buka­rest 47—46,50, Szófia 166, Budapest 1,25, Valuták: Dollár 9050, Cschkorona 247, Lei 503. Zürich, junius 15. Zárlat: Berlin 005150 (0,053), Holland 218 (218,30), Newyork 557 (557,50), London 25,80 (25,71), pa­ris 35,35 (35,35), Milánó 25,70 (25,80), Prága 16,60 (16,65), Budapest 0,07,50 (0,08), Beograd 6.15 (6.05), Varsó 00075 (00075), Bécs 000,78 ötnyolcad (0007872), ! Budapest, junius 15. Zárlat: A devi­zaközpont hivatalos árfolyamai. Devi zák: Beograd 7550, Berlin 655,50, Buka­rest 34,5037, Milánó 314, Prága 202^1). Varsó 9,20, Wien 9,60, Páris 432, New­york 6775. London 3250. Valuták: Dinár 77,50—78, ‘Márka 705, Lei 35—37,50, Lí­ra 326, Szoko) 210,50, Lengyel márka 9,80, Osztrák korona 10,10, Francia frank 437, Angol font 3270, Dollár 6775. Értéktőzsde. A pénteki tőzsde irány­zata ingadozó volt. A budapesti tőrsdé­­nek második milliós papírja lett: az El­ső Magyar Biztositó. Zárlat felé a for­galom ismét elevenebb lett s az irány­zat általában javult. Zárlati árfolyamok: Magyar Hitel 75000, Osztrák Hitel 39000, Salgó 124500, Rima 39000, Délivasut 32500, Államvasut 142000, Kohó 149000, Atlantika 30275, Ganz-Danubius 3,650.000 Kőszén 39000, Papír 10Q0O, Szlavónia 16500. Földhitel 51000, Viktória 54000« Kereskedelmi Hitel 19000, Kereskedelmi Bank 138000, Beocsin 210000, Urkány 270000, Láng 59000, Lipták 6925, Schlick 39775, Brassói 119000, Zab ólai 36000, Cukor 590000, Klotild 29000 Te­­niesi szesz 26000, Olasz Bank 5650. Háziasszonyok!!! A közismert, 40 év őta legjobban bevált, valódi Mii és Mr „LIIFTBALLOI“ KÉKITŐ ««P—MMM—WWHIWftaaaMg eredeti üvegekben minden fűszer- és festéküzletben ismét kapható A legkiadősabb és legmegbíz­hatóbb minőség. Ügyeljünk a cégre és a „LUFTBALLON" védjegyre. Kertes i Drug Subotica Vojv. Pufník?, trg br. J4. (a vasutigazgatósággal széniben.) Fuvarlevél felülvizsgáld és visztéritési osztálya A legkiválóbb szakértőkkel fuvarlevelet felül­vizsgál és az esetleges visztéritéseket a lehető leggyorsabban kiszorga ma7za, vasy bármely más visuti és díjszabási ügyekben felvilágo­sítássá! szolgál. Marioia arckrém a legjobb arcápolói

Next

/
Oldalképek
Tartalom